Ezen a héten ma dolgoztam először a boltban. Érdekes volt ez a nap idáig.
Megérkezett Árnyék kutya, aki milliomosék kutyája, nyáron itt vannak, etetik, télen etesse, aki akarja. Egyszer Gábor szerette volna befogadni, de kiverték a balhét, hogy az, az ő kutyájuk.
Azóta vagy eszik, vagy nem. Hozzám jár fel a boltba, néha hozza kajálni a pasijait is magával.
Van négy macskám, egy kutyám, sőt a Gabinak is van kutyája, de én azért mindig megetetem őket, így történt ez ma is.
Ha most engem kérdezne egy fiú, hogy mi az a szakma, amitől „döglenek” a nők, nem azt válaszolnám, hogy focista, színész vagy pop énekes. Kőműves, és miért?
Mert hat ablakom van, ami az utcára nyílik és azt is látom, amit nem akarok.
A szomszédban házfelújítás folyik, a másik szomszédban lakó fiatal asszonyka, akinek két kicsi gyereke van, egész nap zenél a mestereknek, könyököl az ablakban és mutogatja magát.
Szegény férje, van vagy „húsz kiló”, dolgozik, és szerintem fogalma sincs róla, milyen „rendes” felesége van.
Ez a nő elküldte ma, hozzám a pici kislányát egy hátizsákkal és egy cetlivel, hogy hitelben vásároljon be neki, mert ő nincs jól. (Elég szép tartozása van.) Na, erre mit tesz az ember? Persze, hogy adtam neki! Közben sajnáltam a kislányt, aki alig bírta hazavinni a cuccokat, szimuláló édesanyjának.
Aztán zárás előtt bejött, Ferenc, aki egy „kicsit alkoholista”.
Hozott egy gurulós bőröndöt magával, és azt mondta:
- Anikó néni, elmegyek a faluból, elmegyek valamerre, világgá!
- Mondja Ferenc, mi a baj?
Erre ő kinyitotta a bőröndöt és egy ütött-kopott magnót vett ki belőle.
- Anikó néni, ez jól működik, itt hagyom, vagy kidobom a szemétbe!
- Ferenc, nekem nem kell a magnó, de ne dobja ki, adja oda valakinek.
- Ferenc, mi baj van?  Van mit ennie? Egy kis ennivaló kéne?
Nem válaszolt, csupa könny volt a szeme.
Összeraktam neki egy kis csomagot, megsimogattam a vállát.
- Ferenc, ne menjen maga sehová! Itt egy kis kaja, és maradjon csak szépen a faluban.
Könnyes szemekkel köszönte, és Isten áldását kérte rám.
Tényleg nagyon sajnálom! Máskor is szoktam neki adni, de ő soha nem kért!
Most, hogy ezt leírtam, elgondolkodtam e három esten.
A szegény állat nem tehet róla, hogy ilyen sorsa van.
A szomszédasszony szégyellje magát, mert hajfestékre, szuper zenetelefonra és cigarettára telik, de ételre nem tesz félre, pedig két kisgyermeke van.
Szegény Ferkónak pedig így alakult a sorsa, nem tartozik senkihez, nincs gyermeke, se kutyája, se macskája, semmije nincs, és az ital rabja lett.
Nehéz ezekhez a dolgokhoz alkalmazkodni, sőt nem is lehet, néha sikítanom kell!