2008.03.28. 09:27 | Szerző: -Ani-

Tegnap úgy időzítettem a vasalást, hogy közben meg tudjam nézni a tv-ben, a Hal a tortán c. műsort melynek én inkább a Lebőgés a konyhában címet adnám. Sikerült már egyszer- egyszer bele kukkantanom, rémes, kiábrándító, ahogy a sztárok égetik magukat a konyhában. Kedden délután volt szerencsém látni, Cinit, akit amúgy sem csípek, macska és kutyaszőrben, bővelkedett a konyhája, a kaja is amit készített és ahogy…..Úr Isten! Én lavórral mentem volna hozzá vendégségbe, és pávatollra sem lett volna szükség, mint az
ókori Rómában. Berúgott rendesen, úgy evett, mint egy malac és úgy is viselkedett. Tegnap Lakatos Márk stilist, látta vendégül a csapatot, őt akartam mindenáron megnézni.

Nem csalódtam benne, a férfi smink elkötelezett híve, igényes pali a konyhában is. Smink ide- vagy oda, neki jól áll és kész, így olyan, mint Winetou, annak idején Gojko Miticet zabálták és azon is volt kétszer ennyi festék. No jó, tudom durva a hasonlat….mindegy. Szóval szívesen ettem volna Márk főztjéből, végre nem paprikás krumpli, mint Cininél. Libamájat készített, aszú kocsonyával, (gondolt a társaságban levő vega lányra is) és avokádó krémet, előételnek. Pisztrángot sütött, szarvasgombás vajjal kente meg a belsejét, madársalátát mangóval és még nem is tudom mivel, spárgát, végül desszertnek Szép Heléna körtét.
Cini megint berúgott, röfögött, aludt….adta önmagát, rendesen. Leszólták a fiú lakását, le sznobozták stb., de Cinit kivéve mindenki megadta neki a max. pontot. Márk femini egy kicsit, de finom, és nem úgy mozgott a konyhában mint egy „parasztasszony”, látszott ez nem tartozik a mindennapi teendői közé, és ez így jó. Ezt a műsort is ki fogom hagyni, mint megannyi mást. Márkra még visszatérve, roppant mód szeretem, ha egy férfi igényes, gyerekeimet is így neveltem. Nem sminkelnek…(ez jó) de tudom értékelni, amikor fiaim távozásakor még percekig érzem, élvezem a Chevignon parfüm, és hasonló társai illatát. Az illatról meg annyit, hogy sok férfi el sem tudja elképzelni micsoda erő rejlik bennük! Ahogy egy férfit elvarázsol egy kellemes parfüm illata, ugyanezt teszi a nővel is. Aj, jaj! Nem beszélve a most kapható feromont is tartalmazó csodákról.

A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr81474916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása