Csodás virágos, illatos volt tegnap az egész környék a kora esti órákban. Zsanett felhívott, hogy van e kedvem sétálni vele és Bogyó kutykóval a hegy alatt... Naná, hogy volt! Háromnegyed hétkor vágtunk neki, és jó nyolcig sétiztünk, dumcsiztunk, nagyon jól éreztük magunkat, és persze Bogyó is. Jót nevettünk, amikor bevágódott egy bukszus alá, és körbe forgott, dörgölőzött, nem lehetett belőle semmit látni csak néha egy szőrcsomót, és a bokor alján megrekedt tavalyi száraz gallyak, levelek röpködését a levegőben.

Elszomorított kicsit mindkettőnket a temető mellett álló, öreg templom körüli fák látványa. A vaskos törzsek lecsupaszított, ág nélküli maradványai, jelképei a múló időnek, és bús strázsaként őrzik az egykori élet porrá hullott hamvait.
Tavaly nyáron még ilyenek voltak, szépségükkel megörvendeztettek minden arra járót.
Ám nem csak minket csalogatott ki a varázslatos tavaszi alkonyat...
Ez a kedves kicsi virág, örök szerelem marad. Imádom, ahogy tavasszal tarkállik tőle az út széle, a mező, sárga bársonyos, gombfejecskéi mindig mosolyt csalnak az arcomra. Ilyenkor megszállnak a gyermekkori emlékek.... eszembe jutnak a belőlük fűzött kis koszorúk, nyakláncok, az anyikának szedett csokrocskák...
Hej, be rég vártunk erre! Hófehér menyasszonyi és rózsaszín koszorúslány ruhát öltenek a fák, fantasztikus nászát üli a természet.
Bogyót, mint öntudatos kutyauraságot :) Zsani jobbnak látta lefogni amikor szemből idegen kutyuska érkezett. Miután eltávolodtak, Bogyó még jó nagy lármával hangot adott véleményének... Vajon kutyanyelven mit kiabálhatott a megszeppent mini, tarka után? :)
Szépséges, és sokat láttunk belőlük....
Ez az öreg ház valahogy mindig.... ezt mindig lefotózom. Különös hangulata van.
Visszafelé már a holdacska is előbújt....