Vehetsz házat
De otthont nem;
Vehetsz ágyat,
De álmot nem;
Vehetsz órát,
De időt nem.
Vehetsz könyvet,
De tudást nem;
Vehetsz pozíciót,
De tiszteletet nem;
Megfizetheted az orvost,
De az egészséget nem.
Megveheted a lelket,
De az életet nem;
Megveheted a szexet,
De a szerelmet nem.
(kínai tanítás)



Gyönyörű tavasz van, minden csupa virág, már a tavaszi fáradtságon is túl vagyunk, és az ébredő természettel, észrevétlen ébred a lelkünk is. Ne feledkezzünk meg a hétköznapi rohanás közben, odafigyelni, testünk, lelkünk apró jeleire. Ollóztam egy pár idézetet, és miért pont a szerelem a téma……mi más juthat eszünkbe tavasszal, mire ihlette a tavasz nagy költőinket?. Szerelem, melengető mint a tavaszi napsugár, érzékeny mint a rügyet bontó fák, hangulatában oly változó mint a tavaszi időjárás. Bánatra örömöt, örömre bánatot hoz, átkozzuk ha jön, sóvárgunk ha hiányzik az életünkből. A legszebb verseket, a legszebb képeket mégis mind, mind a szerelem és a tavasz ihlette….

“A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, hogy az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést.” (Gabriel García Márquez)

“A szerelemnek még bolondsága is nagyobb bölcsesség, mint a filozófusok minden tudománya.” (Jókai Mór)

“Két kis érzelmet sok kilométerrel elválasztani egymástól, olykor elegendő arra, hogy nagy szerelmet hozzon létre.” (Rey)

“Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata.
A többi nem az.
A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a “valóság”, amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a “senkihez sincs közöm” életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy “Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!” - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: “Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!”
Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk.
Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni.” (Müller Péter: Szeretetkönyv)

Most egy másik csudabogárról írok, Eddyről belga barátunkról. Pár évvel ezelőtt költöztek ide, egy hatalmas házba, aminek az előző lakói is a barátaink voltak. Erhardt az előző lakó, könyvekhez készített illusztrációkat, közben szenvedélyes kertész volt, aki gyönyörű parkot, és halastavat varázsolt a ház köré. Brigi a felesége, nála idősebb, csendes, és nagyon kedves nő volt. A házukat megosztották kedvenceikkel, volt ott madár szoba, és a szép nagyra nőtt nyuszinak is külön szobája volt. Erhardtra hatott a „somlai kemény mag”, a mindig elérhető "hegy leve", és mindennap rendesen a pohár fenekére nézett. Sajnos elváltak, Brigi Bécsbe költözött, a háznak pedig új gazdája lett, Eddy a közel hatvan éves, kémia, biológia szakos tanárember. Eddy még fiatalon elhatározta, hogy gyűjtőszenvedélyének szenteli az életét, sokat fog utazni, és élete mottója a carpe diem lesz, ezért nem is tervezett gyermeket soha. Most egy „múzeum” veszi őt és feleségét, Yokeet körül, és amikor először jártam náluk, hihetetlen élményben volt részem. Minden, minden bármerre néz az ember régiség, gyönyörű, fantasztikus még az evőeszközök is régiek. Ami modern, és szükséges rejtve van, nincs egy köntös sem szem előtt, még a wc-ben is ez a hangulat uralkodik. Vacsorához úgy terítenek a vendégnek, hogy menükártyát kap hozzá, nem is akármilyet, Eddy nyomtatja, sárgult papírra, címer, cifra betűk stb. A többfogásos vacsi után, kezünkben a gyönyörű pohárral, benne finom itallal, nézelődhetünk a házban. Édesapja festményei mindenfelé, Rembrant utánzatok, hihetetlen pontossággal, fantasztikus tehetség lehetett. Kicsit nyomasztó, de mégis van benne valami titokzatos elegancia, hogy nappal sincs természetes fény a házban, csak a konyhában és a felső szinten, a többi helységben minden ablakot vastag, bársony függöny, drapéria takar. A polcokon és mindenütt kitömött állatok, régi, több évszázados könyvek, köztük fa borítású és kézzel írott, kazahsztáni és más országbeli, régi ruhadarabok, szintén évszázados, szobrok, imakönyvek, festmények, emberi hajból készült képek, csontvázak, ásványok, üveghengerekben, folyadékban, különös embrió ritkaságok, és még sorolhatnám napestig. Vannak olyan könyvek, amik egykoron a budhista szerzetesek tulajdonát képezték, 2-300 évesek, jól esett hozzájuk érni, megsimogatni őket. Eddy igazi „csodabogár”, a mai napig a világ minden tájékáról licitál, vásárol, holott már el sem fér, az amit vesz, szereti megmutatni a gyűjteményét, és huncut mosollyal figyeli a reakciókat, mondjuk egy mumifikálódott apáca kéz láttán. Gyerek helyettesnek nemrég, egy francia buldogot vettek, akit Ebolának hívnak és ő kislány, azért ez a név mondta Eddy, mert csúnya kutyuska és ez nagyon passzol hozzá. :) Ebolával, Bercivel (én kutyám) és Eddyvel jártam tavaly az erdőket, minden növényt megnézett, angolul elmagyarázta, hogy mi a baja, ha beteg fát talált. Hordta haza a növénygyűjteménynek valókat, és préselt, ragasztott, tustintával, régi, csodálatos kacifántos betűkkel, feliratozta őket latinul, szorgalmasan. De volt olyan, amikor elhullott hatalmas madártetemet találtunk, elővett egy zacskót és hazavitte, elmagyarázta, lefőzi a csontokról a húst és a csontváz, minő fantasztikus darabja lesz a gyűjteményének, hát én igencsak borzongtam! Ilyen ez a pasi, akit láttam sírni is, amikor Yoke elment, de visszajött, mert nem tudnak egymás nélkül élni, szép pár ők így együtt. Azóta befogadtak Ebi mellé egy másik kutykót is, boldogok, jó hozzájuk menni, jó velük lenni, értékes, érdekes emberek. Nyáron, ha bármerre megyünk, vagy van egy érdekes program, mindig velünk jönnek. Nagy érdeklődéssel figyelik, szokásainkat, ünnepeinket, részt vesznek a falu közösségi életében is. Hihetetlen, és jópofa, hogy hatalmas rock rajongók, és az oratóriumok mellett, Iron Maident hallgatnak, megfigyeltem, ha elkezd dübörögni a zene, és az rock, koncerten vagy bárhol, életre kel minden porcikájuk. Eddy meleg szívvel bánik a „csöves” emberekkel, szerinte ők az igaz jó emberek, hm.. van benne valami igazság. Eljárogat a kocsmába, csendben nézegeti az embereket, közben iszogat, és néha, ha van kivel, akkor sakkozik. 
Hát ennyit erről, a másik fantasztikus fickóról, azt hiszem dióhéjban, mindent elmondtam. Jó érzés, ha az embernek ilyen barátai vannak. Szerintem

Szörnyű éjszakám volt, talán a tegnapi bolhapiacon csapódott hozzám a két régi képpel, amit vettem egy „szellem” annak köszönhettem rémálmaimat, de nagyon el is fáradtam. Álmomban félelmetes robajjal dőlt le régi, régi nagy kéményünk, vért adtam, felbukkantak rég eltemetett nagyszüleim, furcsa vendégeket fogadtunk, egy csókért esdett valaki….más nem volt. Mindegy, reggel korán és fáradtan ébredtem, teljesen zavart voltam, reggeli kötelező gyógyszerem helyett szépen be akartam venni az esti, fél vérnyomáscsökkentőt és omega-3 tablettát. Krúdy álmoskönyv….kéménynél semmi, nézzük a füstöt: füstfaragót megkívánni, nem tudok mire csak kire asszociálni, nem ismerek füstfaragót! Feladtam, nem érdekes! Állati nagy bolhapiac volt Oberwartban, sok, sok régiség és mindenféle, az idő is tűrhető, sütött a nap, fújt a szél. Sok magyar bunkó, sok burgenlandi bunkó, a csarnokban egymás hegyén, hátán taposva, nehogy lemaradjanak valamiről, kint az udvaron már jobb volt a helyzet. Vásároltam két régi tusrajz képet, marionett csacskaságot Tóninak, vadiúj, gyönyörű, táskát, hasított bőr, bőr kombináció anyámnak, vicces három euróba került. Tóninak „zsír új” bőr, vezetői forgószéket 15 igen, tizenöt euróért. (Marcié 15 ezer forintba került a Metróban) Hihetetlen, de így volt! Mindig elhatározom kényelmes cipőben megyek, sosem sikerül, 10 centis sarkakon egyensúlyoztam végig az egész piacot, de olyan jól ment a nadrágomhoz, és kecsesebb formát biztosít, és és….ez azon a nyavalyás piacon senkit nem érdekelt, csak én fáradtam el kegyetlenül. Piac után Spar áruház, mogyoróvaj vadászat…..én csak álltam, csak álltam a gyönyörű barna kenyerek, és rozscipók előtt. Dickens, Twist Olivérjében mereszthettek kenyérre ekkora szemeket. Hülye, diéta, elegem van belőle! Azért kibírtam. Marci nyaggatott, hogy még nem kapott semmit, irány a New Yorker üzlet. Talált is magának nagyon jó pólót, Tóni is vásárolt. Na és a lényeg, ilyen még nem volt nem vettem magamnak semmit! Sem egy táska, sem egy cipő…..pézzel jöttem haza. Azért ez egy nőnél, nagy dolog!
Jaj de, vettem a Möbelix-ben egy hatalmas csattos üveget, amibe végre már belefér egy kiló liszt. Hazafelé bevánszorogtam a szhelyi Metróba és, vásároltam azért is egy rozscipót, ma megehetem! No meg a férjemnek egy frankó papucsot. Tóninál pihentünk fél percet, hazafelé a 84-esen 130-cal nyomtam hazáig. Tamás finom vacsival várt minket. Nekem mindig nagy élmény, roppant szeretem ezt a zsibit. Ajánlom mindenkinek, aki szeret nézelődni, bogarászni. Minden hónap első szombatján tartják a Messezentrum-ban. Szabadidő központ szomszédja, és nagyon korán érdemes menni. 

Reggel hazafelé Black Eyed Peas – Where Is The Love? dalát hallgattam, itthon újra, nagyon szeretem.
A dalnak semmi köze ahhoz, amiről írni szeretnék, mégis ez indította el a mai témámat, ha jól fordítom: Hol van a szerelem? Pasik ilyenkor lapoznak tovább. Ugyan már megint valami csöpögős téma! Vagy ha nem, akkor beindul a fantáziájuk… Először is azt a kérdést tenném fel: Hol van a romantika? Nincs elfogyott. A múlt század közepén kezdődött el a folyamat, pedig bennünk, nőkben megmaradt, él és élni fog mindig. Ettől vagyunk mi olyanok, amit úgy szeretnek a férfiak, de ez éltet is minket, és milyen jó lenne, ha ez fordítva is így működne. Miért olvasnak a nők annyi romantikus „női” könyvet? Mert ki vannak éhezve….kedves Uraim, nem arra, amire önök hirtelen gondolnak…hanem a romantikára! Nagyon sok házasság nem köttetne meg, ha a lányoknak lenne egy jövőbe nézőkéjük, tudom azt is, hogy kettőn áll a vásár, de sajnos a házasságok elszürkülésében, elég sokszor a férfi a „hunyó”. Persze, mindenre van magyarázat: Munka hegyek, el kell tartani a családot, új autó stb. miatt plusz meló. No és az asszonyok: Gyereket kell szülni, nevelni, még a férjnek is az anyukáját pótolni, dolgozni, jól kinézni, problémákat megoldani. Ennek ellenére nem szűnik meg romantikusnak lenni! Képes 5 éves kortól 100-ig: Szerelmes lenni, szerelmet adni, szerelmet várni…..nem csak szeretkezni. A szerelem az élet nagy velejárója, anélkül nincs élet, semmi nincs. Mert milyen egy szerelmes nő? Pont olyan, amit a férfi mindig szeretne, virul, üde, mosolyog, kivirágzik mint a rózsa. Mi kell ehhez? Romantika. Ez nem azt jelenti, hogy: -Asszony hétvégén kiviszlek a meccsre, nem kell főznöd, beugrunk utána a „Mekibe”! hű de jó lesz. És azt sem: -Ki ugrunk a nyaralóba, vágjuk a füvet, de hozz kaját is! Láttam Balatonon nem egyszer, szegény anyu kopott szerkóban gazol, vagy veteményezik, apu füvet nyír vagy horgászik, nem hiszem, hogy bármelyikük is boldog ettől. Úgy rossz az egész ahogy van! Én Balcsin nem gazolok, nem veteményezek…a „botanikus kert” híve vagyok!😉 Idén a reneszánsz éve van, én bevezetném a romantika évét is. Képzeljük csak el: Mosolyogva dolgoznának az emberek, az irodában a monitoron megjelenne egy szál rózsa, a boltban a pénztáros mellet pici vázában egy szál virág, és mosolyogna, a kosarakban egy üveg pezsgő, néhány szál gyertya, szélvédőbe tűzött szivecskés cetlik, a szervizben a szerelő, szerelmes dalt fütyörészne, a takarítónő keringőzve, dúdolgatva törölné a port stb. Hát nem király!? Este megtelnének a parkok sétáló, egymáshoz simuló párokkal, a vendéglők kipirult arcú szerelmes emberekkel. Mindenki tenné a dolgát mint eddig, csak kicsit „átprogramozott” gondolkodással. Nem kell hozzá Shakespeart olvasni, sapka pénz sem szükségeltetik, csak mindenki vegye elő az emlékeiből, hogy milyen volt akkor…..akkor amikor elvarázsolta azt a bizonyos nőt. Ha esetleg még nincs ilyen, le a kemény legény álarccal, romantikára fel! –Jó munkát Uraim!

 

Igen! A szerénység félhomályába burkolózva, itt vannak köztünk és nem látjuk őket, mert nem akarjuk, saját dolgainkkal vagyunk elfoglalva.
Ez történt, történik tán most is Árpival, egy régi barátunkkal.
Talán 5-6 éve már itt laktunk, amikor az emberek elkezdtek suttogni a titokzatos „hegylakóról”, mindenki csak Hegyi Árpinak nevezte. Mindenféle történetek keringtek: veri az asszonyt, suttogó, aki a legvadabb lovakkal is elbír, lehet, hogy cigány stb.. Soha nem láttam őket. Nyitottunk egy vegyesboltot a faluban, és egy napon megjelentek a boltban. A férfi egyszerű, foltozott ruhában, ami talán kicsit piszkos is volt, simléderes sapkában, mintha az ötvenes évekből, egy filmből pottyant volna ki. Elég erős empátiával rendelkezek, így rögtön felismertem, hogy nincs szó itt semmiféle szörnyetegről, szimpatikus egyszerű ember. Beszélgetni kezdtünk, és hihetetlen elme csillant fel előttem. Az asszonyka, Vali látszott, hogy jóval fiatalabb, csendes, visszahúzódó, az igeneken kívül mást nem is lehetett tőle hallani. Valahogy rögtön a szívembe lopták magukat, és nem törődve az emberek elmarasztaló véleményével, összebarátkoztam velük. El is határoztam, ki megyek hozzájuk a hegyre, meglátogatom őket. Aranyos kis házikó, zöld kis ablakokkal, a hegyoldalban, mint a mesében. Már vártak, mind a ketten elém szaladtak, és Árpi segített a keskeny úton benavigálni az autómat a tündéri, venyigéből font kerítés mellé. Mindent maga csinált, bent a házban egyszerű, szegénység fogadott, döngölt föld padlózat, két ágy, székek, régi tűzhely, famennyezet, minden régi, öreg, kopott, de ennek a két embernek az elégedettsége, avval ami van és vendégszeretete beragyogta a házat. Ezért is érezte jól magát bárki, aki meglátogatta, aki megmerte látogatni őket. Beszélgetés közben meséltem a festészet iránti szenvedélyemről, mely kisiskolás korom óta, él bennem, és Árpi elővett egy kopott dobozt, melyből élete egyik fontos állomásának relikviáit halászta elő. A nyolcvanas években Svájcban élt, elismert festő, főleg lovakat festett, akinek hihetetlen összegekre biztosították képeit a galériák, aukciós házak. Kiállítások meghívói, prospektusok, németnyelvű újságcikkek, festményekről fotók kerültek elő. Döbbenet, meghatottságomban majdnem elájultam, hihetetlen, és mi ez az önsanyargató életmód?! Hordják a vizet a faluból, áram nincs, gyertyafény, mosószappan…. önmaga választotta szegénység. Nem lehetett olyan témát felvetni, amihez nem értett, még homeopátiás gyógyszereket is fel tudta név szerint írogatni, hogy milyen bajra mi kell, és ha kérdeztem honnan- e tudomány, nem volt rá válasz. Ugyan úgy, mint Robert Redford a Suttogó c. filmben, pontosan úgy értett a lovak nyelvén. Az igazi suttogó: Monty Roberts, akinek a Shy Boy című könyvét nekem ajándékozta, azért mert abból sokat lehet tanulni, emberséget, stb.(sőt később le festette Roberts-et nekünk amint a musztángon lovagol) Rendszeresen kijártam hozzájuk, és egyszer csak újra elkezdett festeni, rajzolni. Maga tákolta festőállvány, egy doboz teli precízen kihegyezett kisebb- nagyobb ceruzákkal, hokedlin a festék, és az ecsetek, üveglapon keverte a színeket, itta a rengeteg kávét, Vali sodorta a cigarettákat neki, és születtek a csodák. Ragaszkodott a nem szabvány keretbe maga feszítette vászonhoz, csak azt a festéket hozhattam a festők boltjából, amit felírt, és dolgozott. Volt olyan, hogy záróra előtt, jöttek és már messziről mosolyogva, tartotta maga elé a képet: - Anci néném jó lesz? Igen, igen mi vásároltuk a képeit, van belőlük egy pár, kiállítást is szerveztünk neki. Mocskos emberek erre is próbáltak lecsapni, megrendeltek tőle képet, és potom pénzért akarták megszerezni, vagy kihasználva őt szert is tettek egy pár képre. Ez az ember, aki annyiszor újrakezdett már, ismét bizalmatlan emberré változott. Tartott közben, kecskéket, mert Valinak jót tesz a kecsketej, próbálkozott eladni is belőle. Járogatott még egy- két barát hozzá, saját maga készítette a curryt, nagy mestere volt az indiai fűszereknek is. Mint annyi nagy emberről tudjuk, ő is összetett személyiség, a jó, a rossz, az okos, az inteligens, és az őrült, minden egyben. Egy napon közölte, a fogantatás első percétől tudja, hogy Vali várandós, pedig mindig azt mondta, nem tud gyermeket nemzeni, hát tényleg sikerült, még Vali sem volt megbizonyosodva róla! Eladták a házikót, a baba egészségének ártott volna, ha a falusiak permetezik a szőlőt, és odafújja a szél. Este utaztak, vitték a kutyát és alig néhány holmit, egy nagy kulcsot kaptam ajándékba emlékül a házból. Férjem vitte Valit a szüleihez Kisorosziba, Árpit a repülőtérre, Argentínába utazott. Ment az ott élő magyarokhoz, megfesteni nekik hazánk nagyjait és evvel biztos megélhetést, jobb jövőt biztosítani a születendő baba és önmaguk számára. Számtalanszor elsétáltam a házacska előtt, összeszorult szívvel, homályos szemekkel. Vali sosem volt ultrahangon, de Árpi azt is tudta, hogy a babus kisfiú, Ádám lesz, mondogatta Vali a telefonba. Argentínában festett, sokat, de mégis a mi segítségünkkel tudott csak hazajönni jó egy év után. Kőműves mellé állt „trógernak”, hogy el tudja tartani a családját, tönkre téve ezzel kezeit. Egy baranyai kis település, wellness kastélya lovászt keresett, mi továbbítottuk a hirdetést neki, nemsokára le is költöztek. Meglátogattuk őket, tündéri baba, kis szolgálati lakás a kastély parkjában, festett, lovazott de nem sokáig, itt sem találta a helyét. Nem fizetett a tulaj rendesen, ingyen képeket akart stb. Aztán találtunk neki hasonló jó helyet, először festett, kiállítása is volt (férjem szervezte), aztán lovak kezelését bízták rá főállásban, családja is utána jöhetett, de innen is tovább állt. Mindig az emberek, azokkal volt a gond, mert ő fura, érzékeny, magának való ember, nem lehet jó akarattal sem beleavatkozni az életébe. Nem engedi, hogy szeressék, bizalmatlan, egy 21. századi remete. Talán, mert sokat csalódott, bántották, becsapták az emberek, azért is talál a lovaknál menedéket, azért tudja az agyonvert, haldokló lovat meggyógyítani, meg szelídíteni mert ő is hozzájuk hasonló. Több emberséget kéne az ilyen emberekkel szemben tanúsítanunk, figyelni kéne az emberek szívében lakó gyengeségre, és ami a lényeg vannak még olyan emberek, akiknek nem minden a pénz, nem lehet a lelküket megvásárolni, nem attól függ a boldogságuk....


Árpi képe: Sadlers Wels

Képtelen vagyok átállni erre az új egy, órával előbb kezdődik a napra. Hétfő óta minden délelőtt a könyvtárat leltározzuk, és még csak a K betűsöknél tartunk. Ketten csináljuk, Janóháza kultúrházának az igazgatónőjével, aki egyben könyvtáros is, és nagyon kedves, segítőkész. Oltári nagy az összevisszaság, ki tudja, mikor végzünk a könyvek rendben rakásával. Ráadásul a fejembe vettem, hogy diétázni fogok, nem szeretnék nyárra meghízni és azt sem bánom, ha 3-4 kg leszalad rólam. Szénhidrát pusztító vagyok, és imádom a péksüteményeket, kínzás volt a hétfő délután a boltban. Fehérje nap révén nem ettem mást, mint egy kis rántottát, uborkával. A boltban ott pöffeszkedtek a szép, ropogós kiflik, a korpás zsemlék, amik máskor nem tudnak felcsigázni, most roppant érdekesek lettek. A kiflik csücskéről le sem tudtam venni a szemem, elképzeltem milyen könnyedén törhetném le őket, egy „szemérmetlenül” nagyon barnára sült kenyeret ajánlgattam a vevőknek, hogy vigyék el, szerencsémre elkelt, a kis pufi kukoricás cipóval együtt. Kínomban megpucoltam egy sárgarépát, és megettem. Naná, hogy vacsora közben, ami nekem leves volt, tele zöldséggel, fel sem néztem a tányéromról, ne lássam férjem és fiam tányérján a második fogáshoz járó köretet. Tegnap reggel nem volt semmi gáz, leltár, utána egy órakor haza, átszaladtam az anyukámhoz, „helyzetjelentésre”, délelőtt ő rá bíztam az asszonykát, aki virágot ültetett nekem, és kapálgatott. Mivel kezdte az Anyika? Elém rakott a hűtőből egy csomó sajtot, hogy válasszak, kecskesajt, füstölt sajt, parenyica, eidami, stb.
-Anya keményítőnap az istenért!! –Nem számít, majd megeszed máskor!- mondta, és bedobta a kosárkámba egy doboz valódi belga trüffel csokival. Állatkínzás! Eladom a lelkem az ördögnek egy szép, kis kerek rozscipóért! Vétkeztem, gyorsan lenyugtattam magam a finom csokiból egy darabkával. Máskor eszembe sem jut az evés, úgy szól a család, hogy ettem e már valamit, Murphi…. most eszembe jut. Ki a legjobb szakács? Hát az éhes nő. Szerintem...
Hazamentem felfrissítettem a tudásomat, Google-ba beüt: keményítő (hátha időközben bővült a lista, no), és neki álltam főzni. Röpke másfélórán belül elkészült a: zöldborsó főzi, friss zöldségekből finom főzi, zöldbab főzi, sárgaborsó főzi és magamnak wokban- sült zöldségek rizzsel. Ez halál komoly, nem őrültem meg, csak éhes voltam! Mire végeztem, jól is laktam, a sok zöldséggel, amit főzés közben tömtem magamba. A családnak maradt másnapról is kaja, rendesen lehetett válogatni, Marci rögtön lecsapott a rizsre, amihez baconba göngyölt, sajtos virslit süttetett. Ma a főzelékek napja lesz, Tóninak is küldök, egész héten főzelékeket ehet, egészséges, szereti. Csütörtökön rázós lesz a gyümölcsnap, egy „mázsa” alma, némi aszalt gyümölcs, remélem megteszi, vacsoránál….. majd „blogolni” fogok. Az autómat sem ártana csokoládétlanítani, mindig van benne egy kevéske, a táskámban is…nem tudom, hogy kerül oda! A spejzban „elfekvő” vésztartalékokat is fel kéne számolni. Hja, és az a doboz trüffel, az nem megy ki a fejemből! Szombaton Oberwart-ba megyek, cipók helyett, cipőket nézek (Szerintem), csavargós nap, nem leszek éhes. Férjemet fogom megkérni, mire haza jövök, főzzön egy kis kínait, nagyon finomat tud készíteni. Már nem először sanyargatom magam, most is belejövök majd, nem fogyózás a célom, hanem a megelőzés.

Megvolt a balatoni kirándulás, Tapolca felé mentem le és Ederics felé jöttem vissza. Gyönyörű, szép idő volt, és soha nem láttam a tizennégy év alatt, Balatonon ennyi ibolyát. Telis-tele volt minden velük, a nyaralónk előtt bármily hihetetlen, fényképeztem rózsaszínű ibolyát. Akárki akármit mond, nincs szebb az északi partnál! Zánkától- Fövenyesig virágzanak az út szélén a mandulafák, minden csendes, csupa virág, rengeteget sétáltunk. Nem szeretem a nagy nyüzsit, ezért jobban szeretem tavasszal és ősszel. Télen nagyon szomorú, elhagyatott minden, akkor egyáltalán nem lélekemelő ide jönni. Amióta megdrágult az üzemanyag, a vasúti jegy mind kevesebben jönnek a szomszédok közül, inkább csak a szezonban vagy közvetlen előtte látjuk őket. Most is alig volt valaki, pecások annál többen. Sajnálatos módon, vitorlás- yacht kikötő épül a strand mellett, kiszolgáló egységekkel lehet, hogy jó lesz ez nekünk, de nagyobb az esély rá, hogy nem. No mindegy fejődni kell, elvégre a 21. században élünk, be kell építeni minden négyzetmétert, csak azért, hogy minél több üresen tátongó „csehó” legyen körülöttünk.

Tamáska bevállalta a két órás nyitva tartást úgy, hogy nem is szólt hagyott aludni. Istenem, olyan jól esik egy kicsit a finom, puha, rózsaszín köntösben tespedni, kávézni és írni a blogot. Marcikának tegnap volt a szülinapja, 11 évvel ezelőtt nagyszombaton hozta a nyuszi. Délelőtt dolgoztam, aztán futás haza, gyors ebédkészítés, porszívózás (minek, gyerek buli előtt?) és vágta „Janóházára” tortáért és a barátaiért. Aranyos kisfiúk, az osztálytársai és roppant jól megértik egymást. Márk, az itteni legjobb barát is eljött, aki idősebb egy kicsit, de nagyon örültek neki a többiek. Gyermeknap volt nálunk egész délután, négy óra után elmentek a faluban lévő focipályára focizni, ami nem kis fejtörést okozott, kire milyen cipőt adjak, ne a szép cipőcskéjüket rúgják szét. Szerencsére kicsik még a gyerkőcök és az én edzőcipőimből lehetett válogatni, megoldottuk. Hulla fáradtan érkeztek vissza, evészet- ivászat, még egy kis játék, és haza szállítottam őket. Szeretem az ilyen gyerek bulikat, annyi mindennel lehet kedveskedni, öröm nekem, és öröm nekik is. A gyerekekért, hogy nekik itt egy kicsit „jobb világot” teremtsek vállaltam el a könyvtáros és kultúrfelelős posztot, csütörtökön fogadták el a pályázatomat, három éves a megbízatásom. Én vagyok most itt a „kulturális miniszter”. Hetente egy délután könyvtár, számítógépes terem, kulturális rendezvények, ünnepek stb. Remélem sikeresen megbirkózom majd a teendőimmel. A gyerekekre fogok összpontosítani ezerrel, velük szeretnék minél többet foglalkozni, és persze ők lesznek az én kis munkatársaim, hiszen műsorokkal együtt készülünk majd az ünnepekre. Ma délután, csodás az idő, irány Balaton! Idén még nem voltunk. Biztos szép nagy a fű, férjem füvet vág, és már most biztosan tudom, fürödni fog a Balcsiban. Soha nem hagyja ki, nincs olyan hideg víz, ami ebben meggátolná. Marcinak könyörögnöm kell majd, hogy neeeeeeeee, hol sikerül, hol nem. Én bejárom az egész telepet, imádok sétálni, főleg ha jön az anyukám is, mert akkor annyit beszélünk, észre sem vesszük, hogy közben Akaliban vagy Udvariban sétálgatunk már. Én leszek a sofőr az is tuti, úgy hogy lőttek a nézelődésnek, nem baj imádok vezetni! Most jön még a neheze, Marcellt rá kell beszélnem némi tanulásra, oroszlánt szelídíteni könnyebb! A mellékelt fotó tíz éve készült. Te jó ég, hogy elszaladt az idő!

Tegnap úgy időzítettem a vasalást, hogy közben meg tudjam nézni a tv-ben, a Hal a tortán c. műsort melynek én inkább a Lebőgés a konyhában címet adnám. Sikerült már egyszer- egyszer bele kukkantanom, rémes, kiábrándító, ahogy a sztárok égetik magukat a konyhában. Kedden délután volt szerencsém látni, Cinit, akit amúgy sem csípek, macska és kutyaszőrben, bővelkedett a konyhája, a kaja is amit készített és ahogy…..Úr Isten! Én lavórral mentem volna hozzá vendégségbe, és pávatollra sem lett volna szükség, mint az
ókori Rómában. Berúgott rendesen, úgy evett, mint egy malac és úgy is viselkedett. Tegnap Lakatos Márk stilist, látta vendégül a csapatot, őt akartam mindenáron megnézni.

Nem csalódtam benne, a férfi smink elkötelezett híve, igényes pali a konyhában is. Smink ide- vagy oda, neki jól áll és kész, így olyan, mint Winetou, annak idején Gojko Miticet zabálták és azon is volt kétszer ennyi festék. No jó, tudom durva a hasonlat….mindegy. Szóval szívesen ettem volna Márk főztjéből, végre nem paprikás krumpli, mint Cininél. Libamájat készített, aszú kocsonyával, (gondolt a társaságban levő vega lányra is) és avokádó krémet, előételnek. Pisztrángot sütött, szarvasgombás vajjal kente meg a belsejét, madársalátát mangóval és még nem is tudom mivel, spárgát, végül desszertnek Szép Heléna körtét.
Cini megint berúgott, röfögött, aludt….adta önmagát, rendesen. Leszólták a fiú lakását, le sznobozták stb., de Cinit kivéve mindenki megadta neki a max. pontot. Márk femini egy kicsit, de finom, és nem úgy mozgott a konyhában mint egy „parasztasszony”, látszott ez nem tartozik a mindennapi teendői közé, és ez így jó. Ezt a műsort is ki fogom hagyni, mint megannyi mást. Márkra még visszatérve, roppant mód szeretem, ha egy férfi igényes, gyerekeimet is így neveltem. Nem sminkelnek…(ez jó) de tudom értékelni, amikor fiaim távozásakor még percekig érzem, élvezem a Chevignon parfüm, és hasonló társai illatát. Az illatról meg annyit, hogy sok férfi el sem tudja elképzelni micsoda erő rejlik bennük! Ahogy egy férfit elvarázsol egy kellemes parfüm illata, ugyanezt teszi a nővel is. Aj, jaj! Nem beszélve a most kapható feromont is tartalmazó csodákról.

„Mesélhetek?
A vízről mesélek, a vízcseppről és a folyóról. Arról, hogy a víz, a vízcsepp az nem születik, az van.
Ami születik az a folyó. A víz van, mindenhol van és egyszer, ha a körülmények is úgy akarják, a megfelelő vízcseppek összetalálkoznak és megszületik a folyó.
A sok földben rejtőzködő vízcsepp összegyűlik, mint ősszel a költöző madarak, lesz belőlük egy óriási folyó, és együtt elindulnak közös hazájukba, az óceánba.
Lehet, hogy útközben a nekik utat adó folyó meghal, de a sok víz megmarad, és a vízcseppek újra egymásba kapaszkodva elindulnak közös hazájuk felé, addig, míg egyszer együtt megérkeznek.
Akkor ők nagyon boldogok lesznek.
Lélek se születik, nem is hal meg. Van, mint a víz.
Néha megpihen, beköltözik egy születő testbe, aztán ha a test elfárad, és nem tudja őt tovább cipelni, mert ő csak egy gyenge ember:
A lélek egyedül folytatja az útját addig, amíg meg nem találja a hosszú vándorlásban a lélektársát.
Mikor egymásra találnak, akkor elindulnak előre.
Nem a térben, hanem az időben mennek tovább együtt.
Egymás kezét fogva folynak a lelkek közös óceánjába.
És nagyon boldogok.
Ha valaki a jóságnak és szeretetnek egy morzsáját, az igazságnak és a fénynek csak egy sugarát hozta e világra, már nem is élt hiába:
Életének megvolt az értelme.”

Halálomon voltam két napig. Én is mint minden, rendes családanya kajahegyekkel kényeztettem húsvétkor a családomat. Vasárnap este már nagyon fájt a hasam, hétfőn percenként rázott a hideg, és ha beléptem a spejzba, iszonyú hányingerem lett a kajaköltemények láttán. Pedig nem is ettem, elég volt elkészíteni őket! Tóni hétfőn délután ennek ellenére, bebizonyította, hogy nem csak muffin sütésben de a lasagnában is verhetetlen. Gábor volt az anyagbeszerző, Tóni a szakács, én a haldokló kukta. Szuper lett, minden volt benne ahogy illik, fehérbor, paradicsom, besamel, parmezán, csak én nem tudtam élvezni a fájó hasam miatt. Még a film is amit dvd-n megnéztünk, „kajálós” volt. Ízlések és pofonok, című amerikai vígjáték, Catherine Zeta Jones (Kate), és Aaron Eckhart (Nick) főszereplésével, ajánlom mindenkinek, király! Kate szakács, egy nagyon elegáns étterem konyháját viszi Manhattan-ben. Az egész életét munkájának rendeli alá, mígnem egy tragikus baleset folytán, neki kell gondoskodni Zoe-ról, halott testvére kilenc éves kislányáról.
Egy napon új szakács érkezik az étterembe, Kate félti pozícióját, de nemsokára Nick, nem csak a munkatárs, belopja magát a két önfejű leányzó életébe is.
Szóval meg kell nézni! Tegnap délelőtt helyettesítettem a boltban, előtte hasalás az ágyon, berobban az agyamba, ebből nagy baj lesz. Elmondtam egy- két vevőnek a problémám, diagnózis mellé tanácsokat is kaptam: - Meg kell inni egy jó nagy pohár konyakot, vagy pálinkát!- így szólt minden második tanács. A gondolattól is ki vert a víz! Nem úgy, mint Suzyt! Suzy, tegnap is bejött, mesélte párja Günter, robot…hazautazott, a mellette álló néni hozzátette: - Günter kint robot, Suzy meg itt.- mondta aggódón. Bizony, bizony szegény Suzynak sok dolga lesz, a szatyrában megbúvó 10 üveg sörre gondoltam és a három doboz cigire. Alig bírtam nevetés nélkül. Eszméletlen jó nő, a kora (ötven akárhány éves) és az elfogyasztott szeszkák ellenére! Asztal alá iszik mindenkit. Szüretkor, lóháton, kalapban, bőrszerkóban…..kamilláztak még a nők is az irigységtől. Pedig ez a „jónőség” német nőkre nem jellemző, nem hiába vesz el évente 40 ezer német pasi, külföldi nőt feleségül, olvastam egy kimutatásban. Suzy már csak azért is szimpatikus nekem, mert amikor megismert három napig dícszengett,rólam a boltban is, hogy milyen jól nézek ki és hihetetlen, hogy ekkora fiam van mint a Gábor. Hát lehet az ilyen nőt nem szeretni?! Tónit elkísértem 11 után egy kis ruha vásárlásra, hátha az jót tesz a hasamnak, egy-két jó göncnek gyógyhatása van, nem így történt. Itthon szétnéztem, mi van a tömények terén, jó fajta gin az volt. Egy életem, egy halálom, mert tonik nélkül úgy utálom! Mindent a gyógyulásért! Már a mamám is biztatott. Jobban örültem volna egy lámpásból ki bújó ginnek! Pohárba betölt, rágógumi mellé készít, aztán gyors gin, rágógumi….Borzasztó! Porszívózás ezerrel, ha meghalok, ha kórházba megyek, legyen minden rendben. Éreztem, hogy javulok, terápia még kétszeri ismétlése…nem kellett volna éhgyomorra! Rohantam ki az udvarra, friss levegőn gallyakat összeszedni, amit a szélvihar letépett a fákról, bevált, bejöttem két hatalmas csak zöldséggel telerakott zsemlét megettem, és gyógyultan kérdeztem ki a törit és az irodalmat Marcitól. Inni biztosan nem iszom, jó sokáig, mert az egész éjszakát ébren töltöttem tőle, rám ilyen hatással van az alkohol. Húst biztos, nem fogok enni, szintén egy ideig, eleve vega típusú ember vagyok, mindent megfőzök, de húst nem eszek, csak ritkán. Most nagyon jól vagyok, és iszonyúan álmos, valahogy kibírom.

Mit tudunk róla? Sokan azt hiszem semmit. No hát a tudatlanoknak elmondom, amit én tudok:
Jézus feltámadását ünneplik ilyenkor. Pénteken keresztre feszítették, vasárnapra feltámadt és fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján.
Soha nem értettem, hogy számítják ki, és miért esik húsvét mindig más- más időpontra. Azt olvastam, az első telihold március 21-e után, az azt követő vasárnap lesz a húsvét. A biblia szerint az ekkor ünnepelt zsidó ünnep Peszach első napján tartóztatták le Jézust. Jézus és a tanítványai a Peszach előestéjén szokásos Széder estet ünnepelték meg. Nagyon sok nyelvben ma is él, és úgy hívják a húsvétot: Paszcha (görög, orosz), Pascua (spanyol), Pasqua (olasz), Paque (francia) stb. Érdekelt, hogy vajon angolul beszélő barátaink miért kívánnak: Happy Easter-t. Utánanéztem.
Nos: Östra germán tavasz istennő nevéből adódik, őt szimbolizálja a tojás és a nyuszi. Oster (németül), Easter (angolul).

A leguniverzálisabb szimbólum a tojás, a termékenységet, új életet juttatja eszünkbe. (nekem csak a macskáimra kell néznem) Bizony ez nem azt jelenti, hogy zabálás nyakra- főre, ahogy azt egyesek értelmezik, és isznak, mint a gödény! Szívem szerint, inkább itt böjtöltetném a népet….hisz pénteken halt meg Jézus, feltámadását inkább imádsággal kéne ünnepelni! A locsolós hétfő sem az, aminek anno indult. Már nem sok varázsa van a lányok- asszonyok számára, piros tojást nem kérő, helyette pénzt váró gyermekek, pityókás, italozni vágyó férfiak ünnepe ez. Elég szomorú, sokan ezért menekülnek otthonról, zárják kapuikat. Próbáljunk a hagyományokat megtartva, kicsit „finomabban” ünnepelni! Kívánok minden kedves olvasómnak: Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Mozgalmas volt a tegnapi nap, dél körül Marcikát kivittem a reptérre az apukájához, amíg én ügyes-bajos dolgaimat intézem Celldömölkön. Marcinak nagy élmény volt mert újra találkozhatott Bochkor Gáborral akit már jó ismerősként üdvözölt. A pécsi repülőnapon, Tamás, Szekeres úrral beszélt, akit Bochkor hozott a kis repcsijével.( Fotók: fiam Indafotóján elérhetők) Marci is vele volt. Bochkor Bulldog-jával érkezett, amit aztán barátja vitt vissza a budaörsi reptérre, kedélyes beszélgetés férjemmel, kávé amíg a taxi jött érte, vitte Sárvárra a Park Inn hotelba. Ma Sárvárról, egy üvegkalitkából közvetítenek két órán keresztül a rádióban… Két hete a Munkaügyi központban ígéretet kaptam, hogy 1-2 nap alatt lekérik az anyagomat Érdről, mert egyszer már regisztrálva voltam és most egy alkalmi munkavállalói kiskönyvet szerettem volna kiváltani, csodálatos ez a magyar számítógépes rendszer a hivataloknál…semmire sem jó….mi az, hogy pár nap?!! Most sem akartak dolgozni, de kifejtettem szép, udvariasan a véleményemet, úgy látszik jó benyomást keltettem, mert a könyv 10 perc múlva a kezemben volt, és még sorba sem kellett állnom. Rájöttem, hivatalba pasit kell küldeni, annak azonnal mindent elintéznek a nők, vagy férfi ügyintézőt kell keresni, ennek híján kedvesen kell mosolyogni, halkan beszélni, megértően pislogni, no és soha ne legyünk nagyon menő cuccban. Alulöltözött sem, az undorító! Számtalan elintézni való dolog szerepelt még a listámon, próbálkoztam. Közben megbeszélt időpont a kozmetikussal Cilivel, a Vulkán fürdőben. Amíg anyát maszírozta én gyorsan manikűröztettem. Olyan jól nézett ki, amikor a kinti gőzölgő jakucci felett pár percre eleredt a hó, jó lett volna csobbanni egy nagyot, főleg mert üresen állt. Találkoztam egy ismerőssel, aki Apcinál, a reptéren szokott fallabdázni, rajta pakolás, ahogy ez nőknél szokás, sec-perc alatt ezotéria, sütés-főzés, receptek, némi kis pletyi és már el is készültem, persze mert én csak szemöldököt szedettem. Listámon végre már csak egy szőrnyű feljegyzés szerepelt: Bevásárlás…..hú….szétnéztem és mindenhol autó hegyek, két napos ünnep, éhen akar halni a nép, spájzolnak rendesen! Irány Tokorcs, gyereket felszedni, állva a konyhában, pici husi és főtt zöldség egy perc alatt levő eltüntetése a tányérról (David Copperfield is ámult volna) indulás, Sárvárra. Életemben egyszer büntettek meg gyorshajtásért (pedig nem vagyok egy csigusz) pár hónapja Sárváron, ezért próbálom a sebességet betartani, ami a drága jó férfi sofőröket igen bosszantja. Engem is az, hogy beleállnak a (se…mbe) bocs, nyakamba, túráztatják a motort közben, és nem tudok szájról olvasni…szerencsére ők sem! Amúgy sportosan vezetek, de ha egyszer nem szabad!!! Gáborkám azért nem rám ütött, amikor nem egész másfél óra alatt fent van Bp.-en. Nekem ez két és fél óra, „ezerrel” is. Vissza a „tegnapba”, Sárváron nem volt annyi éhező, sikerült minden, mire hazaértem hulla fáradtan álltam a vásárolt és férjem által „betalicskázott” kupac felett, amit még el is kellett pakolni azt hittem meghalok. Este 10-kor Marci ébresztgetett a nappaliban, ülve alvás…szoktam…tök jó, főleg ha érdekel a film, és az Ende feliratra ébredek. Most csak az ujjam fáj, nem tom hogyan csináltam, az- az igazi, amikor a nyakam „fexem” el ülve….(igen értelmes, tudom)
Ma igyekszem takarékosabban bánni az energiámmal!

Csúnya, borongós reggel volt a mai. Mindent belepett a dér, szomorú így látni ezüstös fűvel övezve a sok kis virágot, ami már kinyílt. Nagyon szép a dér lepte táj de csak télen, legszebb a Bakony völgyeiben, számtalanszor gyönyörködtem benne amikor télen átutazóban jártam arra. Szeretem a telet, kedvenc évszakom, a havas fenyőket, a hólepte házakat, erre falun ez olyan mesebeli tud lenni. Festményekben és képekben is nekem a legszebb. Idén ez elmaradt, de ha így esett most már igazán maradhatna a jó idő. Hazafelé a suliból egy kis kitérővel jöttem, „Janóházán” piac van szerdánként, és olyanok álltak a buszmegállóban, akikkel nem volt kedvem azt a hazavezető ötperces utat sem megtenni. Ezért hát látványos kurfli az autóval, és a mellékutcákba be! Így nincs sértődés, és nézelődhettem egy kicsit. Szeretem nézegetni a házakat, mesélnek magukról, a bennük lakókról, arról, hogy voltak jobb idők is az életükben, vagy épp most jött el az a jobb idő, mind, mind rájuk van írva. Látszik, ha idős ember lakja és még jó erőben van, az is látszik ha beteg, idős a gazdája, és az is amikor az utódok végeznek állagmegóvást rajta. Legszívesebben kiszállnék az autóból, és gyalogolva nézegetném őket. Ha Tapolcára megyek vásárolni, mindig lelassítok egy tündéri házikónál. Bent van az erdőben, szép kis fenyőkkel övezet út vezet be a házhoz, csak egy kevés látszik belőle. De jó lehet benne lakni! A Pro7 csatornán volt egy műsor az „Avenzio”, egy ideje nincs, talán jobb is mert fél délelőttöket töltöttem el a képernyő előtt, vízimalmot alakítottak át lakóházzá és víztornyot, sziklákból, rönk fából építettek házakat, az maga a csoda volt, el is rabolta az időmet rendesen. Vannak házak melyek régi emlékeket idéznek fel bennem. Visszatérve a Bakonyhoz, ha nagyon korán megy az ember télen, amikor még ébrednek a falvak, csodaszép. Picikének látszó házak a távolban, hegyen-völgyön, félig ködbe burkolózva, van olyan kémény, ami füstöl már, van, ahol ég a villany, ha nem én vagyok a sofőr, imádom nézegetni őket. Karintiában láttam még gyönyörűségeket télen és nyáron is. Életem egyik legszebb emléke, pedig Cseh-medencéhez kötődik, egy olyan kis faluban szálltunk meg, ahol látszólag megállt az idő jó pár évszázaddal ezelőtt. Minden bevásárlás alkalmával megcsodálom, Sárvár régi palotáit és sajnálom azokat az épületeket, amiket ebek harmincadjára hagynak tönkre menni, vagy felújítják de nem a megfelelő módon. És nem szeretem az új házakat, a hivalkodó, „egyen mediterán” stílusban épült lakóparkokat, nincs bennük semmi egyéni, és az idő sem fog olyan patinákat beléjük vésni, mint sok- sok évvel ezelőtti elődeikbe. Nem véletlenül választottunk több mint száz éves házat, meg van a szépsége, varázsa a sok öreg nyavalyáival együtt. Biztos mondták anno, hogy őrültek vagyunk, amikor megvettük szegény olyan állapotban volt. Ezer munka van még rajta, benne de nekünk így kedves ez a vénséges- vén „nagyanyó".

Újra hétfő, „meghalni” sincs ma időm, ráadásul semmi nem sikerül. Remélem ez a máglyarakásról, ami még a sütőben van, nem mondható el, bár hangyányit eltértem a recepttől, változtattam az elkészítési technikán (véletlen) lehet, hogy vesztemre. A reggel jól kezdődött, citromail-emre 24 levél érkezett, rögtön tudtam megjött Punky lány Németországból. Ő gondoskodik róla szorgalmasan és a Gabi, aki most nem igen ér rá, hogy ne árválkodjon üresen a postafiókom. Az üzletbe is biztos bejön, jó nagyokat szoktunk beszélgetni. Szemerkél az eső, és mindjárt indulok dolgozni, három órácska, ki lehet bírni. Marcit még rá kell vennem a tanulásra, nehéz dolog és biztos jönni akar velem. Holnapra ki találok valami rendes témát, éjszaka tán meg is írom, akkor nem sürget semmi, legfeljebb a férjem, ha felébred és látja, hogy üres az ágy.

Berci, drága kis kutyám, 10 évvel ezelőtt került hozzánk.

Érden, a volt szomszédom kérdezte, akarok-e egy kis kutyát? Mamája a szomszédom Gina nevű uszkárja, papája az utcában szabadon, kóborló csau-csau kan kutya volt.
Édes, kis fekete gombócot hoztam magammal Vas-megyébe haza. A mai napig csodálják a kék nyelvét, amit apukájától örökölt. Okos, igazi macska barát kutyusom van. Mama cicc, alias Franci, aki Budaörsről jött, rengeteg macskagyerekről gondoskodott. Berci ezeknek volt mindig a mostohapapájuk, átadta az ólját az elléshez, aggódva figyelte, ahogy növekednek, eltűrte ha hozzábújva aludtak, féltőn óvta őket, mintha a saját gyermekei lennének. Az elajándékozások mellett, macskalétszámunk általában az 5-6 között van.
Berci, csillagom olyan okos, hogy reggel amikor fiókámat elviszem a suliba, ki ül a járdára, és amikor a ház elé érkezem, megismeri az autómat, és ha tovább megyek az üzletbe, a nagyobbik fiamhoz, fut utánam. Dolgom végeztével együtt jövünk vissza, 20km/h sebességgel fut az autó mellett. Ha nem megyek tovább, nyújtózkodik egy jó nagyot, és örül hazaérkezésemnek. Imádom! Pár hónapja Mama cicc egyik fiát istápolja, Fricit aki igazi „macskuttyá” változott. A fiamat is megihlette a napokban az atom.blog.hu-n . Van pár tyúkocskám és egy kakasom akit Gyurinak hívnak, szelíd, kedves, és soha nem fogja lábasban végezni, ahogy a tyúkok sem mert szeretem őket. Gyermekkoromban azért nem tartottunk pipiket, mert nem lett volna szívünk levágni, megenni őket. Most sincs. Amikor esténként megyek, hogy Györgyöt és háremét becsukjam, Frici előttem szaladgál a sötétben. Beszalad a nárciszok alá és onnan „támad” amikor odaérek, felszalad a fűzfára, egy-két körömgyakorlat és már előttem kúszik a fűben, lábaimra vadászva. Zabálni való! A többi cica már komolyabb, csak néha bocsátkoznak efféle játékba. Bercit viszont ők is „papájukként” tisztelik, körbe- ülik, fekszik, dörgölőznek hozzá, dorombolnak neki. El sem tudnám képzelni az életem e- kedves állatsereglet nélkül!