Tegnap a kórház előtti "bodé boltocskánál" vártam a soromra, előttem egy nagy fürt szőlőt vásárolt valaki...
Eszembe jutott egy jó sok évvel ezelőtti történet, jót mosolyogtam magamban.
"Gáborkám nagyon vagány kis gyerkőc volt, nem félt a gyermekorvosnál, aztán sorozatban jött a mandula, és orrmandula gyulladás. Sokat jártunk vele a gégészetre, és bizony fel kellett szúrni az arcocskáját, vagyis az arcüregét. Ez egy borzasztó dolog, engem kiküldtek, gyermekem bent üvöltött, és rugdosta a doktorbácsit, én kint sírtam a folyosón, aztán mégis csak meg kellett műteni. Nála is bent voltam minden nap, sosem felejtem el szegénykém lázrózsás, fájdalmas, könnyes pofiját. Amikor már valamennyire tudott enni, vettem neki egy szép, nagy fürt szőlőt. Másnap kiderült, hogy a javulással nem csak az étvágy és a jókedv tért vissza, hanem a "rosszcsontkodás" is... Persze ahogy az ilyenkor lenni szokott, rögtön szerzett magának egy jó barátot, akivel a Rókus kórház ablakából a szép, nagy szőlőszemekkel dobálták a járókelőket. No, onnantól biztos voltam benne, hogy nem kell félni, hamar egészséges lesz a fiókám!" :-)
Marcuskám kinézetre ma már jobban festett, ugyanúgy megy neki a napi négy infúzió, picivel könnyebben nyel, de estére ma is belázasodott. Megint nem evett semmit abból, amit vittem neki, pedig a borsófőzit jól lepürésítettem, szitán átnyomtam, hogy ne maradjon benne héj, hiába.... nem evett. Remélem holnapra megint lesz egy kis javulás, állítólag kiszámíthatatlan a dolog, mert azt mondta a főorvos, hogy ha beindul a gyógyulás, akár hétfőn már haza is jöhet. Hű de jó lenne!!