Ma Szombathelyen a Király utcában elém állt egy hajléktalan "nénike". Tiszta öltözetben, kezembe nyomott egy színházi műsorfüzetet, és egy fénymásolt papírt, amin egy vers volt, Saját verseim címmel. Előre hálálkodott a még meg nem kapott forintokért..... Persze, hogy adtam, ez természetes! Hálálkodó szavait még sokáig hallottam.... Aztán azon morfondíroztam, hogy mit csináljak a papírokkal? Apcival ebben a hónapban színházba biztos nem megyünk, tehát szemétbe a műsor füzettel, de mi legyen a verssel? Beleolvastam és gyorsan bedobtam a kocsiülésre, itthon elővettem és elolvastam. Az eleje bizti a saját, viszont a második része a Székely asztali-áldás, picit átköltve. Mindegy, a lényeg üzletet kötöttünk! :) Kaptam pár szép sort, ami tényleg célt ért és megkopogtatta a szívem kapuját....
Itt a vers, pont úgy, ahogy én kaptam:

"Ha majd egyik nap valaki
megkopogtatja szívednek kapuját, s te
kitekintve meghallod egy koldusnak
bocsánatkérő, alázatát adjál neki a
szeretetből néhány morzsányi szemet
mert lehet hogy ez a koldus én leszek.
Ki asztalt terítesz az égi
madárnak, teríts asztalt szegény árvának.
Nyújtsd ki Atyám, Nyújtsd ki jóságos
kezedet adjál a hajléktalannak
tápláló kenyeret.
Ételből, italból bőven legyen részük,
gondviselő Atyám könyörögve kérünk."