Péntek délután volt, Lili már alig várta, hogy a munkaidő leteljen. Mire kibuszozik a belvárosból az majdnem egy órát vesz igénybe, és még be kell csomagolnia a hétvégi víkendre. Otthon tanácstalanul állt a nyitott szekrény és a félig bepakolt bőrönd közt, legszívesebben mindent berakott volna. Alig, hogy végzett Ákos autója csikorgó fékezéssel állt meg a ház előtt, a férfi türelmetlenül nyomta a dudát. – Megyek már! Mi van, de sürgős! Integetett Lili az ablakból. Már a kocsiban ült, amikor Ákos megkérdezte tőle: - Itt van az útleveled? Lili mosolyogva ütötte el a viccet: - Persze a Balatonra! Hoogyne, nem tudtad még a munkahelyemre is, azzal megyek! – Légy szíves menj vissza érte, nem viccelek, és ne kérdezz többet! – mondta Ákos komolyan. Lili remegő lábakkal ment fel a lépcsőkön, nem tudta mire vélni a dolgot, de közben a bőrönd tartalma foglalkoztatta már. Elindultak, újra be a városba, majd ki a Ferihegyi reptér felé. Lili kipirult arccal szótlanul nézte az utat, a férfi csak néha nézett rá, akkor is mosolyogva, a piros lámpáknál, megsimogatta a lányt és belecsókolt a nyakába. A városban felvették Ákos jó barátját, Gézát az, sejtelmesen kuncogva ült be a hátsó ülésre. Ferihegyen a bőröndök kipakolása után átadta Ákos az autó kulcsait Gézának, majd nagy vállveregetéssel búcsúztak, a jó barát Lilinek megint sejtelmes kuncogással cuppantott egy puszit az arcára. Ákos sietve húzta maga után Lilit. Az Alitalia járata félhétkor indult Rómába, Fiumicino reptérre, Lili még mindig nem ismerte az utazás célját, de titokban nagyon boldog volt. Fél kilencre Rómába értek. A reptérhez közeli szállodában szálltak meg, mert holnap folytatódik útjuk az ismeretlen felé. Pici szobájukban letették a bőröndöket, a férfi körül sem engedte nézni a lányt, mert a bejáratnál már várta őket a taxi, amit a recepciós rendelt. – Drágám kevés az időnk városnézésre ezért a Spanyol lépcsőre és a Trevi-kútra esett a választásom, mert közel vannak egymáshoz. – ölelte át Ákos Lilit, és angolul közölte úti céljukat a sofőrrel. Lili majd elájult a kivilágított szökőkút szépségétől, még forróbban ölelte Ákost magához. Bedobtak néhány magyar pénzérmét a kútba hisz, aki pénzt dob bele, az visszatér egyszer Rómába. A Spanyol lépcső alatti téren egy újabb szökőkutat pillantottak meg. – Gyönyörű! –suttogta Lili. A lépcső tele volt beszélgető, üldögélő, siető emberekkel, és persze szerelmespárokkal. – Most mind a 138 lépcsőfokot megmásszuk, felmegyünk oda! – mutatott Ákos a lépcső végén álló templom felé. Végig csókolózták az összes lépcsőfokot. Késő éjjel volt, amikor a taxijuk begördült a kis szálloda elé. Elfáradtak, úgy döntöttek éhesek maradnak, különben is, ilyen későn nem biztos, hogy kapnának bármiféle vacsorát. Fáradtan álltak a zuhany alá, de nem annyira, hogy ez a fáradtság tusolás után bármiféle határt szabhatna vágyaiknak. De ez a szenvedély most más volt, sokkal meghittebb, forróbb, és kíváncsibb. Ilyennek talán még nem is látták egymást, vagy már elfelejtették a közel hároméves kapcsolatuk után. Kilenc órakor indult a gép Barcelonába, majdnem tizenegyre megérkeztek. A reptéri étteremben ebédeltek, és itt tudta meg Lili, hogy ez még mindig nem a célállomás, mert az Ibiza. Majdnem elájult örömében, álmában sem merte volna gondolni, hatalmas szemeket meresztett Ákosra, és nagyon szerelmeseket pislogott hozzá. Háromnegyed háromkor indult velük a következő gép Ibizára, félnégykor meg is érkeztek. A repülőgép ablakából fenséges látvány tárult eléjük, a kék tenger, fehér homok, és a zöld növények pompája. A repülőtéren egy kisbusz várta őket és még néhány utast, San Antonio településre vitte őket. A sofőr felért egy kofával a Nagycsarnokban, mert be nem állt a szája egész úton. Az öbölről mesélt, amit Európa legszebb öblének tartanak, és áradozott a csodálatos napfelkeltéről, amiről szintén híres a sziget. Ákos nem győzte fordítani Lilinek. Apartmanjuk teraszán a lány aggódva fordult Ákos felé: - Ákoskám, hogy is gondoltad ezt, egy hétvégéről volt szó a Balatonon? Hisz máris indulnunk kell vissza. Ha nem, akkor mi lesz a munkahelyemen? A férfi magához ölelte, megsimogatta, és elmesélte, hogy ott is tudnak róla, egy hét szabadságot kapott Lili a főnökétől. Vad csókolózásukat egy szobalány szakította félbe. Ákossal arrébb mentek és egy csomó mindenről beszéltek, miközben a lány szorgalmasan jegyzetelt, majd kedvesen intett Lilinek és elment. – Miről beszéltetek ilyen sokáig, és mit írogatott? – kérdezte Lili bizalmatlanul. – Ó csak a heti menüt, takarítási rendet, miegymást beszéltük meg! – legyintett Ákos mosolyogva. Éjszakába nyúlóan sétáltak, megcsodálták egyelőre kívülről, de Ákos szerint a nyaralás alatt majd megnézik belülről is a híres, fényűző Eden, Es Paradis, és Gala Night szórakozóhelyeket. Késő este a tengerparton a nappali forróságtól felmelegedett homokban hemperegtek, csókolóztak, és a férfi fogheggyel bontogatta a lány vállán megkötött ruha pántjait. Ákos inge teljesen kigombolódott, és Lili mohón lélegezte be a férfi bőrének illatát, remegett az izgalomtól, amikor a gyönyörű szőrös, izmos mellkas a már fedetlen kebleihez simult. Nem először, mégis azt érezte, amit Rómában, mintha ez még sosem történt volna meg. A beteljesült vágytól, fáradt és felhevült testtel aludtak el összegabalyodva a felismerhetetlenségig összegyűrt ágyneműn. Hajnalban Lili kilopakodott alvó kedvese mellől, megnézni a napfelkeltét, amiből már sajnos nem sokat láthatott, de nem bánta, lesz még rá alkalom.  Így is elbűvölte a látvány, a virágok, pálmák, és a tenger közelsége. Végig futott a kerten, mindent megérintett, beleszagolt a virágok kelyhébe, majd átölelt egy pálmafát, és nevetve, körbetáncolta. Észre sem vette, hogy Ákos ott áll az ajtóban, megigézve nézi a kibomlott hajú, szőke tündért, amint egy szál ingecskében, mezítláb táncol. Odaszaladt hozzá, ölbe kapta és össze-vissza csókolva vitte be a hálószobába. A teraszon szervírozta a személyzet a reggelit, ami mellett rengeteg ismert és ismeretlen gyümölcs is volt az asztalon. Egymást etetgették, egy falat, egy puszi. A kiadós, meghitt reggelizés után Ákos ment el előbb tusolni, majd Lili foglalta el a fürdőszobát, mondván neki ehhez a művelethez tripla annyi idő kell. Felfrissülve, megfésülve, illatosan lépett ki a fürdőből, és nagy meglepetésére Ákos helyett a tegnapi szobalány állt vele szemben a szobában. Kezében egy gyönyörű, egyszerű hófehér muszlin ruha, és kézzel-lábbal magyarázta az angolt nem értő lánynak, hogy vegye fel. Lili végül megszeppenve, szófogadó kislányként megtette, amit a szobalány kért. Kilépett az ajtón, és ott várta őt az ő nagy szerelme, Ákos egy szintén egyszerű fehér gézből készült ingben, és nadrágban, mezítláb. Mögötte a homokos parton egy virágokkal átszőtt pavilon előtt egy pap állt néhány virágcsokrot szorongató lánnyal körbevéve. Lili arcán peregtek a könnyek, úgy mondta ki Ákos kérdésére az igent.  
/Cserhalmi Anna/

Tegnapelőtt Franci cica, édes cicamama folyton jött utánam nyávogva. Elérkezett az idő, tudtam elleni fog, régebben elbújt és csak később hozta elő a kiscicákat. Most tőlem várt segítséget. Készítettem neki több helyet, dobozokat gondosan kibélelve, végül a teraszon lévő szülőszobának kialakított egymásba tolt, dupla doboz nyerte el a tetszését. Három gyönyörű kölyke született. Huh! Fel van adva a lecke, kereshetek gazdikat! Bandi néha bekukucskál hozzájuk, leellenőrzi, hogy minden rendben van-e. :) Szombaton Balcsin voltunk fűnyírás stb. Marci fürdött, és elég sok időt töltött a vízben, ennek hatása azt hiszem a hét eleji két lázas nap. Alig tudtam lehúzni a lázát, négyféle lázcsillapítóm van otthon mindet bevetettem. Végül a régi jól bevált, egy ideje agyon ócsárolt, mérgezőnek kikiáltott Amidazophen nyert. Bezzeg annak idején nem volt más, jó volt, használt, és mind itt vagyunk, nem haltunk meg tőle. A megfázáshoz társult egy jó nagy torokgyuszi is, de hála ma már jobban volt a gyerkőc. Pénteken megyünk vissza az orvoshoz. Minél nagyobb, annál többször beteg, mert csökönyös, önfejű, nem vigyáz magára, és én hiába magyarázok. Majd ezt is kinőjük. Egy szép nagy kosár spenótot szedtem a kertben, felét lefagyasztom, másik feléből holnap lesz ebéd, Marci kedvence. Virágzik az akác és a bodza is egyszerre, rengeteg van belőlük a környéken, csodálatos illatfelhőbe burkolózott tőlük az egész falu.

Van, aki nagyon elfoglalt, alig bír beszélni a „feltöltött szájával”, hosszú műkörmeivel simogatja kedvenc kutyusát, akit napközben méregdrága kutyapanzióban kénytelen elhelyezni. A kutykó itt mindent megkap, aromaterápiás fürdetést, rózsaszín mancsfestést, színes televíziózást kényelmes fotelből. Van, aki 320.000 Ft-ot hagy ott a kutyakozmetikában, és van olyan, aki légkondis házikót építtet kedvencének milliókért. Mindez itt történik ma Magyarországon, és az is, hogy a gyermekszegénység 2009 végén csaknem másfélszerese volt a 2005. évinek. „Minden ötödik, hatodik gyermek olyan családban él, ahol egyetlen kereső sincs.” Részleteket olvastam Ferge Zsuzsa szociológus jelentéséből az újságban. „Ferge Zsuzsa szerint az adómódosítások nagyon súlyosan érintik a legszegényebb családokat, az egykulcsos adó egyértelműen a szegényektől a gazdagokhoz csoportosított át 500 milliárd forintot. Úgy számolt, hogy a várható elvonások miatt legalább 25 százalékkal csökkennek a legszegényebbeknek jutó források. Ez azt jeleni, hogy egy év alatt 20-25 százalékkal csökken a szegénységben és mélyszegénységben élő gyermekek életszínvonala.”
Hát ez van….



"De szeretnék gazdag lenni,
Egyszer libasültet enni.
Jó ruhába járni kelni,
S ötforintért kuglert venni."
/József Attila/

A gyermekek nem tehetnek semmiről, nem szólhatnak bele a felnőttek dolgába, embertelen politikájába, némán tűrnek, szenvednek tőle a világon mindenhol.

 

„Az embereknek meg kell érteniük, hogy senki sem játszik cinkelt lapokkal, egyszer nyerünk, másszor veszítünk. Ne várd, hogy visszakapj valamit, ne várd, hogy észrevegyék az erőfeszítéseidet, hogy felfedezzék a tehetségedet, hogy megértsék a szerelmedet. Minden egyes ciklust le kell zárni. Nem büszkeségből, nem azért, mert nem bírsz tovább harcolni, nem is gőgből, hanem egyszerűen azért, mert már nem része az életednek. Zárd be az ajtót, cserélj lemezt, takarítsd ki a házad, rázd ki a porrongyot. Felejtsd el azt, aki voltál, és legyél az, aki vagy.”
”Ha majd belefáradsz abba, hogy az legyél, aki nem vagy, akkor majd végre élvezheted az életet. Idővel rájössz, hogy ez nemcsak örömet szerez, hanem valami sokkal mélyebbet ad: értelmet az életednek.”
”Legyél derűs! Programozd át magad a nap minden percében: töltődj fel olyan gondolatokkal, amik többé tesznek! Ha ideges vagy, vagy zavart, próbálj nevetni magadon. Nevess hangosan, nevesd ki azt a nőt, aki aggódik, gyötrődik, és azt hiszi, hogy az ő problémáinál nincs fontosabb a világon.”
/Paulo Coelho/

El Cielo de Canarias / Canary sky - Tenerife from Daniel López on Vimeo.

Imádok sokáig aludni, de mostanában úgy érzem lemaradok valamiről, ha ezt teszem. Csodálatosak a reggelek, hihetetlen milyen gyönyörű zöld pompában ragyog a kert, a táj bármerre nézek. Ülök kint a teraszon, hallgatom a madarakat, a bátrabbak leszállnak és egész közel hozzám, csipegetnek a harmatos fűben. Távolból kapálás nesze hallatszik, harsogó hangja a kapának, ahogy harapja a földet, a szomszéd néni lehet, szorgoskodik a kertjében még a nagy meleg beállta előtt. Rövid idő múlva már az autómban ülök, robogok a szomszéd község felé. Virágzik a repce, csupa-csupa sárga virág az út mellett minden, jó mélyeket szippantok a levegőbe a lehúzott ablak mellet, nagyon fincsi illata van. Lassítok, hogy minél tovább tartson ez az élvezet. Megérkezem, a nyüzsi, a forgalom inkább hasonlít egy kisváros életéhez, ugyanis piac nap van. Biciklivel, gyalogosan, kosarakkal igyekeznek az emberek a piactér felé, mindenütt parkoló autók, pakolászó emberek. A szembe jövők arcán elégedettség, kezükben tömött szatyrok, kosarak, melyekből palánták és virágok kandikálnak ki. Rengeteg kertész jött a piacra, gyönyörű portékájával. Ilyenkor az ember rögtön számot vet az otthon található virágládákkal, és azokon kívül vajon hány cserép árválkodik üresen, mit kéne megtölteni ezekkel a szebbnél-szebb virágokkal. Száguldó gondolataimnak, vásárlási lázamnak csak a virágok ára az, amely megálljt parancsol, megszelídülök, újra számolok. A kertész mosolyog, régi ismerős, kétségbeesett kérdésemre, hogy lemaradtam-e, lesz-e jövő héten is, nevetve válaszol. - Aki most vet, az majd arat is! – fűzi hozzá bölcsen. Aztán elmeséli, hogy már nem fenyegetnek fagyok, most érdemes mindent ültetni, és jövő héten még több minden lesz. Szeretem a virágokat, de nem szeretek ültetni, még kesztyűben is utálom a földet fogdosni. No, sebaj! Minden évben végigcsinálom, és imádom a végeredményét! Maradok a jövő heti virágozás mellett, addigra minden hozzávalót beszerzek, pontosan fogom tudni miből, mennyi kell, de most sem megyek üres kézzel haza. A szebb palántáknak húzós ára van, paradicsom korai törpe, nagyon szép, darabja ötven forint, veszek több fajtát, paradicsomból összesen húsz darabot. Zellert és cseresznyepaprikát is, „erőspista” lesz belőle, abból ötvenet, azért még két virágpalánta is landol a kosaramban. Egy kis nézelődés, lacipecsenye illata keveredik a virágokéval, pletyiző asszonyok, mézet áruló bácsi, bókokkal tűzdelve harsányan kínálgatja a portékáját az előtte elsétáló asszonyoknak. Kifelé menet romák árulnak mindenfélét, igazi zsibi, törött bögre, görbe bögre, függöny, nyugágy, és mindenféle. Nem akarok itt semmit, de menet közben megakad a szemem négy gyönyörű, zöld, kerti rattan fotelon. Továbbmegyek, majd vissza, miért ne kérdezhetném meg legalább az árát. – Hatezer! – válaszol mosolyogva a kicsit dundi roma nő. – Darabja? – kérdezem, egyáltalán nem csodálkozva, hisz miért ne, szépek, és újonnan jóval drágábbak.  – Nem, a négy darab. – jött a válasz. Üzletet rögtön nyélbe ütöttük, házhoz szállítva az ár ugyanennyi maradt, immár elégedetten, boldogan robogtam hazafelé. Itthon egy falubéli „szorgosember” elültette egy óra alatt a palántáimat, boldog volt, mert pénzt kereshetett, hisz hónapok óta nincs munkája. Örömömben még én is kicsit kigazoltam a bokrok alját, és ott ahová a fűnyíró nem ér el. Este egy bögre finom teával kezemben, már az egyik rattan székben ücsörögve hallgattam a madarak csicsergését.

Franci kipróbálta a széket....

Ezeket a képeket vasárnap délután készítettem Franci és Cili cicámról. Akkor még háborítatlanul sütkérezhettek. Ma már másképp áll a dolog, Francinak nincs félnivalója Frici kandúrtól, de Cilike menekül előle. Frici alias Öcsi cic, nyávogva, morogva jár-kel egész nap. Ül a háztetőn vagy éppen Cili búvóhelye előtt nyávog, nem is nyávog inkább vinnyog, énekel. Valószínű párzási időszak van, meg kell tőle bolondulni! Ma már seprűvel hajtottam szegény párát, mert az idegeimre ment. Zajlik az élet, elvégre tavasz van! :)

Kicsit szüneteltettem a blogírást. Valahogy úgy alakult a múlthéten sok teendőm volt, és amikor meg ráértem volna inkább az olvasást választottam. Gáborkám derekasan helyt állt és nagyon jól sikerült az osztrák repülős fiúk ellátása, szuper kajákkal kényeztette őket, mindenki elégedett volt. Meg is reptették a szakácsot, aki vezethette is a gépet. A cseresznyepaprika krémet a férjem után, csak Tomasnak hívták, mert Ő szokta behordani a hofkircheni reptérre, mindenre kenték, imádták, jókat nevettünk rajta, hogy mindent azzal ettek. Szombaton Apci kint volt náluk Tokorcson, és elvitte az egyik fiút, Jozefet egy kis mezőgazdasági repülésre, nagyon vicces nevű helyen voltak, Kemendollárban. Micsoda helységnevek vannak kicsiny hazánkban! Csaba több körre is felvitte a srácot, és még vezethette is a jó öreg Kamov helikoptert. Ez állítólag nagy élmény volt a fiúnak, mert eddig helikofferban csak Hughest vezetett. Anno az első repülős élményem pont ugyanazzal a Kamovval volt, fantasztikus, a sétarepülés és „társai” kutya fülék ehhez képest! Futnak alattad az őzikék, nyulak, leereszkedik hirtelen, permetez, majd fel és rögtön fordul, hasonlít az élmény a műrepüléshez, csak ezt jobban élveztem, és a rotor hangja…. Szombat délután mielőtt a fiúk hazarepültek Ausztriába, kicsit elvitték DA 20 Katana-val repülni a Marcit és az Orsit is. Jó, hogy a szombati hazamenetelnél döntöttek, mert tegnap nagyon rossz idő volt, viharos szél fújt, esett, nem tudtak volna felszállni, itthon még a kandallóba is befűtöttünk. Ma megint itt van az „utálom-utálom hétfő”, de hála mindjárt vége!
Sok repülős bejegyzésem volt már, (sok gépen repültem is) abból itt van egy olyan, amiben látható Csaba a Kamovval, Tóni készítette a videót az újságnak. Sőt, a végén még meg is jegyeztem, hogy nagyon szép volt. :) 
szerintem.blog.hu/2009/06/16/tokorcs_repnap_video#more1187259

Rólam aztán tényleg nem mondhatja senki, hogy véresszájú feminista vagyok, ha visszanézi bárki az eddigi bejegyzéseimet inkább az ellenkezője derül ki. Elégszer „húztam le” nőtársaimat, ez nem azt jelenti, hogy elkerülték a figyelmemet az „erősebbik nem” gyengéi, hibái. Nem, bizony csak vártam a megfelelő időt, hangulatot, addig fortyogott bennem a dolog, hogy úgy érzem a mai nappal beérett, tálalhatóvá vált. Elég sokat szörföztem a blogok közt mostanság, és fel vagyok háborodva, hogy mennyi nőgyűlölő pali van! Férfisoviniszta, egoista pasasok írnak nemegyszer megvető rosszindulattal a nőkről. Mindezt megspékelve önmaguk iránt sajnálatot és szánalmat ébresztve. Mondanom sem kell, hogy általában ezen blogok szerzői elvált emberek. Kevés az a férfi, aki belátja, hogy a házasság, a boldogság két emberen múlik, és esetleg Ő is hibás lehet abban, hogy az nem működött. Amikor az ellenkezőjét olvasom, sok esetben a beismerés, esetleges önmarcangolás átlátszó képmutató színjátéknak tűnik. Több mint valószínű, hogy az is! Aztán az is érdekes, hogy nőgyűlölő barátaink, igazi átváltozó bajnokok, női blogokban kedves, szellemes kommentelőként találkozhatunk velük, és amíg a vadászidény tart, nők társaságában igazi sármos, gentlemanként tetszelegnek. Egy új kaland, vagy netán tán beköszöntő szerelem sem képes bennük megszüntetni a nők iránti megvetést, eltüntetni lelkükből a tüskéket, azért, mert nem is akarják igazán. Ezek a kapcsolatok is nagyrészt rövid időn belül zátonyra futnak, amiért megint a nő a hibás. Arról már ne is beszéljünk, hogy mit tud kiváltani az impotencia! Na, akkor lesz igazán egy férfiból nőgyűlölő, ha már nem tud…. Szomorú, de ezek tények! Nézzetek csak körül, hány szomorúszemű, boldogtalan nő van körülöttünk, főleg az idős emberek között. Ezek a nők szeretnek, beérik már a semmivel, nem vadásznak, mert nagyobb lelkükben a tisztelet és szeretet párjuk iránt, mégis bántják őket. Az én férjem is elvált ember volt, mégis egy kellemes ember, aki tiszteli a nőket, önzetlen szeretete mellett az asszony felemelkedik, kivirul, önbizalmat nyer, és nem a porba hull. A lelki eredetű potenciazavar szerintem nagyrészt ebből a nők iránti megvetésből, „rosszul értelmezett” szeretetből, szerelemből gyökerezik. Ha jól belegondolok, ezt a sok férfisoviniszta nagy egójú pasit lehet, hogy mi nők magunknak köszönhetjük, anyaként a mi „termékeink”, a mi kezünkből kerültek, kerülnek ki. Csak röviden: a fiú gyermek felnőtt koráig maximális kiszolgálásban részesül az anyja által. Az anya mindent elé rak, elkészít, ráad, szótlanul takarítja a körbepisilt WC-t, stb. Egy lány, ha körbepisilné mondjuk a WC-t, mit szólna az anyja? Hülye hasonlat, de velős! Szóval valahol, valamit másképp kellett volna, kellene csinálni.

A szeptemberi harmatos reggelen az öreg iskola épülete hamar benépesült zajos, jókedvű diákokkal. Van, aki a házi feladatot sietett bepótolni még becsöngetés előtt van, aki már a tízórait tömte magába, de legtöbben harsányan meséltek egymásnak. Két kislány ült a lépcsőn és persze egy harmadikról beszéltek, ahogy az a diáklány berkekben lenni szokott. – Julcsi nem mondom, jól kikaptad ezzel az ültetéssel! De biztos Mara néni még változtatni fog rajta ezen a héten, legyünk jók az óráin és akkor talán egymás mellé ülhetünk. – hadarta a szőke magabiztosan copfos barátnőjének. – Igen, pont nekem kellet kifogni a kis kedvencet, mindjárt hozza anyuci, és cipeli helyette a táskáját! Emlékszel év végén, milyen ciki volt, amikor behozhattuk a kedvenc játékunkat, vagy kisállatunkat? Ő mit hozott, egy kopott macit! És különben is, nem lehet vele játszani rendesen, ki sem engedik, még számítógépe sincsen! – mondta Julcsi összeráncolt homlokkal, hátradobva két rakoncátlan varkocsát. Eszter megértőn figyelt, nem palástolva sajnálatát, olykor együtt érzően végig simított Julcsi karján, és így ment ez csöngetésig. Az ügyeletes tanár igyekezett beterelni mindenkit az osztálytermébe. Mire a halk szavú, szikár, fekete kontyos Mara néni az osztályba lépett, már mindenki a helyén volt. Julcsi mellett üresen tátongott a pad, Erika nem érkezett meg. A gyerekek felálltak, elmondták az imát, a hetesek jelentették a hiányzókat, a tanárnő beírta a naplóba, majd nagyot sóhajtva felállt, kis szünetet tartva körbenézett, halkan elkezdte a mondanivalóját. – Gyerekek! Ma reggel beszéltem Erika anyukájával, Erikát az éjszaka bevitték a kórházba, megérkezett a donor. Az osztályban megszűnt a pusmogás, mindenki csendben nézett Mara nénire, aki folytatta. – Nem tudom tudtátok-e, Erika mesélt-e a betegségéről ez alatt a két év alatt nektek. Az osztályban halk, kissé felháborodott moraj jelezte, hogy senki nem tudott semmiről. – Pedig, bizony ez a kislány egy nagyon-nagy betegségben szenved, amit úgy hívnak, hogy leukémia. Már nagyon előrehaladott volt a betegsége, egy nemzetközi várólista segített rajta, most csontvelő átültetést kap. Viszont ez a betegség annyira legyengítette a szervezetét, károsította a többi szerveit, hogy több mint valószínű egy külföldi kezelés is vár rá, vagyis arra lenne szüksége. Az örökké fontoskodó Piros majd ki esett a padból úgy jelentkezett. – Igen Piros, hallgatlak, tessék! – Mara néni, az anyukám testvére is abban halt meg kicsi korában Anya mesélte, akkor még nem tudták meggyógyítani. – mondta el egy szuszra, kikerekedett nagy szemekkel Piros. -  Bizony, bizony. Gyerekek ma már ettől nem kell félni, Erika hamar meggyógyul az orvostudomány csodákra képes, és az összefogás is. Ezt most miért említettem? Mert mielőtt hazamentek, adok nektek egy borítékot, benne egy levelet és egy csekket, amit vigyetek haza a szüleiteknek. Benne van az a számlaszám, amin lehet segíteni ennek a szegény kislánynak, hogy egyszer ugyanolyan egészséges gyermek legyen belőle, mint amilyenek ti vagytok. Julcsikám megkérlek, segíts összeszedni Erika holmiját, nem tudom, de szerintem ebben a félévben nem jön már iskolába, odaadjuk az édesanyjának, aki holnap eljön értük. – Mara néni, akkor nem végzi el a második osztályt? – kérdezte Julcsi csendesen. – De igen, én felajánlottam, magánórákon foglalkozom vele, és ha minden jól megy, ott folytatja majd ahol ti, és veletek együtt már a második félévben. Az osztályra szokatlan csend, és szomorúság nehezedett, a szüneteket is inkább a padban töltötték a diákok, még a fiúk is halkan, megszeppenve Erikáról beszéltek. Nem csoda hisz együtt jártak az óvodába, együtt kezdték az iskolát, néhány új diákot kivéve, akik máshonnan érkeztek. Utolsó órán kiosztották a borítékokat, a gyerekek gondosan elrakták, de nem úgy, mint ahogy azt az iskolai levelekkel szokták, bedobva a táskába, nem ennek a borítéknak egészen más jelentősége volt. Erika egészsége, élete lapult benne, amit a kis kezek gondosan simítottak bele a tolltartójukba, füzettartóba, a táska külön zsebébe. Julcsi és Eszter alig nyúlt az ebédjéhez, nem nagyon beszélgettek, mindkét lány a gondolataiba merülve ülte végig az étkezést, sőt a tanulószobát is. Julcsi délután odaadta édesanyjának a borítékot, akinek szemet szúrt lánya szomorú kedvetlensége. – Beteg vagy kislányom, fáj valamid? – kérdezte aggódva. Julcsi csak pislogott, majd hangos zokogásban tört ki. – Ugye meg fog gyógyulni? Ugye segítünk neki? És ugye nem fog meghalni? Én mindig bántottam, de nem tudtam! Miért nem mondták meg nekem? Patakokban folyó könnyeit, maszatos kis kezével törölgetve, bújt a mama karjaiba. – Kicsikém, persze, hogy segítünk, meglásd nem lesz semmi baj! – csitította kislányát, közben észre sem vette, mennyire szorítja, és szégyellte magát, hogy nem csak a szomorú együttérzéstől, hanem a hála könnyeitől párásodott be a szeme, hogy nem az ő kislányáról van szó. Eszter miután átadta a levelet, elmondta szüleinek, hogy idén nem akar még új biciklit, a barbiknak jó még a régi ház, és nem akar abba a drága táborba menni, ahol nyáron nyaralt az osztálytársaival, úgysem volt olyan jó. Édesapja térdére ültetve kislányát beszélt a szeretet és az összefogás erejéről, a csodákról, amire együtt ez a két dolog képes. Reggel nem sokkal a becsöngetés után megérkezett Erika édesanyja. A törékeny, szomorú arcú asszonyka ott állt az osztály előtt, és nem sejtette, hogy őt most mindenki mennyire másképp látja, másként szegeződnek rá, mint azelőtt ezek a kicsi, de nagyon kritikus gyermekszemek. – Leülhettek! – mondta a tanárnő. Míg ő az asszonnyal beszélgetett, átadva Erika tornafelszerelését, technika zsákját, az osztályban szokatlan csörgés, zörgés nesze hallatszott. Majd szép sorban elindultak a gyerekek az anyuka felé, Julcsival az élen. – Ezt tessék odaadni Erikának, ez nagyon tetszett neki. – nyújtotta Julcsi kis papírtasakban kedvenc barbi babáját. – Én ezt a Hello Kittis tolltartót szeretném elküldeni neki. – lépett a meghatódott asszony elé Eszter. A tanári asztal perceken belül tele lett a gyermekek ajándékaival. Alex a szőke kisfiú, sokáig matatott a táskájában, és egy kilyukasztgatott cipős dobozt húzott elő. – Mi ez Alex? – kérdezte homályos szemekkel, de mosolyogva Mara néni. – Ez a Döme! Ez egy kis hörcsög, amit annyira szeretett volna Erika, és olyan sokat dajkált, amikor év végén behoztam. Ő az én kedvenc állatom! Hátha jobban fog menni neki a gyógyulás, ha ott van vele. – mondta Alex nem kis meggyőződéssel. Erika anyukája könnyeivel küszködve mindenkinek megköszönt mindent.
– És szeretném, ha hazavinnétek, ezt a sok mindent, amit hoztatok, otthon vigyáznátok rájuk, és ha hazajön a kislányom a kórházból, akkor mindannyian a vendégeink lesztek és személyesen adhatjátok oda, amit szeretnétek. Addig is elmondok mindent neki, elmesélem ezt a sok szeretetet, ami belőletek árad, és megtöltötte ezt az osztálytermet, ez a szeretet olyan sok, hogy meg fogja tölteni az egész kórtermet, nem csak a kislányomnak, de minden ott fekvő, beteg gyermeknek jut majd belőle egy pici.  És az anyukának a könnyek közt megbújó remény sugarai most még erősebben csillogtak a szemében.
/Cserhalmi Anna/

Gáborkám hétfőtől 12 osztrák repülőst fog ellátni egy hétig, reggeli, ebéd, vacsora. Tegnap neki segítettem vásárolni Sárváron és Szombathelyen, és hétfőtől én leszek a boltos. Csütörtökön megcsináltattuk Marcell első személyi igazolványát. Már nincs ingyen, fizetni kell érte, 1500 Ft. :) Viszont kész katasztrófa egy kamasz gyerekkel vásárolni! Ötször kijelenti, hogy nem jön többé velem, semmi nem tetszik, semmi nem jó! Azért a Deichmannban sikerült cipőt venni, viszont megpróbálta a legdrágább cipőket, szerencsére talált egy remek példányt, remek áron, rögtön jobb kedvem lett. Szegény kamasz gyerkőcök, ők is szenvednek maguktól, nagyon nehéz ez a kamaszkor! Mindent kinőtt, 14 éves és kb. 2m magas, és persze a testalkata, lábmérete (44) is a magasságához megfelelő. Ruhapróbáknál, ha sikerült rábeszélnem már majdnem sírtam, Ő sem mosolygott. Hogy jobb kedvre derítsem bevittem a kínaiba kajálni, nagyon utálta a választott menüt, hazavittük a cicáknak, de hát én itt is hiába téptem a szám, azt hitte sajnálom tőle, hát akkor vegye és egye! Hazafelé már aranyosan mosolygott, kedves volt, mivel szépen megmagyaráztam, hogy semmi mást nem szeretnék jobban, mint egy ilyen nap után elégedett mosolyt látni az arcán, megértette. Aznap éjjel kettőkor feküdtem le, főztem vagy négyféle kaját péntekre, jutott bőven mára is. Marci beleszeretett a modellezésbe, egy tanár bácsitól kapott kedvet az iskolában, elment megnézte a kiállítást, ahol a tanár úr makettjei is szerepeltek. Most egy repcsit segít Marcinak összerakni, végre értelmes dologgal foglalja el magát a gyerkőcöm! Egész héten esik! :( Nagyon hülye az idő, dél óta megint dörög, villámlik, és esik. Bandinak be nem áll a szája, mert ő az a kutya, aki félelmében nem elbújik, hanem rohangál az esőben és ugatja azt az égtájat ahonnan hallja a dörgést. Ez nagyon jó, mert ő már akkor is tudta, amikor én nem, ki akartam teregetni, de Bandi rázendített, és bizony öt-tíz percen belül eleredt az eső. Olyan igazi teázgatós, nagy fotelba takaróban bevackolós, olvasgatós idő van. Azt hiszem ezt is fogom tenni. :)

fáradt... de majd jövök és írok, és mesélek..... de most képtelen vagyok rá....

 

Emlékszem, nem is olyan rég, a két nagy fiaim és a barátaik nálunk kezdték a húsvéti locsolást. Szépen megterített asztalhoz ültek, jól bereggeliztek, sonkát, tojást, franciasalátát, tormakrémes sonkatekercset, majd leöblítették egy kis üdítővel, útravalónak bekaptak egy-két sütit, meglocsoltak és késő délutánig nem láttam őket. Egyáltalán nem esett nehezemre, jólesett nekem is, hisz szeretettel adtam. Most Marcussal majdnem hasonlókép működött a dolog, a reggelit kihagyták, de a süti, szörpi, csoki tojás stb. maradt. Húsvét vasárnap annak rendje és módja szerint, családi ebéd volt nálunk, akárcsak karácsonykor az egész család összegyűlik, eszünk-iszunk, és jókat beszélgetünk. Vannak emberek, akik irtóznak az ilyen ünnepektől, csak azt nem értem meg, hogy miért? Még ha idegenekről lenne szó megértem, de amikor a családról? Hozzám mindig be lehet esni, egy anya mindig tud valamit varázsolni, a hétköznapokon is. Megfogadtam, ha megöregszem, nem zsémbes, pletykás, hanem mosolygós, jó nagymama leszek, ahová gyereknek, unokának mindig jó betérni. Ha lányunokám lesz, festek vele tojást, sütögetünk, ha fiú, akkor pedig jöhetnek hozzám a kis barátaival, locsolkodni, és jó sütikét falatozni. Ma beállított hozzám valaki, meséltem neki az elmúlt napokról, és bizony mindent lehurrogott, mindenhez csak néhány rossz szava volt. Amikor a lassan feledésbe merülő szokásokról beszéltem, és arról, hogy még vannak fiatal lányok, akik nagyon szeretnek tojást festeni, arra is csak az volt a válasz: - Más dolguk sincsen! Mindent előteremtenek nekik! Itt betelt a pohár, és a korkülönbség ellenére, tisztelettel megjegyeztem, hogy nincsen igaza, ez butaság. Akkor kaptam a pofámra, hogy én is könnyen beszélek, lenézem az öregasszonyt, aki nem tudja a locsolókat traktálni. Van, hogy az ember tüskére pisil, akkor ne menjen sehová, maradjon otthon, vagy türtőztesse magát. Nincs rosszabb, mint egyfolytában ellenségeskedést, gonosz megjegyzéseket hallgatni, főleg egy idős ember szájából. Amikor jól megkaptam a magamét, elrohant, én itt álltam értetlenül, leforrázva, és azóta is agyalok a dolgokon. Megfigyeltem idős embereket, hogy vajon miért nem szeretik őket ezek a fránya mai fiatalok. Leírok egy-két példát, és tisztelet a kivételnek, mert bizony vannak kivételek!
Miért nem szeretik a fiatalok az idős embereket? (Még egyszer, nem mindenki ilyen!)
- Bezárkózik, magának való, antiszociális.
- Mert nem tudnak másról, csak betegségről beszélni. Attól még nem lesz jobb, de saját hangulatuk sem.
- Mert nem adnak magukra, piszkosak, pedig a szappan és a víz nem számít luxusnak.
- A rendes nyugdíj mellett is guberálnak, minden mocskot megesznek, és folyton panaszkodnak.
- Utálják a fiatalokat! Ha a járdán járnak az ablak alatt, az a baj. Ha hangosak, nevetnek, az a baj. Ha köszönnek az, ha nem az. Szóval egyáltalán az, hogy léteznek.
- A hírekből, újságokból csak a rosszat veszik le, tovább ragozzák, színezik, majd ebben a formájában terjesztik.
Pedig lehet kis nyugdíjjal, betegséggel megöregedni, mégis jóságos nagyanyónak vagy nagyapónak lenni. Az ilyen ember sokkal több szeretetet, megértést, segítséget kap a fiataloktól, mint az előzőekben leírt jellemzőkkel bíró társai. Jól esett ez a kis duli-fuli itt a blogon, mert ugyan ezt kinek mondhatnám. :)

Szívderítő fotók: Gyönyörű lila akác a mindig mosolygós Szomszéd nénim udvarán.

Eljött a szép húsvét reggele,
Feltámadásunk édes ünnepe.
Ünneplő ruhákba öltöztek a fák,
Pattognak a rügyek, s virít a virág.
A harang zúgása hirdet ünnepet,
Egy kismadár dalol a zöld rétek felett.
Tündérország rózsái közt gyöngyharmatot szedtem,
Akit azzal meglocsolok, megáldja az Isten.
Az illatos rózsavíztől megnőnek a lányok,
Zsebeimbe beleférnek a piros tojások.



 

Urunk, Jézus, feltámadásod az élet győzelmét hirdeti. Egykor élőként
mutattad meg magadat a sírodhoz siető asszonyoknak, az apostoloknak és
a tanítványoknak. Mutasd meg magadat nekünk is! Jelenj meg nekünk is és
erősítsd bennünk az örök élet reményét! (ima)

Minden kedves olvasómnak és bloggertársamnak szép ünnepet kívánok!

Boltoztam, fáradt vagyok, nagyon hosszúra nyúlt a mai napom. Holnap újra én leszek a boltban, erős nap lesz, remélem, már az ünnepek miatt is. Nem tudtam még igazán készülni, holnap délután fogom itthon „megváltani a világot”. A menüsor már az agyamban és a hűtőben, csak még meg is kéne kreálni. Nagypéntek révén krumplifőzit készítettem…. Magamnak. :) Apci hozott Ausztriából három gyönyörű füstölt pisztrángot, ha minden igaz ma halat nem bűn enni. Kettőt még egyben sikerült lencsevégre kapnom. Nem szépek, de nagyon finomak voltak. A délutáni szünetben árubeszerző körutamon sikerült még a kozmetikusomhoz is beesnem. Egy függöny választja el a kozmetikát a műkörmös manikűröstől, áthallatszott az ottani beszélgetés. Úristen! Jól felbosszantott a hülye, ostoba locsogás. – Jaj, persze, hogy tegyél rá körömtetkót! Olyan cuki! Mert én nem ilyen voltam régen, sovány és, szoknyás, meg volt hosszú körmöm is, és ez a szín annyira kiemeli az egyéniségemet……bla, bla, bla… Csak szemöldököt szedettem, így nem kellett sokáig élveznem azt az agyatlan szöveget, ami onnan kiszűrődött, de ez is éppen elég volt! Huh!

Évek óta alig láttam cserebogarat, most egy csomó van belőlük. Kicsit félelmetesek, mert nagyok, és össze-vissza repkednek, „cserregnek”, reggelre rengeteg fekszik döglötten mindenfelé. Tudom a nádiposzáta cserreg, de nekem a cserebogár is! Nagyon előreszaladtunk a tavaszban, mindenfelé kinyílt az orgona, mimóza, a tulipánok, nárciszok már hervadnak. Érdekes, hogy együtt virágzik az orgona a meggyfákkal. És ez az illatorgia, fantasztikus! Szegény Bandiban találtam kullancsot, azonnal vennem kell vagy cseppeket, vagy nyakörvet! Néha akkora marhaságokat találnak ki a „zöldek”. Miért nem lehet ezeket a dög vérszívó kullancsokat, szúnyogokat irtani?! Szerencsére engem nem nagyon szeretnek, vagyis a véremet…. Vajh miféle vér csörgedez bennem? Chemotoxos. Újra olvasom lánykorom kedvenc regényeit, most éppen Dallos Sándortól a „Nap szerelmese” címűt. Annyira élénken emlékszem, szóval gyorsan haladok. Szerintem nincs olyan ember, aki ezt a regényt és a folytatását nem szereti. És ezek a gyönyörű részek benne:
„Az aztán-ra nem gondolunk, csak a most-ra. Talán nincs is aztán, csak most van. A most végtelen, mint a tenger vagy az ég.” „Így múlt el Atyus, mint ahogy a sóhajok elhalnak, a mécsek elalusznak, s mint ahogy a hajók elsuhannak a messzibe.” Semmit nem változott a világ, mondhatnánk, amikor egy ilyen részletbe botlunk bele: „A nép nem gyűlöl senkit, csak az uralkodók és az uralkodó osztályok tartják, szítják bennük a gyűlöletet. Ha egyszer békében hagynák a népet, de mindenütt, s megpróbálnánk az ő érzelmeik szerint élni, öt-tíz év alatt olyan egységes hatalom állna itt a Duna mellett, hogy szeretném én azt látni, aki erőt tudna venni rajta!” S minő igazság! Fáradt vagyok, megyek és hódolok a könyvfalási késztetésnek. Bár ez az ágyban úgy szokott lenni, hogy néhány oldal, majd arra ébredek, hogy a könyv a nyakamban, megy a tévé, és reggel semmire sem emlékszem abból, amit láttam, vagy olvastam. :)

Hm fincsi volt ma a kaja.....

- Frici! Segítsek?

Nem bánom, csak finoman, mit szól a mutter...

Olyan finom, légyszi a fülem tövét se hagyd ki!

Ezek a mai fiatalok! Így kapatják el a férjüket a menyecskék.

Ugye mondtam, látod már mennek a megjegyzések...

Miért kell mindig a feszültség?!

Ki érti ezeket a nőket.....

- Kisfiam! Tudod én mindig jót akarok.....

Ezek a macskák teljesen megőrültek! - Na, ezt csináljátok utánam maccsok! :)

Inkább elmegyek vadászni..... vagy ülök egyedül a sötét kertben, ennél még az is jobb...


 

Hányingerem van, amikor a Stohl ügyről hallok! Szegény, kettétörik a karrierje, jó ember, nem ezt érdemelné, mondják a kollégái. Mi van mindenki megőrült?! És a bácsiról, akinek maradandó sérülései vannak, arról miért nem szól senki egy szót sem? A Cinit le lehetett ültetni, pedig ha azt vesszük az Ő bűne semmi Stohléhoz képest! Ő nem vezetett részegen, bedrogozva. És kérdem én a tisztelt rajongókat, akkor is így nyilatkoznának Buciról, ha meghalt volna valaki a karambolban? Márpedig ez nem rajta múlt! Igenis ülje le a kiszabott büntetést! Ma tele volt a sajtó, Stohl „vezeklő” akciójával, „felvilágosító” előadást tart középiskolásoknak. Pfff! Köszönöm az ilyen előadásokat, efféle előadókkal! Jaj, ez a következő ítélet kiszabásának manipulálása, erről szól a média kampány is! A bíró is ember, néz televíziót, hallja a közismert emberek véleményét, a végén majd elfogultan dönt, lásd Császár Előd esetét. Felháborító! Deutsch Tamás véleménynyilvánítása ez ügyben, a televízióban Havassal szemben, a neten Svábyval szemben nagyon tetszett! Nem tartozom a politikus „rajongói táborába”, de végre valaki hangot adott az igazságnak!

Fürdőszoba takarítás közben fogalmazódott meg ez a bejegyzésem. Középiskola első osztályába jártam, amikor anyukám megvette az első parfümömet, Nina Riccit. Addig anya féltve őrzött Givenchy Ysatis parfümjét lopkodtam néha. Imádom az illatokat, és az évek során rengeteg csodálatos parfümöm volt. Leszögezem, nem nagyzásmániából, de csak az igazi, finom elegáns illatokat kedvelem. Nem rendelek terjesztőktől „tucat illatot”. Egy idő után nem dobtam ki az üvegeket, nem hagytam kiürülni őket teljesen, így őrzöm, szagolgatom néhanapján valamennyi illatot. Minden fajtához egy emlék, jó pár év, de van olyan, amihez évtized emléke köt. Rá kell találni arra a bizonyos illatra, amelyik leginkább jellemez, „jól áll”, és természetesen „ízlik”is nekünk. Bizony van olyan is, amit ki nem állhatok…. de hát ajándék, és ajándék lónak….. Legfeljebb annyi fogy belőle, ami az évek során elpárolog. Ilyen a Dior: Poison, Yves Saint Laurent: Ópium, Cacharel: Anais Anais, Lou Lou, ezek a fúj illatok nekem, és ott röhögnek a polcon! Mire igazán nővé értem, megérett az én kedvenc illatom is. Ez a Givenchy: Hot Couture és a Chevignon: Forever Mine. Persze egy kis Bruno Banani: Pure Woman, vagy Isabella Rosselini: Storia, őket is szeretem főleg, mert az eddig felsorolt kedvenceket Apcitól kaptam. Vagy kipuhatolta, vagy beletrafált, de telitalálat volt a választás! Ha úgy érzem, nagyon rossz napom van, ha „vége a világnak”, csúnya vagyok stb. afféle női borzalmak, akkor csak magamra fújok a kedvencemből, és elillan a rossz hangulatom. És csajok ne higgyétek egy percig sem, hogy a pasikat a jó illat hidegen hagyja! Még ha azt mondják, akkor sem! Én nő létemre egy másik nő finom illatára odakapom a fejem.

Olvassátok csak el, mit mond erről egy igazi parfümőr:
„Az illatok tudatalatti, ösztönös érzékeinkre hatva beszélgetnek egymással, üzennek egymásnak. Láthatatlan nyelvként érzelmeket közvetítenek, emlékeket elevenítenek fel. Az illattal szebbé varázsolhatjuk magunkat, kívánatosabbak lehetünk, és még akkor is rajtunk van – mondja Zsolt –, amikor a ruhát már rég ledobtuk. Többek között ezért jó, ha megtaláljuk önidentikus parfümünket – ami megcáfolhatatlanul illeszkedik hozzánk, kifejezi személyiségünket, passzol a természetes testillatunkhoz –, mert akkor lehetünk bár ruha nélkül, mégsem leszünk meztelenek. Illatunk biztonságban tart.”
/Zólyomi Zsolt, (az „ORR”)/
Persze most nehogy azt gondoljátok, hogy nyakra-főre locsolom magamra a méregdrága szereket! Csak finoman! Nem elfelejteni finom illat csodát művel….. mindenhol. Ez a férfiakra is vonatkozik! :)

www.deluxe.hu/cikk/20080121/zolyomi_zsolt_orr_mas_neven_parfumor_a_parfum_vilagarol/

Idézet forrás: WOW magazin

Mindig van itthon kurkuma, picit szoktam tenni a húslevesbe, és azokba az ételekbe, amik akkor guszták, ha sárga a színük. Tökéletes helyettese a méregdrága sáfránynak. Az indiai konyha nagy előszeretettel használja, sok áldásos hatást tulajdonítanak neki, de még erről nem hallottam, amit az újságcikkben olvastam. Mindenesetre örülök neki, erősíti a hitemet „a fűben-fában” levő gyógyhatású szerek iránt:
”Újjáépíti az agyat a kurkuma. A sárga színű ázsiai fűszer, a kurkuma egyik fő vegyülete képes idegsejteket ellátó útvonalakat helyreállítani. Ha a kurkumin nevű szert az agyvérzés után egy órán belül megkapták a kísérleti állatok, sokkal kevésbé roncsolódott agyukban a mozgásért felelős idegrendszeri központ. Ember esetében a kutatók szerint ez három óra. Állításuk szerint, ha a különleges vegyület gyorsan szétoszlik az agyban, segíti az idegsejteket a túlélésben.” Szeretem a tejet, bögréből tűzforrón, hosszú üvegpohárból pedig hidegen inni. Fordítva nem megy. :) A tejecskének is van rengeteg jó hatása. Többek között, csökkenti a daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát: „Amerikai és új-zélandi tudósok kutatásai megerősítették, hogy a rendszeresen tejet ivó gyerekek 40%-kal kisebb eséllyel lesznek felnőttkorukban bélrákosok. Az 55 évnél idősebb nőknél pedig 47%-kal kevesebb rákos megbetegedés fordult elő, ha kalciumban gazdag tejet ittak rendszeresen.”
Ha van egészség, akkor van jókedv is, lehet jókat nevetni! Szeretek nevetni, és szeretem magam körül a vidám embereket. Azt is tudtam, hogy gyógyító a nevetés, de ezt nem, amit most olvastam róla: „Öt éven keresztül vizsgáltak lábszárfekélyes betegeket, és bebizonyosodott: számukra a legjobb orvosság a nevetés. Kutatók szerint a szívből jövő kacagás erőteljesen mozgatja a rekeszizmokat, fokozza a vérkeringést, így gyorsítva a gyógyulást. Angliában ezért arra kérték a kórházi nővéreket, hogy meséljenek vicceket, és évődjenek a betegekkel. De korábbi vizsgálatok azt is bizonyították, hogy a nevetés csökkenti a szívbetegségek kialakulását, csökkenti a magas vérnyomást és a magas koleszterin szintet is. Napi harminc perc jókedvvel a cukorbetegek gyógyszereit is csökkenteni lehetett."