Ma is szorgalmasan esett az eső, nem kellett dolgozni mennem de korán felkeltem mert elhatároztam, hogy ma végre kiolvasom Lángh Júlia: Közel Afrikához című könyvét.
Holnap a Szombathelyi könyvtár lecseréli a könyveket és ezt is elviszik, viszont olyan régen kinéztem magamnak, nem engedhetem, hogy elolvasás nélkül vigyék el.
Ügyes voltam még a vasalást, pici főzést, és még egy-két dolgot elintéztem az olvasás mellett.
Egy párizsi lap apróhirdetésében talált rá, és jelentkezett az írónő egy nigeri bozótfaluban az óvónői állásra.
A bozótfalu jelentése, sivatag, vöröslő homok, itt-ott egy-egy fa, tüskés cserje.
Illéliának hívják a falut, tizenkét darab 3-5 éves gyermeket kell tanítania.
Nekünk európai embereknek pokol az a helyzet amibe csöppent, de elégedett, és hamar rengeteg barátra tesz  szert a tuaregek, szuniták és a hausszák közt.
A könyvben bemutatja a szokásaikat, megismerteti gasztronómiájukat, beszámol a politikai helyzetről, egyszerűen fantasztikus „utazásban” volt részem.
A mosás, varrás itt a férfiak dolga, a piacokon varrógépsoroknál dolgoznak a férfiak.
A muzulmán ország nyolcvan százaléka írástudatlan.  Mielőtt elhagyja a fővárost, Niameyt egy botrány tanúja volt az írónő, meghalt a kórházban egy fiatalember, mert visszautasították a kezelését. A jó muzulmán, még ha orvos is, hagyja meghalni azt, akit alkoholfogyasztás miatt ütött el az autó, Mohamed erősebb, mint Hippokratész.
A piacon minden megtalálható, de fehér nőnek, sokkal drágábban árulják a portékájukat.
„A húsárusoknál is körülnézünk. Papírvékonyra nyújtott, szakadozó húslapok száradnak a tűző napon, ez az egyetlen tartósítási mód. Ezt már nem kell főzni, lehet enni úgy, ahogy van. A földön a birkák lenyúzott bőre kiterítve. Legyek, legyek, legyek mindenütt. A rögtönzött asztalkán a birka friss darabjai annyira feketéllenek tőlük, hogy csak akkor látszik ki a hús vörös színe, ha az árus hessint egyet mielőtt lecsap a bárdjával.”
Áram és vezetékes víz a faluban nincs, a patikában aszpirint és nivakint adnak minden bajra.
Egy ott élő és ott dolgozó francia nő ezt mondja: „Franciaország egyre önzőbb, csak a pénz, csak a pénz, míg itt Afrikában, elképzelhetetlen, hogy valaki éhen haljon, amíg a többieknek még akad egy falatjuk, és itt nem hagyják magukra az öregeket, betegeket sem. Persze a pénz az itt is úr, folytatja, kezd belemelegedni, a nigerieket csak ez érdekli, sok pénzt keresni, akárcsak a fehérek, és nem csinálni érte semmit. Az örökös segélyezés mindent elrontott Afrikában, ezt most már kijáró jussnak tekintik, a Nyugat meg fizet, mert rossz a lelkiismerete, de ha nem fizetne, a Dél emlékeztetné rá, hogy ez a dolga. Aztán a segélyekből mennyi jut el azokhoz, akiknek kellene, az megint jó kis téma, útközben mindenki leveszi belőle magának és népes családjának valót.”
„Az afrikás fehérek mind, vagy majdnem mind, a pénzért vannak itt, ugyanazért a munkáért sokkal több fizetést kapnak, mintha Európában maradtak volna, és szemérmetlenül sokszorosan többet, mint a helybéli feketék. Többfős személyzet, kiszolgálás, kényelmes élet, a zaftos fizetés kétharmada, háromnegyede eleve az európai bankszámlára megy, mégcsak nem is Afrikában költik el. Párizsban külön minisztérium van az afrikai együttműködés irányítására, rengeteg ember él meg ebből.”
A börtöntöltelékeknek a megalázó büntetés, hogy famozsárban törik a kölest, ami kizárólag női munka, este hazamehetnek aludni a családjukhoz. Svábbogarak, csótányok, skorpiók mindenhol, mégis a szabadég alatt, a szúnyogháló védelmében édes a pihenés, gyönyörű az afrikai éjszaka.
A parázson készült tuareg tea, keserű is, édes is. Az első főzet iszonyú erős, a többi gyengébb.
„Azt mondják: az első tea keserű, mint az élet, a második erős, mint a szerelem, a harmadik szelíd, mint a halál.”
Az első szülésnél a nőknek kötelező visszamenni az anyai házba, a többi gyermeket megszülheti akár kórházban is. A gyerekek jelentik az öregkori biztosítást. Ha az édesanya meghal, meghal a csecsemő is, a mesterséges táplálástól, TBC-vel fertőzött tehéntej, és megannyi kórokozó miatt.
Júlia a nyolcéveseknek szóló tankönyvben – Afrique, mon Afrique, ebből tanulnak az összes volt francia gyarmaton, a következő olvasmányra bukkant:
„Miért marad az asszony a tűzhely mellett?
Kezdetben Isten elhelyezte a férfit és az asszonyt a földön. Egy nap egy kést adott a férfinak, és azt mondta: - Ma éjjel álmában elvágod az asszony nyakát.
A férfi bánatosan elballagott. „Méghogy elvágjam a nyakát! Ez lehetetlen! Soha meg nem tenném!” Bedobta a kést a folyóba. „Majd azt mondom, hogy elvesztettem.”
És látta Isten, hogy a férfi jó.
Hívta ezután az asszonyt, és azt mondta neki:
- Ma éjjel álmában elvágod a férjed nyakát.
- Rendben van. Megteszem.
Amikor eljött az éj, fogta a kést, hogy megölje alvó férjét. De Isten megjelent.
- Nyomorult! A szíved túlontúl gonosz. Többé soha nem nyúlhatsz vashoz. Helyed a tűzhely mellett és a mezőn van.
Fölébresztette a férfit, és azt mondta neki:
- Te leszel az úr. Fegyvert fogsz viselni, hogy vadássz és megvédd az otthonodat.”
(No komment.)
A tuareg nők függetlenebbnek látszanak, mint a muzulmán társadalmak asszonyai, ők a kultúrának továbbvivői, az anyák dolga megtanítani, írni-olvasni a gyermekeket.
Általában minden növény vagy ehető vagy gyógyító, azt mondja az írónő, hogy így lehetett ez Európában is, csak már megfeledkeztünk róla. Az olvasószemfa apró ágacskáit fogkefének használják, nedvei fertőtlenítőhatásúak, a fa kérge teának főzve, lázcsillapító, leveleit borogatásnak használják kelésekre.
Februárban tartják a Ramadant, egy hónapon keresztül reggel fél hattól este hétig nem szabad enni, egy korty vizet sem inni, sem dohányozni vagy bagót rágni. Megviseli az embereket, de beindul az éjszakai élet, sétálgatás a holdfényben, teázgatás, együtt evés és beszélgetés. Ha megkordul a gyomruk, a Prófétára, Allahra és szent dolgokra gondolnak, hogy a hit segítse őket a szabályok betartására.
És végül egy német konferencia küldöttségétől hangzott el:
„Az afrikaiak átlagintelligenciája alacsonyabb más embercsoportokénál.”
Az írónő erre így reagált:
„Tessék. És akkor ne szégyelljem a fehér pofámat, itt a bozótban, ahol az írástudatlan bororó Doula beszéde igazi szellemi örömöt okoz, nemcsak, amikor a szabadságról, Istenről, szeretetről van szó, de minden más kérdésnél is; itt a bozótban, ahol erőslelkű és finom emberekkel vagyok körülvéve, akik, meglehet, nem tudják, vagy csak lassan, összekevert betűkből kirakni a világvárosok nevét, egy számsorban fölfedezni a szabályszerűséget, de saját életükre vonatkozóan pontosan látják a dolgok összefüggéseit, értenek ahhoz, hogyan ítéljék meg a tényeket, és nem keverik a lényegest a lényegtelennel. Ez az intelligencia nem?”
Az íróval együtt én is szomorúan búcsúzom Afrikától, nagyon tetszett a könyv.