Ma reggel csörgött a telefonom, Anya hívott, hogy rosszul van. Mivel egy hét alatt már másodszor, gyorsan felöltöztem, autóval odaálltam a háza elé, nincs mese, viszem orvoshoz. Elvittem a körzeti orvosunkhoz, Doktor bácsi megvizsgálta, majd a „rakoncátlan” szívritmus miatt azonnal tovább küldött minket, sürgősségi beutalóval a celldömölki kórház belgyógyászatára. Ott az általam már jól ismert tündéri Doktornő megvizsgálta anyukámat, EKG-t csináltak, elmondta, hogy nem kis baj van, nem maradhat hétvégére Celldömölkön, mert nincs orvos, beutalta Szombathelyre a kórházba. Megkérdezték, hogy mentőt hívjanak-e, vagy én elviszem? Ez nem lehet kérdés, rögtön rávágtam, hogy természetesen én viszem be őt a kórházba. Otthoni gyors csomagolás, aggodalmak, cicák, kutyus, könnyek, és már mentünk is tovább. Szombathelyen megkérdeztem a portást, hogy hová menjek, mire ő könnyedén rávágta: - Honnan tudjam? Előtte volt a beutaló, mire kisilabizálta, hogy a sürgősségi ambulanciára kell mennünk. Ott a „pultos”, fiatal orvos, flegmán, kérdésekkel bombázott, felülbírálta az eddig felírt gyógyszereket: mit, miért, és hogyhogy azt nem stb. Már dühömben és tehetetlenségemben alig láttam, miközben fogtam, tartottam szédülő, falfehér anyámat. Egy sárga vonalat követve jutottunk el az épületben a belgyógyászati ambulanciára, ahol felveszik a betegeket. Behívták Anyikát, majd nemsokára engem is szólítottak. A következők hangzottak el idézem:
- Nincs itt semmi baj! Mit várnak egy 80 éves embertől, ilyen frontokkal teli, változékony időben? Persze, hogy ritmuszavara van, volt, és most felerősödött.
- Doktor úr, bocsánat nem 80 csak 70 éves vagyok. – mondta az anyukám, aki korát meghazudtolóan jól néz ki, és engem is meglepett ez a goromba beszólás.
- Az hogy szédül, ugyan! Egy kis keringési zavar, alkalomadtán meg kell nézetni. Ja és, hogy mostanában feledékeny, én is az vagyok! – mondta a magáét az orvos.
- „Béta blokkolót” megemelni, plusz még egy szem, és nyugodtan haza lehet menni!
Anya persze a hír hallatára frenetikus örömben fürödve hálálkodott az orvosnak, még puszit is adott neki, aki aztán gyorsan megszabadult tőlünk.
Kint leültünk egy padra, beszedettem Anyikával egy plusz szem Betaloc zoc-ot, addigra Tóni fiam is ott volt, majd a még mindig remegő, szédelgő, „kacsázó” anyukámat beültettük az autóba és hazahoztam. Végül is mérlegeltem, és azt hiszem tényleg jobb, hogy itthon van, velem van, nem azok közt a szívtelen fura emberek közt. Holnap újra elmegyünk a celldömölki kórház belgyógyászatára, majd jó nagyot csodálkoznak….. (Istenem, és remélem lesz holnap, nem lesz semmi baj!) Ennyit a mai magyar egészségügyről! Óvva intek mindenkit, nem szabad betegnek lenni! Megelőzés ezerrel! Különben itt meghalsz! Haragszom! Nem is az orvosokat hibáztatom, tehetetlenek, nincs kapacitás, ki van adva az „ukáz”. Nincs mese, olyan törvényeket, döntéseket hoztak „honatyáink”, amibe belepusztul nem szép lassan….. hanem gyorsan a magyar nép!
”Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell.”

Az egészségügy:
"a társadalom azon tevékenységeinek strukturált rendszere, amely az egészség megőrzését, a betegségek megelőzését és gyógyítását, krónikus betegségek esetében azok kezelését szolgálja,
az ember és ezen keresztül a társadalom szociális biztonságának része, melynek
megteremtése és garantálása az állam feladata,
melyben számít az egyén és a társadalom aktív közreműködésére."
/Wikipédia/