Csodálatos élményben volt részünk az aggteleki barlangtúrával. Reggel kilenckor kezdtük, a kis csoportot én, Tamáska a férjem, Marci és két kisgyermekkel egy fiatal házaspár tette ki. Kedves túravezetőnk sokat mesélt mindenhol, szép lassan sétálva jártuk be a barlangrendszer egy jó részét.  A Baradla barlang Magyarország legrégebben látogatott cseppkőbarlangja, a szlovák oldalra nyíló Domicával eléri majdnem a 26 km-t. A bejárata egy nagy sziklafal tövében nyílik, nagy izgalommal vágtunk a túrának. 10 °C fok volt kb. a barlangban, bizony az elején kicsit vacogtam.
A barlang jelentős részét változatos színű és formájú páratlan látványosságot nyújtó cseppkövek díszítik. Ezek a kövek nagyon sok év alatt alakulnak ki, tilos hozzájuk érni. Denevérek neszét hallottuk, szerencsére nem találkoztunk velük, ők a barlangrendszer állandó bérlői. Néha róka is betéved, de kénytelenek csapdát állítani nekik, mert a rókucik szeretik összerágcsálni a villanyvezetékeket….. fura ízlésük van. A barlang első írásos említése 1549-ből származik. Viszont a Baradla a térséget mintegy 230 millió évvel ezelőtt borító, fokozatosan mélyülő tengerből kiváló meszes üledékekben, úgynevezett középső triász mészkövekben alakult ki. Az UNESCO 1995-ben a Világörökség részévé nyilvánította.
Sok-sok teremre van a barlang osztva, az Óriások termével kezdtünk. Teknősbéka teremnek a teknős formájú kő adta a nevét, általában a termekben látható jelentősebb cseppkőképződmények, majd az emberek által képzeletszülte hasonlóságuk alapján kapták nevüket a termek. A mennyezetről lelógó kitátott szájú Csuka, kicsit lejjebb két Fácán, mellettük a kiterjesztett szárnyú Sas egy hatalmas Teknősbéka páncélján állva, és felettük a Szószék, az Anyósnyelven jó nagyot nevettünk, hááát szép hosszú nyelvecske. A Tükör-teremben ahol csapadékos időben, mint most is, a cseppkövekben gazdag mennyezet teljes pompája tükröződik a vízben. A hatalmas Hangversenyteremben nemrég még az aggteleki fiatalok mulattak meleg nyári napokon, ma pedig könnyű- és komolyzenei eseményeknek ad helyet. Gyakran itt fogadnak örök hűséget a házasulandók is. No, ezt sosem tenném! Ilyen zord, nyirkos, sötét helyen, nem akarnék örök hűséget fogadni! Virágos réten, napfényben, ott igen! A terem hangvezető képességét, a cseppkövek alkotta természetes díszletek szépségét a látogatók hang- és fényjáték segítségével ismerhetik meg. Zenét is hallgattunk, Bánk Bánból a „Hazám, hazám” Simándy József előadásában könnyeket varázsolt a szemembe, aztán fényorgona világította meg ütemesen a cseppköveket Jean Michel Jarre „Oxigén-jéből” választott zene részletére.  A Hangversenyteremből lépcsősor vezet a magasban fekvő Fekete-terembe, nevét a koromtól elszíneződött cseppköveiről kapta. Ásatások bizonyították, hogy őseink ezt a termet szívesen használták lakhelyül. Itt néhány érdekes cseppkőalakzat látható, Fülesbagoly, Szénaboglya, Mikulás, és a Bagolyvár. A mennyezet hófehér kőzetében egy hatalmas lábnyom látható. Túravezetőnk azt mondta, az Óriás itt dobta fel a talpát. Rengeteget tudnék még mesélni, de inkább nézzétek meg személyesen. Ez az, amit minden magyar embernek látni kéne, ez a barlang rendszer a mi kis országunk egyik nagy büszkesége. Sajnos, mesélte a jegypénztáros, egy ideje a látogatók száma nagyon lecsökkent, felemelték a jegyárakat, sok embernek nincs pénze ide látogatni, már iskolásokat is csak ritkán hozzák ide. Itt is megállt az idő, ami az egész környékre jellemző. Sok fotót készítettem, aminek sajna a fele nem sikerült. Kiiktattam a vakut a jobb minőség reményében, pont az ellenkezőjét értem el vele. Azért teszek fel néhány jobbat belőlük…