Marcinak sajtot rántottam ebédre, én pedig Marci szerint már fő kecske vagyok, wokban sütöttem zöldséget és azt ettem rizzsel parisalátával (lefotóztam). Én már csak ilyen vagyok, alma hegyeket eszem, müzlit és mindenféle zöldséget, akkor érzem jól magam. Délután kifeküdtem napozni, egy jó könyvvel a kezemben, kint is felejtettem magam. Persze mindezt társaságban, Bandi kutya teraszon a pad alatt, és körülöttem hevert mind a négy macskám. Ki is olvastuk a könyvet! Ezt is Sylvia Ber írta, mint azt a könyvet, amiről nemrég írtam egy ajánlót, nagyon hasonlított az előzőre viszont nem volt annyira jó. Az Eredet című film megnézését tervezgetem, talán holnap…. Kéne írni ide is még valamit, de már nem megy, álmos vagyok, addig halogattam…. Majd azt is holnap. :)

Haverok Ausztriából

Balcsiztunk egy kicsit, jól kifogtuk, egy nap volt napozós, strandolós, a többi ha éppen nem esős, akkor borús. Ennek ellenére nagyon jól éreztük magunkat, kártyáztunk, az én kedvenc játékom a scrabble, avval is játszottunk sokat, csavarogtunk, és sokat olvastunk. Net nem volt és bevallom őszintén nem is hiányzott, blogomat utazás előtt időzítettem, így a laptopomat is csak utolsó előtti nap vettem elő egy kis filmnézésre. Első este kinyírtam egy igazi pókmatuzsálemet a teraszon, másik kettőt akár egy teniszlabdát úgy szerváltam be a fűbe, még koppantak is, olyan nagyok voltak. Apci ezek után azt mondta, majd éjszaka hallgathatom, amint a pókok kopogva, káromkodva, mankójukra támaszkodva, mennek vissza a helyükre. Hű, ez úgy bennem maradt, hogy egész éjjel pókokról álmodtam, állandóan fent voltam, alig aludtam valamit. Szúnyoggal is el voltunk látva esténként rendesen, nem lehetett sötétedés után kint maradni, idén tesznek egy nagyot az irtásukra. Vendégül láttuk egy éjszakára Tónit és barátját, kollégáját Bonyit, innen mentek tovább a kecskeméti repülőnapra, sütöttünk finom saslikot, és meglátogatott minket a két gyerek, Tekla és Tamás is. Gyerek? Gyönyörű felnőtt emberek! Szombaton volt a balatonfüredi borfesztivál nyitónapja, este ellátogattunk oda is. A mutatványosokat, művészeket elijesztette a koraesti eső, kevesen voltak, nem sok nézni való volt. Ennek kicsit örültem, mert biztos megpukkadtam volna a méregtől, ha nem tudok fotózni, mivel olyan okoska voltam, hogy nem töltöttem fel a gépem aksiját és néhány fotó után szépen kikapcsolt.
Idén Balatonfüreden megnyílt a pláza, nehogy szegény városi nyaraló fiatalság bármiben is szűkölködjön, valamit nyaralás közben csinálni kell a Balatonon… plázázni. Őrület!  Benéztünk könyvvásárlás céljából, aztán maradt a camping előtti parkolóban lévő könyvsátor, jól bevásároltunk. Vasárnap Marcipán is hazaérkezett a táborból, már nagyon hiányzott! Szomorú volt a ma reggel, Tamáskámnak vissza kellett menni dolgozni, és olyan soká lesz még péntek!

Néhány kép a borfesztiválról...

Szeretem Oscar Wilde írásait. Azon a napon, amikor az ingyen ölelés videót tettem be, annak a végén van egy Wilde idézet, akkor jutott eszembe a mese.  Kislány voltam, amikor először hallottam a rádióban és elsírtam magam a végén. Akkor még csak a fecskét sajnáltam és a herceget. Később elolvastam, akkor már a mondanivalóját is megértettem. A mai napig megérint, a mai napig könnyekre fakaszt ez a történet. Aki még nem olvasta, most megismerheti ezt a nagyon szép mesét:

"Egy oszlop tetején, magasan a város tetején állt a boldog herceg szobra. Tetőtől talpig arany borította vékony finom levelekben, két ragyogó zafír volt a szeme, s hatalmas rubint piroslott a kardja markolatán. Nem hiába csodálta mindenki. - Legalább olyan szép, mint egy szélkakas - jegyezte meg az egyik városi tanácsos, aki szerette volna, ha híre megy művészi ízlésének -, csakhogy nincs annyi haszna tette hozzá nehogy az emberek azt higgyék, hiányzik belőle a gyakorlati érzék, mert az aztán nem hiányzott. - Bár olyan lennél mint a boldog herceg! - sóhajtott fel a józan anya, mert nyafogott neki a kisfia, hogy hozza le neki a csillagokat. - A boldog hercegnek még álmában sem jut eszében, hogy nyafogjon valamiért. - Örülök, hogy akad legalább egy lény a világon, aki tökéletesen boldog - dünnyögte a csalódott férfi, amint a csodálatos szobrot bámulta. - Olyan mint egy angyal - mondták az árva gyerekek amikor kiléptek a székesegyházból ragyogó skarlátvörös kabátban és tiszta fehér kötényben. - Honnan tudjátok? - kérdezte a számtantanár. - Sose láttatok angyalt. - Dehogynem, álmunkban - válaszolták a gyerekek, és a számtantanár összeráncolta a homlokát, és nagyon szigorú arcot vágott, mert nem helyeselte ha a gyerekek álmodnak.

Egy éjszaka elszállt a város fölött egy kis fecske. Társai már hat hete útnak indultak Egyiptomba, de ő hátramaradt, mert szerelemes volt a legszebb nádszálba. Még a kora tavaszon ismerkedett meg vele, amint egy nagy sárga pillét kergetett a folyó mentén, és a nádszál karcsú alakja úgy elbűvölte, hogy megállt és megszólította. - Szeresselek? - kérdezte a fecske, mert kedvelte az egyenes beszédet, mire a nádszál mélyen meghajolt. Így aztán a fecske újra meg újra körülrepülte a nádszálat, a szárnya meg-meg érintette és ezüstösen fodrozta a vizet. Ez volt a vallomása, és így udvarolt egész nyáron át. - Micsoda nevetséges kapcsolat - csivitelték a többi fecskék -, nincs a menyasszonynak pénze és túlságosan sok a rokona - és csakugyan, a folyót szinte elborította a nád. Azután beköszöntött az ősz, és a fecskék elröpültek. Távozásuk után a kis fecske nagyon egyedül maradt, és unni kezdte kedvesét. - Örökké csak hallgat - mondta -, és félek, hogy ingatag természet, mert szüntelenül kacérkodik a széllel. - És valóban, a nádszál a legkisebb szélre is a lehető legkecsesebben hajladozott. - Elismerem ugyan, hogy otthonülő teremtés - folytatta a fecske -, én viszont szeretek utazni - szeressen hát utazni a feleségem is! - Eljössz e velem? - kérdezte végül a nádszáltól, de ez csak a fejét rázta, annyira ragaszkodott az otthonához. - Hitegettél csak! - kiáltotta a fecske. - Indulok a piramisokhoz. Isten veled! - és elrepült.

Szállt, szállt egész nap, és estére megérkezett a városba. - Hol töltsem az éjszakát? - kérdezte. - Remélem, felkészültek a fogadásomra. Ekkor megpillantotta a szobrot az oszlop tetején. - Itt fogok megszállni - kiáltott fel -, pompás ez a hely, járja a friss levegő is. - És leereszkedett egyenesen a boldog herceg lába elé. - Arany a hálószobám - mondta magának halkan, amint körülpillantott, és aludni készült, de alig dugta a fejét a szárnya alá, rápottyant egy vízcsepp. - Milyen különös! - kiáltott fel. - Egyetlen felhő sincs az égen, tisztán ragyognak a csillagok és mégis esik. Bizony szörnyű az éghajlat itt Észak-Európában. A nádszál ugyan szerette az esőt, de csak puszta önzésből. Akkor ismét ráhullott egy csepp. - Mi haszna van egy ilyen szobornak, ha még az esőtől sem véd meg! - kérdezte. - Keresnem kell egy jó fedeles kéményt - és elhatározta, hogy továbbszáll. De mielőtt szétnyitotta volna a szárnyait, ráhullott a harmadik csepp. Ekkor felnézett és látta - de jaj, mit is látott? A boldog herceg szeme könnyben úszott, és a könnyek végigcsorogtak arany orcáján. És a holdfényben olyan gyönyörű volt az arca, hogy a kis fecskét elöntötte a szánalom. - Ki vagy te? - kérdezte. - Én vagyok a boldog herceg. - Miért sírsz akkor? - kérdezte a fecske. - Teljesen átáztattak a könnyeid. - Míg éltem és emberi szívem volt - felelte a szobor -, azt se tudtam, mi a könny, mert a Gondtalanság Palotájában laktam, ahova nem léphet be a szomorúság. Nappal a kertben játszottam társaimmal, este pedig a Nagy Teremben én nyitottam meg a táncot. A kertet magas fal vette körül, de nekem eszembe sem jutott megkérdezni, hogy mi van a falon túl, olyan szép volt odabenn minden. Az udvaroncaim boldog hercegnek neveztek, és én csakugyan boldog voltam, ha az öröm boldogság. Így éltem és így haltam meg. És most, hogy holt vagyok, ideállítottak olyan magasra, hogy látnom kell a város minden szörnyűségét és nyomorúságát, és bár a szívem ólomból van, mást sem csinálok, csak sírok. - Úgy, hát belül nem is arany? - jegyezte meg magában a fecske. De udvariasabb volt annál, semhogy kimondjon egy ilyen személyes természetű észrevételt. - Messze innen - folytatta mély, zengő hangon a szobor -, jó messze valamelyik kis utcában áll egy szomorú ház. Ablaka éppen nyitva van, és én egy asszonyt látok odabenn, amint az asztal mellett ül. Arca keskeny és megviselt, keze durva és vörös, telis-tele tűszúrással, mert az asszony varrónő. Golgotavirágokat hímez éppen egy atlaszruhára, amelyet a királyné legkedvesebb udvarhölgye visel majd a legközelebbi udvari bálon. A szoba sarkában, az ágyon betegen fekszik a kisfia. Lázas, és narancsot kér. De az édesanyja nem tud mást adni neki, csak vizet, s így a kisfiú sir. Fecském, fecském, kicsi fecském, nem vinnéd-e el neki a rubintot a kardom markolatából? Lábamat ehhez a talapzathoz erősítették, magam nem tudok mozdulni. - Engem várnak már Egyiptomban - mondta a fecske. - Társaim föl-le cikáznak a Nílus fölött, és beszélgetnek a nagy lótuszvirágokkal. Hamarosan elpihennek a nagy király piramisában. Ott fekszik a király is, festett koporsóban. Sárga vászonba burkolták, és bebalzsamozták fűszerekkel. A nyakában halványzöld jáde-lánc van, és a keze mint a száraz levél. - Fecském, fecském, kicsi fecském - mondta a herceg -, várhatnál-e még egy éjszakát, lennél-e a követem? A kisfiú olyan szomjas, és az édesanyja olyan szomorú. - Ha meggondolom, én nem is szeretem a fiukat - felelte a fecske. - Múlt nyáron, amikor a folyó mellett tanyáztam, volt ott két durva kölyök, a molnár fiai, akik unos-untalan kővel hajigáltak. Persze, nem találtak el, mi fecskék sebesebben repülünk annál, és az én famíliám különösen híres a gyorsaságáról, hanem azért ez tiszteletlenség volt. De a boldog herceg úgy elszomorodott, hogy a kis fecske megsajnálta. - Bár nagyon hideg van - mondta -, egy éjszakára mégis maradok és a követed leszek. - Köszönöm kicsi fecske - mondta a herceg. Így aztán a fecske kicsípte a nagy rubintot a herceg kardjából és a csőrébe fogva a tetők fölé emelkedett. Elszállt a székesegyház tornya mellett ahol az angyalok fehér márványszobrai állnak. Elsuhant a palota fölött, és hallotta a tánc dobogását. Egy szép fiatal lány épp akkor lépett ki az erkélyre szerelmesével. - Milyen csodálatosak a csillagok - mondta a férfi -, és milyen csodálatos a szerelem hatalma. - Remélem, hogy idejében elkészül a ruhám az udvari bálra - felelte a lány -, golgotavirág-hímzést rendeltem rá, de a varrónők olyan lusták. A fecske átsuhant a folyó felett, és látta a hajó-árbocokon lengő lámpásokat. Elszállt a gettó fölött és látta, amint az alkudozó öreg zsidók rézserpenyőben méregetik a pénzt. Végül elérkezett ahhoz a szomorú házhoz és benézett. A kisfiú lázasan hánykolódott az ágyban, anyját pedig a fáradtságtól elnyomta az álom. Beröpült hát a szobába, és letette az asztalra, az asszony gyűszűje mellé a nagy rubintot. Aztán gyengéden körülrepülte az ágyat, és szárnyával legyezgette a kisfiú homlokát. - Milyen jó hűvös van - mondta a kisfiú -, most már megfogok gyógyulni - és édes álomba merült. Akkor a fecske visszaszállt a boldog herceghez és elmondta mit végzett. - Furcsa - jegyezte meg -, csöppet se fázom - pedig meglehetősen hideg van. - Mert jót cselekedtél, azért - mondta a herceg. A kis fecske elgondolkozott ezen és aztán elaludt. A gondolkozás ugyanis mindig elálmosította.

Hajnalban elszállt a folyóhoz, és megfürdött. - Milyen rendkívüli jelenség - mondta a madártan professzora, amikor áthaladt a hídon. - Fecske télen! - És hosszú levelet írt erről a helybeli újságnak. Nagy feltűnést keltett vele, mert teletűzdelte olyan szavakkal, amelyeket senki sem értett. - Ma este indulok Egyiptomba - mondta a fecske, és előre örült az elkövetkezendőknek. Meglátogatta sorra a műemlékeket, és sokáig elüldögélt a templomtorony csúcsán. Amerre csak megfordult, a verebek felcsiripeltek. - Nocsak egy előkelő idegen - mondogatták egymásnak. S így aztán a fecske nagyon jól érezte magát. Amikor felkelt a hold, visszarepült a boldog herceghez. - Nem üzensz semmit Egyiptomba? - kiáltotta. Nyomban indulok - Fecském, fecském, kicsi fecském - mondta a herceg -, maradj velem még egy éjszakára. - Várnak már Egyiptomban - felelte a fecske. - Társaim holnap továbbrepülnek a második vízeséshez. Víziló hűsöl ott a sás között, és hatalmas gránit trónuson ül Memnon isten. Egész álló éjszaka a csillagokat bámulja, és amikor a hajnalcsillag feltűnik az égen, kiszakad belőle az örömkiáltás, és aztán megint elnémul. Délben sárga oroszlánok járnak inni a vízpartra. Szemük zöld, mint a legzöldebb berill, és ordításuk túlharsogja a vízesés zuhogását. - Fecském, fecském, kicsi fecském - mondta a herceg - messze, messze a város túlsó szélén, látok egy fiatalembert a padlásszobában. Asztala teli van kéziratokkal, föléjük hajlik, és mellette egy talpas pohárban hervadó ibolyák. Haja barna és hullámos, az ajka piros mint a gránátalma, a szeme nagy és álmodozó. A darabját szeretné befejezni a színigazgató számára, de nem tud írni, mert nagyon fázik. Kandallójában nincsen tűz, és az éhség elgyengítette. - Itt maradok még egy éjszakára - mondta a fecske, mert igazán jó szíve volt. - Vigyek neki is egy rubintot? - Sajnos nincs több rubintom - mondta a herceg -, nincs egyebem már, csak a két szemem. Ritka zafírból való, ezer évvel ezelőtt hozták őket Indiából. Vájd ki az egyiket, s vidd el neki. Majd eladja az ékszerésznek, eleséget és tüzelőt vesz érte és befejezi a darabját. - Drága herceg - mondta a fecske -, én ezt nem tudom megtenni - és sírva fakadt. - Fecském, fecském kicsi fecském - mondta a Herceg -, tedd ahogy parancsoltam. A fecske hát kivájta a herceg fél szemét, és repült a diákhoz a padlásszobába. Nem is volt nehéz bejutnia, mert a háztetőn lyuk tátongott, s azon besurranhatott egyenest a szobába. A fiatalember éppen tenyerébe temette az arcát, s meg sem hallotta a szárnyak suhogását, de amikor feltekintett, ott találta a gyönyörű zafírt a hervadt ibolyákon. - Mégiscsak megbecsülnek - kiáltott fel -, ezt valamelyik tisztelőm küldte! Most már befejezhetem a darabomat - és sugárzott a boldogságtól.

Másnap a fecske elrepült a kikötőbe. Megült egy nagy hajóárboc csúcsán, és elnézte, hogyan emelik ki a tengerészek köteleken a hatalmas ládákat a hajó gyomrából. - Húzd meg! - kiáltották, valahányszor egy-egy láda előbukkant. - Megyek Egyiptomba - kiáltotta a fecske, de senki sem törődött vele, s így aztán amikor felkelt a hold, visszaszállt a boldog herceghez. - Búcsúzni jöttem - szólt fel hozzá. - Fecském, fecském, kicsi fecském - mondta a herceg -, maradj velem még egy éjszakára! - Tél van - felelte a fecske -, nem sokára itt a fagy, lehull a hó. Egyiptomban a zöld pálmafákra melegen tűz a nap, az iszapban krokodilusok fekszenek és tunyán bámulnak a világba. Társaim fészket raknak Baalbek templomában és turbékolva figyelik őket a rózsaszín és fehér galambok. Drága herceg, elhagylak, de sohasem foglak elfelejteni, és tavasszal, visszafelé szállva majd hozok neked két szép drágakövet azok helyett, amelyeket elajándékoztál. A rubint pirosabb lesz, mint a piros rózsa, és a zafír kék lesz, akár az óceán. - Odalenn a téren - mondta a boldog herceg - álldogál egy gyufaárus kislány. A gyufáit beleejtette a csatornába, s tönkrementek az utolsó szálig. Az apja megveri, ha nem visz haza pénzt, és most sírdogál szegény. Nincs se cipője, se harisnyája, és a feje is fedetlen. Vájd ki a másik szememet, add oda neki, és nem veri meg az édesapja. - Itt maradok még egy éjszakára - mondta a fecske -, de nem vájhatom ki a szemedet, mert akkor megvakulsz. - Fecském, fecském, kicsi fecském - mondta a herceg -, tedd ahogy parancsoltam. Kivájta hát a fecske a herceg másik szemét, és elrepült vele. Elsuhant a gyufaárus kislány mellet, és beleejtette a követ a tenyerébe. - De gyönyörű üvegcserép! - kiáltott fel a kislány, és nevetve hazafutott. A fecske pedig visszaszállt a herceghez. - Most már vak vagy - mondta -, így hát veled maradok örökre. - Nem, kicsi fecském - mondta a szegény herceg -, menned kell Egyiptomba. - Örökre veled maradok - mondta a fecske, és elaludt a herceg lábánál. Másnap pedig a vállára telepedett, és arról mesélt neki, mi mindent látott ő idegen országokban. Mesélt a piros íbiszekről, amelyek hosszú-hosszú sorokban álldogálnak a Nílus partján és csőrükbe kapják az aranyhalakat. Mesélt a szfinxről, amely olyan öreg, mint maga a világ, a sivatagban él, és tud mindent. Mesélt a kalmárokról, akik lassan lépkednek a tevéik oldalán és borostyán láncot visznek a kezükben. Mesélt a hold-hegyek királyáról, aki fekete, akár az ébenfa, és egy nagy kristály az istene. Mesélt az óriás zöld kígyóról, amely egy pálmafán alszik, és húsz papja mézeskaláccsal eteti. Mesélt a törpékről, akik a nagy tavon óriás leveleken hajóznak, és örökös háborút vívnak a lepkékkel. - Drága kicsi fecském - mondta a herceg -, csodálatos dolgokat mesélsz nekem, de nincs csodálkozni valóbb az emberi szenvedésnél. Nincs nagyobb titokzatosság mint a nyomorúság. Repülj végig a város felett, kicsi fecske, és meséld majd el nekem, mit láttál. Így a fecske végigrepült a város felett, és látta, hogy a gazdagok szép házaikban boldogan vigadoznak, míg a koldusok ott üldögélnek a kapuk előtt. Berepült a sötét sikátorba, és belenézett az éhező gyerekek fehér arcába, amint közömbösen bámulták a fekete utcát. Egy híd boltíve alatt, két kisfiú feküdt, szorosan egymás karjában, hogy meg ne dermessze őket a hideg. - Jaj de éhesek vagyunk! - mondták. - Itt nem alhattok! - kiáltott rájuk az őr, s a két kisfiú nekivágott az esőnek. Aztán a fecske visszarepült, s elmondta a hercegnek, mit látott. - Beborítottak arannyal - mondta a herceg, fejtsd le rólam levelenként, és add a szegényeimnek. Az élők azt képzelik, hogy az arany boldogságot hoz rájuk. - A fecske lecsipegette hát az arany levélkéket, egyiket a másik után, míg a boldog herceg tetőtől talpig kopott nem lett és szürke. És az arany levélkéket, egyiket a másik után, mind a szegényeknek vitte, és a gyermekek arca kipirosodott tőle. Nevetésük, játszadozásuk felverte az utcát. - Van már otthon kenyerünk! - kiáltották. Akkor lehullott a hó, s a hóra jött a fagy. Az utcák mintha ezüstből volnának, úgy csillogtak és ragyogtak. A házak ereszéről hosszú jégcsapok lógtak, megannyi kristály-tőr, az emberek pedig mind bundába bújtak, és a kisfiúk piros sapkában korcsolyáztak a jégen.

A szegény kicsi fecske egyre jobban és jobban fázott. De annyira megszerette a herceget, hogy nem akarta elhagyni. Felcsipegette a morzsákat a pék ajtaja előtt, amikor a pék nem látta, és a szárnyaival csapkodott, hogy felmelegedjék. Végül érezte, hogy nem sokára meghal. Már csak annyi ereje maradt, hogy utoljára rászállhatott a herceg vállára. - Isten veled, drága herceg - suttogta -, ugye megengeded, hogy megcsókoljam a kezedet! - Örülök, kicsi fecském, hogy végre mégis elindulsz Egyiptomba - mondta a herceg -, túlságosan hosszan időztél itt, de inkább az ajkamat csókold meg, mert szeretlek. - Nem Egyiptomba indulok - mondta a fecske. - A halál házába megyek. És a halál, ugye, az álom testvére? Azzal ajkon csókolta a boldog herceget, és holtan hullott a lábai elé. Ebben a pillanatban furcsa roppanás hangzott a szobor belsejéből, mintha valami eltört volna. S csakugyan, az ólomszív kettéhasadt. Szörnyen kemény volt a fagy, annyi bizonyos. Másnap kora reggel, a polgármester a városi tanácsosok kíséretében átsétált a téren. Ahogy elhaladtak az oszlop mellett, a polgármester feltekintett a szoborra. - Uram Isten! De ütött-kopott ez a boldog herceg! - mondta. - Ütött-kopott, de még mennyire! - harsogták a városi tanácsosok, akik mindig egyetértettek a polgármesterrel és felkapaszkodtak a szoborhoz, hogy megnézzék közelebbről. - Kiesett a rubint a kardjából, eltűnt mind a két szeme, és aranyos külsejét is elvesztette - szolt a polgármester -, hiszen koldusabb már a koldusnál! - Koldusabb már a koldusnál! - ismételték a tanácsosok. - És itt meg éppenséggel egy halott madár hever a lábánál! - folytatta a polgármester. - Csakugyan legfőbb ideje rendeletben szabályozni, hogy a madaraknak tilos itt meghalniuk. És a városi írnok feljegyezte a javaslatot. Így aztán lebontották a boldog herceg szobrát. - Mivel hogy nem szép, nem is hasznos többé - jelentette ki a művészetek egyetemi professzora. Azután megolvasztották a szobrot a kemencében, és a polgármester egybehívta a városi tanácsot, hogy elhatározzák mi történjék az érccel. - Természetesen új szoborra van szükségünk - mondta -, és legyen az az én szobrom. - Az én szobrom - mondta mindegyik városi tanácsos és civakodni kezdtek. És amikor utoljára hallottam felőlük, még egyre civakodtak. - Milyen különös - mondta a munkavezető az öntőműhelyben. - Ez a meghasadt ólomszív nem olvadt meg a kemencében. Ki kell hajítani. És kihajította a szemétdombra, ahol már ott feküdt a halott fecske is.

- Hozd el nekem a városból azt a két dolgot, ami a legértékesebb - mondotta az Úr egyik angyalának. És az angyal elhozta az ólomszívet és a holt madarat. - Jól választottál - szólt az Isten -, mert ez a kismadár örökké énekelni fog az én paradicsomkertemben, és a boldog herceg az én aranyvárosomban dicsőít majd engemet."

Oscar Wilde / ő is úgy fest akár egy herceg :) /

Egy család Angliában megvásárolt egy templomot 92.000 Fontért, lakhatóvá alakították 300.000-ért. A PPS amiben láttam azt kérdezi: Laknál-e templomban? Nos, egy ilyenben igen, miért is ne! Micsoda kihívás lehetett ez a belsőépítésznek! Láttam már vízimalmot lakhatóvá téve és így hirtelen nem is tudom még milyen épületeket, de jó párat tuti és nagyon tetszenek ezek az „extra házikók”. :)

Mindenkinek tudom ajánlani Sylvia Ber: „Míg elmúlik haragod” című regényét. Egy legenda amit egy titokzatos remete mesél el, és a XIX. Század végén Ausztráliában játszódik. Joanne Glendale Angliából érkezik nővéréhez, majd egy véletlen folytán találkozik Kyle O’Reely-vel, aki egy fegyenctelep fogja. Az ír származású férfinak, akit nem is bűneiért mindinkább bosszúból ítéltek el öccsével együtt, csak egy lehetősége adódott a szabadulásra, és öccse megmentésére, ha fogságába keríti Joannet és annak nővérét Margaretet. Mindkét nő szerelemre gyúlt elrablójuk iránt, Margaret szerelme a tapasztalt asszonyé, ami talán nem is szerelem, aki titkon együtt is hált a férfival, míg Joanne az ártatlan eközben csak epekedve szenvedett. Margaret elárulja a férfit, kivégzésének végrehajtását a birtokán szeretné, ami meg is történik. De vajon miért? Odahozatja Kyle öccsét Christiant egy szekéren, a fiút úgy meggyötörte a rabságban eltöltött idő, hogy már szinte alig él. Megígéri Kylenak, hogy mint egy rokon Christian gondját viseli. Az akasztás alatt végig farkasszemet néz a férfival. Vajon miért? Mi volt az egyezség köztük? Később megjelenik egy titokzatos kísértetlovas, aki megvédi a birtokot a portyázó rablóktól, nyomot sosem hagy maga után. Friss vadételek kerülnek az asztalra a birtokon, melyek származását szintén titok lengi körül. Christian a 14 éves fiú, erősen kötődik Joannehez, aki mint egy anya szeretettel viseli gondját. Ki járnak Kyle sírjához, ahol a fiú mindig egy levelet rejt el, amit bátyjának írt, válasz nem érkezik, de a levelet valaki elviszi. Margaret Joanne könyörgésére megszüli Kyle kisfiát, a világ előtt Joanne vállalja az anya szerepét, megvetést a bűnös viszonyból született gyermek miatt. Végül elhagyja a birtokot és a két gyermekkel Ausztrália másik felére utazik, ahol letelepedik. Boldogan él, míg meg nem hal, a titokzatos lovaggal egy családot alkotva. A könyv végén fény derül a mesélő remete kilétére is, roppant jó, izgalmas és romantikus történet!


saját fotó

Marcit tegnap feltettem a buszra, ott álltunk egy jó páran szülők, aggódva, gyermekeink fittyet sem hánytak ránk, sőt alig akartak elköszönni. Most már megnyugodva vettem tudomásul, hogy ez nem csak nálunk van így, mármint ez a szülő ciki effektus, ez járványos tini betegség. A lányoknál egészen más a helyzet, olyan szépen eltrécseltek az anyukákkal miíg várakoztak, én is egy ilyen lányos csapathoz csatlakoztam, jót derültünk a fiúk különcségén, mert bizony a lányok közelébe sem jöttek, az osztálytársnők is biztos cikik. :) Viszont egyik ámulatból estem a másikba, most kezdtük a sulit, idén már ballagunk, és még mindig előttem vannak azok az édes apró gyerekek, most pedig ha jól megnézem őket majdnem, hogy felnőtt lett belőlük. Nem messze van a tábor, pár faluval arrébb, Kemeneskápolnán. Nagyon szép, modern, ifjúsági központ, ahol pályaválasztással kapcsolatos előadások lesznek, kirándulások, strandolás stb., vasárnap érkeznek haza.
A mi Balcsizásunknak egyelőre lőttek, esett az eső, maradt a konyhafestés, ami már el is készült, gyönyörű lett. Apci tündérien kezdte, segített pakolni, leemelte a gáztűzhelynél lévő fűszerpolcot, aminek a tetejéről le is rámolt, de megfeledkezett a második polcról, tele volt apró fűszeres tégelyekkel, volt mert két darab híján mind összetört. Édes, azt mondta már épp időszerű venni újat, szebbet! Igaz! Két óra alatt végeztünk az egésszel, nagyon ügyesen dolgoztunk, és cseppmentesen. Én rámolgattam, Apci pingált, meggondolandó a ház többi részének festése, nem is kell mestert hívni. :) Jó lenne lemenni Balcsira is kicsit, reménykedem, bár az összes időjós oldalt megnéztem, sajna semmi jót nem ígér, olvasgatni pedig itthon is tudunk, bár a füvet akkor is le kell vágni. :)

Franci cicát még a néha szemerkélő eső sem zavarta a szunyókálásban

Kicsit közelebbről is megnéztem.....

Jó itthon, kaptam névnapra és szülinapra sok meglepit, (Rigó Jancsi tortát is) és jókívánságokat emailben, sms-ben. Nagyon jólesett mindenkinek ezúton is köszönöm! Marci kedden táborba indul mi Apcival, ha jó idő lesz Balcsira, bár kedd és szerdára rossz időt mondott az időjós a tévében. Nem probléma, akkor kifestjük a konyhát kettesben és csak utána nyaralunk. :) Rohan a nyár utálom, hogy nemsokára kezdődik a suli, nekem legalább akkora munka, mint Marcinak, főleg ha ebben az évben is olyan lusti lesz mint az előzőben. Pedig össze kell szednie magát, mert nyakunkon van a továbbtanulás! No de addig még van idő bőven, ráérek majd akkor rágódni rajta! Kedvenc ajándékaim a képen, a macskusz virágtartó, ami Tóni, Gabi és barátnője Orsi ajándéka. Majd lefotózom igazi virágokkal is, még vennem kell bele. A fotón beleraktam Tóni egyik kedves barátjának, T. Orsinak az ajándékát, ami egy gyönyörű szerencsefa. Orsit nemrég ismertem meg, rögtön belopta magát a szívembe és nagyon örültem ennek a kedves ajándéknak, a nappaliban központi helyen van, jólesik ránézni. :)
A macskuszt Titunak neveztem el, mert hát kell, hogy legyen neve, és valami gyönyörű apró virágot szerzek bele. Anyától egy kis „anyagi ellátmányt” kaptam, amiből valami jó kis cuccokat vásárolok izgi lesz, már égeti a zsebemet. Hétvégén Rák Fesztivál volt a falunkban, rengeteg vendéggel, és fellépő együttesekkel. Marci végig kint volt, én nem néztem meg egyet sem, kicsit fáradtnak éreztem magam hozzá. Gabi és az Orsija :), mint rendezők vettek részt benne, Tóni is hazajött tudósítani. Belekukkantottam blogomon a statisztikába és jóérzés volt látni, hogy elég sok olvasóm van. Ugye mondanom sem kell ez egy bloggernek nagyon jó érzés! Nagyon örülök neki!

Titu és a szerencsefa


Rák Fesztivál

kepek.vasnepe.hu/cgi-bin/kepek/index.cgi

Paraszt Triatlon

kepek.vasnepe.hu/cgi-bin/kepek/index.cgi

Véget ért a nyaralás, rengeteg élménnyel lettem gazdagabb, és rengeteg képet készítettem. Utolsó nap, indulás előtt egy kis meglepit tartogattak nekem a reptéren, repülnöm kellett volna, úgy hogy közben levegőben fotózom a másik gépet, amin Marci repül. A hosszú útra való tekintettel, és biztosan ismeritek az érzést, amikor egy falat sem megy le, nem mertem bevállalni, amit így utólag már bánok. Traudi egy csodálatos hatvannégy éves nő, aki meghazudtolja korát, Ő lett volna a pilótám. Ő amúgy hetente kétszer vezeti a reptér étterem-presszóját, és közben a repülést irányítja rádión, mindezt nem fizetésért csak hobbiból csinálja. Fantasztikus ember, nagyon megszerettem. Helyettem más ment Traudival, de vitte a gépemet és készítette levegőben a képeket. Marci mesélte, hogy Traudi a jó fotók kedvéért, lélegzetállító manővereket végzett a levegőben, mondhatni műrepült.

Amikor ez a bejegyzés megjelenik már itthon vagyok. Sok fotó van még, amit majd csak beszurkálok, mert annyira szépek. Holnap írok az utolsó napról és teszek be képeket a reptérről. Gmunden nagyon szép városka, a hegyek közt, gyönyörű tava a Traun. Erről nem írok többet, beszéljenek helyettem a fotók.

Schloss Ort

Sankt Florian gyönyörű városka. A csodaszép Ágoston kolostorral és templommal. Rengeteg képet készítettem, nagyon nehéz volt kiválogatni azokat, amik talán így kicsiben is visszatudnak adni valamit abból, amit láttam.
Szent Flórián vértanú
„Egy régi legenda szerint még gyermekkorában az imádságával megmentett egy házat a tűzvésztől.
Felső-Ausztriában, a Duna jobb partján szolgált, Lorch-ban, mint egy csapat parancsnoka. 304-ben Diocletianus császár parancsára kegyetlen keresztényüldözés tört ki. Noricum tartomány székhelyén, Laureacumban is a kormányzó ítélőszéke elé állították a keresztényeket. Az elsők közt, önként jelentkezett Flórián. Megpróbált segíteni a hívőkön, de a kormányzó hajthatatlan volt.
Flóriánt malomkővel a nyakában a mai Enns folyóba vetették. Holttestét egy Valéria nevű asszony emelte ki a folyóból, ő temette el nagy tisztelettel. Ereklyéi részben Rómába, részben (III. Lucius pápa adományozásából) Krakkóba kerültek.
Flóriánt a lengyelek és a tűzoltók védőszentjükként tisztelik. Régebben szokás volt a házakra a szent szobrát állítani, amint egy égő házra sajtárból önti a vizet.
Példája: Segíts a kiszolgáltatottakon, küzdj az emberi jogokért!”
A róla elnevezett város napjainkban így néz ki, nekem nagyon tetszett.

Csodálatos helyeken jártunk vasárnap. A Salzkammerguti-tóvidék egy részét jártuk be, Salzburg tartományban, Traunsee, Attersee, Mondsee, és a legnyönyörűbb az alpesi Wolfgangsee. Wolfgang tavat a Salzkammerguti hegység veszi körül, azt mondják ez Ausztria legszebb vidéke. A Wolfgangsee partján található települést 976-ban a regensburgi püspök alapította, legfontosabb nevezetessége a gótikus templom. Egy legenda fűződik a templomhoz, csodatévő helynek tartották, már a középkorban zarándokok tízezreit vonzotta ide. Sétálgattunk a hangulatos utcácskákon, és nem győztem kattintgatni, nem tudom szavakba önteni azt a rengeteg szépséget, amit ott láttam. Nem véletlen, hogy Helmut Kohl német kancellár majd minden évben itt töltötte éves szabadságát. Bérelt itt szobát Thomas Mann, Syssinek itt is volt rezidenciája, és VIII. Edvard itt vigasztalta magát elveszett királyságáért.
Remélem örömöt okozok nektek ezekkel a kis úti beszámolókkal, próbálom az élményeimet amennyire csak tudom megosztani veletek. :)

Szombaton reggel a szakadó eső nem tudta elvenni kedvünket a salzburgi kirándulástól. Salzburg látnivalóit majd egy következő alkalommal megnézzük, azért készítettem néhány esős fotót az autóból, viszont az igazi nagy csemege azért megmaradt a Hangár 7. Apci már volt itt, fantasztikus kiállítás látható ebben az ultramodern épületegyüttesben. A Hangár 7 a salzburgi repülőtéren található, magántulajdonban, alapította a „Red Bull” energia ital cégtulajdonosa Dietrich Mateschitz. A milliárdos évek óta gyüjtögeti a történelmi és a modern repülőket, helikoptereket, versenyautókat, sőt mi több, ezek nagy része már a Red Bull színei alatt indultak valamilyen versenyen. A korábban használt hangárt már kinőtte a gyűjtemény és 1999-ben felkért egy osztrák építészt Volkmar Burgstallert, hogy tervezze meg ezt a gyönyörűséget, ami 2003-ban el is készült. Minden darab üveg más, nincs két egyforma, összesen 1750 darabból áll, melynek súlya 380 tonna. A kiállítás ingyenesen látogatható, a Hangár 8-ban viszont nem, ott szerelnek, de Apci már előzőleg járt ott, és készített képeket. A Hangár 7-ben működik az „Ikarus” étterem a Paprika tv műsorában már többször láthattunk itt megrendezésre kerülő főzőshowkat, a világ nagy szakácsaival. Forma 1-es autókat annyira jó volt látni életben, és csodálatos hely, a gyönyörűségtől majd bepisiltem, amikor beléptem, azt hiszem elmondhatom, hogy ez is életem egyik nagy élménye. A szuperjárgányok nézegetése közben, láthatóak voltak a reptérre le és a reptérről felszálló utasszállító gépek is.

Rengeteg helyen jártunk, de én szép sorjában haladok itt a blogon a látnivalókkal és a napokkal. Kicsit lemaradva, de utólag kiderült mit sem számít az otthonhagyott kábel, hisz Tamáskám laptopjával ki tudom írni a fényképezőgépem kártyáján lévő képeket. Rettenetes kánikula volt az ittlétünk első napjaiban, amit aztán a péntek esti eső és vihar megszakított. Pénteken a reptéren készítettem egy hatalmas adag igazi magyar töltött paprikát, állati nagy sikere volt. Délben Linzbe mentünk, ahol egy nagyszabású fesztivált tartottak, a világ minden részéről érkeztek, legtöbbjük utca zenészek, bohócok, vásári komédiások, de voltak ott mindenféle művészek. Nagyon jól szórakoztunk. Estefelé beültünk a Mainer kávéház teraszára vacsorázni, ahol másodpercek leforgása alatt megérkezett egy iszonyú nagy zuhi, és mire be tudtunk menni, csurom vizesek lettünk. Elmosta az egész bulit a felhőszakadás, ami el sem állt másnap estig. Szegény Tóni éppen úton volt motorral hozzánk, teljesen bőrig ázott mire ide ért Bad Hallba. Szombatra Salzburg szerepelt a menüben, el is mentünk, arról majd a holnapi bejegyzésemben beszámolok.

Csütörtökön délután Welsben voltunk. Wels a második legnagyobb város Felső-Ausztriában. Egy igazi gyöngyszem, történelmi városrésszel, gyönyörű régi házakkal, romantikus sétálóutcákkal. Itt is szokásomhoz híven rengeteg házat, homlokzatot fotóztam, néhányat felteszek belőlük ide is. Lenyűgözött a látvány, mindenhol minden rendezett, még a lámpák is a régi házak stílusához igazodnak. Sok ház tetejére ha felnéz az ember, láthatók a tetőkertek, némelyik üzlet előtt ki vannak rakva oda illő kicsi székek asztallal. A hétköznap ellenére több udvarban is szabadtéri koncertre készülődtek, telis-tele voltak az utcák mosolygós sétáló emberekkel, vagy pedig kávéházak teraszán üldögélő, fagylaltozó, bámészkodókkal.

Szerdán délután Ausztria legrégebbi városkájában, Ennsben voltunk, ami az Enns folyó mentén fekszik. A második és harmadik században római katonák állomásoztak itt. 1212-ben nyerte el a városi címet. Az Enns torony, harang és óratorony 1564-68 között épült. Nagyon szép városka, gyönyörű épületekkel, melyek közt kedvenceim főleg a szépen helyreállított, és lakott picike házacskák voltak. Az Ennsegg kastély arról híres, hogy Napóleon főhadiszállása volt évekig.

Sajnos nem a magyar fociról van szó, csak egyszerűen a Queen nóta, csupa szláv, észt és mindenféle feldolgozásban. Nagyon tetszenek ezek a videók, jobb mint az eredeti! :)

We are the champions

 
Kifogyhatatlan mennyiségű videót lehet találni, nekem ezek tetszettek a legjobban :)

Amikor megpillantottam Socotra sárkányvérfáit, Dali művei jutottak az eszembe.
A természet szürrealista alkotása, akár egy földönkívüliekről forgatott film, esetleg Mézga Aladár, vagy Mikrobi kirándulásainak tökéletes helyszíne lehetne. :) Socotra az Indiai-óceánon fekvő szigetet Arábia gyöngyszemeként tartják számon, ami a Jemeni köztársaság déli-, és Afrika észak-keleti partjához közel található, és az utóbbi időben igen kedvelt a turisták körében. A világ egyik legbizarrabb helye. A sziget az emberiség történelme során a világtól gyakorlatilag elzárva létezett, főként a szélsőséges természeti viszonyok miatt, az áprilistól októberig fújó délnyugati monszunszél szinte lehetetlenné teszi a közlekedést. A Socotra egy igazi botanikai kincsestár, máshol már letűnt fajok múzeuma. Értékes növényvilága közül a leghíresebb a bejegyzésem elején említett sárkányvérfa. Magas ernyő formájú fa, nevét kérgének repedéseiből szivárgó vörös nedvről kapta, amit nagy becsben tartotta az ókori világ, gyógyításra használtak, antiszeptikus sebkenőcsöt készítettek belőle. Egyedülálló természeti kincsei miatt 2008-ban az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította.

Szóval megérkeztem, és minden rendben van. Ahhoz képest, hogy már jártam itt és én vezettem, ennek ellenére sikerült kétszer kicsit majdnem eltévedni. Egyszer Bécsben nem mentem le időben a linzi autópályára, aztán egy kis keringés Bécs és Schwechat, és már sínen volt az ügy vagyis az út. Linz előtt 7km-el le kellett volna mennem, miért is tettem volna, basszus, egy kisebb letérő, betérő Linzbe, végül szerencsésen megérkeztem Hoffkirckheni reptérre, ennek ellenére rekord időt futva és némi városnéző kirándulásokkal gazdagabban. :) Azért az kimaradhatott volna. :) Úgy szálltam ki itt a kocsiból, hogy már megyek is haza. A mérgem elmúlt. Előző bejegyzésben említettem, hogy minden ellenszolgáltatás nélkül elvállaltam itt egy kis főzőcskézést, persze csak, amikor a Tamáskám dolgozik, ma megvolt az első. Ripsz-ropsz készítettem 15 adag töltött pipicombot (állati szép lett), krumplipürével és görög salival, el voltak ájulva. Erről jut eszembe én is, amikor rájöttem, hogy nem hoztam el a kábelt, ami a fényképek letöltéséhez kell. Írtam Tóninak pénteken jön utánnunk, hogy golndolkodjon a megoldáson.... nagyon bízom benne. Mindennap kirándulunk, most is nemsokára indulunk, majd jön a fényképes beszámoló, hétvégén Salzburg is szerepel a menüben, Apci a programszervező. Németország is tervben volt, őszig lefújtuk, addig nem is emlegetem. :) Apci gépén írok, ami kisebb mint az én normál laptopom, majd kifolyik a szemem, de az enyém valamiért nem akarja telepíteni ezt az osztrák mobil netet. Majd a Tóni ezt is megoldja! :) Iszonyú kánikula van, repkednek a gépek, a melegtől függetlenűl mindenki kedves, én bealmoltam magam a reptéri étterem egy hűs sarkába, most innen netezgetek.

21. század zenéje ötvözve a Szomszédokkal :)
Nem is rossz! :)