A hétvégi újságban felháborító történetet olvastam, egy szívbeteg 75 éves bácsit potom kétszázakárhányezer forint lakbértartozásért végrehajtók az utcára raktak.
Felháborító, egy kicsit sem lehetett volna segíteni neki?!
Bezzeg, a fiatal semmirekellőknek, akik gyártanak egy csomó gyereket és nem mondom, milyen népcsoporthoz tartoznak, azoknak segítenek! Szomorú.
No, de találtam egy aranyos kis mesét is:

A szegénységről
"Egyszer egy kereső apa úgy döntött, elviszi vidékre 7 éves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él.
Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek.
Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát.
- Nos, mit gondolsz erről az útról?
- Nagyon jó volt, apa!
- Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
- Igen.
- És mit gondolsz?
- Azt, apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig, amíg a szem ellát.
És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és boldog családként élnek.
Te és anyu viszont egész napdolgoztok, és alig látlak titeket.
Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:
- Köszönöm, apa, hogy megmutattad, milyen gazdagok is lehetnénk."

Igen, talán ebben a történetben is benne van a válsz, hogy mi és még sok hozzánk hasonló ember miért döntöttünk úgy, hogy elhagyjuk a várost és a falusi életet választottuk. :)

zenélő dobozka

Tóth Gábor festőművész képei, igazi meleg, régi, falusi hangulatot árasztanak....