Megint esik! Ráadásul tegnap Medárd volt, és tegnap is esett. Akkor most negyven napig ázunk-fázunk? A teraszon van cicamama és a kiscicák doboz vára, amit építettem nekik, hogy szem előtt legyenek, árvízveszély fenyegette őket annyira becsapott az eső. Milyen jó, hogy minden hülyeséget elteszek, egy ideje ha lefogy a fólia a „papírgurigáját”, jó lesz valamire címmel. Két éve gyermeknapon váltófutásnál vették hasznát a gyerekek. Most hat darab került a doboz kuckó alá, tökéletesen elfolyt alatta a víz. Pár nappal ezelőtt találkoztam Zoltánnal, blogger barátommal, jól esett végre személyesen is váltani néhány szót. Sajnos elég hülye fényképarcom van, szerintem nem lehet rólam egy normális fotót készíteni, a Balatonos bejegyzésnél kommentelte, hogy élőben jobb vagyok. Hát igen! Sok embernek okoztam már kellemes csalódást a személyes találkozás alkalmával, igzából azt csípem a legjobban, ha megtudják mekkora fiaim vannak és esetleg elárulom a koromat, hangosan esnek le az állak. Jaj de jó, ezért is érdemes élni! Ha nem ezt írtam volna, nem lennék vérbeli nő! A másik, imádok beszélni, mellettem nem lehet csendben kuksolni, unatkozni, nincsenek gátlásaim, legyen az bárki, híres ember vagy hajléktalan mindenkit képes vagyok szóval tartani, esetleg jókedvre deríteni. Valami ilyesmiből kéne megélni. Vannak olyan emberek, akikkel képes lennék éjt-nappalt átbeszélni, mert annyira közös az érdeklődési körünk, vagy türelmes, jó hallgató. Ilyen volt az apukám. Néha azon kaptuk magunkat, hogy hajnal öt óra és mi még mindig beszélgetünk. Tamáskámra is rázúdítom péntekenként az egész hetet, vasárnap estig nem fogy el a mondanivalóm. No, azért nagyon szeretek hallgatni is, és vallom jól, azt is csak jó társaságban lehet. Egyedül is szeretek lenni, sőt úgy is tudok, szeretek, ha itthon van valaki, bármilyen viccesen is hangzik. Tegnap tíz percig relaxáltam, különös dolog történt velem. Elengedtem magam, és a bolygónkon kívül találtam magam, ott lebegtem szabadon, a vége felé már a Föld légkörében úsztam, szálltam, mint a madarak és csak úgy eleredtek a könnyeim. Rám ilyen hatással volt, talán a zene tette ezt, nem tudom. Nem láttam ezen kívül képeket, mint azt a vezető csendesen mondta, és a visszatéréskor kis nyugtalanság volt bennem, a békesség helyett. Ezt még gyakorolnom kell azt hiszem, de azért jól esett. Úgy szeretném a lelkem lecsendesíteni, jó lenne megtanulni kicsit kisebb tűzzel égni!


/Rosie Hardy/