Aggtelektől búcsút vettünk, majd irány a délibábos Hortobágy!
Kicsit megálltunk a Tiszánál....


„A folyó oly símán, oly szelíden
Ballagott le parttalan medrében,
Nem akarta, hogy a nap sugára
Megbotoljék habjai fodrába’.

Síma tükrén a piros sugárok,
(Mint megannyi tündér) táncot jártak,
Szinte hallott lépteik csengése,
Mint parányi sarkantyúk pengése.

Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg
Volt terítve, s tartott a mezőnek,
Melyen a levágott sarju-rendek,
Mint a könyvben a sorok, hevertek.”
/Petőfi Sándor: Tisza/

Majd gyönyörködtünk a lápos vidékben.

Útközben láttunk rengeteg libát....

útszélén gyönyörű virágocskákat....

majd végre felbukkant a kilenclyukú hidacska...

Nagyon tetszett, mindent megnéztünk, amit csak lehetett. Nem volt nagy nyüzsgés, a vásártéren néhány népművész, vásározó ücsörgött a portékája mellett. Volt, aki ostort font, fabábokat festegetett, vagy éppen kedves szóval invitálta vásárlásra a bámészkodókat. Ha valaki a „nagyfelhajtásos” ostorcsattogtatós, gulyásos partira kíváncsi, amivel reklámozzák e tájat, akkor vagy a Hídivásár-ra kell eljönnie, vagy valami külföldi, buszos csoportot kell kifognia. Minket igazából a Kilenclyukú híd érdekelt.
A Kilenclyukú híd egy régi fahíd helyén épült klasszicista stílusban 1827 és 1833 között Povolny Ferenc tervei alapján. Előtte itt egy fahíd állt, amin a debreceni marhakereskedők csordahajtásai a tiszai árvizek idején vonultak Szolnok felé és onnét Bécsbe. 2009 óta ez a híd is a Világörökség része.
Itt még néhány kép....
A Nagycsárda 1699-ben épült, Petőfi Sándor is járt itt...