2013.10.15. 07:00 | Szerző: -Ani-

Amikor aggódva lesed a telefonod reggel, vajon mikor csörren meg, és ha igen, akkor a kijelzőn ott van-e az Anya, és megnyugszol, ha azt hallod minden rendben van. Amikor robogsz vele a kórház felé és fél szemmel aggódva őt nézed, féllel pedig az utat. Amíg kórházban fekszik, megcsinálod nála az őszi nagytakarítást, lecseréled a bedöglött hűtőt, ellátod az állatkáit, közbe berohansz mindennap hozzá. Csomagolsz, gyümölcsöt hámozol, mosol, hajtogatsz, vásárolsz, mert ez mind, mind természetes. És akkor könnybe lábadt szemmel mondja azt, hogy nem, ez számomra természetes de a kórházban egészen mást látott. Betegtársaival megosztotta az általam bevitt elemózsiát, zoknit adott annak, akinek fázott a lába, mert nem volt, aki vigyen neki, levágta a körmét a néninek, csak "kutyafuttában" látogatták, csupa közönyös rohanó embert látott, akik csak „kötelezőből”, percekre ugrottak be a kórházba szeretteikhez. Takarítás közben felfedeztem nála repedezett, omló vakolatokat, hívtam mestert, tegnap szépen megcsinálta, majd utána megint kitakarítottam, minden a helyére állt, mintha nem történ volna semmi. Aztán ott állt előttem újra az anyukám, könnyes szemekkel, hálálkodva, végül két kezébe fogta a kezem, és megpuszilta. Megköszönte a Jóistennek majd nekem, hogy vagyok neki, és most érzem azt, hogy fordult a kocka….. és eszembe jutott egy idézet, ismeretlen szerzőtől, talán egy éve olvastam.... nem volt nehéz megtalálnom, sokan lemásolták már:

"Ha eljön majd a nap, amikor már öregnek látsz, légy hozzám türelmes és próbálj megérteni!
Ha leeszem a ruhámat, ha nem tudok rendesen felöltözni, légy türelmes! Jussanak eszedbe azok az idők, amikor én tanítottalak erre!
Ha beszélek hozzád, és ezerszer elismétlem ugyanazt a dolgot, ne szakíts félbe, hallgass végig! Amikor kicsi voltál, ezerszer kellett elolvasnom ugyanazt a mesét, míg el nem aludtál!
Ha nem akarok megmosakodni, ne szégyeníts meg, ne feddj meg érte, jusson eszedbe az a millió ötlet, amit kitaláltam , hogy rá tudjalak venni a mosdásra!
Ha látod, hogy milyen tudatlan vagyok a technikai újdonságokkal kapcsolatban, adj elég időt, és ne nézz rám gúnyos mosollyal.
Megtanítottalak sok mindenre, hogy egyél jókat, öltözködj szépen, hogy hogyan nézz szembe az élettel!
Ha néha nem emlékszem dolgokra vagy elvesztem beszélgetésünk fonalát, adj gondolkodási időt, hogy eszembe jusson, és ha még sem sikerül megtennem, ne légy ideges, és ami a legfontosabb, az nem a mondanivalóm, hanem az, hogy veled legyek, és figyelj rám!
Ha valaha nem akarok enni, ne erőltesd! Jól tudom, mikor kell ennem és mikor nem!
Ha gyenge lábaim nem engednek sétálni, nyújtsd a kezed, ugyanúgy, ahogy azt én tettem mikor Te tanultál járni.
És amikor egy napon azt mondom neked, hogy nem akarok tovább élni, hogy megakarok halni ne légy dühös egyszer ezt is megfogod érteni...
Próbáld meg megérteni, hogy a koromat nem megéltem, hanem túléltem.
Egy nap majd megérted, hogy minden hibám ellenére, mindig a legjobbat akartam neked, és hogy az utat szerettem volna előkészíteni neked!
Ne érezz szomorúságot, sem dühöt vagy tehetetlenséget, ha a közeledben vagyok! Legyél mellettem, próbálj meg megérteni, és segíts nekem, ahogy azt én tettem, amikor megszülettél!
Segíts járnom, segíts befejezni utam szeretettel és türelemmel!
Megfizetlek majd egy mosollyal és azzal a mérhetetlen nagy szeretettel, amellyel mindig is szerettelek!"

kezek.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr465567640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

.Lobelin. 2013.10.15. 07:47:24

ez szépséges...sajnos nekem már nem adatik meg...

ildsisy 2013.10.15. 10:43:48

Megható írás Anikám!!!
És én is le másolom azt amit más is... :)
Puszillak!!!

Törzsvendég:-) 2013.10.15. 13:21:41

Könny szaladt a szembe reggel,ahogy olvastam,benne van minden!
süti beállítások módosítása