Hát eljött ez a bizonyos nap... Marci középiskolás lett, és kollégiumba költözik Szombathelyre. Egész este csomagoltunk. Anno két fiúval már végigcsináltam, de az már valahogy feledésbe merült. Pedig akkor is aggódtam, szomorkodtam, végül megszoktuk, kibírtuk. :) De ez most a legkisebb csóka! Ki fogja ezentúl rendbe rakni a tanszereit? Ki fogja hegyezni a ceruzáit, felügyelni mindenére? Ki ad neki jó éjt puszit? Jaj nekem!
Tegnap reggel éreztem az első facsarást a szívem körül, amikor Nagy Ildikó glosszáját elolvastam az újság első oldalán.

"Nem, nem lesz elég ez az egy bőrönd. Tudod, kicsim, most már ott fogsz élni. Be kell rendezkedned, hogy minden kéznél legyen. Inkább most vigyük el, az autó elbírja, ne a vonaton kelljen cipelned. Persze, viheted a kistévét, a tükröt, meg a kenyérpirítót is. Nézd, mit találtam! Ezt a képet akkor csináltuk, amikor iskolás lettél, elsőbe mentél. Tizenhárom éve. Most megint elmész, de egy kicsit messzebb. A pillangós ágyneműhuzatot tettem oda, óvatosan csomagold ki! Beletettem egy fényképet. Gondoltam, ha hiányzom.... Gyere, sírjunk egy kicsit! Aztán induljunk. És várjuk a pénteket....."