Mindenféle marhaságokat lehetett mostanában olvasni a közeledő világvégéről. No, engem aztán hidegen hagyott a téma, mindig továbblapoztam. Legutóbb 2011 11. 11. 11 óra 11 percről került a látómezőmbe egy dimenziókapu féléről írott cikk. Hm, mit ne mondjak, elolvastam, érdekes. Persze ez nem azt jelenti, hogy hiszek is benne, de itt motoszkál a buksimban. Sokféle képen lehetne ezt értelmezni, először az én agyamban is rémsztorik fordultak meg. :) Gondoljunk csak bele, nem kell ide semmiféle dimenziókapu, egy pár nappal ezelőtt csak New Yorkba kellett volna zarándokolni, ami tele volt hülye Halloween partikkal, sok vérrel és zombikkal… Őrület, hogy képesek az emberek 6 millió dollárt elkölteni azért, hogy profi módon ijesztgessék őket, és frászt kapjanak! Most mondhatnám azt is, hogy nem kell ilyen messzire mennünk, itthon is profi módon ijesztgetnek minket és frászt is kapunk, ha elolvassuk a gazdasági híreket. De térjünk csak vissza az eredeti témára…
Ez a "sok 11-es" rendkívül fontos a számunkra, mondja egy asztrozófus, (nem elírtam) megnyílik az utolsó 11. dimenziókapu. „Atlantisz előtt, még a lemúriai időkben – ez egy eltűnt világ, amelyben a szeretet és az erő egyensúlyban volt, az emberek egy magasabb tudatosságban éltek. Látták előre, hogy olyan évezredek jönnek, amikor eltávolodunk önmagunktól, és az anyagiak, a tárgyak válnak fontossá. Emiatt úgy döntöttek, kapukkal zárják el azt az ősi tudást, amivel képesek vagyunk szeretetben és boldogságban élni.”
A kapuk akkor kezdtek megnyílni, amikor az emberiség tudatosabban kezdett élni kb. 1989 környékén, a ’99-es napfogyatkozás óta pedig folyamatosan. Háááát érdekes dátumok! Nem tehetek róla mosolyognom kell. A fene azt a ronda szkeptikusságomat! Állítólag ezt még abból érezhetjük, hogy a spirituális, ezoterikus gondolkodás egyre nagyobb teret hódít, és az emberek elkezdtek jobban odafigyelni a környezetükre. Bizony, bizony, azelőtt nem lehetett a tévében hülyíteni a csóró embereket, emelt díjas hívásokért hablababla marhaságokkal, mindenféle tisztánlátóknak! A 11. kapu nyílását laikus nem igazán veszi észre, meditációval, imával, (ki-ki a vallása szerint) ráhangolódhat és engedjük, hogy égi segítőink kezet nyújtsanak. Választ kaphatunk arra, hogy az eddigi gondjainkat miért kaptuk, és mit tanulhatunk belőle. Ezután pozitív élmények fognak érni minket, de lesznek ugyanúgy problémáink is, de próbáljuk meg más szemszögből nézni őket, elég, ha jobban odafigyelünk a jelekre, és még tudatosabban éljük az életünket. Most őszintén, nektek ez mondott valami? Mert nekem nem sokat. A tudatos élethez, a szeretet gyakorlásához, az egymásra való odafigyeléshez nincs szükség semmilyen 11. kapu nyílására, szerintem. Mindenkinek önmagában kell rendet teremtenie, eldönteni, hogy, hogy akar élni, és akar-e tenni egy élhetőbb világért, mert mindezt megteheti. Azért reménykedve figyelek, megpróbálom megnyitni a lelkemet az univerzumból érkező jelekre, és epekedve várom, hogy az emberiség eztán a szeretet és egység mentén haladjon tovább.

Sok évvel ezelőtt elvette tőlem a sors azt, akit nagyon szerettem......
Majd néhány év elteltével megajándékozott avval, akit nagyon szeretek. Jó apukája lett két árva gyerkőcömnek, és jó apukája a közös gyermekünknek.... immár tizenöt esztendeje, hogy papíron is összekötöttük az életünket, és azóta az én nagyon jó férjecském. :)

A napokban megnéztem a Gru című filmet, ami már ki tudja mióta várakozott a gépemen. Nekem még eredeti angol szöveggel van meg, de így is nagyon élveztem, nem lehet nem megérteni….. hm…. végül is gyerekeknek készült. :) Gru mindenhol gonoszkodik ahol csak tud, segítségére van ebben egy csomó fura harci eszköz: fagyasztósugár, zsugorsugár, különböző égi és földi harci járművek. Nagyon bírtam, amikor a hatalmas páncélozott autójával közlekedett a gyönyörű kertvárosi házak közt, ahol az ő háza egy rémes feketeség, kiszáradt kerttel. Egy hatalmas rablásra készül, el akarja lopni a Holdat. Sok pici, sárga szolga, és akárcsak James Bondnak, egy mindenhez értő feltaláló segédkezik ebben neki. Ami a történetet bájossá teszi, az három árva kislány, Margó, Edit és Ágnes, ők a szeretetükkel elvarázsolják, Grut és semmi rosszat nem látnak benne, csak egy valamit nagyon, az apukát!
A filmből „kiollóztam” néhány kedves képet, annyira aranyosak!

Kutyus és a gazdija...

Jópofa kutyuli, nagyon tetszik! :)

Rózsaszínűn meg igazán bájos, eltudnám képzelni sok csaj mellett csivava vagy westi helyett. :)

A szelídítés egyik formája...

Gru anyukája fotóalbumot nézeget a gyerekekkel....

mesél nekik a kicsi Gruról :)

Már nem kell rábeszélni Grut, hogy meséljen. Jó ez a mesekönyv :)

Fantasztikus! Egy virtuális múzeumban sétálgathatsz, ahol téged mutatnak be. Facebook tagnak kell lenned, meg kell adnod az engedélyt, és leesik az állad, mert állati jó! Full ego növelőszer! :) Ne hagyjátok ki!
Kattints ide, és jöhet az élmény! Go!

Gyönyörű idő volt tegnap és úgy döntöttünk idén is ellátogatunk a Márton napi vásárba, Szombathelyre. Tavalyelőtt már írtam itt a blogon róla: Mártonnapi vásár
Nagyon jó volt, bár a belépő és az árak szerintem kicsit húzósak voltak, de ezek egyáltalán nem szegték kedvünket, jól kibámészkodtuk magunkat. :)

Lassan kezd szokásommá válni, hogy jó pár napot kihagyok a blogolásban, pedig most nem is szánt szándékkal tettem. Amikor végre úgy éreztem, hogy eljött az ideje, és írni fogok eltűnt a net. Teljesen kivagyunk szolgáltatva a szolgáltatóknak! Tegnap odáig jutottunk, hogy váltunk, a másik szolgáltató kirendeltségén épp ott várakozott egy barátunk, aki elmesélte, hogy inkább visszatér ehhez, ami nekünk is van, mert tele a hócipője és egyik sem jobb a másiknál. No, akkor marad ez, a fene egye meg!
Sajnos mindjárt vége az őszi szünetnek, és persze öröm az ürömben, hogy Tamáskám itthon gyógyulgatott, ezért egy hónapig itthon volt. Tóni hazajött erre a hétre, Gábornak csak egy ugrásra vagyunk, eljöttek látogatni Érdről is a gyerkőcök, tegnap óta Borink is van, szóval tök jó, teli van élettel a jó kis házikónk! Hm.... sajna hétfőtől minden a régi kerékvágásban fog folytatódni. No, de sebaj mindjárt itt a karácsony, szünet, gyerekek, királyság! :)
Most nem írok többet, inkább belinkelem Bori blogján a mai bejegyzést, nagyon jó, rólunk szól, imádom! :) Klikk ide!


 

Jól felbosszantott a reggeli tévéműsor! Újra mesélik a klasszikusokat a gyerkőcök kedvéért. Például a "A kőszívű ember fiai" 600 oldal helyett 200 oldalon, archaikus nyelvezetét elhagyva, "magyarosítva". A műsorvezető üdvözölte a témát mert szerinte neki is szótár kéne hozzá, és így sokkal könnyebb a mai gyerekeknek elolvasni a regényt. Elég szomorú! A 19. századi írók egyáltalán nem írtak olyan ősmagyar nyelvezettel, amit nem lehetne elolvasni! Több regényt is átdolgoztak már, szerintem ez nagyon szomorú. Ne tegyék be kötelező olvasmánynak, találjanak mást, a gyerekeknek szerethetőbbet, de ne kövessenek el efféle szentségtörést! Bunkókat akarunk nevelni, tényleg mindent leegyszerűsítve? Lassan már nem is olvasnak a gyerekek! Mi az, hogy könnyen olvasható, modern formában, de az eredeti regényt hűséggel és tisztelettel újramesélve? Szerintem ez nem helyes!
Aztán délelőtt "háttérzajnak" a parlamenti közvetítést hallgattam. Felháborító, ordítani, dobálózni, és bármily randa dolog, köpködni lett volna kedvem. A jobbikos képviselő hatalmas pátosszal előadta, hogy mennyire fontos lenne a 600 millió az elszakított területeinken élő magyarok megsegítésére, továbbá az ott élő fiatalok könnyűzenei tevékenységére stb. És mi van az itt élő magyarokkal, fiatalokkal, nyugdíjasokkal?! Előbb itthon kéne már "gatyába rázni" a dolgokat! A másik fájó pontom ez a sok magyarkodás, a nemzet és történelmi jelképek felhasználása mindenütt. :( Nem, nem folytatom, nem politizálok, csak egy kicsit fel vagyok háborodva! Nem kicsit nagyon, nagyon!

Áprily Lajos: Ősz

Most már a barna, dérütötte rónán
mulandóságról mond mesét a csend.
Most már szobádba halkan elvonulhatsz
s hallgathatod az álmodó Chopint.

Most már a kályhatűz víg ritmusára
merenghetsz szálló életed dalán,
míg bús ködökből búcsút int az erdő,
mint egy vöröshajú tündérleány.

Lassan két hónap telt el, hogy legkisebb fiókám elkezdte a középiskolát. Azt hiszem (lekopogom) sikerült jól választanunk, tetszik a gyerkőcnek a suli. Kétszer is voltak Ausztriában, először egy csokoládé gyárba kirándultak, ahol tele ették magukat finomabbnál-finomabb csokival. Elmesélte, hogy minden csokit kézzel készítenek, bio alapanyagokból, és a csomagolás is környezetbarát. Vásárolt nekünk kóstolót, valami mennyei ízük volt.... (aztán megtudtam, hogy az ára is mennyei 3,25 Euróba kerül egy kis tábla) Második kiruccanásként Grazban voltak az őszi vásáron, az is nagyon tetszett a gyerkőcnek. Onnan egy kis kőből készült fehér teknőst hozott nekem. Hogy miért is írtam ezt le? Dicsekvésből? Aha! Meg azért, mert irtóra jól esik, hogy ilyen gyerekecskét neveltünk, akinek eszébe jutunk bármerre jár. No a két bátyó sem volt más ebben a korban! Őrzök kagylókat, óriás tobozokat, tengerpartokról, innen-onnan, mert ha elfogyott a zsebpénz, akkor is gondoltak rám, és hoztak nekem valamit. :)
Visszalépve a jelenbe...... a koleszban sem tétlenkedik Marcus, gitározni tanul, rendszeresen gyúr a jól felszerelt edzőteremben, sőt kosarazáson és amerikai focin is töri a fejét. Türelemre intem, hogy ne kapkodjon el semmit, nézze meg az edzéseket, ráér dönteni, amelyik jobban tetszik majd azt válassza. Sok mindent szeretne, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy először is tanulnia kell. Remélem abban sem lesz hiba! :)

 

Ez a különleges ember Steve Jobs volt. Sok helyen, sőt baráti blogokban is idézték már őt, vagy tették be a filmet előadásairól, én nemrég találtam az újságban egy cikket amely megemlékezik róla. Engem most ért az alábbi beszédnek a mondanivalója, most érintette meg a lelkemet, most jött el az ideje, hogy megszívleljem és jó tanácsnak tekintsem egy "távoli baráttól".

„Tizenhét éves koromban olvastam egy idézetet, ami valahogy így hangzott: Ha minden napot úgy élsz meg, mintha az utolsó lenne, egy napon garantáltan igazad lesz. Ez mély nyomot hagyott bennem. És azóta a tükörbe nézve reggelente azt kérdezem magamtól: ha ma lenne az életem utolsó napja, azt csinálnám, amit ma csinálni akarok? És amint a válasz egyre többször lett Nem, tudtam, hogy valamin változtatnom kell. A legfontosabb eszköz, ami segít nagy döntéseket hozni, ha emlékszünk arra, hogy nemsokára meghalunk. Mert majdnem minden: külső kényszer, büszkeség, félelem, kínos helyzet, mind eltörpül a halállal szemben. Csak az marad, ami igazán fontos. Ha észben tartod, hogy meg fogsz halni, elkerülheted a csapdát, miszerint lenne vesztenivalód. Semmi okod rá, hogy ne kövesd, amit a szíved diktál.
A ti időtök is véges, szóval ne vesztegessétek arra, hogy valaki másnak az életét éljétek. Ne essetek a dogmák csapdájába, ne hagyjátok, hogy mások gondolkodása irányítsa az életeteket. Ne hagyjátok, hogy mások véleményének a zaja elnyomja a saját belső hangotokat. És a legfontosabb: legyen bátorságotok a szívetekre hallgatni és a megérzéseiteket követni. Mikor fiatal voltam volt egy csodálatos kiadvány, „Az egész Föld katalógusa”. A generációm egyik bibliájának számított. Az utolsó kiadás hátoldalán egy kora hajnali vidéki útról készült fotó volt, olyan, amit országúti stoppoláskor lát az ember. Alatta pedig ezek a szavak: Maradj éhes, maradj bolond! Ez volt a búcsúzó üzenetük, amikor abbahagyták: Maradj éhes, maradj bolond! Mindig ezt kívántam magamnak. És most ezt kívánom nektek is, akik valami újba kezdtek: Maradj éhes, maradj bolond!”
(részlet 2005-ben a Stanford Egyetemen tartott avatóbeszédéből)
/Szűcs/

Az "ötbetűsben" fotóztam.

Hát ki hallott már ilyet! Vénusz kocka ráma? Nooormális? A Vénusz és a Rama is egy márkanév.... tudtommal. :) Vagy más rámára gondoltak? Esetleg ablak ráma, vagy a Vénusz rámája :), vagy Az Úr Rámáról lenne szó, Rámajána ősi eposz után?

Megvan!!!! Botticelli Vénuszára gondoltak, vagyis annak a képnek a rámájára. Hm... mindez 199 Ft-ért! Hiába itt a "legkisebb is számít", meg a legnagyobb.... szarvashiba is! :)

 

Ma leugrottunk Balcsira, téliesíteni a nyaralót. Gyönyörű volt az idő, kicsit hideg, de hét ágról sütött a Napocska!
Odafelé Salföldön megálltunk egy állatfarmnál, mindenféle állatkát láttunk...

Anyukám már lassan egy hónapja gyengélkedik, övsömör jött ki a fejére. Ilyet még sosem láttam! Kicsi vízhólyagocskák, herpeszek lepték el a homlokát egész a szeméig. A látása is veszélybe került. Kicsit a kezdetekről: A háziorvos pénteken kezünkbe nyomta a "maszek" bőrgyógyász telefonszámát aki kedden rendel. Vasárnap már rohantam Anyával Szombathelyre a sürgősségi ügyeletre annyira rosszul volt. Ott pont az a bőrgyógyásznő nézte meg, szidott minket, mint a bokrot, hogy előbb kellett volna orvoshoz kerülni. De hát voltunk! Hétfő szemészet Celldömölk, fejcsóválás, szemcsepp, új időpont. Egy hét múlva szemészet, fejcsóválás, javulás, új időpont novemberben, beutaló neurológiára. Közben kínok kínja, szegény Anya szenvedett, fájdalomcsillapítók, és a szörnyű mellékhatású gyógyszer. A hólyagok elmúltak, neurológián azóta háromszor jártunk, gyógyszerek, abból egyiket csak azért váltottuk ki, hogy azt mondja az orvos, hogy mégsem kell, három hét múlva kontroll. A lényeg: Tanácsokkal sehol nem látták el, azért is Celldömölkre citálják, hogy ránézzenek és azt mondják: - Na jól van, szépen javulgat, de hosszadalmas és még sokáig fog fájni! Hát ennyi! A november 8.-án esedékes szemészetet nem lehet összehozni egy napra a november 9.-én lévő neurológiai kontrollal. Mit számít, nyugdíjas, az idejéből kifér a húsz kilométernyi mászkálás. Aha! Én viszem, mert bizonytalan a járása, nem is tudna egyedül menni, ráadásul soha nem kerülünk be az előjegyzett időpontban, rámegy az egész délelőtt! Brr! Ezeknek nincs anyukájuk? Vagy szívük? Ennyire szervezetlen vacak az egészségügy! Anya elhagyta a bankkártyáját, bementünk délelőtt a bankba is. Ott beintettek neki egy jó nagyot, nem férhet a számlájához mert lejárt a személyi igazolványa, és ha nincs jogsija, akkor nem tudja igazolni magát. Kérdem én, akkor minek az aláírás minta stb. A kártyát nem tilthatja le, ott a helyszínen az OTP bankban, helyette kezünkbe nyomtak egy telefonszámot, azon lehet, kell, mert különben a kártyát "élőnek" tekintik. FÚJ! Én végül, mint meghatalmazott hozzáférhettem a számlájához. Innen elmentünk az okmányirodába, ahol szerencsére nem kellett nagy sort kivárni az elutasító seggberúgásért. - Van érvényes jogosítványa? Ja, nincs, akkor vissza kell jönnie egy születési anyakönyvi kivonattal, mivel már lejárt a személyi és ez a szabály. Ha betölti a hetvenet, akkor majd kap ötven évre szóló személyit. Őrület! No ekkor elmondtam, hogy holnap megy vizsgára az autóm, de betelik a forgalmi, meséljék el mit kell csinálnom.
Hohohó! Nem olyan egyszerű ez sem kérem! Kell egy időpont, majd 6.900 ruppó, papírok és a leszerelt hátsó rendszám. Miért ilyen a forgalmi? Direkt csinálják szerintem így, mert ez is egy biztos sarc az államnak. És persze szintén Celldömölk november 2.-án. Beköltözöm Cellbe, a szakrendelők és az okmányiroda közé, a bank is ott van pont középen. Minek az internet, egyáltalán a számítógépes rendszer, ha sehol semmit nem tudnak általa könnyebben megoldani! Tele van a hócipőm! Magyarország! "Legyél a holnapban rejlő bizonyosság! Én csak az életem bízom rád!"

Egy kis fiús, motoros bejegyzést terveztem mára. Fiókáimról sok minden rám ragadt az elmúlt esztendőkben, nem egyszer találom magam, motoros, bringás vagy épp gördeszkás oldalakon. Így találtam rá erre a kis, fürtös francia csodagyerkőcre. Az utcai motorozás leglátványosabb extrém sportját űzi, stunt rider, vagy streetfighter, mindegy… magyarul motoros kaszkadőr. Fantasztikus módon gyűri a vasparipát, bátorsága még Michael Pollack filmrendezőt is levette a lábáról, olyannyira, hogy egy teljes mozit forgatott a srácról. Mintha egy bikaviadalt vagy rodeót néznénk, de mégis bámulatos könnyedséggel szelídíti meg az alatta brummogó kétkerekű vasszörnyeteget a francia Jorian Ponomareff. Ebben a sportágban talán ő a legjobb.
Nemrég felrakott egy videót a honlapjára, napi felkészüléseiről, és edzései legjobb részei szerepelnek benne. Nézzétek meg, fantasztikus! :)



A filmről....



Honlap

Ma Szombathelyen a Király utcában elém állt egy hajléktalan "nénike". Tiszta öltözetben, kezembe nyomott egy színházi műsorfüzetet, és egy fénymásolt papírt, amin egy vers volt, Saját verseim címmel. Előre hálálkodott a még meg nem kapott forintokért..... Persze, hogy adtam, ez természetes! Hálálkodó szavait még sokáig hallottam.... Aztán azon morfondíroztam, hogy mit csináljak a papírokkal? Apcival ebben a hónapban színházba biztos nem megyünk, tehát szemétbe a műsor füzettel, de mi legyen a verssel? Beleolvastam és gyorsan bedobtam a kocsiülésre, itthon elővettem és elolvastam. Az eleje bizti a saját, viszont a második része a Székely asztali-áldás, picit átköltve. Mindegy, a lényeg üzletet kötöttünk! :) Kaptam pár szép sort, ami tényleg célt ért és megkopogtatta a szívem kapuját....
Itt a vers, pont úgy, ahogy én kaptam:

"Ha majd egyik nap valaki
megkopogtatja szívednek kapuját, s te
kitekintve meghallod egy koldusnak
bocsánatkérő, alázatát adjál neki a
szeretetből néhány morzsányi szemet
mert lehet hogy ez a koldus én leszek.
Ki asztalt terítesz az égi
madárnak, teríts asztalt szegény árvának.
Nyújtsd ki Atyám, Nyújtsd ki jóságos
kezedet adjál a hajléktalannak
tápláló kenyeret.
Ételből, italból bőven legyen részük,
gondviselő Atyám könyörögve kérünk."

Iman Maleki 1976-ban született Teheránban, egy iráni realista festőművész. Tizenöt évesen kezdett festeni, és fantasztikusak a képei, annyira élethűek, hogy úgy érzem mintha fotókat nézegetnék. Állítólag festési technikája annyira finom, hogy megfelel egy 10 megapixel-es digitális kamera felbontásának finomságával. Képeket nem raktam fel, mert a neten tudtok nézegetni, viszont itt van egy videó a művész munkáiból, érdemes megnézni.

Nehéz hét volt idáig, azt hiszem az egész családnak. Apcinál voltam minden nap. Jelentem jobban van, holnap kiszerelik belőle a csövet, és azt ígérték, hogy haza jöhet. Irdatlan állapotok voltak a kórházban. Ahol a Gábor feküdt két hete, az ehhez képest egy szállodai szoba volt, a manapság normálnak számító fürdőszobával, televízióval. A sebészeti szárny a kórház legrégebbi, építészetileg legszebb része, kívülről. Még Horthy Miklós adományozta az épületet közkórház céljára. A folyosó és a szobák….. döbbenet! Pedig nem csak a betegek érdemelnének jobbat, hanem az itt megforduló, dolgozó nagyszerű sebészek. Mintha háború dúlna és ideiglenesen állítottak volna fel tábori kórházat, valahogy így tudom lefesteni az összképet. Műtét után nem tudtak takarót adni a férjemnek, csak huzatot, végül egy szemfüles nővér másik osztályról hozott. Fürdő és WC a folyosón, tipegjen csak el odáig a frissen műtött, de már járni tudó beteg. Mindenki fogja a csöveit, mindenféle folyadékkal telt zacskóit és húzzon ki a toalettre. Aki nem, annak két kacsa is teli ott marad véletlen az ágya mellett, párologva légfrissítő gyanánt. Van olyan nővér, akit ha hívnak éjszaka, káromkodik mint egy kocsis. Egy csomó dolgot, vonatkozik ez a sürgősségi ambulanciára is, kicsit jobban szervezve gyorsabban, hatékonyabban meglehetne csinálni. Persze akarat és jóindulat kérdése is, hogy meddig kínozzuk a betegeket és úgy érzem sokszor ezt már nem az anyagi motiváltság hiánya okozza. A több órás várakozásnál láttam kíméletlen, arrogáns bánásmódot is. Tudom, hogy a kórház nem hizlalda, szegény ország vagyunk, és rendesen kiszámlálják azt a napi kalóriát, amire szükség van, de mi értelme moslékot adni, moslékot főzni, amit aztán meg sem esznek a betegek?! Megfigyeltem a vacsit, minden nap ugyanaz: két szelet kenyér és egy kefir, véletlen sincs változás. Apcikám még csak tegnap délután ehetett egy kis pépeset, azt is én vittem neki. Tónival szokásos vicces kedvünkben beszéltük, hogy szörnyű ez a zöld-fehér, műtős színekben pompázó kefir. Gyárthatnának, mondjuk színes poharakban, amire stílusosan pulyka, csirke, kacsa lenne festve, különböző feliratú kefireket. Mondjuk: Kakaspörkölt, Sült kacsa, Gesztenyés pulyka, és ezeket kínálgatná szívélyesen a nővér a betegeknek. Volt még egy beteg ötletem: Kórházi koszt a jövőben, mindenkinek az ágya felett ott van a szemüveg, nővér elordítja magát, hogy vacsora, mindenki felveszi a kis fejhallgatós szemüveget, majd hang- és fény stimulációval eléri az alfa állapot, levetítik neki a lucullusi lakomát, és az így az elhangzottak és a látottak átélt élményként kerülnek az agy mindkét féltekéjének hosszú távú memória részébe. :) Viccet félretéve, van mit javítani a folyamatosan romló egészségügyön, ami a béka segge alatt van. Mindenki attól fél, hogy egyszer kórházba kerül, talán nem kellene rettegnünk tőle, talán lehetne jobb is.....
Tóninál alszom, a héten már másodszor, hisz itt a kórház a szomszédban. Ma este kicsit kiruccantunk a Frei cafe-ba, ahol csütörtök esténként Tóni a barátaival találkozni szokott. Nagyon jól éreztem magam, jó kis társaság, sikerült egy picit kikapcsolódnom.


fotó: christoforo

Előző bejegyzésemben írtam arról, hogy nem akarok rossz dolgokról blogolni, de mégis kénytelen vagyok. Nem rakhatok be szerelmes verseket, dalokat, szmájlikat, amikor a férjem kórházban van. Mivel ez egy optimista blogja, ezért azt mondom, hogy minden rossznak a jó oldalát kell nézni. Tamáskám szombat reggel rosszul lett, epegörcsnek tűnt, délutánra ez el is múlt, majd éjszaka ki kellett hívnom az ügyeletet. Rázta a hideg, de így még fázni embert nem láttam, másodpercek alatt kúszott fel a lázmérő 39°C-ig, majd egy szem lázcsillapítótól le is ment. Az ügyeletes doktornő vakbélre gyanakodott. Én már túl vagyok rajta, de minden embernél más-más tüneteket produkál, Tamáskámnál sem volt ak egyértelmű tünetek. Kaptunk beutalót, de az én Apcim csak reggel akart kórházba menni. Férfiak! Nem kapkodják el! Reggel bementünk a szombathelyi kórház sürgősségi ügyeletére, hasi ultrahang, hasi röntgen, vérvétel..... mindez délután fél kettőig tartott. Iszonyú! Végül eldöntötték, hogy vakbél műtét lesz. Befeküdt Apci a sebészetre, én hazajöttem ellátni, megetetni, megitatni :) becsomagolni Marcust, akinek estére kellett visszamennie a koleszba, Szombathelyre. Együtt mentünk vissza, de előtte a kórházba. Közben Tamáskámat megműtötték, műtét közben kiderült, hogy a vakbele perforált, de minden rendben, egy helyett három kicsi és egy nagy vágás van a hasikáján. Kapja az antibiotikumos infúziókat, és remélem nemsokára már csak egy rossz emlék lesz majd mindannyiunk számára ez a dolog. Hogy mi ennek a történetnek a jó oldala? Végig arról írtam..... most már minden rendben.... rosszul is végződhetett volna.