Ej megint elhanyagoltam a blogomat!
Útálom az őszt! Na, jól van azért szeretem is.....:))...egy kicsit.
Utálom a fényeiért, olyan szomorú.....
Szeretem, azért mert fel lehet öltözni, és azt nagyon szeretek!
Kirándultunk tagnap egy jó nagyot anyával, még nagyon szép zöld a természet, van sok mezei virág, a ház előtt az árokparton virít a gyermekláncfű, csak a fények tompák, a napsugárnak már alig van ereje.
Hétköznap ellenére elég sokan szorgoskodtak a szőlőhegyen, igyekeznek amíg jó az idő leszüretelni a szőlőt. Szorgalmas évszak az ősz itt vidéken, azok is dolgoznak valahol, valakinek, akiknek amúgy "nincs munkájuk", folyik a betakarítás ezerrel.
Az esték viszont hűvösek, álmosítóak, fel van adva a lecke rendesen szervezetünknek!
Nekem elég nehéz az "át állás", lelkileg is.

“Alkosd és ápold lelkedet, mint egy kertet, vigyázz az élet évszakaira, mikor a gyomlálás, a gazszedés, a trágyázás ideje van, s a másikra, mikor minden kivirul lelkedben, s illatos és buja lesz, s megint a másikra, mikor minden elhervad, s ez így van rendjén, s megint a másikra, mikor letakar és betemet fehér lepleivel mindent a halál. Virágozz és pusztulj, mint a kert: mert minden benned van. Tudjad ezt: te vagy a kert és a kertész egyszerre.”
(Márai Sándor: Ég és Föld)