A tegnapelőtti bejegyzésem után, úgy érzem illene írnom már egy olyan igazi "optimista anissat". Ha az utóbbi 24 órás kedélyállapotomat kéne jellemeznem, az még mindig kicsit fekete-fehér. Talán ez a télies idő játszik velem....
Tulajdonképpen úgy néz ki, hogy tele vagyok vitalitással, mert szokás szerint "pörgök", de ez most tényleg csak a megszokás, meg úgy néz ki. :) Reggel úgy kelek, hogy hű most írok egy olyat, de olyat.... aztán elveszek az apró dolgok sokaságában. Közben jár az agyam, fűzöm a szavakat, készülnek a fejemben a jobbnál, jobb mondatok.... van diktafonom, mondhatnám abba is, de mindig "lefújom" az aktuális témát, mire publikussá válna.... hm... inkább nem. Hol egy könyv van a kezemben, hol egy porrongy, hol egy távirányító, vasalok, közben felvarrok egy gombot, vagy szekrényt rámolok miközben bepakolom az éppen kivasalt holmit. Minden amit csinálok, hoz magával egy új feladatot, estére "kipurcanok" a hülyeségeimtől. Ráadásul felütötte fejét a Gombóc Artúr szindróma, még az autómba is beköltözött egy kekszes doboz. Délelőtt főzés közben még ezt fújtam:
"Ingüket letépik
A rajtam hagyott szemek
Bonts rügyet tavasz
Bimbóm a szív felett
Napsütötte utcán
Állni most a jó
Virágzik a test
Szívszenzáció
Nézz mélyen a szemembe
Tedd a kezed a farzsebembe
Hajolj bele a hajamba
Dúdold bele, hogy la bamba" :)
Estefelé már ez a dal motoszkált a fejemben, ezt dúdoltam, majd hatvankétszer legalább meghallgattam....
A "végletek embere" vagyok, bármilyen kedvem van...de az nagyon, nagyon! :) Borzasztó gyorsan átrohannak rajtam az érzelmi hullámok.... még magamnak is néha sok..... és izgalmas vagyok. :)
