2010.08.27. 01:59 | Szerző: -Ani-

Nem húzta be a függönyöket az utcai lámpák bevilágították a szobát, beszűrődött az utolsó villamos zaja, és néha egy-egy haza siető ember cipőjének kopogása az aszfalton. Feküdt a lány az ágyon, mozdulatlanul, csukott szemhéja alól lassan szivárogtak a könnyek. Semmi mást nem érzett csak a lelkére nehezedő mázsás súlyt, amit a néhány órával ezelőtti beszélgetés okozott. Jó lenne tenni ellene, oly nagyon szeretné, legyűrni ezt a tehetetlen fájdalmat. Teste teljesen kihűlt, magára húzta a takarót, megfordította a könnyektől elázott párnáját és lassan álomba szenderedett. Álmában ott állt előtte a férfi, szerette volna átölelni, megfogni, de nem sikerült. Majd az hirtelen jéggé fagyott, egy gyönyörű jégszobor vált belőle. Már nem akart hozzá érni, fürkészte a szobor tekintetét, ami üresen bámult maga elé, arcáról eltűntek a kedves vonások, körülötte dermesztő hideg keletkezett. Emília testén is átfutott ez a hideg fuvallat érezte, ahogy beteríti az egész lelkét és ömleni kezdtek belőle a szemrehányó szavak. Elmondta minden gyötrelmét, kínját a szobornak végül zokogásban törtek ki belőle az utolsó szavak: „Én, szeretlek én szerettelek!” S a szobor a lány patakokban hulló forró könnyeitől lassan elolvadt. Hirtelen felébredt, az utcán már elindult a forgalom, csikorogva vonszolta el magát ablaka előtt az első villamos, és a rózsaszínű égbolt sarkában lustán nyújtózkodott az első napsugár. Emília felkelt, verejtéktől elázott, gyűrött hálóingét lehámozta testéről, és a furcsa álom foszlányain gondolkodva beállt a zuhany alá. Nem emelte le a rózsát hagyta, hogy a kellemes meleg víz had folyjék végig a haján, minden porcikáján, mint a melegben kókadozó virág az öntözéstől úgy éledt fel a teste. Sokáig állt így, merengését a hálószobából kiszűrődő zene szakította félbe, bekapcsolt a rádiós ébresztő óra. Az álom és a fájdalom szertefoszlott, helyét átvette a vidám zene lüktetése. Törölközőből turbánt csavart hajára, magára vette puha szatén pongyoláját, belenézett a tükörbe „Jó reggelt új élet! Viszlát, régi szerelem!” Lesütötte szemét, és tudta, hogy ehhez még sok idő kell, bár mindig reggel volna és sosem jönne el az este....
szerző: Ani

A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr482251049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemiswan 2010.08.27. 05:00:20

Kedvenc zene :)
Hmm,az elején azonosultam Emilíával,voltam már így:(
Sajnos,nem múlik el ilyen gyorsan .Szépen megírtad,grat!

ildsisy 2010.08.27. 07:54:51

Ez az írás, mikor az embert megszállja hirtelen egy érzés, és csodaszépet ír, szinte a szemem előtt láttam mindent, színesben, mint egy film!!! Nagyon tetszett!!! :):)

-Ani- 2010.08.27. 09:08:50

@nemiswan: @ildsisy: Lányok köszönöm! Bizony nem múlik ilyen gyorsan, direkt írtam így meg, a végét, afféle "csakazért is".... egy mondattal bővítem a végét, jöjjön a rohadt igazság! :)

ditlzon 2010.08.27. 10:39:07

hát tényleg nem...hosszú idő. nehéz türelmesnek lenni...és az álmok is sorszor visszatérnek.
ejj, ez de mélyre hatott...

szittyazoli 2010.08.27. 20:59:40

biztos ez a nyár végi hangulat hozza: mostanában én is ilyen érzelmes történeteket írok.
össze kéne állnunk egy-egy könyv erejéig, mi lennénk az új bronte nővérek:)

-Ani- 2010.08.27. 21:08:19

@szittyazoli: Valószínű, nyár végi hülye hangulat, most csak ilyeneket tudok írni. Írhatunk! új bronte nővérek :D sikere lenne... vennék a név miatt :D

tacy 2010.08.27. 22:17:28

Kedves Ani, mesélj, csak mesélj, mert olyan érthetően, gondolkodtatóan írsz, hogy miközben olvaslak, teljesen kizökkenek a mindennapi gondjaimból. Köszi ezt a szép történetet! :)))

alliteracio · http://napipuszi.blog.hu 2010.08.29. 06:05:40

A Quimby a szívem csücske, ez a daluk tán az egyik legszebb, az írásodhoz remekül passzol.... És valóban nagyon élvezhetően, ÉREZHETŐEN(!) írsz, fogalmazol!
Tetszett!!! :)

-Ani- 2010.08.29. 14:40:03

@tacy: @alliteracio: Lányok nektek is köszönöm! :)
süti beállítások módosítása