2009.06.22. 14:31 | Szerző: -Ani-

Nagyon lehűlt az idő, hétvégére egy csomó programot néztünk ki, de az eső és a hűvös idő miatt maradt az olvasás, filmnézés itthon.
Az egyik újságban találtam egy érdekes cikket, „Halványul a harcos férfi” címmel.
Tizenöt európai ország 12 ezer fiatalemberének bevonásával készült egy átfogó vizsgálat, magánéleti és vásárlási szokásaikról.

”Korunk férfiembere minden eddiginél több és összetettebb kihívásnak kell, hogy megfeleljen – így summázható a vizsgálat egyik fontos tanulsága.
Kiderült: manapság nincs egyértelmű minta, példa, példakép, hanem az egyéni útkeresés jellemző abban (is), hogyan lehet a hagyományos és modern szokás-, illetve értékrendet összehangolva választ adni a kihívásokra. Ez jellemző a családfenntartó, a házastárs és a szülő szerephez való viszonyulásban is: ahány férfi, annyiféle hozzáállás a feladatokhoz.
Ami leginkább közös ezekben, az a kényelem: korunk fiatal férfijai otthon, a munkahelyükön, de bárhol az életben azt a helyzetet, szerepet keresik, amelyben jól és kényelmesen érzik magukat. Az erős, harcos férfi hagyományos modellje, aki
„erőből ”oldja meg például a házastársi, családi konfliktusokat is, halványulóban van. Helyette az elfogadóbb, demokratikusabb hozzáállás nyer teret a gyengébb nemmel való kapcsolatban is, amiben kitűnnek a honfitársaink. Ezzel függ össze a nagyobb érzelmi nyitottság a korábbi, leginkább önmaguk túlértékeléséből adódó, férfiasnak tartott zárkózottsághoz képest.
A kényelmes élet iránti igény mellett a saját imázs építése és persze a modern kor elvárásainak megfelelő férfiassági modell kialakítása, illetve arra való törekvés is jellemzi a ma ifjú férfijait.
Ami nyilvánvalóan az énközpontúságot erősíti, aminek tipikus megnyilvánulása a hedonizmus, vagyis az érzéki örömök előtérbe helyezése (érzékletesebb szóval: élvhajhászás).
Ez utóbbi ellen hat viszont a sok munka, olykor a stresszes munkakörnyezet, illetve az egészséges, kiegyensúlyozott életstílusra való törekvés. Sokak számára ez ma tipikus konfliktushelyzet, amelynek gyakori vesztese az egészséges életmód. E tekintetben az olasz férfiak jelentenek kivételt (mondhatnánk: leginkább az ő eszük van a helyén).
Minden másesetben jellemző, hogy a megkérdezettek nagyon jól tudják: nem ügyelnek eléggé az egészségükre. És „csak” az egészségükért nem hajlandók kevesebb alkoholt inni, pörgős életüket visszafogni, a hedonizmusukat megzabolázni.
Hiúság asszony a neved – fordította a jó öreg Arany Jánosunk Shakespeare egyik művéből.
Korunk férfija egyre inkább rácáfol erre: edzőtermekbe jár, kozmetikai szalonokat látogat (ámbár az utóbbiról mélyen hallgat, mert úgy gondolja, az nagyon nőies dolog).
Mindezek ellenére nem sok időt tölt a tükör előtt; igaz, az sem zavarja, ha szutykos a cipője és már napok óta nem látott borotvát az ábrázata. Elvégre a férfiasság egyik fő ismérve, hogy az ember laza és gondtalan legyen.”

Valló László cikke elgondolkodtató, felmérések alapján íródott, tehát ezek a tények.
Ha körülnézünk tényleg, ez van! Jó ez-e vagy rossz, hát nem is tudom!
Egy biztos, már kislánykoromban igazi férfit képzeltem magamnak eljövendő férjnek.
És, hogy akkor ez mit jelentett: erős, szőrös (mert apukám is szőrös volt), izmos.
Azt hiszem férjhez menéskor sikerült is így választanom.
Viszont nézem a mai férfiideállt, és jaj annyi minden nem tetszik!
Miért szőrtelenítik még a mellkasukat is ( a többi mellett)? Kinek tetszik ez? Szemöldökszedés, szolárium, hajfestés stb. Jó, oké, ha egy férfi „ad magára”de azért tök jó az is ha egy kicsit férfias marad.
Szóval most keresztbe lenyelnek a fiaim! DE ha én mai, fiatal pasi lennék:
Nem a szoláriumban perzselném magam, nem az edzőteremben izzadnék egy kis izomért.
Például: vágnék fát a nagyanyónak, és füvet nyírnék a szabadban stb.
Persze és a városi ember mit csináljon? Hm nem tudom, biztosan arra is van „természetesen férfias” megoldás.



A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr801201025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zoltan1 · http://www.ferfivilag.freeblog.hu 2009.08.24. 19:48:35

Ezt a bejegyzésedet kitehetem a blogomra? Jó lenne. Egyébként szerintem is itt tartunk.

zoltan1 · http://www.ferfivilag.freeblog.hu 2009.08.24. 19:50:11

Ezt a bejegyzésedet kitehetem a blogomra? Jó lenne. Egyébként szerintem is itt tartunk.

-Ani- 2009.08.24. 20:22:10

@zoltan1: Igen, hisz azért írtam, hogy minél többen olvassák.
süti beállítások módosítása