Tíz nappal ezelőtt ígértem, hogy ha elolvasom Robert James Waller: „Ezernyi út porából” című könyvét írok róla. szerintem.blog.hu/2010/02/05/robert_james_waller
Rengeteget agyaltam, hogy és mit írjak, halogattam, mert egyszerűen valahogy nem tudok. Mindegy valahogy megpróbálom…..
Kicsit a könyvajánlóból:
„Az Ezernyi út porából hőse, Robert Kincaid egy napon ráébred arra, hogy nem maradt neki más, csak az emlékezés - emlékek egy vándorlással töltött hosszú életről és Francesca Johnsonról, arról az asszonyról, akinek szenvedélye az együtt töltött rövid idő alatt is elemi erővel ragadta magával. Kincaid váratlan elhatározással félresöpri a fájó emlékeket, hogy megkeressen a világban valamit, ami értelmet adhat hátralévő életének, és még egyszer elindul az úton az új felfedezések, meglepetések felé. Öreg kisteherautóján, Harryn és kutyája, Országút társaságában megkezdi a hosszú utazást az iowai Madison megyébe, a Roseman-hídhoz - vissza a sosem feledett szerelem színhelyére.
A magányosan élő Francesca Johnson maga is sokszor felkeresi ezt a helyet, hogy felidézze magában a Robert Kincaiddel töltött napokat és éjszakákat, és egy percre sem szűnik meg emlékezni arra a férfira, aki örökre megváltoztatta az életét.
Kincaid még egyszer utoljára keresztülvándorol Oregonon és Kalifornia északi részén, útban kelet, Dakota és Iowa felé, s eközben a véletlen az útjába sodor egy asszonyt, aki nemcsak régi emlékeket ébreszt benne, de olyan új értelmet is ad az életének, amilyenről addig álmodni sem mert.”
Az egészben az őrület, hogy Francescával elkerülik egymást. A titokzatos asszony, akivel találkozik a fiának az édesanyja, akiről csak most szerez tudomást. Kimásolok a könyvből még néhány mondatot:
„A lány leterített egy törölközőt a homokba, közel egy sziklához, ami mérete és magassága alapján beillett széknek. Elővette és felhangolta a csellóját, azután játszani kezdett……”
„Carlisle McMillan édesanyja egykor itt feküdt e parton egy férfival, a neve Robert Kincaid. Egy utazóval, aki követte a fényt mert a fény maga volt az út.
1945-öt írtak. Sikerült túlélnie a Nagy Háborút, és egy motorral ért ide, nem sokkal azután. Felülemelkedtek mindenen, ott nevettek és vörösbort ittak a víz mellett. Ekkor fogant egy kisfiú, a neve Carlisle.” Szívbemarkoló apa és fiú találkozása szinte az utolsó percekben, mert Robert nem sokára meghal. A fiú elvégzi azt, amire az apja kérte, elégeti a z összes negatívot és fényképet.
„A felső képen középkorú asszony támaszkodott egy kerítésoszlopnak, valahol egy mező közepén. Hihetetlenül gyönyörű, gondolta Carlisle, amilyen csak egy érett nő lehet, ahogy ott áll feszes farmerében, ahogy a pólónak feszülő mellek jól láthatóan kirajzolódnak. Az asszony fekete haját kissé szétfújta a reggeli szél, és szinte úgy tűnt, bármelyik pillanatban kész lenne kilépni a fénykép keretei közül…. És ugyanazon a napon, ugyanabban a percben, amikor egy asszony a távoli Iowában elindult a Roseman-hídnak nevezett hely felé, Carlisle hagyta, hogy Francesca Johnson fényképei kicsússzanak az ujjai közül és belehulljanak a tűzbe.”
