Ezt a hétvégén már egyszer kiraktam, de az olyan régen volt! Anno a kilencvenes évek elején meghívást kaptam egy IQ teszt felmérésre, késve kezdtem vagy valami ilyesmi, ennek ellenére 135-ös eredményt értem el a befejezetlen papírhalommal. Most meg nyavalyás hat béka áthelyezése kifogott rajtam. Fúj! Jó későn szendvicseket készítettem a férjemnek és a fiamnak másnapra, a nappaliban „alapzajnak” szólt a tévé, már csak ez kellett nekem…! 
Egy általam nagyon nem szeretett beszélgetős show ment, és rettenetesen zavart az utálom műsorvezető és még jobban útálom beszélgető alanyának nyerítése. „Ez volt a hab a tortán!” Mire az ágyba kerültem már az egész világot megharaptam volna ha lehet, ráadásul nem volt kibe belekötni mert mindenki aludt, csak én fortyogtam magamban. Szerencséjükre! Aki ismer az el sem tudja ezt rólam képzelni, alapjáraton mosolygós és kedves vagyok. Ma reggel rájöttem, hogy az idő packázik velem, hideg-meleg, nem bírom a frontokat. Öregszem, bár tegnap egy becsiccsentett szivar, tizenöt évvel kevesebbnek saccolta meg a koromat, ezért ő nem is tartozott az idegesítő vevők közé. Offica az édes macsek itt a lapszélén csuda jó pofa, mindig elmosolyodom ha oda-oda nézek írás közben, mosdik, dorombol, ha kicsit szünetelek alszik, olyan mint egy igazi cicus. Volt már, hogy mondtam neki: -Mamáé! Nem, nem vagyok lökött, csak kicsit, vezetés közben a kocsiban is mondom, ha látok egy aranyos állatot, hogy Mamáé. Már hallom a zöngéket….igazi állatra gondoltam, nem olyanokra akik vezetnek! (azoknak mást mondok) Ez úgy jön, mint az üzletben a plüss állatok megsimogatása. Mert nem vagyok én mindig harapós! Szerintem…Most iszom egy jó zöldteát, beteszem a Ramazotti cd-t, arra jól lehet tüsténkedni, de előtte megsimizem az igazi macskáimat, Berci kutyát és adok nekik valami fincsit enni.
