Néhány mondatot írnék, és egy kis 'kép anyagot" szeretnék feltenni az augusztus elején Ausztriában töltött napokról....
Mivel hülyeség lett volna két kocsival menni, ezért reggelente Apcit bevittem a reptérre dolgozni, utána én bitoroltam az autóját, sürgős munkája révén csak késő délután tudott velünk lenni, Marcival ketten,"komótosan" csavarogtuk be a környéket.
Reggeli "csendélet" a hangárban...
Este hat után... felszálláshoz készülődve...
Este az étteremben vártuk a hatalmas wienersnitzelt. Tényleg óriásiak voltak a husik, 2db kb.25 cm-es egy tányéron, küszködött vele a "kétméteres" gyerekem rendesen, még jó, hogy csak salátát kért hozzá. :) Nagyon szép helyen van a családias vendéglő, ahol már nem először jártunk, tavaly Gáborral, Apcival csak külön-külön, és belül is gyönyörű.
Apci vajon mit mutat?...
Figyelemre méltó mennyezet. :)
Egy aranyos macskosz is csatlakozott hozzánk, annyira barátságos volt, ötször biztos "megjelölte" az autót, :) szerintem a kocsiba is beszállt volna ha invitáljuk. :)
Egyik nap elhatároztuk, hogy a közeli Ebelsberg-be megyünk. Linz-hez tartozik, a nagy múltú kastély, ami fegyver és katonai múzeum, hm... még talán Napóleon is járt benne... Nem derült ki, mindjárt elmesélem, hogy miért.
GPS navigáció és térkép hiányában, vagyis csak egy előző nap sebtiben kinyomtatott darabka birtokában vágtunk neki Ebelsberg "felfedezéséhez". Bőven bent jártam Linz belvárosában, mire kiderült rég elhagytuk, amikor már végképp lemondtam róla, végül megtaláltuk. Fura volt, mert a mi kocsinkon kívül senki másé nem állt a parkolóban.
Az 1809-ben elesett bécsi önkéntesek emlékére emelt szobor.
Marci még a kapun lévő nyitvatartási táblát is megszemlélte, majd nyugodtan bementünk. 
Mielőtt az épületbe léptünk volna... néhány kattintás az udvaron..
Az épületben nem találtunk egy árva lelket sem....
Én szépen fotózgattam, Marci szinte kurjongatásokkal értékelte az elé tárulkozó katonai ruhákat, fegyvereket.
Nem sokáig tartott az örömünk...
Jött nagy dérrel-durral egy asszonyság, majd haragos tekintetét felváltotta a csodálkozás, és azt kérdezgette, hogy kerültünk be az épületbe. Majd elmagyarázta, hogy csak hétvégén látogatható a múzeum. Mi nagy elnézést kérések közepette, elköszöntünk, kint pedig jót nevettünk az egészen. Bár kicsit sajnáltuk, hogy nem tudtunk jobban körülnézni, de majd legközelebb. Jókat viccelődtünk és nevetgéltünk utána az autóban, mert eljátszottunk a gondolattal, hogy mi lett volna ha: - bezárnak minket - nincs térerő és telefonálni sem tudunk stb.... :) St. Flórian-nál lekanyarodtunk, már jártunk itt, de nem számít mert egyszerűen csodálatos és szerintem még tucatszor meglátogatom az apátság és kolostor fantasztikus együttesét.. Majd innen folytatom....
