Mindennap reggel hatkor kelek, ébresztem a fiókámat, szendvicseket készítek, őrzöm, figyelem minden lépését az indulásig. Majd megvárom, hogy elmenjen a busz az ablak alatt (van, hogy pizsamában viszem el autóval a buszig, mert nem érné el, vagy szakad az eső, és szegény ne ázzon meg), majd félig szundikálva nekilátok a teendőimnek, közben megiszom a két-három jó laza kávémat, alszom egy kicsit. Délig nyűgös vagyok nagyon.
"Gyűlölök korán kelni, világ életemben az volt a vágyam és tulajdonképpen legelsősorban azt hiszem azért kezdtem el a zene, a művészet meg a színpad felé vágyni gyerekkoromban, mert valahogy azt képzeltem az nem reggel van." mondta Hajós András egy műsorában. Én pont ilyen vagyok. Éveken keresztül hordtam a gyerkőceimet reggel az oviba, majd a suliba, Marcit még tovább mert vidékre költöztünk és egy másik községbe kellett hordanom. De valamikor réges-rég, amikor virág és ajándék boltom volt, hajnal háromkor mentem télen is a virágpiacra. Hogy csináltam? Magam sem tudom. Szoktam mondani, bármit is csinálok tíz óra előtt az nem én vagyok, vagyis akkor még lélekben alszom, csak a testem műkszik gépiesen. Bagolytípusú ember lévén, szenvedés minden korán kelés, pedig világ életemben arra vágytam, hogy egyszer majd sikerül megfordítanom a dolgokat. Sajnos nekem ez nem megy. Délután és este fantasztikus energiák birtokában vagyok, mindez sokszor éjfélig tart. Nem tudok megváltozni, csak kényszeríteni tudom a testem. Pedig milyen szépek a hajnalok, és a reggelek! Majd egyszer én is.... rajta vagyok a projekten. :-)
Azt hiszem mind a három gyerkőcöm örökölte tőlem ezt a tulajdonságomat, képzelem mennyire örülnek neki...
Hogy látják ez mások: Nők Lapja Café cikk
Szendi Gábor
Index - Tudomány
