A tévében kedden délelőtt Tasi István kultúrantropológussal láttam riportot, aki ennek a nagyszerű könyvnek az egyik szerzője.
A könyv tartalmáról beszélt és arról, hogy tulajdonképpen, amit megírtak az az evolúciós elmélet alternatívája.
Külföldön nagy sikere van, nálunk még nem váltott ki nagyobb érdeklődést.
Nagyon szeretném ezt a könyvet elolvasni, tuti, hogy megrendelem!
Egy kis részlet a könyvből:

A természet termosztátja

(részlet a 7. fejezetből)

A hüllők és a madarak esetében az utódok születéséhez az is elengedhetetlen, hogy a szülők éppen megfelelő hőmérsékletet biztosítsanak a tojások kikeltéséhez. A máleónak is nevezett kelet-ausztráliai homoki lábastyúk (Leipoa ocellata) ezt oly módon éri el, hogy valóban rászolgál az "élő termosztát" elnevezésre. Óriási, inkubátorszerű fészekdombjában rendszeresen ellenőrzi a talaj hőmérsékletét, és azonnal korrigálja is, ha az 1 °C-nál nagyobb mértékben eltér a tojások költéséhez megfelelő értéktől.

A lábastyúkszülők először egy öt méter átmérőjű, egy méter mély gödröt ásnak. A tél folyamán kb. ötvenméteres körzetből gallyakat és leveleket gyűjtenek, s a gödörbe halmozzák azokat. Amikor az egybegyűjtött anyagot az eső jól átáztatta, az egészet homokos földdel fedik be, félméteres vastagságban. Így jön létre a mintegy másfél méter magas, kráterszerű fészek, amely akár 30 köbméter térfogatú is lehet. A lábastyúk rothadó levelekre, a költődomb belsejében levő tojáskamrába rakja le tojásait. A hím előbb ellenőrzi, hogy megfelelőek-e a körülmények, s csak ezután engedi a nőstényt tojást rakni. Amikor a nőstény kijön, a hím betemeti a tojáskamrát. Tavasztól kezdve három-négy hónapon keresztül a tojó hetente egyszer megjelenik, lerak egy-egy tojást, s a vár gondját mindig párjára bízza. A költési időszak nagyon hosszú. A megfelelő költési hőmérsékletről kilenc hónapon keresztül, fáradságos munkával a hím madár gondoskodik. A tojásokat tulajdonképpen a domb melege kelti ki. A hím időnként a domb belsejébe dugja a csőrét, hogy ellenőrizze a bucka földjének melegét (valószínűleg a nyelvével, vagy a szájüregével képes megmérni a pontos hőfokot). Az inkubátor szerepét betöltő földhalom hőmérsékletét hihetetlen pontossággal 34 °C-on tartja. Maximum csupán plusz-mínusz egy fok eltérést engedélyez, jóllehet azon a vidéken meglehetősen erőteljes a napi és évi hőmérséklet-ingadozás. Tavasszal a rothadó növényi anyagok hőt termelnek, amitől a tojások túlmelegedhetnének. Ekkor szorgalmasan leszedegeti a homokot a domb tetejéről, s kiengedi a felesleges meleget. Nyáron a túlzott napsütéstől kell óvnia a halmot - ilyenkor több földet kapar a halomra, nehogy a napsugárzás túlmelegítse a fészket. Ősszel pedig, amikor hidegebbre fordul az időjárás, s a domb belsejében lévő, növényi bomlásból származó hő is lecsökken, napközben leszedi a felső rétegeket, hogy a nap a fészek közepére süssön, s felmelegítse a tojásokat. Estére aztán újra betakargatja őket, hogy visszatartsa a hőt. Érdekes, hogy a lábastyúk képes megjósolni az időjárást: tudniillik gyakran már néhány órával az időjárás-változás előtt elvégzi a költődombon a szükséges változtatásokat... A kikelő csibék más-más időpontokban ássák ki magukat a fészekből, s azonnal el is hagyják a "családi fészket". Senkitől nem látják, hogyan kell dombot építeni vagy fenntartani annak hőmérsékletét. Mégis, amikor "nagykorúak" lesznek, ők is éppen úgy viselkednek, mint a szüleik. Ez a madár egymagában képes szembeszállni mindenféle evolúciós teóriával. Ugyanis elképzelhetetlen, hogy a lábastyúk bármilyen más madárból fejlődött volna ki, akár lépcsőzetes változások, akár egyszeri mutáció eredményeképpen. Különleges hőmérsékletérzékelő-képessége már önmagában is szenzációs, s ehhez párosul a madár egész költési magatartásának alapossága. A megfelelő időben speciális költődombot épít, növényeket gyűjt, és homokot halmoz rá. A hím megfelelő tudás és magatartási formák birtokában van ahhoz, hogy mindig a megfelelő módon ellensúlyozza a domb belsejének hőingadozását, időjóslási képességéről nem is beszélve. A lépcsőzetes kialakulás lehetőségét kizárhatjuk. A madár egész életmódjának, költési metódusának csak akkor van értelme, ha viselkedésének minden egyes mozaikja a helyén van. Ha bármelyik elem hiányzik - mondjuk a hőmérséklet-érzékelő szerv, a dombépítés mesterségének tudománya, vagy az a tudás, hogy mi a teendő a különböző hőmérséklet-eltérések esetén -, akkor a madár nem tudná kikelteni tojásait. Az egyszeri mutációval való kialakulás pedig (vagyis, hogy egy egészen másképp költő madárnak hirtelen egy lábastyúkfiókája született volna) a hihetetlen komplexitás miatt lehetetlen. A homoki lábastyúk az apai gondoskodás mintaképe. Ám e madár eredetére vonatkozóan a legésszerűbb magyarázat az, hogy egy ezt a fajt is egy igen ötletes és precíz atyai intelligencia hozta létre, a sikeres költéshez szükséges ösztönzésekkel, a hőmérséklet mérésére alkalmas érzékszervvel, valamint a meleg szabályozására szolgáló összetett képességeivel együtt.