Van, aki nagyon elfoglalt, alig bír beszélni a „feltöltött szájával”, hosszú műkörmeivel simogatja kedvenc kutyusát, akit napközben méregdrága kutyapanzióban kénytelen elhelyezni. A kutykó itt mindent megkap, aromaterápiás fürdetést, rózsaszín mancsfestést, színes televíziózást kényelmes fotelből. Van, aki 320.000 Ft-ot hagy ott a kutyakozmetikában, és van olyan, aki légkondis házikót építtet kedvencének milliókért. Mindez itt történik ma Magyarországon, és az is, hogy a gyermekszegénység 2009 végén csaknem másfélszerese volt a 2005. évinek. „Minden ötödik, hatodik gyermek olyan családban él, ahol egyetlen kereső sincs.” Részleteket olvastam Ferge Zsuzsa szociológus jelentéséből az újságban. „Ferge Zsuzsa szerint az adómódosítások nagyon súlyosan érintik a legszegényebb családokat, az egykulcsos adó egyértelműen a szegényektől a gazdagokhoz csoportosított át 500 milliárd forintot. Úgy számolt, hogy a várható elvonások miatt legalább 25 százalékkal csökkennek a legszegényebbeknek jutó források. Ez azt jeleni, hogy egy év alatt 20-25 százalékkal csökken a szegénységben és mélyszegénységben élő gyermekek életszínvonala.”
Hát ez van….
"De szeretnék gazdag lenni,
Egyszer libasültet enni.
Jó ruhába járni kelni,
S ötforintért kuglert venni."
/József Attila/
A gyermekek nem tehetnek semmiről, nem szólhatnak bele a felnőttek dolgába, embertelen politikájába, némán tűrnek, szenvednek tőle a világon mindenhol.
2011.05.16. 22:51 | Szerző:
-Ani-
A bejegyzés trackback címe:
https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr32909763
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
-nallag- 2011.05.17. 10:01:51
Hihetetlen mérges tudok lenni, amikor látom, hogy egy gyerek éhezik. Anyukám révén nagyonsok ilyen történetet hallottam, mert ő egy olyan iskolában tanítónő, ahová főként kisebbség jár, mert elég sokan lettek a környéken és átalakult ilyen iskolává. Elsősei vannak, ők meg mindent elmesélnek anyának, és nagyon szeretik őt. Hihetetlen, hogy a segélyből telik alkoholra meg cigire, de arra nem, hogy enni kapjon a gyerek! Van olyan, aki reggelire(!) a harmadnapos spagettit eszi, mert reggel fel sem kel az anyja, annyira kiütötte magát előző este...
Szívem szerint én a segélyt jegyrendszerben osztanám:lehetne belőle venni élelmiszert, ruhákat, ami az élethez, és főként a gyerekek eltartásához kell. Ezeknek a gyerekeknek boltból esetleg csak segélyosztáskor vesznek "ennivalót" (értsd ez alatt: legolcsóbb cola és chips)
Nade mit várunk olyan felnőttektől, akik még arra is képesek, hogy hetedik hónapban hasukban kitapogatják a gyerek fejét, és ráhúznak valami lapos dologgal(mondjuk húskloffolóval)??? Borsodban erre több példa is volt. Miért? Mert így fogyatékosan születik a gyerek, és érte több segély jár. Ki fog vele foglalkozni? Ugyan, kit érdekel? Vagy életben marad, vagy nem. Csak csinálják a rengeteg gyereket és nem foglalkoznak velük...
Most van az az idő, amikor egy komplett generáció felnőtt anélkül, hogy nevelést kapott volna. És szerintem NEM a pedagógus dolga elsősorban a nevelés. Csodálkoznak, hogy nem haladnak a pedagógusok, amikor anyáék is szeptemberben azzal kezdtek, hogy "na akkor gyerekek, elmagyarázom most, hogy mi a szappan, és mire való".

-Ani- 2011.05.17. 11:27:28
@-nallag-: Pont erről beszéltem a múlt héten valakinek, hogy az állami támogatást jegyben kéne adni. Megkapná a szülő, és a boltosnál azzal fizetne, amit nagyon kemény szankciókhoz kötnék, ellenőrizném. Csak ételre és tisztálkodószerre, gyógyszerre válthatnák be. A boltosra is szigorú szabályok vonatkoznának, csak az önkormányzatnál válthatná be pénzre. Egyszer egy polgármesternő megpróbálta ételben kifizetni a támogatást, rögtön megtámadták, az ombudsman felelősségre vonta, miszerint az emberi jogok stb... Itt a falunkban is van olyan anyuka, akinek hatvan a havi "segélyes bevétele", nem dolgozik, egyedül neveli a gyerekeit. Abból a napi adag két doboz cigi, általában 2-4 liter bor, kaja meg minek a gyerekeknek. ez a szomorú, hogy ezt támogatja az állam, nem tesz ellene semmit, valahogy "meg kéne fogni" ezeket az embereket!:(
ildsisy 2011.05.17. 12:54:58
Tegnap én is láttam ezt a kutya-szalonos riportot... és megkérdi a cicababa, hogy mennyit fizet? Hát 324 000 Ft-ot. Nem vagyok irigy, sohasem voltam, de teljesen felháborít engem is ez az óriási különbség emberek és emberek között!!!
Emlékszem arra is, mikor a faluban ételre lehetett (és volna) váltani jegyet, semmi cigi, semmi alkohol... és bizony sokan ellene voltak ennek az ötletnek!!!...
Azt nem tudom elképzelni, hogy egy életben, egy életen át húzódnak a normális, okos döntések??? Amit nem csak eldönteni kell, hanem minél hamarabb MEGVALÓSÍTANI IS!!!

BartiMagdolna 2011.05.17. 16:47:50
Nálunk, gyerekkoromban, sokszor abból volt pénz kajára, hogy a húgommal visszavittük az üres üvegeket. Ma, utólag visszagondolva, nem tudom, hogy egyáltalán képesek -e a szenvedélybetegek nem "önző módon gondolkodni". Mert, könnyű azoknak, akik nincsenek a helyükben, akik, viszonylag épek lelkiekben, szellemileg. Valóban az lenne a normális, hogyha valaki gyermeket vállal, azt felelősséggel teszi, de vajon mindenki képes erre? Vagy egész idő alatt, míg a gyermeknek szüksége van rá, képes lesz rá. Nem csak kisebbségiek vannak ilyen helyzetben, sok nem kisebbségi is, de azokról senki sem beszél. A kajajegyess rendszerrel, talán egyetértenék. De vajon, ez megoldás lenne vagy inkább valamilyen rothadó, elmérgesedett seb takargatása valami ronggyal? A műsort nem láttam, de, hogy szól a mondás? Mi kell a népnek? Cirkusz és kenyér. Lehet, hogyha cirkusz van, talán, a kenyér már nem is annyira fontos. Bocsi, egy kicsit elszállt velem a paci.
2011.05.18. 21:33:52
@-Ani-: Az ombudsman szerint nem...
Glonczi Vilmos 2013.03.30. 08:57:26
Ahúsvéti sonkádbol jut nekik is?
-Ani- 2013.03.30. 18:45:27
@Glonczi Vilmos: Az egészet odaadom szívesen, de az én részem biztosan, mert majdhogynem vega vagyok és ezt pl. nem eszem....