2010.08.13. 02:12 | Szerző: -Ani-

Gáborkám mesélte, hogy mennyi hullócsillagot láttak, előtte meg a Tóni, még bejegyzést is írt róla. No, nekibuzdultam és kimentem éjfél körül, kint voltam egy jó ideig félóra leforgása alatt 14db-ot láttam. Ebből négy igazi nagy fénycsóva volt. Már csak Jean Michel Jarre zenéje hiányzott mellé, és olyan lett volna, mint a Planetáriumban egy lézer show. Marci éjfélkor kijött, megvárt egyet, és már be is ment, mondván látott egyet az elég neki. Hogy micsoda légi forgalom van felettünk! A repülőgépekre gondolok. Volt olyan, hogy egymással szemben mentek és már azt hittem, hogy… de szerencsére ez csak innen lentről volt ijesztő. Persze megint nem egyedül bámészkodtam, szokásos kutya, macskák társaságában. Szúnyog nem volt, viszont kifeküdni sem tudtam a nyugágyba, minden csupa harmat, és a nyakam igencsak belerokkant a csillagvizsgálatba. Bejött velem valahogy egy tücsök, még a nappali ajtaján láttam, szeretném kivinni de nincs sehol. Kicsit cidrizek tőle, mert…. Hú megvan, látom! Egy festmény felett volt, és nem is tücsök, hanem sáska. Létra, bögre, keménypapír, először rám ugrott, én meg majdnem hanyatt a létráról, aztán az ajtó üvegén befogtam és kivittem. Most már nyugodtan hajtom álomra a fejem! Ráadásul egy jót nevettem. Eszembe jutott, nemrég emlegette Gyöngyi barátném az esetet, amikor rám szállt egy nagy légy, én nem tudtam mi az, és másodpercek alatt megszabadultam a blúzomtól, egy szál melltartóban álltam egy társaságban, akik majd meghaltak a röhögéstől. Tényleg ma péntek 13 van! Csak semmi pánik! Mindenkivel az történik, amit bevonz magának. Szerencsés napként kell elkönyvelni, és akkor az is lesz! Én ezt teszem, és nektek is ezt tanácsolom. Fogjatok egy lottót, töltsétek ki és este nézzetek hullócsillagokat, mert még lesznek. Akkor is lehet kívánni valamit, bevallom én megtettem. „A gondolatok mágneses erővel és saját frekvenciával rendelkeznek. Ahogy elméd kibocsátja őket az univerzumba, mágnesként vonzzák magukhoz a hasonló rezgésszintű dolgokat. Minden visszatér tehát a forráshoz – vagyis Hozzád.” Ezért tessék csupa jót és jóra gondolni! Most megyek és megpróbálok nagyon szépet álmodni.




szerintem.blog.hu/2009/02/13/pentek_13_teiszkaidekafobia

atom.blog.hu/2010/08/05/tessek_bamulni_az_eget_perseidak_sarki_feny_miegymas

A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr852218148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemiswan 2010.08.13. 20:06:34

Így van,nem kell félni ..állat az a boszis kép :))

zoltan1 · http://www.ferfivilag.freeblog.hu 2010.08.17. 15:51:22

Kicsi ezotéria, hm? Én ráfaragtam vele, életem végéig szedhetek gyógyszert az okkult élményeim miatt. Péntek 13 tök nem érdekel. Butaságnak tartom. Egyébként is az Istent szeretőknek minden a javára válik.
DE a bejegyzés tök jó, olyan éppen mi jutott az eszembe, vidám kavalkád innen is, onnan is. Aranyos.

zoltan1 · http://www.ferfivilag.freeblog.hu 2010.08.17. 15:57:13

Szívesen. Én is köszönöm az én blogomon tett kommentjeid. Most a kommentek közt megint csupa zoltán1-es lesz jobb oldalt... :)
süti beállítások módosítása