Tegnap rengeteget szenvedtünk, én is, mert láttam a gyerekem, hogy mennyire rosszul van, és nem tudtam tenni semmit. Egész éjjel fent voltunk. Már a nyálát sem tudta lenyelni, és rengeteg duzzadt nyirokcsomó jött ki a nyakán és a füle mögött. Ma reggel telefonáltam a Doktornőnek, hogy mit tegyek, vagy legalább erősítsen meg, hogy nem lesz baj. Kérte, hogy vigyem be a Marcit, megnézte majd beutalt minket Szombathelyre a kórházba, infektológiára. Már úgy készültem itthon, hogy összepakoltam egy táska holmit, hátha bent tartják. Így is lett, megvizsgálta a főorvos és azonnal befektette. A gyermekosztályon fekszik, külön szobában, és penicillin infúziókat kap. Nagyon elvoltunk mindketten kenődve, a szívem szakadt amikor ott kellett hagynom. Először van kórházban és először van tüszős mandulája. Vér vétellel kezdték, meg kell állapítani, hogy baktérium vagy vírus okozza a bajt. Kicsit azért megnyugtat a tény, hogy ott jó helyen van, szem előtt, mert ki tudja lehet ez akár olyan bacilus, ami agyhártyagyulladást okoz. Amúgy nagyon kedves nővérke foglalkozott vele, szép a szoba amiben fekszik, fürdőszobás, tévével és hűtővel felszerelve. Kihangsúlyozták, hogy nyugodtan menjek amikor csak akarok, akár egész nap ott lehetek mellette, élek is a lehetőséggel, megígértem a gyerkőcnek, hogy holnap déltől ott leszek vele estig. Remélem, sőt nem csak remélem, hanem hiszem, hogy hamar megfog gyógyulni! Most nagyon elvagyok keseredve, és iszonyú sírós kedvemben vagyok....
A bejegyzés trackback címe:
https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr715880043
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Katici 2014.03.26. 21:16:04
Óóó! :( Mielőbbi gyógyulást Marcusodnak!
Megvalósító Macska · http://megvalositas.blog.hu/ 2014.03.27. 09:39:04
ÓÓÓ, kitartást és jobbulást!