Ha van egy kis időm, olvasgatok de nem csak könyveket és újságot, sok időt töltök el a net előtt is. Ott bukkantam rá Marcus Aurelius írásaira. Szerintem bölcsességei a mai napig megállják a helyüket. Mielőtt bemásolnám, néhány szó az írás szerzőjéről:

”Lelkiismeretes, önzetlen, alkotmánytisztelő uralkodó volt. Nem rajta múlott, hogy uralkodása végére a pestis és a súlyos háborúk következtében a birodalom erőforrásai kimerülőben voltak. Az utódlást sikerült ugyan fia, Commodus, számára biztosítania, akit még életében társuralkodójává választott (177). A választás azonban elég balszerencsés volt, mert Commodus sem a politikában, sem a hadviselésben nem volt járatos; ezenkívül önző is volt. Sok történész úgy véli, hogy Róma hanyatlása Commodus alatt kezdődött. Ezért gyakran úgy tartják, hogy Aurelius halála volt a Pax Romana vége.
Amíg 170 és 180 között hadjáratban volt, Aurelius megírta Elmélkedéseit, melyet saját iránytűjének és fejlődésének eszközéül szánt. Logikus észjárása ellenére a jegyzetei a sztoikus filozófiára és szellemiségre jellemzőek. Az Elmélkedéseket ma is becsben tartják, mint a szolgálat és kötelesség emlékművét. Mint filozófus nem alkotott újat, de elmélkedései napjainkig a világirodalom legolvasottabb írásai közé tartoznak. Aurelius a mű 12. fejezetét Solva-ban – a mai Esztergomban – és környékén írta.
Ő volt az utolsó az „Öt jó császár” közül." Wikipédia

Marcus Aurelius - Rossz érzések ellenszere

“Ne ijeszd el magad az élettől azzal, hogy csupán a gondokról s a bajokról képzelegsz.
Ne vetítsd előre még nem létező, se ne éleszd újra letűnt bajaidat.
Amikor gondok kínozzák sorsod, tedd fel a kérdést: mi az, ami most elviselhetetlen?
A választ magad előtt is szégyellni fogod - sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, mindig csak a jelen. Az előbbi talán be sem következik, az utóbbi pedig már régen elmúlt.
A jelen súlya a kisebbik, ha körülhatárolod. Milyen ember az, aki még a jelent sem képes önmagában elviselni?
- Ha félreteszed, ami bánt, máris a legnagyobb biztonságban érezheted magad.
Vajon ér-e annyit bármilyen dolog, hogy lelked rosszul érezze magát miatta?
Találsz-e valamit, ami miatt érdemes a bánkódáshoz lealacsonyodnod; sóvárgó, magába süppedő arccal csüggedned valami mulandó felett?
Emberrel nem történhet meg, ami nem emberi; ahogyan ökörrel, szőlővel, kővel nem eshet meg olyasmi, ami ökörhöz, szőlőhöz, kőhöz nem illik.
Isten nem sújt olyannal, ami elviselhetetlen.
Ha egy külső jelenség bánt, tulajdonképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd.
Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik - tulajdonoddá, elválaszthatatlan részeddé lett -, ugyan ki akadályozhatná meg hogy hibás felfogásodat magad orvosold?
Amikor nem teheted meg, amit helyesnek tartasz, nem okosabb-e megújult erővel tevékenykedni, mint felette bánkódni?
Ha megtetted, amit tenned kell, az eredménytelenség oka nem benned rejlik.
A dolgokat elfogadni tudni annyi, mint helyesen értelmezni.
Ha ezt megértetted, semmi felett nem kell bánkódnod: az út a te utad, a természet mérte rád - neked csak járnod kell rajta.”

Mozgalmasan telt a hétvége, ahogy ez mostanában lenni szokott.
Pénteken rengeteg új könyv érkezett a könyvtárba, már a második szállítmány.
Szombathelyről és Celldömölkről érkeznek a friss könyvek, amit időnként cserélnek, nagyon jó dolog. Haza is hoztam mindjárt egy tucatot, remélem sikerül minél előbb kiolvasni... hogy mikor...?
Majd tv helyett....
Eltűnt egy fázis a házban, áram nélkül volt a fél nappali és a fürdőszoba, tiszta romantika, gyertyafényes tusolás, igazán tetszett, szombaton el is hárították a hibát, hála nem volt nagy baj.
Meglátogattam Eddy barátunkat a szombathelyi kórházban, ma műtik másodszor, nagyon beteg, ebből a látogatásból fakadt azt hiszem a vasárnapi bejegyzésem.....
egy korábbi:szerintem.blog.hu/2008/04/08/eddy_1
Nyáron itt nyaralt két osztrák lányka a nagyapjánál, Marci jól összebarátkozott velük, pedig ők már nagylányok 15, és 18 évesek.
No hát egész hétvégén a 15 éves Biancával msn-ezett, jó nyelvgyakorlás, délután még a haverok is bekapcsolódtak, csak iilyeneket hallottam a szobából: -Imádom az internetet!
Marci azt hazudta 15 éves, a többiek is lódítottak. :))))
Bécsben is lesz októberben szünet, mert jönnek a lányok, Marci már most elkezedte az alkudozást, az esti hazajövetel időpontjáról.
Ej! Mi lesz később?.... Kétszer már túléltem, Gábor, és Tóni sem volt egyszerű eset. :)
Még jó, hogy van laptopom! Szerintem ha  Marci hazajön, máris ugrik a gépbe...
Bezzeg az én időmben! Istenem! Milyen jó ett volna egy kis internet!!!!!!!!
Nekem 8-ra kellett hazaérnem, viszont ha nem voltak otthon.... futottam kilómétereket, versenyt az idővel, hogy előbb érkezzek haza, mint az anyukám, 10 előtt. Persze akkor én már nagyobb voltam mint ezek a gyerkőcök....
Ezen a nyáron sokat nyúlt a gyerek, már nem olyan kis duci, kétszer annyi időt tölt a zuhany alatt és a tükör előtt mint eddig, naponta többször átöltözik és türelmetlen.
De este ugyanaz a kis 11 éves mackógyerek, akit lehet becézgetni, hozzám bújik, cirógatom, és mesélek neki. Ha egyedül van katonákkal játszik, tele van olykor az egész ház a játékaival. Tegnap ki kellett menni a reptérre délután, és nem győztem a játék fegyvereket az autóból kipakolni, mert előtte ott játszott a Marci.
Szóval még nem kell aggódnom! :))))

"A legnagyobb ajándék, amit gyermekünknek adhatunk, a feltétlen szeretet, a széttárt karok és egy készséges fül."

“Tanuljuk meg, hogy a barátságunkat más iránt addig mutassuk ki, amíg él, és nem halála után.” (Scott Fitzgerald)

“Az emberek semmire sem vágynak úgy, mint önzetlen barátságra. Reménytelenül vágynak erre.” (Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek)

Gondolkodtunk már azon, mit jelent az a szó, hogy barát?
Oly sok esetben használjuk, mennyire nem vagyunk tisztában jelentésének igaz mivoltában.
Barátnak nevezzük, azt az embert, aki a párunk, akit szeretünk, akivel megosztjuk az ágyunkat...
Barátnak hívjuk azt az embert is, aki anyagi nehézségeinkben kisegít, a szomszédunk, ivó cimbora, vagy volt osztálytársunk...
Sorolhatnám a példákat, nem, nem erről szól a barátság....
Az igaz barát legyen bármennyire távol, akkor is éreznünk kell szeretetét, a biztonságot, hogy tudjuk a legnehezebb órákban is melletünk áll.
Örül az örömödnek, vígasztal ha rászorulsz, de tud veled sírni is, és nem alakoskodik.
A barát minden nyomorodban barát marad, a halálos ágyad mellett, és a halálod után is.
Ebben a rohanó, rideg világban, törekedjünk arra, hogy igaz barátokra találjunk, és bennünk is igaz barátra leljenek...


 

Az utóbbi időben kicsit elhanyagoltam a blogomat, sajnos rengeteg dologgal kell megbirkóznom. Marci tanévkezdése, mindenre oda kell figyelni míg belerázódik, nála még kicsit tart a szünet, ahogy hazajön rögtön játékon jár az esze! No de nem csak anyuka vagyok, hanem a falu kultúrosa is, október közepén idősek napját tartanak, a gyerekekkel  műsort kell készítenem. A boltot is csinálnom kell, Gábornak véget ért a szünet. Háztartás... és kellenne némi időt szakítani magamra, amit kisebb, nagyobb sikerekkel meg is valósítok. Elkezdtem újra túrázgatni, no de csak rövid távon, már hiányzott nagyon. Mamámmal megyünk, amikor csak ráérünk, általában reggelente, jó nagyokat beszélgetünk miközben megmásszuk a szőlőhegyet. Jót tesz a lábaknak, szívnek, tüdőnek, nem beszélve a lelkünkről. Próbálgatom okosan beosztani az időmet, hogy mindenre jusson, bár ez még mindíg nem az erősségem. Szokták mondani: "A munka megvár!" Igazán nem értek egyet vele, mert ha csak halogatok dolgokat, azok halmozódnak, jobb minél előbb túl lenni rajta. Nagy igazsága vagyon a Feng-Suinak abban, hogy ha körülötted, sőt az elrejtett zugokban is rend van, akkor a lelkedben is rend uralkodik, ezt magamon is tapasztaltam.
A fejemben is rendet kéne rakni, az már nehezebb ügy.. :)))
Rajta vagyok minden erőmmel!
Meg kéne tanulni meditálni, mert a stresz mindennek a lépfenéje és az bizony a fejünkből, gondolatainkból indul ki. Hiába üldögélek, olvasgatok, vagy zenét hallgatok, ha azok a nyomorult gondolatok ott vannak a fejemben, még éjszaka is előtörnek, gyötörnek!
Balatonon ezt sikerült kiiktatni, viszont az élet nem csak nyaralásból áll, manapság a hétköznapok szerintem minden embert alapos próba tétel elé állítanak!
Irigylem egy kicsit az úgynevezett "életművészeket", bár nem szeretnék úgy élni, hogy semmi sem biztos. Carpe diem..... élni a mának, azt csak az teheti meg, akinek nincsen családja, na jó azért finoman próbálgatni lehet, de csak módjával, hisz egyszer élünk!
Minden a mértékletességen múlik, mert mindenből megárt a sok, még a jóbol is.....
No ezért hát most megyek és kivasalom a rengeteg ruhát, ami rám vár, ártani fog mert sok, de valószinű, hogy jót tesz a lelkemnek.... egy gonddal kevesebb lesz :)))

valahogy így kéne.....

Pénteken Tónival Érden voltunk. Meglátogattuk a 97 éves Dédit, nagyon örült, elvittük sétálni, mesélt, mesélt és a szívem szakadt, sajnálom őt, amiért élete utolsó szakaszát kénytelen öregek otthonában tölteni. Meghalt mind a négy gyermeke, négy unokájából kettő, és egyedül maradt. Nálam töltött egyszer egy hónapot de egyfolytában azt hajtogatta, hogy öreg fát nem lehet átültetni, neki Érden kell élnie tovább. Sajnos a megmaradt közeli hozzátartozóinak nem kellett, nem a helyhiánnyal volt baj.... ilyenek, van unokája aki meg sem látogatja. Rajta kívül van egy másik vele egyidős néni, nagyon aranyos, ők ketten százszor különbek a fiatalabb lakótársaiknál.... mindenben. Van olyan gonosz nőszemély, aki ilyen idős néniket hazavisz, takarítani, mosogatni, kertészkedni némi aprópénzért, szerintem felháborító! Ebben az otthonban csak idős nénik vannak, hiányoznak a képből a bácsik, sokkal jobb lenne velük a hangulat.
Gyerekem hőn áhított vágyát is teljesítettük, végig sétáltunk a régi házunktól az iskoláig.
Ez volt az az út, amit jó pár évvel ezelőtt nap mint nap megtett.
Már egyikünknek sem tetszik Érd, semmilyen szempontból, harapni lehet a benzingőzös levegőt, poros, rideg. Nem bánjuk, hogy "aprajafalvát" választottuk, itt van levegő, nincs rohanás, mosolyogni is tudnak a járókelők. Nem beszélve a megalomániás házakról! Egyáltalán nem tetszenek a hivalkodó nagy házak. Házak? Némelyik csúnya erőd, vagy valamelyik kastélyunkat próbálja lepipálni..... igen gyengén.:))))
Jó mutatója ez annak, hogy a Bp. és környéke bérezése mennyire eltér a vidéktől. Szeretem ezt a 118 éves házikót, mert itt nem én vagyok a házért, hanem ő van értem!
Itt nyitva hagyhatom a kaput ha elmegyek, nyitva a garázs, nem lopják el a kötélről a száradó ruhákat. A régi szomszédaim rémtörténeteket meséltek az érdi lopásokról.
No mindegy, becsülje meg mindenki a helyet, ahol él, és örüljön annak, amilye van! :)))
....akkor olyan sokáig fog élni mint a Dédi.....

ilyen szép, aranyos egy majdnem 100 éves dédi

Vége a nyárnak, elkezdődött az iskola, és ha túl vagyunk a tanévkezdéssel járó gondokon, lehet törni a fejünket a jövöévi nyaraláson.
Találtam egy haláli cikket! Igazi vakációzni való helyről van szó, azoknak akiknek már minden unalmas.

"Európa első nudista városkája, a francia Cap d'Agde úgy döntött, hogy át áll a teljes pucérságra. A dél-franciaországi település lakói nemcsak tengerparti strandjukon, hanem az utcán, a bankban, a hivatalban, a boltban is meztelenül járnak-kelnek, legalábbis nyáron. A környéken nagy felháborodást keltett az arculatváltás, de mivel a lakók, ha elhagyják a várost, felöltöznek - nincs mit tenni ellenük, a nudizmust és naturizmust kedvelő turisták azonban elözönlik a várost, amely jócskán meggazdagodott." (Sz.F.)

Hű az anyját! Nem semmi, nem szeretnék ott élni!
Bizonyára vannak előnyei, például:
- nem érhetik a háziasszonyt inflagranti a postással, szomszéddal stb....
- egy formás nőnek... férfinak könyebb munkát találni...
- nem vesz "zsákbamacskát" az ember...
- hivatalokban, orvosi rendelőben élvezet a sor kivárása....
- az apukák előszeretettel vásárolnának, mennének szülői értekezletre, vagy a gyerekért..

szerintem azért egy kis testfestés nem ártana például így......


kis dekoráció, és mindjárt barátságosabb a biciklivel közlekedő anyukák látványa

Az ébredés elég szörnyű volt mindkettőjüknek, nem csak a fejfájás miatt, hanem a hullámok, dobálták a hajót, zörgött, csattogott körülöttük minden.
Chantal aggódva figyelte Philipet, amint az rádión mindenféle koordinátákról, és előrejelzésekről beszélt.
- Ugye nem akarunk elindulni?
- Jaj, ne aggódj szívem! Tudom, hogy mit csinálok! Vigyázok magunkra, egyelőre csak kérdezősködöm, és úgy néz ki, hogy komoly vihar nem várható.
Chantal visszament a kis háló kajütbe, és tudta, hogy itt, most van térerő, még a kis mobil működik, felhívta Jean Pault. Csak a hangposta jelentkezett be.
- Kedvesem! Sokat gondolok rád, nem tudom mikor tudunk beszélni, vihar előrejelzés van, de Philip ennek ellenére ki akar hajózni, remélem nem lesz baj, nagyon szeretlek! – és letette a kis telefont, be a táska mélyére, úgy sem lesz szükség rá egy darabig.
Philip fütyörészve jött le és vidáman közölte kifutnak, nincs veszély, nem kell aggódni San Benedettoig meg sem állnak.
Chantal előkészítette az ebéd hozzávalóit, majd fel sietett segíteni a férfinak a vitorlák bontogatásában. Kedvező a szél, és ilyenkor Phiilp nem vette igénybe a motoros segítséget.
Amint a dokkot elhagyták, gyönyörű táj tárult elébük, indigókék ég, néhány sötétebb felhővel, enyhén fodrozódó víz és a part menti fák méregzöld színével.
Késő délután fogyasztották el az ebédet, amely néhány szelet hirtelen sült húsból, és gazdag salátából állt, Philip lehorgonyzott, kikészítette a horgászbotokat, vödörben, jég közt néhány doboz sört. Amíg az asszony napozott, beleugrott a fedélzetről a vízbe és játékból eljátszotta a fuldoklót, addig- addig, míg a gyengén úszó nőt is sikerült becsábítania a vízbe, de csak szigorúan a hajóhoz közel. Chantal nehezen kapaszkodott a hajóra fel, alig érte el a lépcső krómozott korlátját, meg is fordult a fejében, ha a férfi nem segítene, ki sem tudna jönni a vízből.
- Itt maradunk a nyílt vízen, nem kötünk ki sehol?
- Nem, nincs értelme, horgászok még, és különben is nem jó ez itt végre kicsit egyedül, kettesben?
Így esteledett rájuk, immár egy kicsit háborgóbb időjárással.
A férfi beszedte a horgászbotokat, stabilizálta a hajót és a vitorlákat, lent a hajó belsejében az asszony finom sajttálat, sonkát, gyümölcsöt készített az asztalra, és néhány mécsest a hangulat kedvéért. Philip megkereste kedvenc zenéjüket, kibontott egy üveg bort, bár neki már kicsit megártott a délutáni sörözés, a nő finoman ezt meg is jegyezte. Iszogattak, csipegettek, egy kártyapakli is előkerült, kedvüket szegni a fel támadó szél sem tudta. A férfit tűzbe hozta az ital, a lágy muzsika, az asszony még mindig lányosan vékony teste, kivillanó combjai, nyakába csókolt, simogatta, meg szerette volna csókolni, de Chantal mindig kibúvót keresett.
Philip a visszautasított férfi minden sértődöttségével távolabb ült, lehajtott még egy pohárral.
- Van valakid ugye? Azt hiszed hülye vagyok, és nem látom!
- Nem nincs, de miből gondolod? Sokat ittál, tudod ezt nem szeretem, és ez a borzasztó hullámzás is zavar. Miért vagy ilyen önfejű? Ki kéne menni a partra, értsd meg nem érzem jól magam, félek!
- Ez megint egy mellébeszélés, kibúvó! – válaszolt a férfi, immár gúnyosan.
- Nem hiszem, hogy ebben a percben, ebben az állapotban kéne számot vetnünk bármiről is.
- De igen! Valamikor csak kell, válaszolj egyenesen a kérdésemre, tudni akarom, hol rontottam el, mi a franc baj van velem!
Az asszony felállt, hogy biztonságba helyezze az asztalra kirakott ételeket, mert annyira felerősödött a hullámzás, amikor mindent elpakolt, elővett egy üveg whiskeyt és töltött magának.
- Azt hiszem, erre van szükségem. Eleredt az eső, nem hallod?
- Ha elmondasz mindent becsületesen, azonnal felszedem a horgonyt és kimegyünk.
- Zsarolsz? Ez nem vall rád, Philip mi történt veled?
- Tisztán akarok látni! Akkor is ha beledöglök, el kell mondanod! Érted, el kell mondanod!
– ismételte eszelősen.
- Jó hát inkább beledöglök én! Az asszony kezében az itallal, kinyitotta az ajtót, amit szinte kitépett a szél, a bezúduló esőben kibotorkált a parányi fedélzetre, ruhája másodpercek alatt elázott, alig bírt kapaszkodni az irtózatos viharban.
Philip kiabálva utána vetette magát, hogy bevigye őrült asszonyát.
- Gyere be, elég volt, hagyjuk abba, inkább tényleg foglalkozzunk most a túléléssel! – kiáltott a férfi hirtelen kijózanodva.
- Rádión segítséget kell kérnünk!
Tombolt a vihar, mint egy hurrikán, méteres hullámok játszottak a hajóval, dobálták, mintha el akarták volna nyelni. Hirtelen elszabadult a vitorla, Philip próbálta visszahúzni, de a szerkezet makacs volt, nem engedelmeskedett, hatalmasat fordult és a férfi az ütéstől eszméletlenül zuhant a vízbe.
- Philip, Philip! – sikoltozott az asszony.
- Mit tegyek Istenem? Philip! Segítek! Istenem! Hol vagy? Megyek, megyek! Philip!
Chantal maga sem tudta mit tesz, őrjöngve, sírva vetette magát mentőövvel a kezében a sötét hullámokba.
- Philip! Philip! Úgy érezte, mintha hozzáért volna a férfi teste, elengedte a mentőövet és mind két kezével körbe hadonászott, kereste. Mire észbe kapott, már jócskán elsodorták a hullámok a hajótól, fogyott az ereje, nyelte a vizet és sírt, tudta, hogy itt van vége, érezte lábai, karjai, nem sokára feladják a küzdelmet. Egy élet pergett le előtte, egy élettől próbált búcsúzni, ajkait már nem tudta elhagyni szó, de gondolatban még elsuttogta
- Jövök Philip, Jövök……
Másnap, a vízirendőrség és az öreg kapitány a hajó keresésére indult.
Megtalálták, leszakadt vitorlával, feltépett kabinajtóval, benne térdig érő vízzel, a szikrázó napfényben, lágyan ringatózva, elárvultan a tó közepén.
A kabin padlóján fél pár női papucs, üres üveg, és kártyalapok, úszkáltak a vízben. Az öreg kapitánynak a szívszorító látványtól könnyek gyűltek a szemébe, minden porcikájában érezte, hogy nagy baj történhetett, remegő kézzel kapaszkodott vissza a motorcsónakba, hogy a keresést folytassák.
Este a francia kisvárosban, hatalmas, öreg fotel mélyén egy férfi ült, egyik kezében a whiskeys poharat forgatva, másikban a televízió távirányítójával, az olasz, francia hírcsatornákat váltogatva, szemében a türelmetlenség, bizakodás, lelkében mérhetetlen fájdalom.
- Talán húsz évvel ezelőtt tombolt ekkora vihar a Garda tavon és környékén. – mondta szenvtelenül a bemondó nő, és folytatta:
- A vihar rengeteg kárt okozott, és sajnos emberéletet is követelt. Egész napos keresés után, a késő délutáni órákban találták meg, Desenzano közelében, annak a francia házaspárnak a holttestét, akik hajójukkal az éjszakát a viharos tavon töltötték.
Velőt rázó ordítás rázta meg a kisváros esti csendjét.
-Nem!!!!!!!  
Ez a nem, ki és be, szárnyalt a nyitott ablakokon, minden fájdalmával söpört végig a néptelen utcákon, vele szállt egy ember darabokra tört, megtépett lelke az örökkévalóság felé.
Két egyenruhás ember álldogált a kis szoba közepén, egyikük óvatos mozdulattal lekapcsolta az állólámpát, és kikapcsolta a televíziót. A résnyire nyitva hagyott ablakon át beszűrődött a hétköznapi utca zaja, hideg szellő cibálta a függönyöket, és a reggeli napsugár megtöltötte a szobát, de fénye most csak fakó, ezüstösen sugárzott.
- Felügyelő úr, ez az ember kért segítséget tegnapelőtt este! Valami telefonról beszélt, olasz tavon levő viharról, és egy házaspárról, azt kérte, hogy értesítsük az ottani vízi rendőrséget.
- Igen, igen ő volt, meg is tettünk mindent, amit kért, csak sajnos késő volt már.
A barátja orvos, ő talált rá, és azt mondja, hogy a halálát nem az összeroppantott pohár általi seb okozta, bár elég csúnya és rengeteg vért vesztett, a szíve, megszakadt a szíve, hatalmas infarktusa volt.
Vége

Cserhalmi Anna                               

A bőséges reggeli elfogyasztása után, Chantal és Philip elbúcsúztak Mammától, Manerbába mentek, ahol már várta őket a hajó és a nyugdíjas kapitány.
A hajócska már messziről világított az új festéssel, az erős júniusi napfényben. Európa északi partjain használt egyárbocú, elől élesre, hátul gömbölydedre épített öblös fenékkel. Vitorlázatja egy nagy ágvitorla, ág-oromvitorla és két v. három ormányvitorla, mely utóbbiak a ki- és betolható hosszú ormányárboccal feszíttetnek ki.
A papa annakidején a vámügyelőktől vásárolta meg és alakította át, sok- sok éven keresztül. Mindig büszke volt művére. „Mert azok a mai díszhajók a nagy fenét sem érnek, mondogatta sűrűn. Ez a hajó, éles széllel igen gyorsan fut, és kitűnő kormányképességgel bír, igazi gyorsvitorlás.”
Az idős kapitány segített a taxiból átpakolni a csomagokat, a hajó aljába, közben mesélt, mutogatott miket csinált rajta.
- Mindent elkészítettem  Philip, ahogy meghagytad, élelmiszert és italokat elhozattam, a kárpitot felfrissítettem, takarítani Sophia volt, aki mindig szokott,  azt hiszem, minden rendben van. Jó pihenést kívánok! –mosolygott, miközben cinkosan meglökte Philip vállát és kacsintott. Kezet csókolt Chantalnak, felült a kis mopedre, ami a parton várakozott és kikacsázott vele a mólóról.
- Ma még nem szedjük fel a horgonyt, kicsit bóklászunk a parton és megvacsorázunk Antoniónál. - mondta Philip hangjában gyermeki rajongással.
Kibontott egy behűtött pezsgőt, töltött mindkettőjüknek és felment a hajóban gyönyörködni. Addig Chantal gondosan bepakolta ruháikat a mahagóni borítású beépített szekrényekbe, kinyitogatta a konyha falába rejtőző szekrénykéket, és leellenőrizte azok tartalmát.
Megelégedéssel ült le a kis sarok garnitúrára, és kortyolgatta italát, majd könnyű ruhácskát kapva magára, egy fürdőtáskába bedobálta fürdőruháikat, törölközőket, hóna alá csapott két gyékényt és csatlakozott a férfihoz. Végigsétáltak a dokkon, megcsodálták a többi hajót, elmentek egy kis öbölbe, amit nem sokan ismertek, ezért rajtuk kívül csak néhányan fürödtek. Önfeledt fröcskölés, hancúrozás után feküdtek a gyékényen, a férfi nagy, barna, szomorú szemekkel nézte a csukott szemmel heverő asszonyt, és lelkében valami el nem mondható, fájdalmat érzett.
Este kényelmesen ücsörögtek Antoniónál, a kis vendéglőben, az körülzsongta őket az olasz vendéglősök kicsit tolakodó, de természetes modorával, jobbnál jobb étkeket kínált számukra, és közben be nem állt a szája.
- Remélem Sophia munkájával elégedettek voltak?
Sophia az unokahúga, aki jó pár évvel ezelőtt kivetette a hálóját Philipre, nem sikerült neki, azóta a női büszkesége tiltakozik a személyes kontaktus ellen, sőt utálja, de az alkalmi munka jól jön neki.
Antonio minderről úgy tesz, hogy nem tudja, de titkon restelkedik miatta. Ezért hát, amikor a házaspár megjelenik, mindenből a legjobbat kínálja, amit személyesen szolgál fel nekik.
- Jobb lenne, ha még egy-két napig a kikötőben vesztegelnének, láttam az előrejelzéseket, hisz van itt minden, ráérnek később kihajózni. – fontoskodott aggódva.
- Nem tesz semmit, majd meglátom, öreg hajós vagyok én már. – válaszolt Philip az aggodalmakra.
- De az északi hegyekből fújó  Tramontana,  nem viccel, most sokkal erősebb, mint máskor. A szörfösöktől hallottam, holnap olyan hullámok lesznek, amilyenek még sosem voltak!
- Én jól érzem itt magam, nem tudom, miért kell kihívni a sorsot magunk ellen! –fontoskodott az asszony is.
Sokáig élvezték a kis parti vendéglő vidám forgatagát, és talán picit be is csíptek.
Nevetgélve mentek vissza a hajóra, ahol még kibontottak egy jó fajta bort, melynek hatására úgy zuhantak az ágyba, mint egy tök és másnap tizenegyig fel sem ébredtek.
folyt. köv.

Philip fütyörészve pakolta az egy-két újonnan beszerzett pecázáshoz szükséges holmikat a kamra polcról a bőröndbe. Nem kell sok minden, az apjáé volt a jacht, ami várja őket a kikötőben, mindennel fel van szerelve. Egy nyugdíjas hajóskapitány gondoskodik a hajóról egész évben. Rendben tartja, kiadja, ez fedezi a költségeket, télen a dokkba szállításról gondoskodik, egyszóval a legjobb kezekben van nála.
- Kész vagy szívem? Lassan indulnunk kell! Tudod, hogy a repülő nem vár ránk, és nem kell annyi felesleges holmi, fürdőruha, törölköző és kész. Tőlem igazán ruha nélkül is töltheted a napot! – poénkodott Philip jó kedvűen.
- Bár a Mamma lehet, hogy nem venné jó néven. – kuncogott.
- Örülök, főleg a Mammának! – nyomta el a megjegyzést Chantal a fogai között.
A kényszeredett viccelődést Philip telefonjának csörgése szakította félbe. Határozott utasításokkal látta el kollégáit az új műszerekkel kapcsolatban, megköszönte a jó kívánságokat, szabadságához és bosszúsan letette.
- Ez az, amit legszívesebben nem vinnék magammal, itt hagynám a fránya telefont!
- Mondtam már, ha hazaérünk, el kell utaznom Norvégiába? Szeizmológiai méréseket kell csinálnunk a kutatásunkhoz. –mondta kissé elbátortalanodva, nem ismervén asszonya reakcióját a helyzetre.
- Jó, jó, ha ez a munkátokhoz olyan fontos. – mosolygott Chantal elnézően, de már Jean Paul és a szabadság szele bitorolta lelkét.
A reptéren hamar be csekkoltak, elbúcsúztak Veronique-tól, Chantal mellkasát egy hatalmas sóhaj hagyta el, és úgy nézett vissza a gép ajtajából, mint aki sosem tér vissza már.
Anyósa meglehetősen kedvesen fogadta őket, már előkészítette a vendégszobát, abban a reményben, hogy néhány napot nála is fognak tölteni. Sértődötten vett tudomást róla, hogy a vizit csak egy napig fog tartani, holnap tovább mennek. No nem kell messzire, mert az özvegy háza 25km távolságra volt a lehorgonyzott hajótól. Annakidején ezt az arany középutat választották a férjével, Tereza nem akart Franciaországba költözni, a férfi nem akarta az olasz délvidéket, így észak Olaszország maradt, közelben a gyönyörű tóval.
A vidéki házacska varázslatos teraszán költötték el a vacsorát,  Mamma minestronéja, ahogy azt a fia szereti, utána paradicsomos gnocchi, amit gazdagon meghintett parmezánnal és apróra vágott bazsalikommal. A chianti kortyolgatása közben Chantal nem is hallotta, miről beszélnek a környezettel volt elfoglalva, ami mindig úgy tetszett neki.
Hatalmas cserépedényekben, leanderek, a téglával kirakott terasz, és út a kertben, kovácsoltvas székek, ki tudja mennyi idősek, falikút az angyalfejjel és megannyi szépség, ami itt található.
Philipnek szerencsére fejébe szállt a bor, így nem kellett az asszonynak sokat győzködnie, hogy inkább aludjanak.
Nem jött álom a szemére, hallgatta a férje monoton horkolását, gondolatai szanaszét csatangoltak. Legszívesebben kiment volna a kertbe, vagy végigsétált volna a kis város, pici utcácskáin, leküzdhetetlen vágyat érzett a telefonálással kapcsolatban is. Csak egy picit, csak megcsörgetni, hallani az álmos hangját…. Hamar elvetette a bűnös gondolatot, Tereza ébersége felülmúlhatatlan, sokszor úgy érzi, még azt is látja, amit gondol. Gondolkodott inkább a sötétben…..
Mit tegyen? Szereti Philipet, esze ágában sincs elhagyni, viszont elhidegült tőle már.
Annyi mindenen keresztülmentek, volt jó is és rossz is, de nem hagyták el egymást.
Ebben a kettős kapcsolatban meg úgy érzi, megfullad, mert az elején még csak afféle játéknak indult, talán egy bizonyításnak önmaga felé, hogy még mindig kell, kívánatos, más férfinak is. Erre mi lett belőle, eget rengető, hatalmas szerelem, amely nem akar halványulni, mindinkább erősebb lesz. Ezekkel a gondolatokkal fejében tört rá az álom, mindent megoldó, semmibe tartó szárnyalásával.
Közben egy francia kisváros, lakásában, egy hatalmas, öreg fotel mélyén, az állólámpa fénye felé tartott pohárban nézegette a whiskyt megtörő fényeket Jean Paul.
Talán már órák teltek el így, és már a fél üvegnél tartott, nem tudott pontot tenni a délután elhangzottakra, megosztani sem tudta, nem is akarta senkivel. Még mindig itt csengett a fülében Jean figyelmeztető hangja.
- El kell jönnöd a rendelőmbe, hogy megnézzelek! Nem lehet evvel tréfálni, nemhogy hegyet mászni! Máskor is éreztél már hasonlót?
- Kétszer éreztem idáig, csak kicsit túlhajszolt vagyok, el fog múlni egy kis pihenés után.
Ebben már maga sem volt biztos, tudta, hogy meg kell nézetnie magát, nem várhat sokáig.
folyt.köv.

Már öt előtt percekkel megérkezett, de a férfi még nem volt ott, leült a kis, kedves panzió belső teraszán, a pincér kedvesen sürgölődött körülötte, hozta a szokásos frissen facsart grapefruit lét, tett az asztalra egy szál rózsát, tisztelete jeléül a kedves törzsvendégnek. Már- már teher volt ez a sok figyelmesség, Chantal úgy érezte ez az ember mindent tud róla, belelát, ezért kicsit szégyellte magát. Végre feltűnt Jean Paul magas, nap barnította alakja az ajtóban, Ray-Ben szemüvegjét felcsapta a homlokára és mosolyogva indult az asszony felé.
Mennyei, édes ölelés, ajkának bársony érintése, dohány illatú parfümje, mindig ez az a perc, amikor érzem, hogy elveszek. – gondolta Chantal, miközben megbabonázva nézett a férfira.
- Rég óta vársz mon amour? Siettem, ahogy tudtam bár a lábaim kővé dermednek, ha belegondolok holnaptól már máshol és másé leszel. – suttogta a férfi a fülébe.
- Én is ezt érzem, de a ma még miénk, ezt az órácskát nem veheti tőlünk el senki sem.
– válaszolt Chantal szelíden, és füle mögé tűrt egy rakoncátlan fürtöt a hajából.
- Mikor változtatunk ezen kedvesem? Valami azt súgja, hogy soha! Nem panaszkodom így indult el ez köztünk, egyszer, akkor még egyikünk sem tudta mivé növi ki magát ez az érzelem. - mondta a férfi komoran.
- Beszéljünk másról, vagy ne is beszéljünk. – simult az asszony szerelmesen a férfihoz.
- Parancsoljanak. - adta diszkréten a kezükbe a szoba kulcsát a pincér.
- Egy üveg finom pezsgőt, hozzon még fel Pierre és köszönöm! – adta meg a rendelést szárazon Jean Paul.
- Tudod, hogy nem ihatok, vezetek! – szólt riadtan Chantal.
- Csak egy, egyetlen egy pici kortyot szívem, elfelejtetted már?
- Mit? – kérdezte tűnődve az asszony.
- Ma öt éve, gyönyörű és nyomorult öt éve, hogy vagy nekem! Szerelmem és megpróbáltatásaim netovábbja, szeretet, keserűség és gyűlölet, szenvedély és folytonos búcsúzkodás! Ezt ünneplem én ma. – húzta magához keserű mosollyal az asszonyt.
A szobában minden a szokott rendben, Pierre csendesen behúzta maga mögött az ajtót, miután a pezsgős vödröt a csiszolt poharakkal letette.
Vadul estek egymásnak, mintha utoljára tennék és ez a perc sosem ismétlődhetne meg.
- Szeretlek! – fúrta fejét az asszony a férfi mellkasába. –Mindig szeretni foglak…- búgta, miközben az, csókjaival borította a nyakát, vállát, száját.
Óvatosan hámozta le a nő ruháját, hajtotta le a melltartó pántjait, hagyta szép lassan előbújni a vágytól megdermedt mellbimbóit. Majd azokat csókolta lágyan, közben egyik kezével szorította a szerelemtől alélt testet magához.
Chantal érezte a férfi mind erősebb vágyát, forró ajkain, reszkető izmain, hasához simuló, kemény férfiasságán, majd beleveszett az érzelmeknek e tomboló viharába.
A férfinak szinte már ideje sem volt kilépni nadrágjából, úgy zuhantak a gondosan vetett franciaágyra. Ez a szoba két éve már csak az övék volt, addig minden leleményességüket bevetették, barátoktól kölcsön hétvégi ház, kiadó szobácskák, garniszállók, hajó, lakókocsi és ki tudja mi minden. Jean Paul lakása szóba sem jöhetett, ha kevés volt az idő, ugyanis ötven kilométer távolságnyira volt. Végül is ez a szobácska lett egymással betelni nem tudó vágyaik színtere.
Lázasan ölelték egymást, körülöttük a szétdobált ruháik, lábbal letaszított paplan, félig kiborult női táska és a szobát körüllengő fullasztó vágy csendéletében.
- Akarlak, mindig akarom, hogy így legyen! Soha nem múlik el ugye? – suttogta az asszony eszeveszetten. Jean Paul gyengéd csókkal zárta le az ajkát, majd a beteljesülés sóhaja szállt fel az ő ajkáról.
Egymás mellett feküdtek pihegve, Chantal ujjai a férfi mellkasán levő szőrzettel játszva, a férfi fél könyökre ereszkedve, fejét tenyerére hajtva nézte a szerelmesen a nőt.  
- Gondolsz majd rám? És tudunk majd beszélni, telefonálsz nekem? Legalább a hangodat szeretném hallani ebben a végtelennek tűnő két hétben.
- Hogy kérdezhetsz ilyet, csak rád gondolok majd és megpróbállak hívni, amint lehet!
– válaszolt Chantal, tettetett felháborodással.
A férfi felállt, az asztalhoz sétált és pezsgőt töltött a poharakba, az asszony mohón nyúlt a hideg, aranylón gyöngyöző italért, de közben képtelen volt szemét levenni a férfi kisportolt, gyönyörű testéről. Jean Paul hobbyja a hegymászás és bizony ez minden porcikájára rá volt írva. Hamar észrevette Chantal tüzes tekintetét, felkapta a földön heverő paplant, maga köré vonta.
- No, no hölgyem! Először a pezsgő, csak semmi telhetetlenség!
- Miből gondolod? Eszem ágában sincs! – gyorsan kihörpintette poharát és nyújtotta a férfi felé.
- Csak nem akartam, hogy még egyszer fáradj, tölts még, még.
Amíg a férfi megtöltötte a poharat, Chantal belefogott a félig szomorú, félig szemrehányó mondókájába.
- Mit szóljak én, amikor te elmész, és nem két hétre az őrült barátaiddal, megmászni a borzasztó, havas hegyeket? Ó Nepál itt van a szomszédban, a serpák sem nőből vannak!
Mit számít, ha egy hónapba telik még az is, hogy le tudjatok jönni a hegyről! A lényeg, hogy a pasim kitűzte a zászlót a K2-re.
- Szívem, szívem, pszt! Szeretlek. –tette az ujját a nő szájára.
– De én nem a feleségemmel megyek. – mosolyodott el.
- Persze mert nem is akad olya nő, aki a te őrültségeidet elnézné….. rajtam kívül.
- Ha nem hegyet mászol, akkor kínodban raftingolsz. Szerelmem, élet ez? Mindig a veszélyt keresni?!
- Most is azt, csinálom, ha nem vennéd észre! Bármikor megneszelheti a fél olasz férjed, a randinkat, itt terem, nyomában fél Szicília. –mondta viccesen, de már az asszony melleit csókolgatva. Vágyuk új erőre kapva, tört ki belőlük és söpört végig a szobán.

folyt.köv.

Cserhalmi Anna

A kora reggeli napsugár beszökött az öreg zsalugáter szétszáradt résein keresztül.
Az ablak előtt lévő jázmin bokor leveleit fújdogáló szél és a fény játéka cirógatta az alvó asszony szemhéját. Mielőtt az óra megszólalt volna, lassan kinyitotta pilláit, álmosan rápislogott az óra számlapjára, még belefúrta arcát szaténba bújtatott, kellemesen, hűvös párnájába.
Már nem tudott aludni, de az álma még mindig fogva tartotta. Az álom kéjes, fényes képei hamar elillantak, átrohant agyán a valóság rideg ténye, ujjaival óvatosan lenyomta az órát, és kikászálódott az ágyból.
Philip már nincs itthon, Veronique szobája előtt megállt, tétován hallgatózott, zene szűrődött ki, tehát fenn van, azért benyitok, gondolta, de ezt elvetve, a konyha felé vette az irányt.
Mindenhol rend és tisztaság, csak Philip kávés bögréje árválkodott az ebédlőasztalon.
Bedugta a vízforralót, kivett egy tea filtert a szekrényből, és bögréjébe tette. Puha köntösét fázósan húzta össze magán, lekuporodott az asztalhoz egy magas támlás székre és várta, hogy a filter tartalma mind jobban kioldódjon a forró vízben. A vörös színű, széna illatú, Rooibos tea kortyolgatása közben, szabadság előtti teendőire gondolt.
Kis fehérnemű boltját Veronique igazgatja majd, elég nagylány, az egyetemen úgyis szünet van. Tűnődését a lány temperamentumos csapkodása szakította félbe.
- Mondtam már, hogy ne ezt a zsíros tejet vedd meg, akkora leszek a kakaótól, mint egy ház! – csapta be a hűtőszekrény ajtaját.
–Most kénytelen leszek teát inni, de sietnem kell, ha el akarok menni a barátaimmal ebből a szürke porfészekből. Mindjárt itt lesznek! – mondta durcásan és már a fürdőszobában csobogott a víz.
Chantal rosszallóan nézett utána. "Tiszta nagyanyja! Tereza örök elégedetlenkedő, a dél olasz asszonyok perlekedő stílusa van benne." –gondolta, amit hangosan majdnem ki is mondott.
Gondolataiban rögtön megjelent a talján nő, szikkadt, barna teste, ősz haja, szigorú fekete tekintete.
"Huszonöt évvel ezelőtt is már így nézett ki, amikor Philip a gyönyörű szemű, végzős egyetemista bemutatta neki. Philip francia apjára ütött leginkább, bár ahogy öregszik mind több van az anyjából is belőle." –ettől mosoly ült ki az arcára.
Közben megkent egy pirítóst, Veronique-nak az illatos tea mellé, amit Earl Grey-ből készített és egy pár csepp mézet is tett bele, mert a lány így szerette. Amaz kiviharzott a fürdőből és már tip-top felöltözve, egy nagyobbacska táskát vállára vetve, kihörpintette a teát, összehajtotta a pirítóst és már vágtatott is ki a ház előtt megálló kocsi, dudálásának hangjára. Anyja féltő szavait meg sem hallotta.
Chantal bepakolta a bögréket a mosogatógépbe, kivett egy-két dolgot a fagyasztóból, belenézett a hűtőszekrénybe és tusolni ment.
Jól esett a meleg víz lágy érintése, lassan csobogott a nyakától lefelé, kerek mellein, melyek megtörték a víz útját, csordogált a hasára, és vitte a tusfürdő habját a bokájáig. Jan Paul járt az eszében, törölközés közben, maga előtt látta a huncut tekintetét, ahogy ilyenkor bámulni szokott.
Akkor is úgy nézett, amikor pár évvel ezelőtt betért a boltba, fehérneműt vásárolni a barátnőjének. Két tenyerét behomorítva magyarázta a melltartó méretét, majd Chantal mellein elidőzve tekintetével, jelezte pont, akkora kell…
Kifésülte szőke haját, feltűzte egy laza kontyba, tudta ez nagyon jól áll neki, kiemeli karcsú nyakát, egy kevés púder, kicsi rúzs. Belebújtatta karcsú testét egy finom, leheletkönnyű ruhácskába, perceket időzött a cipős polc előtt, mire kiválasztotta a kis elől nyitott, hátul zárt, magas sarkú, párduc mintást közülük.
–Kész! Mehetünk! Limoges polgárai bámuljatok! –motyogta magában és mosolygott, indulásra készen.
A kis, piros Renault ügyesen befarolt az üzlet előtti fa árnyékába, gazdája learatta a pék, kackiás bajsza alóli mosolyát, a hentes elismerő pillantásait a kiszálló sofőrnek, ami leginkább a lábainak szólt, és az utcán közlekedő házaspár, idősödő férfiegyede is fontoskodva sietett segíteni a roló felhúzásában, amit neje neheztelő mosolya kísért.
Délelőtt Monique csámpázott be a boltba, szó szerint, feldúlva, mert kitört a szandálja sarka és hosszú percekig szidta a gyártókat, miközben idegesen lökdöste a vállfákon levő fürdőruhákat, egyet-egyet magához emelve, amíg Chantal egy papuccsal tért vissza a raktárból.
- Idén is a Garda-tóhoz mentek? Anyósodat is meglátogatjátok? Philip már várja mi?
- halmozta a kérdéseket, levegővétel nélkül.
- Igen, nem, talán…- voltak Chantal szűkszavú válaszai a kérdésáradatra.
- Csak le ne csapják a kezedről! Még mindig jó pasi! L’amour minden mennyiségben, feléleszthetitek kettesben újra. – mosolyodott el kajánul.
- Megkopott szerelem…- legyintett Chantal unottan.
- Ej, tudom én mi jár az eszedben! Jean Paul, a csábos vigyorával, elképesztően jó testével, csak meg ne tudja a te olaszod!
- Ugyan menj már! És ha megtudja, na mi lesz akkor! – válaszolt Chantal kicsit sértődötten.
- Láttunk mi már ilyet, de most már mennem kell, papucsot visszahozom, remélem indulás előtt, találkozunk még. Adieu, puszi! - és ahogy jött, úgy viharzott is ki Monique a boltból.
Chantal telefonjáért nyúlt, bepötyögte a számokat, amiket már álmából felébresztve is betéve tudott. Kicsöngött és egyszer csak megszólalt, az a gyönyörű bariton, amitől még így a távolból is, kirázta a hideg.
- Szervusz kedvesem! Végre, reggel óta várom a hívásodat. Annyira hiányzol!- búgta a férfi a vonal túloldalán.
Egy idős hölgy lépett be az üzletbe, Chantal kedves mozdulattal jelezte, hogy nyugodtan nézelődjön, rögtön befejezi a telefonálást.
- Szerelmem, nem beszélhetek, a szokott helyen ötkor, je’taimes mon chérie! –és letette a telefont a pultra.
folyt. köv.

Cserhalmi Anna 

Kedves olvasóim!
Már említettem előző bejegyzéseimben, hogy szoktam írni, mármint a blogon kívűl :)
Arra gondoltam, hogy felteszem azt a kis novellát, amit nem rég írtam.
Pár napig folytatásosan olvashatjátok, direkt nem adtam címet neki, mert szeretném ha segítenétek benne.
Szívesen várok minden hozzászólást és ötletet.

Tegnap délután elvittem Marcit a Savaria karneválra. Jól indult az egész, itthon még kánikula volt amikor elindultunk. Alig láttunk valamit, amikor elkezdett zuhogni az eső.
Szerencsénkre Tóni, Zsolti barátjáék Fő téri irodájában rakta fel a net-re az addig elkészített képeket, így mi is oda menekültünk az eső elől. A karneválról nem sokat tudok mondani, de megismertem két aranyos, fiatal újságírót, akik a fiam kollégái.
Nem rég indult "Vaskarika a kultúracél" címmel egy szerintem fantasztikusan jó net-es újság, aminek ők hárman a munkatársai vaskarika.hu/
Aranyosak voltak, ahogy sürgögtek-forogtak, komolyan tették a dolgukat, és cseppet sem látszott rajtuk a fáradtság, pedig mesélték, hogy hajnalig dolgoztak.
Zsolti apukája István is velünk volt egy darabig, nem zavarta a fiatalok nyüzsije, sőt néhány szakmai tanáccsal is besegített Tóninak.
Jól bőrig áztunk az autóhoz menet, a karneváli látnivalókat majd megnézzük a Vaskarika galériájában, és bízom benne jövöre sikerül esőmentes napot választanunk.

Marcus fotózta... kaloda, bár nem látszik. Apcinak tetszett :)))

Kicsit kiruccantunk....

Elég a sok bosszúságból! Gondolkodóba estem. :)))
Menjek? Ne menjek?

vajon melyik az én gépem?

Te itthon maradsz! hiába nézel így...

Dehogy megyek.... itthon vagyok és bosszankodok tovább.
Nincs rosszabb a lassú net-nél!

 

Őrület! Ma végre úgy néz ki, hogy van net. De csak úgy néz ki, mert olyan lassú.....
Két napja bíbelődnek vele, antenna csere, modem csere, mindenkinél jó, csak nálunk nem.
Iszonyú lassú, semmit nem tudok megnézni, órákig tölt be!
Az egészben az a borzasztó, hogy a szolgáltató monopol helyzetben van itt a faluban, jó drágán szolgáltatja a semmit.
Szerződés decemberig van, sajnos a jó lehetőségek itt elérhetetlenek, lefedettség stb. miatt. Még egy kevés türelemmel leszünk, de azt hiszem valami módon váltani kell.
Ez nem hiszem, hogy másoknak érdekes, viszont hol tomboljam ki magam.... hát a blogomon! :)
A nyaralás után nem csak ez az egy bosszúság ért, megérkezett a gépkocsiadó értesítés. Olyan autóra vetették ki az adót, ami nem is volt soha a tulajdonomban, tavasszal egyszer már tévedésből be is fizettem a rémes összeget, írtam az adócsoport vezetőjének, de hiába.
Kétbetűs rendszámmal már nincsenek is autók! Ezek teljesen megkergültek!
Az a baj, hogy lassan én is! Szerintem nekik is lassú a net, vagy átmentek időutazóba. :)
Sajnos ebben az országban mindent csak személyesen lehet elintézni, sorban állva, várakozva, ordítozva. Elvégre szóbol ért a magyar ember!
Ez még mind semmi! A gázszolgáltatót is fel kell keresnem, anyukámnak hónapok óta nagy összegű csekkeket küldenek, szerintem már a túlfizetése fedezi a jövő évi fogyasztását is! Igazán kedvesek, már nem csak nyugdíj előtakarékosság van, gáz elő takarékosság is! Mondja valaki, hogy nem a fantasztikusan fejlődő országok közé tartozunk!? 
Majdnem kihagytam a macskákat...
Ha már beszámolót tartok a bosszúságaimról, őket sem hagyhatom ki!
Franci egy doboz kölyökkel várt haza minket, a felét már szerencsére sikerült elajándékozni. Vajon mi jön még?....harapós kedvem van!

bele sem férnek a képbe...

Kissomlyó bizonyos területein nincs internet.

Augusztus 15-én este tíz óra után a viharos (de azért annyira nem komoly, hogy faágakat törjön le vagy cserepeket dobáljon) szél fújt Kissomlyón, majd egyik pillanatban eltűntek az éterből a wifin keresztül érkező bitek és bájtok. Olyannyira messzire fújta őket a szél, hogy azt még a mai napig sem sikerült "összeszednie" avagy helyreállítania a szolgáltatónak. Kész vicc, mármint a szakmai felkészültség, amit az utóbbi napokban egyes emberek produkálnak. Ani (nekem csak Anya) ezért most nem tud blogolni, így helyette én jegyeztem meg eme eseményt.
Természetesen amint sikerül alkotni a PP-nek valami működőképes hálózatot, Anya ismét felbukkan a cybertér eme szegletében s újra papírra veti, avagy szövegszerkesztő modulba pötyögi gondolatait, szerinte...

Kitartás: Atom

De még tart!
Füredi borfesztivál…
Nagyon szupi, mint minden évben! Főleg a finom borok! Megkóstoltam, újra el kell menni, mert nem berúgni akar az ember, ezért „több lépésben” kóstolgatok.
Anyuka kóstolgat

szobor? vagy mégsem?

nahát! megmozdult, és még huncutul rám is nevet.....


Marci teljesen beleszeretett a horgászatba, van engedélye, napijegye, minden ami szükségeltetik. Horgászik napjában többször, éjszaka is voltunk.
Egy bibi van az egészben, látja a profi horgászok „csodaholmijait”, és már ő is feni rájuk a fogát. Elképesztő áron mérik a dolgokat, a vicces az egészben, hogy a csodacuccosok sem fognak több halat, mint a gyerek! Zsebpénz ezután a horgászboltban landol.
Ez egy fenomenális keszeg!

Siófok-Kiliti repülőtéren voltunk a hétvégén, verda napok című rendezvényen.
Rengeteg látnivaló volt: motorkerékpár teljesítménymérés, hangnyomás mérés, extrém autók: hot rodok, dragster, off-road autók, bigfoot show, repülők stb.
Engem a tuning autók varázsoltak el. A zene az autók mellett, egyszerűen király volt! Fényképeztem néhányat.

ez egy "kis polák"

ebből a repcsiből ez az egy van az egész világon

Nem múlhat el blogolás a csípős nyelvem nélkül! Fricskát a nyaralóknak!
Pedig egy ideje türtőztetem magam..
Mik vannak?! A hájakról nem is beszélve, bár ha így folytatom én is egy pár kiló plusszal megyek haza. No de a szőrzetek! Pont ide illik a Sex és New York című filmből Samantha beszólása, kilógó betyár pajesz és az ebből adódó bozóttűz félelme, itt is dívik.
Lényeg, mindez fiatal nőkön, anyukákon, láttam tág fürdőruciból kibukkanó, a francokat, előtörő dús, fenék szőrzetet is. Igénytelen, agyonmosott, szürke fürdőlepedők, amit ráadásul még a porba terítenek le, miután törölköztek vele. Pici babák ülnek a lépcsőn, ahol a sok gombás csülök megfordul! Dohányzó, hájas anyucik takarón, babakocsi mellett! Mindenki valamit töm magába, zabál az egész part….
Rémesek vannak természetesen az apucik közt is, de még milyenek!
Fiatalok és mégis puhányak, elhízottak, petyhüdtek, ápolatlanok! Nem lehet könnyű a facér embereknek, párt találni, egy kis balatoni kalandot……. Fú! Nem irigylem őket!
Vannak ellenpéldák is, csak kevés, és vannak olyan dolgok is, amik szépek.
Egy néni évek óta, minden este lejárt úszni, mindig megnéztem, valamikor szép nő lehetett. Így idősen is megőrizte sudár termetét, szép ősz haja, és minden mozdulatában volt egy csepp elegancia. Most újra találkoztam vele, tolószékben hozza a fia, ő beúszik a mama, pedig ül a székben, elegáns szalmakalapban, türelmesen vár és nézelődik. Úszás befejeztével a fiú, karon fogja a mamáját és sétálnak kicsit…..
Szép, ez a gondoskodás, megindító. Eljárt a néni felett az idő, szeretet és gondoskodás veszi körül. Így kellene ezt mindenkinek csinálni!
És egy kis bölcselkedés így a vége felé…..
Ha egyszer el kell mennünk, márpedig el kell, nem mindegy, hogy éltünk. Mennyi könnyet ejtettek azért mert voltunk, vagy mennyit ejtenek azért mert már nem vagyunk! Bizony ez nagy különbség!
Kaptam egy fricskát én is a múlt héten, egyik blogomban írtam vala, hogy nem vagyok hívő, nem kerestem vissza, lusta vagyok, nem hiszem, hogy annak szántam a kijelentést, amivé lett.
Bigott nem vagyok, egészségesen hiszek Istenben, így neveltem, nevelem a gyermekeimet is!
Járok templomba, ha kedvem éppen úgy tartja, nem azon múlik a hit- nem hit kérdése.
Nem hiszek a tízparancsolatban, mert képtelenség a szerint élni, kivéve a gyilkos pontokat.
Válaszom erre az előző bölcselkedésem, jó emberként leélni az életet, de ez nem a feddhetetlenséget jelenti!
 

Koncert koncert hátán!
A fövenyesi strandon vendég volt Török Ádám és a Mini zenekar. Természetesen mi is ott voltunk, rajtunk kívül még jó pár száz ember.
Nem tartozom a rajongóik táborába, de így élőben nagyon élveztem a zenét.
Férjemről ez nem igazán mondható el, igen kritikus fülekkel hallgatta.
Neki inkább a Deák B. Gyula, vagy a Hobó tetszett volna…..
Vicces volt nézni a sok csápoló „öreg rókát”, de a fiatalok is nagyon élvezték. Persze voltak olyan dalok, aminek a megítélésében csak az elfogyasztott alkohol mennyisége a mérvadó.
Meg kell adni, Török Ádám fuvola játéka páratlan!