2013.05.10. 11:02 | Szerző: -Ani-

Marci miután elment suliba, visszafeküdtem, elaludtam és álmodtam.....
Álmomban sok minden történt, még az, akihez siettem arcot is váltott, vagyis egy másik ember lett belőle, elég fura dolog volt, az egyiket ismertem, a másikat nem. Fantom barátomhoz hosszú, és különös út vezetett. Egy hatalmas mezőn keresztül igyekeztem "átkelni", ami telis-tele volt sárga virágokkal, gólyahírrel és egy nem tudom micsodával, azt most láttam először álmomban. Az utóbbi időben rájöttem, hogy imádom a sárga virágokat, valamiféle nyugalmat, boldogságot árasztanak felém. No, mindegy visszatérve az én csudabogaramra, úgy nézett ki, mint egy búzakalász, kis csillagvirágokkal tele, amik sárgán, tüzesen ragyogtak benne, mint a Nap, és hatalmas, egy szálat csokorként tudtam magamhoz ölelni. Selymes, puha akár az árvalányhaj, és rengeteg volt körülöttem, igazi meseországban jártam. A szobaablak szúnyoghálóján döngicsélő méhecske, vagy darázs ébresztett, pont beillett ebbe a mezei szerelmetes idillbe. Hihetetlen micsoda lelki békével, boldogsággal ébredtem, és piros rózsákkal az arcomon, jó lenne, ha szerepelne a visszatérő álmaim közt az én boldogságosztó, napsugaras csillag virágom!  Gondolkoztam rajta, hogy le kéne rajzolnom azt a virágot, talán valamikor megpróbálom. :)

akkor majd idebiggyesztem a képet, de ha olvasóim közül valakit megszállna az ihlet :) és megtenné helyettem, szívesen várom a rajzot és kiteszem. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr285292595

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása