Hétfőn és kedden este vetítették a tévében Danielle Steel az Ékszerek című nagyszerű regényéből készült filmet. A Drágakövek két Golden Globe díjra jelölt kétrészes film, megnéztem, és nagyon jól tettem. Nem tarozom a regényíró rajongói táborába, olvastam tőle jó néhány könyvet, például tavaly úgy mentem Balcsira, hogy összeszedtem a könyvtárban egy halom könnyű, romantikus könyvet, tőle is volt jó pár, és nagyon jók voltak. A regényeit megfilmesítve, amikor csak tehetem, megnézem, nagyon tetszenek. Ez a film nem csak romantikus és szórakoztató, rengeteg mondani valója van, a mai ember számára is tanulságos. Megpróbálom elmesélni, amennyire lehet dióhéjban.
Sarah Thompson egy jómódú amerikai családból származik, rosszul sikerült házassága után elhagyja az államokat és szüleivel Angliába költözik. Egy fogadáson megismerkedik György király unokaöccsével a jóképű William Whitfieldel, akibe beleszeret és hozzámegy feleségül.
Az ifjú pár franciaországi birtokán egy gyönyörű kastélyban él, amikor kitör a II. világháború.
Williamet Londonba rendelik, második gyermekük, Elizabet születésénél már nem lehet jelen. Barátnője Emanuelle a társa mindenben. A német csapatok Franciaország megszállása után hadikórházat rendeznek be a kastélyban, melynek élére Joachim von Mannhein őrnagyot nevezik ki, nem náci, hanem egy lelkiismeretes német katona, aki mellesleg nagyon jóképű. Sarah évekig nem hall a férjéről, minden idejét a betegek, haldoklók ápolásával tölti, és egyre nagyobb a kísértés az őrnagy iránt, ami bizony kölcsönös, egymásba szeretnek. Nem csalja meg az urát. Lizit elveszti. A  háborúnak vége, a németeket hazavezénylik, Sarah Angliába, Whitfieldbe utazik a gyerekkel, közben Joachim keresi őt a francia kastélyban. Emanuelle hazudik William hazatéréséről, soha nem mondja el barátnőjének, hogy a férfi kereste. Majd előkerül William betegen, megműtik, lebénul, kómában fekszik, és a felesége mindenben hűséges társa. Magához tér, meggyógyul, kerekesszékkel közlekedik, egy idő után a két emberben újra fellobban a szerelem és a szenvedély lángja, megszületik Julian és a kései ikrek Isabelle és Xavier. Ékszerházat nyitnak először Londonban, majd Párizsban. A két nagyobbik fiú Phillip és Julian rivalizál egymással, Phillip a család feketebáránya, gonoszkodó. Williammel egy szívroham végez, Lizi mellé temetik a kastély parkjában. Sarah egyedül marad az üzlet és a gyermeknevelés összes gondjával. Joachim megkeresi, még mindig szeretik egymást, szeretkeznek, majd az asszony elbúcsúzik a férfitől, nem a család rosszallása miatt, önmaga és a gyermekei miatt. Még sok feladat vár rá, amit egyedül kell megoldania. A legkisebbek, Isabelle örök lázadó, Xavier örök álmodozó. Phillip érdekből nősül, összeadják a vagyont és a címeket. Isabelle minden tiltás ellenére hozzámegy Lorenzóhoz, a hozományvadász nagystílű és nála jóval idősebb szélhámoshoz. Juliant behálózza Yvonne, a csupa erotikát sugárzó elvált színésznő, feleségül is veszi. A házasság romba dől, a férfi nem válik Isabelle anyja oltalmazó karjaiban köt ki, aki önbizalmat ad neki és megnyitják lányának a római ékszerházat. Lorenzo és Phillip jól egymásra találnak, szövögetik a kisebb nagyobb gonoszkodásaikat. Phillip egy családi összejövetelen elcsábítja, majd szeretkezik az istállóban Julien feleségével Yvonnel. Sarah akaratlan szemtanúja lesz a románcnak, iszonyatosan szenved, de nem mondja el a fiának. Yvonne gyermeket vár, elakarja vetetni és bevallja, hogy Phillip a szeretője, Julian elengedi az asszonyt, de a babát meg kell szülnie, majd ő felneveli. Sarah végig ott áll a gyermekei mellett, összeszorított fogakkal tarja egyben a családot, önmagára nem is gondolva. És a film legszebb, legsokatmondóbb része, amikor újra összejön a család, Phillip is megérkezik, Julian nekimegy, és mi nézők is a vérét kívánnánk, de ott az Anya! Megragadja a fiúkat, és elüvölti, hogy ők egy család, és testvérek, ami a legnagyobb kincs a világon, ettől fogva minden jóra fordul. Phillip megkeresi Lorenzót és kirúgja, hozzávágva egy összeget, ami lelépés az egész család életéből. Sarah egy régi amerikai gyermekkori barát mellett találja meg újra a szerelmet, és boldogságot. Phillip feleségül veszi Yvonnet, Isabelle megszüli a kisbabáját, akinek nem Lorenzo az apja, mindenki babázik, mindenki boldog, igazi megérdemelt happy and a nézőknek a kétrészes filmért.
A történet mondanivalója, a hűség, kitartás, szeretet, és mindenekfelett a család összetartó ereje, mindezt az édesanyjuk önfeláldozó életéből tanulták meg a gyerekek.
A szereposztás parádés, nagyon jól sikerült.
Sarah Thompson Whitfieldet a gyönyörű kicsit szeplős, vörös színésznő Anette O’Toole alakította.
Williamot a jóvágású Anthony Andrews.
Joachim von Mannheint a sármos Jürgen Prochnow.
És Lorenzo szerepét gyermekkorom kedvence, rengeteg vadnyugati film szereplője, Giuliano Gemma játszotta,’992-ben készült a film itt még mindig nagyon szép férfi volt.

                    

Néha úgy érzi az ember, hogy elvesztette a fejét. Vagy csupa fejetlenség van körülötte.
Nos, ma már ez nem probléma, annyi jó fej vesz körül, keresek egy magamnak valót... :)


/Christophe Huet, számítógéppel generált művészet és fotográfia/

Ja, és lehet, hogy kicsit nehézfejű az illető, akivel beszélsz....
Vagy csak .... Még egy ok a fejcserére... :)


Nem bírtam ki, be kellett tennem ide a viccet, amit tegnap kaptam:

"Elmegy a törpe, az urológushoz, mert fájnak a heréi.
- Vetkőzzön le és álljon a vizsgáló asztalra. -mondja az orvos
Aláteszi az ujjáta jobb heréjének, és mondja: "köhögjön", majd
csak annyit mormol, hogy "ühüm". Aláteszi az ujját a bal herének
is és kéri, hogy köhögjön megint, majd jön az ühüm az orvostól.
Kivesz az orvos egy nagyollót a műszeres szekrényből
és nyissz-nyissz a jobb oldalon, a törpe ájuldozik a félelemtől,
majd az orvos újból nyissz-nyissz a baloldalon, majd leemeli
a törpét az asztalról, és mondja, hogy sétáljon fel alá a szobába,
hogy fájnak-e még a heréi. A törpe csodálkozva veszi észre,
hogy minden a legnagyobb rendben van, nem érez tovább semmi fájdalmat.
- Doktor úr, ez csodával határos, nem is éreztem semmi fájdalmat, mikor ott
vagdosott a lábaim között, de mit csinált tulajdonképpen?
- Csak levágtam pár centit a gumicsizmája tetejéből..." :))))

Kaptam a napokban egy linket, megnéztem a filmet, hihetetlen, csodálatos!
Elkezdtem a neten keresni, nyomozni…..
Stephen egy angliai autista srác, „az élő kamera”, aki évekig néma volt, és akinek az első kimondott szavai között szerepelt a "ceruza" és a "papír". Betegségét hároméves kora körül diagnosztizálták, nyolc évesen kezdett el rajzolni, autókat, városokat. 11 évesen részt vett egy helikopteres városnéző repülésen és ezután emlékezetből lerajzolta London látképét. Még az ablakok száma is stimmelt. Sok nagyvárost rajzolt már le, és hihetetlen memóriájának köszönhetően mindet részletesen és pontosan. Művei közé tartozik a 33 láb hosszú, Tokió (vászon), 18 láb hosszú New York rajz. Stephen Wiltshire ’974-ben született Londonban, híres művész, Ő a sziget tehetsége. 2006 januárjában II. Erzsébet királynő kinevezte a Brit Birodalmi Rend lovagjának, elismerve szolgálatait a művész világban.



translate.google.hu/translate

 

"Sokszor meg vagyunk győződve arról, hogy az életünk jobb lesz, ha megházasodunk, ha megszületik az első gyerekünk, vagy ha megszületik a második. Aztán meg azért vagyunk frusztráltak, mert a gyerekek túl kicsik még ehhez, vagy ahhoz és azt gondoljuk, hogy a dolgok jobban mennek majd, ha felnőnek. Folytatásként kamaszkori viselkedésük miatt vagyunk elkeseredettek. Meg vagyunk győződve arról, hogy boldogabbak leszünk, amikor ezen a korszakon túljutnak. Azt gondoljuk, hogy az életünk jobb lesz, ha partnerünk megoldja a problémáit, ha végre kocsit cserélünk, ha csodálatos nyaralásaink lesznek, ha nem kell dolgozni. De ha most nem kezdünk el boldog és teljes életet élni,
akkor mikor? Mindig lesznek különböző nehézségeink. Legjobb ezt elfogadni és elhatározni, hogy boldogok leszünk, akármi történjék. Alfred Souza mondta: Sokáig abban a hitben éltem,hogy a valódi, igazi életem még csak most fog elkezdődni és az ehhez vezető úton mindig voltak megoldásra váró akadályok:  gúnyos meg nem értettség, időigényes tennivalók, még nem törlesztett kölcsönök. Majd azután kezdődik a valódi élet! Végül megértettem, hogy ezek az „akadályok": a valódi élet. Ha ily módon elfogadjuk a dolgokat, az segít megérteni, hogy nincs egy olyan módszer, ami a boldogsághoz elvezet, mert a módszer maga a boldogság. Következésképpen: élvezzük ki az élet minden pillanatát, és élvezzük még annál is jobban, ha megoszthatjuk egy számunkra kedves emberrel a ritka pillanatokat. Így akkor biztosan nem fogunk arra várni, hogy majd ha vége lesz az iskolának, majd ha elkezdődik az iskola, majd ha lefogyok 5 kg-ot, majd ha sikerül felszedni 5 kg-ot, majd ha gyerekem lesz, majd ha végre kirepülnek a gyerekek, majd ha dolgozni fogok, majd ha végre nyugdíjba megyek, majd ha megházasodom, majd ha végre elválok.  Emlékezzünk rá, hogy az idő nem vár senkire…
Nem kell, hogy várjuk a péntek estét, a vasárnap reggelt, az autócserét, a házvásárlást. Sem a tavaszt, a nyarat, az őszt, a telet, sem az élet végét és egy újjászületést, hanem döntsük el magunkban, hogy nincs az életben jobb pillanat a boldogságot "elkezdeni", mint ez a pillanat. Az életöröm és a boldogság nem úti célok, hanem maga az utazás.
Néhány ötlet mára:
- Dolgozz úgy, mintha nem lenne szükséged pénzre!
- Szeress úgy, mintha nem fájna a csalódás!
- Táncolj úgy, mintha senki sem látna!
Most próbálj meg válaszolni ezekre a kérdésekre:
- Sorold fel a világ 5 leggazdagabb emberét!
- Sorold fel a világ 5 legutóbbi szépségkirálynőjét!
- Sorolj fel 10 Nobel-díjast!
- Sorolj fel 5 Oscar díjas színészt!
- Hogy megy? Rosszul? Ne aggódj!
- Senki sem emlékszik a tegnap legjobbjaira.
- A tapsviharok elmúlnak, a trófeák beporosodnak, a győzteseket elfelejtjük.
Most ezekre a kérdésekre próbálj válaszolni:
- Sorolj fel 3 jó tanárt, aki segített neked azzá válni, aki lettél!
- Sorolj fel 3 barátot, aki a nehéz időkben melletted állt!
- Mondj olyan embert, aki azt éreztette veled, hogy különleges vagy!
- Sorolj fel 5 embert, akikkel szívesen töltöd az idődet! Hogy megy? Jobban?
- Azok az emberek, akik az életünket különlegessé teszik, nem feltétlenül a leggazdagabbak, vagy a legnagyobb díjak nyertesei.
- Viszont aggódnak értünk, törődnek velünk és mellettünk állnak minden helyzetben.
- Töprengj el rajta egy pillanatra, milyen rövid az élet!
- Te mit akarsz tőle? Ki vagy te?
Jó néhány évvel ezelőtt
a Seattle-i paraolimpiai játékokon 9 atléta (akik mind mentálisan, vagy fizikailag sérültek) állt fel a 100 méteres futás startvonalához.  A pisztolylövés felhangzásakor elkezdődött a verseny, ahol mindenki (bár nem mindegyik a lábain futva) a cél felé törekedett a beérkezés és a győzelem reményében. A nagy igyekezetben egyszer csak, az egyik fiú elesett az aszfalton és jó néhányat bukfencezett, majd elkezdett sírni. A többi 8 versenyző is hallotta a sírást, lelassított hátranézett. Majd mindenki megállt és visszafordult...  Mindegyikük. Az egyik Down-kóros leány leült mellé, megpuszilta és megkérdezte, hogy jobban érzi-e magát. Aztán mind a 9-en összekapaszkodtak és együtt sétáltak át a célvonalon. A stadionban pedig a nézők felálltak és percekig tapsoltak. Azok, akik ott voltak, a mai napig emlegetik ezt a történetet.
Hogy miért? Mert valahol legbelül tudjuk:  a legfontosabb dolog nem az egymás felett aratott győzelem. Az életben sokkal fontosabb másokat győzelemhez segíteni, akkor is, ha ez azzal jár, hogy nekünk le kell lassítani.
EGY GYERTYA NEM VESZÍT SEMMIT, HA LÁNGJÁVAL MEGGYÚJT EGY MÁSIKAT!
- Ezek a mondatok egyszerűek, maguktól értetődőek és
- nincs nagy jelentőségük, de néha-néha nem árt elolvasni őket,
- ha egyébként tisztában is vagyunk mindezzel.
- Gyakran túlságosan elmerülünk abban, amit csinálunk...
- És közben elfelejtjük, miért is csináljuk…"

 
/fotó: Anna Last/

Tamáskám osztrák barátjának szülinapja lesz nem sokára. Törtük a fejünket mivel ajándékozhatnánk meg. Gerard pilóta és sárkányrepülő iskolája is van, ez adta az ötletet. Találtunk a közelünkben egy nagyszerű festőművészt, aki aztán a fénykép és az elgondolt témából diópáccal készült grafikát, karikatúrát készített. Gyönyörű kép született.



A művész honlapja itt elérhető, nagyon szép képek vannak a galériában:
hozoart.gportal.hu/gindex.php

Anyukámtól ma egy nagyszerű ajándékot kaptam. Vett magának és nekem is egy szuper challenger típusú járművet. Az üzletben rögtön elmondták, hogy a szervízelést és a motorolaj cserét vállalják.
Autóval hoztuk a járgányokat haza, de amint beesteledik, ki fogjuk próbálni, remélem olyan jól fog működni, mint ahogy azt a boltban elmondták. Le is fotózott vele Anya mindjárt a fenyőfa alatt. De miért az alatt? Mert ez lesz a karácsonyi ajándékom. Nem mindenki dicsekedhet avval, hogy repülőt kap ajándékba a mamájától. :))

Ismét elment valaki, akire már csak emlékezhetek, akit örökre a szívembe zártam. Ha felnézek az égre, megint egy csillaggal több ragyog. Pici kezét többé nem tarthatom a kezemben, többé már nem mesél a régmúlt időkről, emlékei, kicsi, törékeny alakja immár nekem is emlék maradt. Megfáradt lelke talán most nyugalmat talál, egyesülhet újra a kis család egy másik dimenzióban, mert mindannyian ebben hiszünk, ebben reménykedünk, hogy majd egyszer, ha el kell menni….
Drága dédi, hosszú évek óta már csak gyászolt. Férjét, aki orosz fogságban tűnt el, négy gyermekét, két unokáját, mindig sírdogált, és rengeteget imádkozott. Sokszor mondta, hogy Isten nehéz keresztet mért rá, de hősiesen cipelte 99 éves koráig.

„ – Rossz dolog a halál? – kérdi az unoka.  
  – Nem mindig angyalom.  – válaszol a nagymama. - Egy szép teljes élet után megnyugvás,  mint egy gyönyörű, de fárasztó nap után az elalvás.
Az élet vége, de a megérdemelt nyugalom kezdete.”

utolsó kép együtt...

Egy érdekes megközelítése a laptopnak, egyedi design. 17 hüvelykes síkképernyős, rugalmas roll fel, mint a szusi. Vajon mikor lesz ilyen az üzletekben? :)

Szokásos módon telt a mai nap, délelőtt a gyerek nyüstölése, hogy tanuljon, és persze melyik normális gyerek akar tanulni, ha kint hétágról süt a nap, percenként csengetnek a haverok. Mindenesetre győztünk, a leckék készen, már csak a táska bepakolása várat magára, az még egy kis nógatással jár. Főztem finomakat, és megcsináltam a „lusta asszony somlói galuskáját”. :) Törtem a fejem anno, hogy férjem kedvencét, ami igazi recepttel egy macerás dolog, hogy egyszerűsíthetném, sikerült, azóta néha így csinálom. Mert az eredetinél három fajta tészta szükségeltetik, az egyik kakaós, a másik diós, a harmadik sárga piskóta. A tésztám babapiskóta, a dióst darált dió szórásával helyettesítem, szirup eredeti, krémet hidegen elkészíthető pudinggal készítem, rum marad, és persze a tejszín és a csoki öntet is. Kirakom a tálat babapiskótával, előzőleg készítek szirupot: cukor, víz, reszelt citromhéj, benne mazsola, felforralom. Ezzel a sziruppal és rummal meglocsolom, vanília pudingot terítek rá, megszórom darált dióval, majd így rétegezem tovább. Végén vagy pudinggal, vagy tejszínhabbal, ami tartalmaz fixálót befedem, rászitálok kakaót, és mehet a hűtőbe. Tejszínhab hegyekkel és csoki öntettel tálalom. Imádják! Én maradok a sima csoki evésnél, sok, sok csokit….
Íme a mestermű :))



És tálalva...

Tegnap elkísértem Tónit, Pesten voltunk vezetéstechnikai előadást hallgattunk, majd pályán gyakorlati oktatást láttunk. Újságokban megjelent pályázat nyerteseit kísérték el fotósok és újságírók, Tóni „kettő az egyben”. Először elméleti oktatásban volt részük, részünk: - Mit kell tenni, ha téli, csúszós úton sodródik az autó a kanyarban? – Hogyan kerüljük ki például sodródás közben a felénk közeledő fát? stb. Majd két órán keresztül gyakorolhattak a mesterséges, csúszós tanpályán, amit egyfolytában vízzel öntöztek, sőt az akadályokat, falakat, vízoszlopok jelképezték. Három résztvevő volt a pályán, mindenki kapott egy rádiót, az újságírók is, így tudtuk, hogy éppen miről van szó, és mit kell tenni. A szünetben azt mondták az autósok, hogy sokkal rosszabb, mint az életben, nagyon csúszós, olyan mintha vizes havon járnának. Először rengeteget bénáztak, keresztbe fordultak, vízfalnak csapódtak, de a végére mindenkinek gyönyörűen ment a legnehezebb gyakorlat is, rengeteget tanultak. Mi is, akik néztük, ráadásul érdekes volt. Tóni filmet is készített, majd belinkelem, ha megjelenik az újságnál. Odafelé én vezettem, kifogtam egy marha nagy dugót, a Mészáros utca és az alagút között. Hazafelé a fiókám vezetett, és persze addig válogattuk az útvonalakat, GPS-be is beütöttük, aztán valahogy én vettem át a masina szerepét, sokat számít a helyismeret az időben való sávváltásoknál. De olyan rohadt dugót fogtunk ki ismét!  

Tóninak ráadásul időre kellett hazaérkeznie Szombathelyre, mert este egy koncertről kellett tudósítania. Azért minden sikerült, szokásomtól eltérően már korán, fél tízkor ágyba bújtam. Apci szerint rögtön el is aludtam, sőt reggelig ugyanabban a pózban aludtam, mozdulatlanul. Iszonyú fárasztó, futkosós az újságírók élete, ennyire hajtósan tényleg csak fiataloknak való.
Ilyen volt a pálya szárazon:

Tegnap elmentem a körzeti orvosunkhoz gyógyszert íratni, és beutalót kérni a szokásos vérvételemre. Közölték velem, hogy: Ho ho hó, nem úgy van az! Kértem-e már a  labortól időpontot? Álltam és bámultam, mint borjú az új kapura. Kezembe nyomtak egy telefonszámot, és ha majd leegyeztettem az időpontot, menjek vissza a beutalómért. Megtörtént, telefonáltam és majd elájultam, amikor megkaptam az időpontot június 7.-re. Noormális????? Addig meg is lehet halni, ha baj van! Mi van ebben az országban? Ha már lúd, legyen kövér, gondoltam és Celldömölkön járva bemegyek tüdőszűrőre. A kartonozóban kedvesen elhajtottak, hogy menjek vissza a dokihoz és kérjek beutalót, mert már csak azzal lehet. A vicces még az egészben, a körzeti és eme intézmény közt csupán 20km a távolság. No, de sebaj, majd legközelebb. Beugrottam az APEH kirendeltségre is, hogy kijelentkezzek a TB járulékfizető rendszerből, és majd vissza kell mennem külön azért is, hogy visszaköveteljem augusztusig a pénzt, amit jogtalanul beszedtek tőlem. Mindegy, de legalább visszakapom! És, hogy miért? Ez is egy szép történet: A férjem külföldön dolgozik, a külföldi biztosító átvállalta én és a fiam itthoni biztosítását, ráadásul Ausztriában is jogosultak vagyunk teljes körű betegellátásra. És miért zabolok én? Mert, amikor a férjem itthon volt állásban és fizette a járulékokat, én az egészségpénztárnál semmire nem voltam jogosult. Nincs munkahelyed? Nem tudsz elhelyezkedni? Kicsi gyereket nevelsz? Akkor jár ezért egy nagy fityisz, de nem betegbiztosítás! Ismerek egy asszonyt, három gyereke van, munkanélkülivé vált, csak a férje dolgozik. Kiszámolták neki az egy főre eső jövedelmet, ami az ő mércéjükkel mérve egy nagy kalap kaki, és a nőnek fizetnie kell a TB-t, különben nincs ellátás. Tegnap korán reggel a tévében, a szakszervezetek elnökével beszélgettek, ígérte, hogy jobban oda fognak figyelni a dolgozókra, munkahelyekre. Említette, hogy Ő is tudomást szerzett egy multinacionális kereskedelmi cégről, ahol a dolgozókat csak patkányoknak hívják. Mi van? Felháborító! Kizavarnám a céget az országból! Amúgy is kihajtanám őket, mert rabszolgaként dolgoztatják a magyar embert, fillérekért. Miattuk bezártak a kisebb vállalkozások, befészkelték magukat, adómentesen, mivel munkát adnak a népnek, akiket fixen le sem szerződtetnek, aláznak,majd tömegesen utcára tesznek! Hát ezért kérdem én, hogy HOL élünk mi?

van ilyen is:
szerintem.blog.hu/2008/10/08/veradas_vagy_alkohol_vetel#more700983

   

Vasárnap Balcsin voltunk, Marci elhozta magával az egyik barátját Bálintot. Jól érezték magukat a gyerekek, sőt Apcival együtt fürcsiztek egy jó nagyot, szerintük meleg volt a víz. Én inkább megvárom a nyarat, akkor is majd ha "főtt halak" ugrálnak a vízben, olyan meleg lesz. :) Fotóztam kacsákat, akik nagyon közel engedtek magukhoz, és Pistit, a jó öreg hattyút, akinek szegénykémnek egy horog volt a nyakacskájában. Nem tudtuk igazán megállapítani mennyire akadt be, csak láttuk a lógó damilt pici ólommal a végén. Sajna a hattyúk, nem engedik, hogy megfogjuk, etetni is csak tisztes távból lehet, semmit nem tudtunk tenni. Remélem mire Julcsi kikelti a kicsinyeket, párja elhagyja azt a csúnya horgot, és egész nyáron ott úszkál a kis család körülöttünk a strandon.

"Anya az, aki szeret és támogat, miközben te az álmaidat kergeted."

"Az anya azt is megérti, amit gyermeke nem mond ki."


Ez már a harmadik Anyáknapja a blogomon:
szerintem.blog.hu/2008/05/04/anyak_napja_30
szerintem.blog.hu/2009/05/03/anyak_napja_53

Május elseje a munka ünnepe, amit általában munkaszüneti nappal ünneplünk, ma amúgy is az lett volna. :)
Persze ilyen szép tavaszi napon tudjuk, hogy aki csak teheti tesz-vesz otthon, nyaralóban, szőlőben stb. Aztán van, aki kimegy a családjával a majálisokra, vagy kirándul. Emlékszem gyerekkoromban még kötelező volt felvonulni, zászlók, szalagok, transzparensek, sör, málna, jaffa, virsli, színes műsorok, kabarék, együttesek, tánc. Aztán nagylánykoromra megszűnt az egész, vagyis csak összezsugorodott, valahogy kisebb elánnal ünnepeltek az emberek. Mostanság, már nem is tudom, mert sosem veszek részt efféle ünnepeségeken. Szerintem ekkora számú munkanélküliségnél inkább a munkának örülnének az emberek az egész világon, ha lenne, akkor azt ünnepelné nagyon sok család.

Ez a  vendéglő Szombathelyen van, na ott aztán értik a dörgést! Ha van munka, ha nincs a sör a folyékony pszichológus. :)))) Már akinek....

Nem írok hozzá semmit, mindenki gondol, amit gondol. Azt hiszem a film mondanivalójának értelmezéséhez, értékeléséhez nem számít a hitbéli hovatartozás. Mindenkinek ugyanazt jelenti. :)
 

         
 /saját fotó/

Tegnap este blog írás után nézelődtem „egy kicsit” a neten és tesztoldalakra bukkantam.
Nosza meg is oldottam néhányat belőlük! Tényleg ilyen vagyok, és ezt most közzé is teszem.
Van-e mániám?
Lehet, hogy néha nem tud ellenállni a kísértésnek. Lehet, hogy vannak olyan szokásai, melyek mások szemében idegesítőnek tűnhetnek. De amennyire ezt válaszai alapján meg tudjuk ítélni, Ön nem nevezhető súlyos függőnek. Tartson egyensúlyt továbbra is életében!
Mennyire vagyok hiú?
A tesztkérdésekre adott válaszai alapján Ön nemcsak életvitelében, hanem megjelenésében is a kiegyensúlyozottságra törekszik. Ragaszkodik az Önnek már bevált színekhez, ami egyfelől dicséretes, hiszen jól érzi magát bőrében, de mégis arra bíztatjuk, néha kísérletezzen bátran!
Képes vagyok-e búcsút inteni a múltnak?
Egy távol-keleti bölcsesség szerint a „múlt eseményein való szemlélődés a jövőbeni cselekedetek finomításához vezet”. A tesztkérdésekre adott válaszai szerint Ön tisztában van a mondás értelmével, és képes a múltbéli tapasztalatokat, élményeket a jelen – vagy akár a jövő – szolgálatába állítani. Döntéseiért vállalja a felelősséget, és tudja, hogy a hibákból is sokat lehet tanulni.
Mennyire pozitív a gondolkodásom?
Válaszai alapján úgy tűnik, hogy Ön alapvetően nyitottan, érdeklődően és bizakodóan áll az élethez, ugyanakkor szeret a dolgok mögé látni. A kincstári optimizmus nem az Ön műfaja, és szótárában vastag betűvel szerepelnek a „Miért?” és „Hogyan?” címszavak. Döntéseit észérvek és gondos mérlegelés alapján hozza meg, ám váratlan helyzetekben is nagyszerűen feltalálja magát.
Mennyiben segíti elő életvitelem a hosszú életet?
Válaszai alapján valószínűsíthető, hogy az Ön életmódja mentes a káros szélsőségektől, így elméletileg semmi nem állhat az aktív, hosszú nyugdíjaskor útjában. Életvitelében jól megférnek egymás mellett a rövid és hosszú távú célok, a dinamizmus és a kiegyensúlyozottság. Úgy látjuk, hogy fogékony az egészséges életmóddal és táplálkozással kapcsolatos újdonságokra.
Könnyen esek szerelembe?
A tesztre adott válaszaiból az derül ki, hogy Ön tökéletesen eligazodik a szerelem ösvényein. Tudja, mikor érdemes hallgatnia a szív szavára, és mikor kell az eszére bíznia az irányítást. Nem keveri össze a valódi érzelmeket a csöpögős műromantikával, ugyanakkor képes könnyed eleganciával kezelni egy-egy ígéretesnek induló kapcsolatot. Ismerőseinek nyugodtan adhat szívügyekben útmutatást.

                           
 

kép: Google

Fárasztó napom volt ma, az autóvezetés mellett még egy hatalmasat túráztam. Két gyönyörű Vas megyei tónál van telkünk, amik néha kezelést igényelnek, vagyis füvet kell nyírni, ráadásul nem a szomszédban vannak. Ma Döröskén voltunk, Anya és a dolgos szomszéd, aki a derekas munkát elvégezte. Derekas mivel 1000 négyzetméteren kell „leharapni” a fűnyíróval az anyagot. Gyönyörű környezetben van a telkünk, amit sajna vételi áron szeretnénk eladni, csak minél előbb keljen el. Amióta Apci külföldön dolgozik, a telkek gondozása, plusz a balatoni nyaraló, a ház körüli hektárnyi föld, és anyukám kertje meghaladja az erőnket. Igen ez most a reklám helye, azért is teszem fel, mert ki tudja, merről érkezik az új gazdi.

A fenébe! Tudjuk, hogy nem létezik a kaszás.... és mégis képesek vagyunk bevenni egy hülye trükköt. Valahol minden emberben ott rejtőzik egy félős kisgyermek, gondoljunk csak arra, ha megnézünk egy olyan filmet mint a Cápa, vagy a Pszicho, milyen érzés a film után fürödni egy nyiltvízi strandon, vagy állni a zuhanyfüggöny mögött. :)
No, de itt van a film, ami borzongató, morbid, de mégis jó. :)



Hú! Ha belegondolok azért elég hülye vicc! Mi van ha valaki úgy megijedt volna, hogy infarktust kap? Én biztosan sírva fakadnék, még azután is, amikor odajönnek hozzám és megmondják, hogy csupán tréfa volt az egész. :) 

Imádom a macskákat, ezért az érdi házunk udvarát és most ezt is mindig jó pár cica tarkítja.
A blogomban is elég sokszor írtam róluk, sőt a fejlécen is ott van belőlük három.
A legidősebb cicám Budaörsről érkezett, kb. 10 éves (nem kiscicaként jött) őt Franciskának hívják, de egy ideje inkább csak Mamacicc, mivel a sok év alatt rengeteg macskagyerekkel „ajándékozott” meg minket. :) Van egy gyönyörű fekete macskám, őt Kormosnak neveztük el. Hogy miért írok most éppen erről a két cicusról? Két éve olvasok egy blogot, ami nagyon kedves nekem, idén megismerkedtem az írójával is, levelezünk egymással. Nagy meglepetés ért, amikor először megláttam nevét a postámban, leesett az álam: Kormos Franciskának hívják. Sejtitek, hogy nem kell keresgélnem a memóriámban, mert nem jut eszembe a neve. :)
Mindig elmosolyodok, ha ránézek egy-egy tőle érkezett emailre, a cicáimra gondolok.
Ha pedig a cicusokra nézek, őt juttatják az eszembe. Persze, hogy nem mertem elmondani neki, bár blogja is tanúskodik jó humoráról, de tegnap este megosztottam virtuális barátnőmmel eme nagy titkot, örült neki, jót nevetett rajta. Emlékeztek? Talán tíz bejegyzéssel ezelőtt másoltam be egy gyönyörű verset, azt ő írta. Ha becenevet adnék neki, ezek után biztosan úgy hívnám: Kétcica

Itt van egy bejegyzés Franciról, amit Tóni követett el a blogomon:
szerintem.blog.hu/2008/11/11/macskak_11

Itt pedig Kormosról:
szerintem.blog.hu/2009/11/03/fekete_macska_es_szerelem_bor

Kormos még a lapszélen is :)
Franciska pedig még itt:

 

Emlékszem gyerekkoromban a ruhavásárlás egész másképp történt, mint most. Ruházati boltokban, áruházban, vagy butikokban vásároltunk. Nem történhetett meg az, ami most a hypermarketek, plázák világában, hogy elmentél egy kiló kenyeret, tejet vásárolni, és megannyi gönc lapul vásárlás végére a kosarad aljában. Mert akciós volt, mert most pont van olyan, amit már régen szeretnél, sőt még kiderülhet az is, hogy igazán nem is kellett volna csak megvetted. Hogy kinek jó ez? Egy tuti a kereskedelem számtalan jól bevált csapdákat tartogat a vásárlók részére. Ennek ellenére mi nők általában szeretünk vásárolni, de a mi idegeinket is igénybe tudja venni néhány ruhadarab megvásárlásával való hercehurca. Amikor már az 56.-ik nadrágot viszed a próbafülkébe, és még az sem jó, vagy télen, amikor egy halom ruhától kell megszabadulnod a próba érdekében. Találtam a neten egy filmet, vásárlásról szól a jövőben, nagyon elnyerte a tetszésemet. Már alig várom! Elkerülhető vele az a rengeteg macera. Nekünk, nőknek is jó, de szerintem nagyon sok férfit tenne boldogabbá ez a vásárlási technika.