2013.01.23. 11:11 | Szerző: -Ani-

Elment a Marci suliba, visszafeküdtem, ilyenkor nem szoktam már igazán aludni, inkább a tévécsatornák közt vadászok valami nézhető után, vagy olvasok egy kicsit. Most bealudtam rendesen….
Folyamatosan visszatérő álmomban van egy ház, amiben még soha életemben nem jártam, de imádom. Hatalmas, titokzatos, és mindig arra vágyom, amikor benne kószálok, hogy eljussak sok kis szobán keresztül a közepében lévő szobába, ami inkább lakosztályhoz hasonlít, néha sikerül és piszok mód jól érzem magam benne. Most is ezzel kezdődött, majd egy padlásszobában találtam magam, ez volt a legidősebb fiam szobája. Tele volt a haverjaival, akiket még soha az életben nem láttam. Őrült hangosan szólt a zene, mindenki valamivel el volt foglalva, az egyik határozottan emlékszem egy flipperen játszott, egy másik pedig elszaladt mellettem és belehányt a papírkosárba, ezen a fiam jóízűen nevetett. A harmadik le nem vette rólam a szemét, és gitározott. Kértem a gyereket szedje össze a szennyest, közben pokolian szédültem. Hatalmas halom ruha gyűlt össze. Kinyitottam az ajtót, rettenetes huzat volt, mint egy hurrikán tört be a szobába. Lenéztem a meredek falépcsőn, ami tele volt a ledobált szennyesekkel, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy nincs rajtam felső, meztelen felsőtesttel állok, kezeimet a mellemre szorítva. Elővadásztam egy polót a ruhák közül, és képtelen voltam felvenni, sehogy nem sikerült. Kértem az engem bámuló srácot, hogy segítsen felvenni, és azon gondolkodtam miért és mitől vagyok én részeg. Elindultam lefelé a lépcsőn, borzasztóan nem akart sikerülni, mire leértem addig elhagytam a bugyimat. (érkezés...kb. mint Bridget J. amikor a tűzoltós jelenetben a "rúdon" lecsúszik, csak bugyi nélkül) :) A lépcső alján egy pasi állt mosolyogva, akit már láttam, rájöttem, hogy egy külföldi rocksztár. Jól leteremtettem, hogy mi a francot bámul, inkább segítsen megkeresni a bugyimat! Közös erővel sikerült felvennem, a fenekemen ráncigáltuk egy félórát, ugyanolyan nehéz volt akár a póló, egyedül egyiket sem sikerült magamra ölteni. Megint eszembe jutott, hogy ittam, és tiszta őrület, mert kocsiba kéne ülnöm, hisz megbeszéltem Marcival, hogy érte megyek. Bugyiban és pólóban ültem a kupac ruha tetején, szétnéztem, és rengeteg minden más is volt körülöttem. Kitömött cicák, hatalmas plüssmacitól kezdve a legapróbbig, zsákok tele anyagokkal…. Azon gondolkodtam, hogy kerültek ezek ide, soha nem engednék be a házba kitömött állatot, vajon ki hozta ezeket. Aztán eszembe jutott a szomszéd kissrác, akinek játékokat kell összeszednem, Marci eltett babacuccaiból, macikat rögtön egy kupacba szedtem. Mellettem egy pár táncolni kezdett, zsongott a fejem, ki a fenék ezek, mit keresnek itt, nem értettem az egészet. A rocksztár „lenyúlta” a telefonszámomat, meg is csörgetett. Majd egy férfi üvöltözése ébresztett… valami olyat kiabált; - Hát nem érted, én csak veled akartam ébredni, részese lenni a nyomorult álmaidnak, hát nem érted, hogy szeretlek! Ez már a tévéből jött, egy film…. Közben a telefonom egyfolytában „vinnyogott” az ágyam mellett, hogy kimerül…. Csurom víz hajjal, kipirulva, kicsit talán fáradtan felkeltem… és leültem megírni ezt a különös hülye „álommesét”. Az álomba mixeltem valós dolgot, hisz tényleg akarok ma a Marcival találkozni Sárváron, és tényleg megígértem a babajátékokat is, hogy ma előszedem és odaadom egy édes pici babuskának.

29134e2d213ac8b1e.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr925038065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemiswan 2013.01.29. 18:46:54

Micsoda erotikus álom ! :))
Az megnyugtat,h Te is kézzel takartad el a fedetlen felsőd , akár én :)Héé,de rajtam volt bugyi :))
süti beállítások módosítása