2012.10.05. 09:08 | Szerző: -Ani-

Elég furán kezdődött a mai napom, és elég korán. Négy órakor felébredtem, majd bekapcsoltam a tévét a Film Cafen akkor kezdődött egy film "Befejezetlen szerelem" címmel. Gondoltam majd szépen visszaalszom a film alatt, de nem, jó volt ezért végignéztem, még sírtam is rajta. Majdnem hatkor lett vége, persze, hogy akkor lettem iszonyúan álmos, amikor kelnem kellett. No, de az én kisfiam kiverte az álmot rendesen a szememből, mint általában minden reggel! Könyörgés, ötpercenként, majd kétpercenként, mondtam be a pontos időt, mire végre elkészült. Lezser kockás nyári "rövid" nadrág, hiába magyaráztam, hogy már októbert írunk, nem számít, délután szerinte 40 fok lesz. Hja! Meg majd nátha! Végre vágtára fogta, tán öt perc volt a buszig, ha az pontosan jön, és ilyenkor miért is ne, de még valahonnan a szomszéd kapuja elől visszafutás a telefonért.... Na, akkor már betelt a pohár, szentségeltem rendesen. Hála az égnek, azért elérte a buszt! Majd szokás szerint bementem a szobájába... Ó egek! Tegnap egy órán keresztül pakolásztam a tanszereit, port töröltem, a klaviatúrából kiráztam, majd mérgemben kiporszívóztam a morzsákat, szerencsére nem lett semmi baja. Most következő volt a látvány: szétdobált könyvek, füzetek az íróasztalon, pohár, csoki papír, gyűrött papírzsepi egy halom, földön tegnapi ruhák, zokni az íróasztal alatt, fiókok szekrény nyitva. ÁÁÁÁ! Rendes anya módjára mindennek lehordtam a fiamat, persze hangosan, ha valaki elment volna a nyitott ablak alatt nem tudom mit gondolt volna.... Ez kellett, mert mire összerámoltam, elszállt a rossz kedvem, és újra határtalan, szívet melengető szeretettel gondoltam az én drága kisfiamra, aki most szegényke az iskola padban görnyedezik. Na ilyen hülye egy anya! De ez van, nem is akarok más lenni. Az álmosság teljesen elszállt, bepakoltam a mosógépet Marci ruháival, szegény Amálkát talán túlságosan is megtömtem a ruhákkal, aggódva figyeltem egy darabig. Amióta suli szezon van, a cicáim is hozzászoktak a reggelizéshez, itt tobzódnak az ajtó előtt, persze, hogy viszek nekik egy-két falatot. Direkt erre a célra vettem nagyon olcsó baromfi párizsit és azt kockázom fel nekik, és a Bandinak, mert etetéskor szigorúan sorba áll. Végül is nyolcra "lecsendesedik" a ház, kicsit ideültem a géphez, majd tornázni fogok, tusolás, és "kezdődhet a nap". :) Édes Apcikára gondolok, kicsit aggódva, mert ma nagyon sok kilométer áll előtte.... Gábor fiamat költözteti Waldneukirchen-ből Innsbruckba, majd onnan jön haza, több mint 900 km áll előtte. Mondtam, hogy álljon meg közben, az ausztriai lakásán pihenjen és hajnalban folytassa az útját haza. Nem az én Apcikám mielőbb látni akarja, és magához ölelni az itthon maradt kis családját. Kértem a Jóistent és az angyalokat, hogy vigyázzon rá, rájuk a hosszú úton. Most irány a torna szőnyeg! Amen.

reggeli jóllakott cicák

macskoszok.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr364821112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ildsisy 2012.10.05. 12:43:45

:) Ismerős amit a poszt elején olvastam... de nagyon! :) Mosolyogva olvastam, láttam mindent a lelki szemeim előtt... olyan vizuálisan... :D
Jó hétvégét nektek!!! :)

-Ani- 2012.10.05. 15:04:29

@ildsisy: :D Nektek is jó kirándulóst szépet! :)

.Lobelin. 2012.10.05. 17:50:30

ismerős reggeli "gondolatok":), de pakolni már régóta nem pakolok...

-Ani- 2012.10.05. 18:55:24

@.Lobelin.: Már én is hezitálok rajta, hogy nem csinálom meg..... hátha hat a szép szó...:)

jenever 2012.10.05. 20:08:17

már én is csak néha igazítom meg a fiam ágyát, viszont a ruháit hajtogatom és elpakolom... :))

-Ani- 2012.10.05. 20:21:48

@jenever: Majd én is megpróbálok egy kicsit változtatni..... egyelőre ha nem csinálnám meg akkor oltári nagy káosz lenne, vagyis kupi hegyek. :D

jenever 2012.10.06. 20:58:13

@-Ani-: Drága Ani! Nem kritika volt, az én fiam 22 éves, megcsinálhatná egyedül is :)) annak idején én is sokkal többet megcsináltam, mostanra viszont a kupi őt már zavarja, így rendet rak. Ha nem is minden nap... :)))

-Ani- 2012.10.07. 15:17:54

@jenever: Nem is vettem kritikának.. :) puszi /a nagy fiaim is lassan beleszoktak, de bizony csak húsz felett/ :D
süti beállítások módosítása