2010.02.17. 22:35 | Szerző: -Ani-

Annyira közel áll a szívemhez ez a film, mert imádom a könyvesboltokat, a könyveket és a romantikus filmeket. Már pedig ez az a javából! Nem először láttam, de most megint elvarázsolt, és leragadtam a képernyő előtt, megnéztem újra.
Kathleen Kelly (Meg Ryan) egy pici bűbájos mesebolt, könyvesbolt tulajdonosa, amit az anyukájától örökölt, és ha egyszer lesz egy lánya, annak szeretné ő is tovább adni. 
Egy nap azonban az utca másik oldalán a Fox mamuthálózat könyváruházat nyit, ami szép lassan csődbe juttatja Kelly üzletét, és a legnagyobb pimaszság az egészben, hogy még az üzlet nevét („Sarki Könyvesbolt”) is lenyúlják.
Joe Fox (Tom Hanks) rokon gyerekekkel bemegy karácsony előtt vásárolni, persze kíváncsiságból, ahol nem árulja el a szimpatikus eladónak, hogy ő kicsoda. Később kiderül, aztán mindenhol összefutnak, csipkelődnek, pedig a szerelem illata már ott érződik a levegőben…Love is int he Air. Természetesen mindegyiküknek van barátja-barátnője, akik mellett iszonyúan egyedül érzik magukat, sőt mindketten egy internetes portálon éjszakánként leveleznek, NY152 és Shopgirl álnéven és mit adj Isten egymással. Barátkoznak, tanácsokat osztogatnak egymásnak, majdnem hogy szerelem is szövődik köztük. Végül kíváncsiságukat nem tudván fékentartani tovább, megbeszélnek egy randit.
Fox mielőtt bemenne a kávézóba, barátjával megnézeti, hogy milyen a lány, akivel találkozik, hátha, sőt biztosan bányarém. Akkor tudja meg, hogy pont az „ellenséggel” van randija. Persze, bemegy mint Fox, teljesen véletlenül, és tolakodón, kicsit szemtelenül még le is ül az asztalhoz, pedig a lány kéri, hogy ne tegye. Végül Kathleennek sikerül tőle megszabadulnia, de a titkos hódolót hiába várja, az nem jön el.
Majd idővel összebarátkoznak Foxal, sőt egymásba szeretnek! Még egy utolsó esélyt adva NY152-nek randira indul a lány, Joe Fox és a kutyája érkezik az idegen helyett,  Kathleen a férfi nyakába borul….
- Úgy szerettem volna, ha Te vagy az, és Te vagy! - valami ilyesmit mondott, nem tudom szó szerint, gyönyörű vége volt. Aki még nem látta nézze meg, bár elárultam a végét, de nem számít, hisz én is megnéztem már többször…..talán még fogom is. :)





A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr31767687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jazoli 2010.02.18. 21:38:15

Nekem is nagyon tetszett a film. Meghatott teljesen - pedig férfiből vagyok:)

-Ani- 2010.02.18. 21:57:24

@jazoli: Elég sok férfi szereti a romantikus filmeket, csak szégyenlősek, nem vallják be, mert azt hiszik az nem férfias. De IGEN! :))))

BartiMagdolna 2010.02.19. 08:09:12

Szép, romantikus hétvégét Nektek! :)

jenever 2010.02.19. 18:34:09

ó, ez nekem is az egyik kedvencem, és nagyon sokszor láttam már!!! :))

legyen szép a hétvégéd!!! :)
süti beállítások módosítása