Most egy olyan dologról fogok írni, ami szerintem sokunkat érint, de senki nem beszél róla, mert igen „rázós” a téma.
Fiatalasszony koromban sokszor hallottam férjem nagymamájától, a mi kis Dédinktől egy történetet….
Az én általános iskolai osztályfőnököm férje volt a háziorvosa, és dédi az ő anyukájával baráti viszonyban volt. A néni sokat tett a családjáért, háztartást vezetett, gyerekekre vigyázott stb… Mindig mesélte Dédinek, hogy nem becsülik meg őt, lenézik mert vidékről jött, szinte megtűrt személy volt a családban. Majd hozzátette, hogy eljön az az idő, amikor tíz körömmel kaparnák őt ki a sírból, de akkor már késő lesz. Amikor meghalt a néni, a lánya, az én osztályfőnököm bizony azt mondta a Dédinek, hogy mindent megtenne azért, hogy az édesanyja újra köztük lehessen.
Ugyanakkor én, amikor megszületett az első gyermekem, és nem volt más segítségem, csak az anyósom, aki jót akart, benne láttam minden ellenséget, és majdnem hogy rossz néven vettem tőle minden segítséget. Egyedül akartam megoldani mindent, tapasztalatok nélkül. Most, hogy belegondolok, fantasztikus türelme volt hozzám, és mindig megtalálta azt a kis „egérutat”, ahol segíthet unokájának, és általa a menyének. Istenem, ha akkor ezt a mai ésszel felfoghattam volna!!! Első férjem, az ő fia halála után kezdtem el felfogni, hogy mennyire szeret, lányaként kezel, és mindent megtenne a gyermekeim és az én boldogságomért. Aztán nagyon hamar elment, azóta is szeretettel emlékezem rá, arra a sok mindenre, amit tőle tanultam. De jó lett volna még életében elmondani neki, hogy én is mennyire szeretem! Kicsit bízom benne, hogy mielőtt meghalt érezte, sikerült bebizonyítanom neki. Dédivel mindig veszekedtek, de Dédi nagyon szerette őt, és a hugát is, aki egy hónappal anyósom előtt halt meg….. Anyósom haldoklott, amikor Dédi eltemette Jucit, akivel egy szívinfarktus végzett, és Dédi úgy járt be a kórházba, hogy hallgatnia kellett Mariska szemrehányásait, hogy Juci nem képes bejönni hozzá…. Egy anyának ezt is el kell viselnie! Nem árulhatta el haldokló lányának, hogy Jucit már eltemették, hisz másik leánya is nem sokkal ezután meghalt….
Viszont vannak anyák, akiknek tényleg vannak bűneik! Elhagyták a gyermeküket, elvették annak életét stb…. De mi, akiket az édesanyjuk rendben felnevelt ennek ellenére mégis találunk az anyáinknak felróható bűnöket, ami alól igazából már csak a halála oldozza őket fel…. vagy....... akkor jövünk rá, hogy talán nem is kellett volna haragudni...vagy csak kicsit.... nem ennyire...
Én is hordozok a szívemben haragot az anyám iránt, de ezt vele soha nem éreztettem! Sőt, mostanság kezdem „átértékelni” a dolgokat, és azt hiszem az ítélkezés nem az én tisztem! Nekem ő adta az életet, nevelt, ahogy nevelt, a maga módján, az ő legjobb belátása szerint….mindent megadott, anyagiakban többet is, mint kellett volna, csak… csak a szeretet, és talán az idő volt kevés.... Szeretetet ő gyermekkorában egyáltalán nem kapott, azt még tudott adni de a többit nem volt kitől megtanulnia. Becsülettel felnevelt, mert én itt vagyok! Hogy milyen példával szolgált? Én egész más ember lettem! Látom az ő hibáit, érzem, fáj a lelkemben, ennek ellenére amikor „kemény” vagyok vele, és kicsit szemtelen, este nem tudom nyugodtan párnára hajtani a fejem, míg bocsánatot nem kértem tőle, vagy nem győződtem meg arról, hogy már nem haragszik. Nehéz a múlt sérelmein túltenni magunkat, talán nem is sikerül, míg élünk…. De hiszek a megbocsátásban, amit meg kell tanulnunk, ha nem akarjuk lelki rokkantságban leélni az életünket…. Én még gyakorolok…. Remélem egyszer… és még időben elmondhatom magamról, hogy tisztáztam magamban a dolgokat, megbocsátottam, megnyugodtam. Esendő emberek vagyunk, gyermeket nemzeni könnyű, utána eleink példáját követjük, ’s ha nem, nem látjuk a jó példát, hát próbáljunk változtatni rajta, sok-sok szeretettel. Ezt a szeretetet viszont ne felejtsük el továbbadni gyermekeinknek, akik ugyanúgy áhítoznak rá, mint mi!!!!!!!!!!
Imádok reggelente kávé mellett újságot olvasni. Az egyik hetilapban találtam Hegedűs D. Géza színész, rendezőtől egy idézetet:
"Aki letagadja a múltját, az öncsonkítást követ el. (...) Nem lehet semmit meghamisítani, kiiktatni, átírni. Vállalni kell mindent, a jót és a rosszat is. Ha letakarjuk, át fog vérezni. A torzulásokból rémálmok születnek, frusztráció, lelki problémák, alkoholizmusba menekülés, agresszió, betegségek, és ha ezek összeadódnak, mindebből egy torz társadalom lesz."
Hm.... elgondolkodtató. Sokszor gondoltam arra, hogy milyen jó lenne kicsit visszaugrani a múltba, és kitörölni néhány"epizódot", amire egyáltalán nem vagyok büszke. Végül is, az is én voltam, fiatal bohó, és az, hogy ma már másképp csinálnám, persze mert már valamennyire "benőtt a fejem lágya". :-)
A napokban töltötte be nyolcvanadik életévét az olasz díva, Sophia Loren, ő mondta:
"Jobb felfedezni az életet és hibázni, mint biztonságban élni. Egy-egy hiba, amit elkövetünk, az ár, amit megfizetünk egy teljes életért. Soha nem próbáltam kirekeszteni a múlt emlékeit, bár néhány egyenesen fájdalmas. Nem értem az olyan embereket, akik elbújnak a múltjuk elől. Minden, amit átélsz, segít azzá a személlyé válni, aki most vagy."
Teljes egészében egyetértek a művésznővel!
Egyszóval senki nem születik angyalnak..... bár egyszer lehet, hogy az lesz belőle.... :-)
Tóniéknál lakásfelújítás volt, és addig nálunk lakott cicájuk, az édes Luluka. Nagyon megszerettük egymást, nem is tudom mi lesz, ha vasárnap Tóni hazaviszi.
Végre volt egy kis időm felöltöztetni a szilvalekvárok egy részét.....
Olyan jól mutat rajtuk a ruci, ugye?
Szilvalekvár főzős bejegyzés
Kíváncsi lennék első látásra mit mondanátok... Mi ez a képen??
Aszalt koktélparadicsom! Valami mennyei íze van, abszolút nincs benne semmi a paradicsom savasságából, édes, fincsi csemege.
No és a következő képen tudjátok-e, hogy mi van?
Lícium gyümölcs, avagy goji bogyó, ezt is a biopiacon vettük. Naponta beáztatok belőle 10 szemet, és már meg is van a természetes immunerősítés.
ITT bővebben lehet olvasni a jótékony hatásairól.
Ez viszont nem volt drága, hisz ez a mennyiség elég sokáig elég, és csak 10dkg, ami hatszáz forintba került.
Balcsira menet szokás szerint megálltunk a Káptalantóti biopiacnál... kétféle babot, pirospaprikát és aszalt finomságokat vettünk. Lassan jobban szeretek itt nézelődni és fényképezni, mint vásárolni.... iszonyú árak vannak!
A hangulat csodálatos, van mindenféle és gyönyörűséges, csak legyen hozzá egy jó teli buksza. :-)
Mesélsz....
És én hallgatlak. Boldogan. Mert ez a mese csodálatos. Mert ez a mese igaz. Mert ez a mese kettőnké. Mert ebben a mesében mindent meghallok. Mindent, amit szavakkal nem mondasz el. Mindent, ami a szavakon túl van. És én hallom ezt a mesét. A legszebbet. Amit a szemeiddel mesélsz. Amit a szemeimmel hallgatok.
Kettőnk csendjében.
Csitáry-Hock Tamás
Visszanéztem a blogomat..... és rájöttem, hogy én csak.... én egy nő, egy igazi nő vagyok......aki semmi mást nem akar....csak nő lenni.... szeretni és szeretve lenni.... a többi...hm... a többi.... nem is tudom... de az is én vagyok... Ezt az örökzöld slágert érzem idevalónak, ha nem is az óceán választ el minket hét közben.... de sokszor nagyon olyannak tűnik.... Én édes másik felem nagyon hiányzol! :-)
Barbra Streisand: Szerelmes nő
Az élet csak egy pillanat a világűrben
Amikor szertefoszlik egy álom
Magányosabb hellyé válik a világ
Búcsút intek a reggelnek
De mélyen legbelül
Sosem értjük, miért kell így lennie
Egyenes és hosszú az út
Amikor két szempár összetalálkozik
És az érzések erősek
Kimerészkedek rejtekemből
Csetlek-botlok
De mindenem neked adom
Refrén:
Szerelmes nő vagyok
És bármit megtennék
Hogy az életem részévé válj
És örökre velem maradj
Ezért küzdök
Újra és újra
Mit művelek?
Örökre az enyém vagy
Ha szerelmes vagy, megáll az idő
Mindent elterveztek a kezdetektől
Hogy te és én
Egymás szívében élünk majd
Elválaszthat minket az óceán
De érzed a szerelmemet
Hallom, amit mondasz
Sosem válhat hazugsággá az igazság
Csetlek-botlok
De mindenem neked adom
Refrén
Szerelmes nő vagyok
S hozzád szólok
Tudod, hogyan érzel
Mit tehet egy nő?
Ezért küzdök
Újra és újra
Forrás: http://www.hotdog.hu/dalszovegek_magyarul/a-c/barbra-streisand-woman-in-love
Ketyeg az óra…
Pontosan másodpercenként. Jelzi a múló időt. És ha hallod ezt a monoton ketyegést, ha számon tartod a napokat, órákat, perceket, ha pontosan tudod, mikor és mit tettél és teszel, akkor megfeledkeztél a legfontosabbról: az életről. Mert ha élsz, ha érzel, ha szeretsz, ha vágyaid vannak, ha megtalálod őket, ha megtalálod Őt, akkor mit számítanak órák, percek, napok, mit számít ketyegés. Csak élsz. Pillanatok alatt megélsz annyi mindent, mint más egy emberöltő alatt. Azt sem tudod, milyen nap van, a naptárt rég elfelejtetted, csak történnek az események, csak forog veled a világ, csak visz előre a szíved-lelked, csak jönnek a gondolatok. És semmi nem számít. Az idő átalakult. És egy nap egy évnek tűnik, egy óra egy percnek. Mintha már évszázadok óta ismernéd, mintha a vele töltött órák percekké zsugorodnának. Mert ez az idő más. Ezt az időt nem percekben méred, nem órákban, nem napokban. Hanem érzésekben. És nem órával, nem naptárral. Hanem a szíveddel.
Szívórával.
/Csitáry-Hock Tamás/
"Az emberek világából egyszer csak eltűntek
a színek, s velük együtt a hangok és az
illatok is örökre elveszni látszottak. Az
Illatok és Hangok Őrzője azonban összes
tudományát beveti, hogy a városok ismét
eredeti színeikben pompázzanak.
A történet, a nagyvárosi monotónia és a
sokszínű természet közti ellentét
érzékeltetésén túl, azt meséli el, hogy az
igazi változáshoz nem elég a külső
beavatkozás, ahhoz belül is változni kell."
Maros Krisztina: Az Illatok és Hangok Őrzője
A világ tetején, málnalekvárfellegek és rózsaködök között lakott az Illatok és Hangok Őrzője. Arca, akár az aszalt alma, oly édes, és éppolyan ráncos is. Mosolya színtiszta muzsika. Tarka kunyhója telis-tele volt fiókokkal, melyekben a rég elfeledett illatokat és hangokat tartotta.
Éveken át gyűjtögetett, mint egy szorgos méh. Külön fiókba rejtette a nyári eső illatát és az esőcseppek koppanásait, nagymamák frissen sült kalácsainak emlékét és anyák lágy altatódalait. Egy titkos zugban pedig olyan parányi szelencét őrzött, amelyikbe csak a legapróbb ritkaság fért bele: egy kisdarázs álma a cseresznyevirágokról.
Eközben odalent, a világban, az emberek sorra építették szürke házaikat. Az épületek közt szürke utcák kanyarogtak, sugárutakba és autópályákba torkolltak.
A férfiak magukra öltötték szürke zakóikat, az asszonyok pedig szürke szoknyáikat, és munkába indultak.
A telefonok csörögtek, a számítógépek billentyűi kattogtak, az autók kipufogói szomorú szürkeséget pöfékeltek a siető alakok köré.
Az Illatok és Hangok Őrzője nem bírta sokáig nézni ezt a bánatos egyhangúságot. Kitárta házának ablakait, és ráborította a világra színpompás felhőit. Az ismerős illatokkal együtt kiszöktek az elfeledett hangok: a sült gesztenye héjának roppanása, a hajnali madárcsicsergés, a száraz falevelek zizegése. Ekkor valami megváltozott a világban. Az asszonyok illatos lekvárokat főztek csinos, piros fodros ruhákban, a férfiak mintás pólókban zongoráztak, és szerelmes verseket írtak. A gyerekek pedig újra látták a színeket.
Néhány napig tartott ez a varázslat, aztán kezdődött minden elölről. A férfiak és a nők újra sietni kezdtek, izgatottan nyomkodták szürke telefonjaikat, és gyorséttermekben ettek. A dalok lassan elillantak az utolsó, kemencében sült alma gőzével.
Az Illatok és Hangok Őrzője ekkor olyan fellegeket főzött, amelyek hosszabb időre is képesek vidámságot lopni a városokba. Fiókjaiból egy hatalmas üstbe öntötte a hozzávalókat: tengermorajlást, őszi erdő levegőjét, sünök masírozásának neszeit. A színes gőzpamacs elterült az égen, befedte a háztetőket, mint a cukormáz.
És valóban, az emberek arca kipirult, hirtelen az őszi erdőbe vágytak, befogadták a kóbor macskákat, és virágos pulcsikat kötöttek kövér kutyáiknak. Házaik kéményéből színes füstök szálltak, az otthonokban édes sütemények sültek, cifra mesék szövődtek a nappalik puha szőnyegén.
Eltelt egy egész év. Fakóbbak lettek a kékek, a zöldek, de még elégedetten doromboltak a vörös hasú cirmos macskák a kék pettyes tálkájuk mellett. Mikor elhalkult az utolsó madárdal is, és csak az autók pöfögése hallatszott újra, az Illatok és Hangok Őrzője elszomorodott. Sóhajtozva nyitogatta a fiókokat, kereste a varázslatot, amely véglegesen visszahozhatná a színeket a világba. Végül elővette titkos szelencéjét, amelyben ott lapult a kisdarázs álma a cseresznyevirágokról. Óvatosan a tenyerébe hintette, és a város felé fújta.
Az ég elsötétült. Az emberek szinte egyszerre lettek álmosak. Hazatipegtek szürke cipőikben, megmosakodtak szürke csempés fürdőszobáikban, felöltötték szürke hálóruháikat, és nyugovóra tértek. Álmukban mezítláb szaladtak a fűben, körülöttük virágzó cseresznyefák, fészküket építő, zümmögő darazsak – csupa szín, hang és illat. Átölelték a hatalmas gyümölcsfák törzsét, és határtalanul boldogok voltak.
Másnap reggel a férfiak és nők felébredtek, felmásztak poros padlásaikra, kihúzták pókhálós komódjaik legkisebb fiókját, kivették belőle azt a zörgős papírzacskót, amelybe egykor a cseresznyemagokat gyűjtötték. Kimentek a házaik elé, és szétszórták a magokat. A magokból hatalmas cseresznyefák nőttek, melyek illatos virágaira csíkos méhek és pettyes katicák gyűltek, a lombkoronába énekes madarak költöztek. A színek és illatok ezután örökre az emberekkel maradtak.
"Nekem arra van szükségem, aki tengerre nyíló ablak, nem pedig tükör, amely unos-untig csak engem mutat. (...)
A barát az az ember, aki mellett hallgathatok, más szóval nem kell tőle féltenem belső kertjeimet, hegyeimet, vízmosásaimat és sivatagaimat, mert nem fog beléjük taposni."
Antoine de Saint-Exupéry
A baráti kapcsolatokat egymás szeretete, tisztelete és támogatása jellemzi. Szeretünk együtt lenni, őszinték vagyunk egymáshoz, nem szépítgetjük és nem takargatjuk hibáinkat, mert egy barát előtt önmagunk lehetünk. Támogató, elfogadó, szeretetteljes és örömet szerző kapcsolatok nélkül az életben szinte minden értelmét veszti.
Az emberi kapcsolatokat, akárcsak kertünk díszeit, folyamatosan gondozni kell, ha hosszú ideig szeretnénk örömünket lelni bennük. A barátságra az is igaz, hogy adódnak "aszályos időszakok", amikor a kapcsolat nem annyira virágzó, ez azonban nem jelenti azt, hogy véget ért. Az évelők még a legmostohább körülményeket is képesek átvészelni, hogy azután megerősödve új hajtásokat hozzanak.
Így is értelmezhetjük....
"Csak a barát vonzalma önzetlen, nincs benne érdek, sem az érzékek játéka. A barátság szolgálat, erős és komoly szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep."
Márai Sándor
Múlt héten Nemeskocson, Erikával, Anyával és a két kutykóval; Bogárkával és Manókával.
Késődélutáni kellemes, kávézós, teázgatós beszélgetés után búcsúzáskor, Erika egy reggel készült rajzot nyomott a kezembe....
- Ezt küldöm anyukádnak, és puszilom! 
Gyönyörű rajz....
Sok szép idézet létezik az anyaságról.... ma, most, ami nekem eszembe jut, egy ismeretlen tollából fakad..
“Az egyik legértékesebb ajándék, amit anya a gyermekének adhat, a jó példa.”
Hónap elején írtam ezt a bejegyzést: rezsicsökkentés? kinek?
Kint volt az Indexen, sokan hozzászóltak, ezért is gondoltam, hogy folyamatosan beszámolok róla, legyen ez egy pici segítség, vagy bátorítás tőlem, a hasonló gondokkal küszködő olvasóimnak...
Ma itt voltak az E.ON áramszolgáltató munkatársai, terheléses vizsgálatnak vetették alá a mérőóránkat.
Bizony, bizony rossz az óra, érdemes volt utána járni a dolognak...
Leszerelték, aláírtam a jegyzőkönyvet, hogy hibás a ketyere, berakták egy dobozba, leragasztották, majd mindhárman aláírtuk a ragasztószalagot. Elküldik egy laboratóriumba, ahol komolyabb vizsgálatnak vetik alá. Kíváncsian és bizakodva várom, hogy mi lesz ezután. Havonta diktálok, vagyis neten küldöm a mérőállást, remélem ez is egy lépés afelé, hogy még egyszer ez ne történjen meg velünk....
A közösségi portálokon manapság rengeteg „okosságot” osztanak meg barátaink, ismerőseink. Néha már-már túlzás, tolakodó, sőt, idegesítő is tud lenni. Az utóbbi időben „kering” egy kép, mindig valaki megosztja, erről szeretnék néhány szót szólni….
Vannak molett, duci, és kövér hölgyek…. Minden elismerésem annak a nőnek, aki beismeri, hogy szereti a fincsi és hizlaló kajákat, aki elfogadja magát olyannak amilyen, van önkritikája, és szereti úgy a testét, ahogy van! Magyarul mondva, jól érzi magát a bőrében. Van a baráti körömben néhány ilyen jó kedélyű, fantasztikus „kisugárzású” duci hölgyemény, akik ráadásul még kellemes társasági emberek is. Ők nem tesznek fel a netre, és nem osztanak meg efféle „bölcsességekkel” teleírt képeket a közösségi oldalakon, mert nincs rá szükségük!
Akkor ki az, aki?......
Általában az, aki képtelen kibékülni azzal a testtel, amit önmagának köszönhet, és ha már így alakult, elhízott, nem fogadja el, viszont a fogyás érdekében sem tesz semmit. Könnyebb „varázslatos példabeszédek” mögé bújni, magyarázkodni velük (a sok hülyének), hogy ez az élet rendje, ez a normális, és hú, hű, annyira jó ilyennek lenni…
Általában ezeken a képeken gusztusos, molett, szerintem modell hölgyek szerepelnek, formásan telt testtel, és amihez a képeket felrakó nőknek még véletlenül sincsen közük. Fárasztó, képmutató….
Igen, erről a képről beszéltem! Nem ebben a súlycsoportban "játszanak" a megosztók.... Hátha még láttátok volna a kép melletti hozzászólásokat! Elolvastam néhányat.... pl. egy "Szörnyella" azt írta: "Csak sajnos ezt nem tudják a férfiak!" (hát anyukám ezt el is hiszem, csak rád kell nézni!)
az égi társulat, meghalt Sztankay István. Nagyon szerettem, kislányként nekem az egyik legszebb színész volt, és sosem tudtam betelni gyönyörű, búgó hangjával....
én ezzel a szép verssel szeretnék emlékezni.. Drága Művész úr! Sok sikert odaát! ♥
Keveset „neteztem” az utóbbi időben, valahogy jobban esett ezekben, a zord napokban begubózni, olvasgatni, vagy filmet nézni. Rengeteg eső esett és még fog mondják a meteorológusok. Az ősz sosem volt a kedvenc évszakom, már augusztus második felétől hadilábon állok a fényekkel, olyankor kezd fáradtan sütni a Nap, és gyorsabban fogynak a nappalok. Viszont most kibékülnék egy „indián nyárral”, hiszen kirándulásra az lenne a legalkalmasabb idő, napsütésben a természet sokszínűsége ellensúlyozza az elmúlás érzését. Egyik nap egy hatalmas szarvasünő szaladt át előttem az úton. Huh, én mindig kifogom a legnagyobb állatokat, akkora volt, mint az autóm! Mindkettőnk őrangyala szuper munkát végzett, így megálltam… és csak néztem, néztem, amíg jó messzire került tőlem. Utána jutott az eszembe, hogy nálam van a „kis gépem”, és lőni kéne róla legalább egy fotót. Pedig többször megállt, körbenézett, csak én nem tudtam elég gyorsan felocsúdni a meglepetésből. Hazafelé azon gondolkodtam, hogy mekkora szerencsém volt, és ilyen szerencsés pillanatokon múlik néha az emberélet. Ugye? Fogalmunk sincs, vagyis inkább nem foglalkozunk vele, hogy a mindennapi életünkben milyen vékony „kötélen táncolunk”.... Néha vannak efféle emlékeztetők....
(Nagyon messze volt már tőlem, amikor lencsevégre kaptam, nagyítanom is kellett a képet.....)
