Tényleg néha szégyellem magam, ha a blogom nézettségi statisztikáját megnézem, sok látogatóm van, kint vannak a bejegyzéseim a főoldalon, én meg hanyagolom az írást. Bocsi, attól, aki rendszeresen idejön, csak néha úgy érzem, hogy nem is tudom mit érzek... ezt most rendesen megfogalmaztam. :-) Szóval van a környezetemben, hogy  a mai "divatos" megnevezéssel éljek, néhány energia vámpír. Ez valahogy úgy működik, mint a pókoknál, vagy bizonyos darázs fajtáknál, akik lebénítják áldozataikat, én is ezt a bénaságot érzem sajnos manapság mind többször. Miért van az, hogy mindenki csak panaszkodni tud? Oly kevés a kedélyes ember. Mindenkinek megvan a maga problémája, de nem biztos, hogy folyton arról kéne beszélnie. Néha persze, hogy ki kell adni magunkból, ez természetes, de mindjárt ott van a mondat elején, hogy csak néha, mert különben elkerülnek az emberek. Ismerek itt a "blogvilágban" olyan embert, hogy amikor eljön az ideje és kiereszti a gőzt, azt úgy teszi, hogy akaratlanul is erőt ad vele másoknak, nem elvesz. Régebben annyit nevettünk az anyukámmal, de manapság elég sokat morog, elégedetlenkedik (nincs is miért), amitől teljesen kiborulok, ettől az egész napomnak lőttek. Gyerkőcöcske szintén össze tudja zilálni rendesen a lelkivilágomat, mondhatnám napi rendszerességgel, bár neki kicsit elnézőbb vagyok, mert tizenhét évesen erről fogalma sincsen, nála ez természetes. :-) Nos, ha jellemezném a miliőt, amiben mostanában élek, Quimby szövegét hívnám segítségül: "Szilánkos mennyország" :-)

Hoppá! És most ez az "örökzöld" tuti, hogy egész délelőtt itt fog zsongani az agyamban, mert imádom...