Nekem annak idején, lánykoromban nem volt nehéz, mert szeretett a leendő anyósom, ez később sem változott csak inkább erősödött, még az első férjem halála után is. No, de nem mindenhol van ez így, az anyukám például rettentő sokat szenvedett az anyósától. Szerintem a mai napig rettegnek a lányok az anyósoktól, pedig nem kéne, mert nem mind kannibál. Úgy érzem, hogy engem a lányok szeretnek, mert én is szeretem őket. Viszont hallottam már fiús mamákat sopánkodni, panaszkodni a „menyecskékről”, elfelejtik, hogy nem rég még ők is ebben a cipőben jártak. Néhány apró tanáccsal szeretnék segíteni lányok, hogy megkönnyítsem a dolgotokat, és ezeket megszívlelve reménykedhetünk, hogy még a legharapósabb anyósok is felhagynak az aknatelepítő munkával.
Először is van egy jó öreg közmondás:
”Mézzel sokkal több legyet lehet fogni, mint légycsapóval.”
Van, hogy csak azért harapós a fiús mama, mert utálta a fia ex barátnőjét, és félti őt az újabb veszélyforrástól. Fontos, hogy udvariasak legyünk. Nem árt az első találkozáskor szolid ruhát felvenni, később sem árt mellőzni a mélyen dekoltáltat, gondoljunk az apósra is! Ne érezze a mama, hogy versenybe kell szállni velünk. Nem csókolgatjuk, zabáljuk meg a fiút az egész család előtt! Az első találkozáskor igenis legyünk csak vendégek, kérdezzünk, finoman ajánljuk fel a segítségünket, ha nem engedi, ne erőszakoskodjunk! Megdicsérhetjük az ételt, amit főzött, később majd megkérhetjük, hogy tanítsa meg, hogy kell elkészíteni. Ezt ne az első találkozásnál! Szelíden, kedvesen közeledjünk, keressük a lehetőséget az anyóssal való ismerkedésre, beszélgetésre.  Ha bármilyen véleménykülönbség adódik a beszélgetések során, azt mindig finoman csomagolva tálaljuk, de nyugodtan hangot adhatunk neki, ne játsszuk meg magunkat. Mindig nem lehet szerepet játszani, gondoljunk arra, hogy mi lesz később! Végül.... Ne feledjük el soha, egy szülőnek mennyire fontos a gyermeke boldogsága, és az néha felesleges aggodalommal, „riadalommal” is jár. :)