Háromnegyed hétkor Marcust kikísértem a kapuhoz, és leeset az állam ahogy átnéztem a túloldalra. A házak mögött ugyanolyan szép pirosas lilás volt az ég, mint naplementekor. No, gondoltam ezt meg kell nézni közelebbről, és nem tudom miféle ördög bújt belém de igen nagy késztetést éreztem a kora reggeli fotózásra. Gyorsan megittam a teámat, felöltöztem jó melegen és már öt perc múlva a szomszéd házak közti szolgalmi úton leselkedtem a felkelő Napocskára.
Ez a látvány fogadott...

Lefotóztam az utcát is, olyan aranyos ebben a kora reggeli fényben....


Ha jobban megnézitek a képet, látszik a deres aljnövényzet, kemény hideg volt, de a látvány megérte. Kis idő múltán továbbálltam, siettem a kertünkbe, hogy onnan is megörökítsem a pazar látnivalót...


Megérkeztem, itt is szép, bár még nem annyira látható, de jobban érzem magam itthon, az utcán furán néztek volna rám, ha láttak volna beöltözve a fényképezőgépemmel... :-)


Figyeljétek meg a fotók közti különbséget, micsoda kontrasztkülönbség, pedig egymás után következő képek...


Persze és az is számít, hogy épp melyik égtáj felé fordulok.. :-)


Még a Holdacskát is sikerült lekapnom....








Imádtam ahogy ropog a fű a talpam alatt, ilyenkor lenne jó járni az erdőt, bár van itt is jó nagy terület.. és az akácfáink is növögetnek :-)



Viszont ahogy mentem beljebb a kert felé, olyan érzés volt mintha befagyott tavon lépdelnék és beakarna a vékony jég szakadni, látható is az alsó képen a veteményeskertben a sok kis befagyott tócsa. Sajnos ennyi eső esett az utóbbi időben, és ilyen szörnyen vizes a kert.


Imádkozom ezért a kis facsemetéért, amit ősszel ültettünk, csoda lesz ha túléli...


És ez már bent, kicsit összefagyva készítek mindent a blogoláshoz, a gép mellett ott a forró, fahéjas kávécska és az egészben a legeslegjobb, hogy marha jól érzem magam. :-) ♥