Harminchét nap telt el Anya halála óta. Sokszor ébredek úgy, hogy azt hiszem, csak álmodtam az egészet..... nehéz tudomásul venni, hogy igaz. A XXI. században nem szabadna meghalni hetvenegy éves korban! Főleg akkor nem, ha rendszeres orvosi ellenőrzésre jár az ember, törődik az egészségével, és nem szenved valami "gyógyíthatatlan" kórban. Mi ilyenről nem tudtunk... Igazából azt sem, hogy mi a baj, csak ijesztő jelek voltak, rohangáltunk az orvosokhoz, "vizsgálatról-vizsgálatra", ezek mind szükségtelenek voltak, ahogy az évek óta felírt és beszedett gyógyszerek. Egyáltalán nem ott kellett volna keresni a bajt, ahol keresték, még az olyan laikusnak is mint én feltűnő volt. Nem értettem, hogy mi köze van a hasi ultrahangnak, és a mellkasröntgennek az emlékezetzavarhoz, a hideg végtagokhoz, a bizonytalan járáshoz, a rettentő alacsony vérnyomáshoz? Istenem, milyen rég óta emlegette Anya, hogy valami van a fejében, jó lenne, ha megnéznék! Elmentünk privát alapon néhány vizsgálatra kizárni a gócokat, szegénynek decemberben és januárban még fogat is húztak. Nem volt elhízva, sokat gyalogolt, rejtvényeket fejtett, a nehezebbeket is percek alatt, viszont volt néhány nap, hogy írni sem tudott, sem olvasni, ekkor fordultunk újra, azonnal orvoshoz. Az orvos válasza kérdéseimre, hogy mindez visszafordítható, ne aggódjak, a másiké pedig, hogy az ő férje is ennyi idős, és ugyanilyen problémái vannak. Tényleg szerdán úgy mentem az egy hónap után megismétlendő vérvétel beutalójáért, hogy jobban van az édesanyám. Pénteken eszméletlenül találtam, vasárnapig mély kómában volt, a legrosszindulatúbb agyvérzés végzett vele. Fájdalmas és kemény lecke ez nekem. Mert bármi történik ezután a családomban, nincs várakozás semmiféle orvosi "jóindulatra", paraszolvenciával kikönyörgött kegyre, irány egyenesen be az első magánklinikára és ki kell fizetni az épp szükséges, igazi állapotfelmérő vizsgálatot, CT, MRI vagy "társait"! No, most hallom a zúgolódást.... "Csak legyen hozzá pénz!" Igen, elérkeztünk ahhoz a kényes ponthoz, hogy hiába fizet a polgár TB járulékot egy életen át, semmit nem jelent, mert semmit nem kap érte cserébe. Az a pénz, amit pedig az orvosok zsebébe gyömöszölünk, azt a privát vizsgálatokra kell költeni! Vigyázni kell az egészségünkre, takarékoskodni kell, hogy jusson bőven a megelőzésre, és ha még is hiba csúszik a rendszerbe, legyen pénz a gyógykezelésre. Szomorú tények ezek, itt tartunk most, itt tart az ország néhány silány politikus miatt, akik elherdálják azt is, amit az egészségügybe kéne fektetni!
A megyénkben uralkodó egészségügyi helyzetről, ellátásról nem akarok bővebben beszélni, mert egyszerűen borzasztó, felháborító! Nem félek, csak nincs értelme..... Egy könyvet megtudnék tölteni az itt eltöltött tizennyolc év alatt megesett egészségügyi sérelmeinkkel. El innen el, még az országból is el!

Már másodszor, és fincsi lett...
Receptet itt találtam: Rupáner-konyha /kattints rá/

Úgy szálljon hozzád ez a dal,
Mint csillag fénye alkonyórán,
Szelíden, csöndesen mosolyogván,
Te szép, te kedves, fiatal:
Úgy szálljon hozzád ez a dal.
S úgy szálljon hozzád ez a dal,
Mint hófehér galamb az estve,
Fáradtan enyhelyet keresve,
Míg csöndben zörren az avar:
Úgy szálljon hozzád ez a dal.
Ne legyen soha ez a dal
Búgó siráma bánatomnak,
Én hordozom csak, én tudom csak.
Sugaras, rózsás, fiatal:
Mint te, olyan épp ez a dal!
/Juhász Gyula - Adagio/

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen.
/Juhász Gyula - Anna örök/

Megint hazaindulok nemsokára
Nagy néma csend borult a kis szobára
Üres, kihalt lett, az ajtaja zárt
Nincs már ott aki eddig hazavárt.

Békülten mondom: elköltözött
Nem lakik többé az élők között
Ó, hogy várt mindig
milyen nehezen szorongva leste
mikor érkezem
S amikor egyszer csak elébe léptem
Úgy felragyogott az a kedves két szem!

Pedig szolgálatom hívó szavára
Én olyan gyakran hagytam őt magára
És neki fájt minden búcsúvétel
Körültipegett anyai féltéssel.

Amíg csomagoltam és rendezgettem
Szeme kísért, csendesen ült mellettem.
S belesűrítve minden féltő gondot
Néhány búcsúzó szóval annyit mondott:
Vigyázz magadra gyermekem!

Azután egyszer Ő is útra kelt...
Végső tekintetével átölelt és indult
hangtalanul, csendesen...

Elment! Elment! Hiába keresem
Ő utazott el - ismételgetem.
Tudta hogy örök hajlék hívja fenn
És most előrement és hazavár
Csak egy kevés idő van hátra már!

S ha véget érnek próbák, földi harcok
Megint meglátom azt a kedves arcot
Ott hol nem választ el soha semmi
És soha többé nem kell búcsút venni.

Kicsiny szobánk most csendesen fogad
De csendje is tud drága titkokat
Hogy vár mint eddig: hogyne várna rám!
Hazavár most is az Édesanyám.
/Túrmezei Erzsébet/

ANYA /kattints rá... négy évvel ezelőtti blogbejegyzésem/

Tegnap felhívott Gábor fiam, hogy reggel a barátja kocsiját szervizbe viszik, kell az autóm…
Ok! Reggel korán csengettek… Hm.. Marci itthon… Talán a Gábor jött ilyen korán? Nem.. A szomszédasszony csengetett, vigyem el gázpalackért a szomszéd falu benzinkútjára. Ok. Miért is ne. Hazaértem, gondolkodtam, átmegyek Anyához…. Á, mégsem, ő még ilyenkor alszik. Begyújtottam a kandallóba, kiszedtem a mosógépből a ruhákat, teregettem, előkészítettem a főznivalókat az ebédhez, megittam egy kávét, majd átmentem anyához. Nyitva volt az ablaka, de az ajtón nem tudtam bemenni, szólongattam, kopogtattam, és közben próbáltam a kulcsommal kinyomni a zárból az övét. Sikerült, bementem… A hálóban minden rendben, égett a villany, a konyha és a nappali üres, és akkor megláttam a fürdőszobában…. Két mentő jött ki a hívásomra…. Két órán keresztül próbálták feléleszteni, stabilizálni. Felébreszteni nem tudták, de el tudtak indulni vele a kórházba….
Utána mentünk a fiaimmal. A kórházi orvos elmondta, hogy a legerősebb és a legrosszindulatúbb agyvérzéssel van dolgunk. Egy idő után nagyon sírtam és a látogatási tilalom ellenére megengedték, hogy bemenjek hozzá és elbúcsúzzam….. Mert, hogy el kell búcsúzni, nincs remény. Kinyomtatta az orvos a CT felvételt nekem, hogy lássam mi is történt, sokáig magyarázott, hogy megértsem….. Soha nem fogom megérteni!!!!!!!!
Hazaküldtek, nincs értelme ott várakozni…. A lélegeztetőgép tartja életben, elmagyarázta azt is, hogy a légzésfunkciói gyengülnek, mikor lép életbe az agyhalál és a szíve sem bírja soká.... Sajnos vérhígítót szedett, ez minden esélyét az életre szétrombolta… Várniuk kell egy ideig az újraélesztés miatt beadott szerek miatt is, majd plazmát kap, és esetleg „meglékelik” a koponyáját, hogy tisztulni tudjon, és láthatóvá váljon a probléma eredete. DE ez nem azt jelenti, hogy…. Ez semmit nem jelent….
Anya, ha vissza is jönne, teljesen béna lenne, és kómában élné le további életét…
Egyelőre erről nem tudok többet írni….. bár úgy érzem írnom kell…. talán így elviselhetőbb az elviselhetetlen… nem tudom….

Megvolt a „rendes napi főtt kaja” zöldborsó főzelék, de szokás szerint este Marci gyomra meg kordult…. enni kéne valamit. Ok, bekerült a fagyasztóból a sütőbe egy pici feltuningolt pizza…
- De…. de.. utána mi lesz? Ez kevés. – jegyezte meg a gyerkőc némi csalódottsággal a hangjában.
Hm… törtem a fejem, spejz vizit, többszöri, hosszan tartó, tudálékos nézegetés a hűtőszekrénybe...
- Marci! Itt van egy zacsi túró, mit lehetne készíteni gyorsan belőle? Majd jött a felsorolása a nem időigényes, munkás cuccoknak, de egyik sem nyert.. - Ej, a kutyafáját! Írd be a Google-be, hogy: Túróval készült finomságok..
Nem írta, eszegette az épp elkészült pizzáját. No, erre gondolhatjátok, már nem sok kedvem volt az egészhez.:-)
DE végül megszületett!! Ekképpen gondolkodtam:
Van kukoricadarám, készítek egy jó puliszkát, (egy liter vízhez adjunk egy kis sót, és ha forrni kezd, akkor állandó keverés mellett, folyamatosan szórva adjunk hozzá 20 dkg kukoricadarát. Körülbelül 15 percig főzzük, és nagyon fontos, hogy állandóan keverjük, én jó keményre főztem…. vizet mindig lehet hozzá adni, nehogy túl száraz legyen és leégjen) tepsibe simítom, azt megszórom a túróval, meglocsolom sós tejföllel, van kis kockázott baconom, azt félig kisütöm, ráteszem….
Marci rögtön beleszólt, hogy apróra vágott kolbászt is pirítsak rá. Az is meg lett, majd ezeknek a zsiradékán egy fej felszeletelt hagymát és két gyönyörű csípős, hegyes paprikát megfonnyasztottam és azt is rátettem, majd félórára betettem a sütőbe. És megszületett a fincsi vacsi! Jó sok zöld félével, csalamádéval körberakva, mennyei eledel, és nincs is benne annyi „szörnyű egészségtelen”, amit este ne szabadna megenni. :-)

Késő estig el sem állt. Renget söpörtem, lapátoltam, nemcsak itthon és a házunk előtt, hanem anyukámnál is. Marci csak késő délután jött haza a suliból kénytelen voltam csinálni, különben hihetetlen mennyiségűre nőtt volna. No, ilyenkor hol vannak a kéregetők, a "munkanélküliek", és azok, akiken oly sokszor segítünk én és az anyukám?... Ha munkáról van szó, eltűnik szépen mindenki.... szomorú.... mindegy ez van, már megszoktam.
Fotóztam megint, de most nem ide tettem fel a képeket, hanem az Indára, ott sokkal nagyobban lehet látni ezt a hófehér mesevilágot. Megnézhetitek ITT
Jaj, nagyon fáj a csuklóm, a karom és a vállam! De annyira, hogy két órával ezelőtt sírnom kellett, aztán Marci tanácsára bekentem jól sport krémmel, bevettem magnéziumot, és Flector port vízben feloldva.... most már talán túlélem. :-) Remélem a derekam sem mondja fel holnapra a szolgálatot. Aranyos volt Marcus, aggódott, és egyáltalán nem voltam éhes, de rábeszélt egy kis vacsira, sajtos melegszendvicset készített nekem, hozzá egy nagy bögre fincsi zöld teát. Tudja a gyerkőc, hogy miről van szó, nem olyan rég "saját bőrén" megtapasztalta, gyúrni jár, és kezdetben megvoltak a "túlkapások", amikor ugyanígy szenvedett, mint most én. Jaaaj! :-(

szóval ez egy térdig érő hócsizma, a hó is addig ért....

Megsütöttem Ági házi túrós kiflijét. :-) (recept kattints rá) Fincsi lett! :-)
Ágikám szuper a recept! :-) Észrevételem: Nekem a tészta összegyúrásához kellett még egy evőkanál tejföl is.
Ahogy sült úgy ették.... Még jó, hogy elmentek közben a fiúk egy politikai gyűlésre, így tudtam egy szép adag sütit lefotózni. :-)

"Mindenki lehet szép, aki belülről harmóniát sugároz, külsejével pedig törődik, ápolja, gondozza és szereti azt. Ugyanakkor minden korban létezik egy eszménykép arról, hogy milyen a tökéletes nő."
A neten "tarol" egy videó, ezt szeretném megmutatni annak, aki még nem látta.... képgalériával, szöveggel, kicsit Anis kivitelben. :-)
A videó bemutatja az ókori Egyiptom időszakától napjainkig, hogy milyen típusú nők számítottak az adott kor szépségideáljának.

Egy kis fotógalériát is mellékelek némi szöveggel.... :-)

Éjszaka esett még egy kis havacska, a reggeli napsütésben szikrázott, ragyogott az egész kert. Kár, hogy nem tudok ide nagyobb képeket illeszteni, sokkal jobban lehetne látni azt, amit szeretnék megmutatni nektek. Mindegy, így is érződik valami a "mondanivalóból" :-) és remélem még nem unjátok.

"Boldogság természetesen nincsen abban a lepárolható, csomagolható, címkézhető értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi. Mintha élne valahol egy nő számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derű, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után!

Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit – a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek."

Márai Sándor: Füveskönyv

Hihetetlen ez az időjárás, tegnap a kabátomat csak puszta aggodalomból vittem magammal, mi lesz ha... esetleg.. netán... gondolatokkal a fejemben, simán bedobtam a hátsó ülésre és abszolút nem volt rá szükség. Decemberben virágzó rózsánk is volt a kertben, karácsony előtt pedig behozott Apci egy rózsabimbót, ami aztán itt bent gyönyörűen kinyílt, karirózsának neveztem el, és természetesen készült róla néhány kép. :-)

Mindig is szerettem a nálam jóval idősebb emberek társaságát, és az ifjú korosztályét. Itt vidéken inkább az utóbbi korcsoportból tevődik össze a legtöbb barátom...
Hogy miért pont e két csoportból? Mert ők nem irigyek! Ennyi.

"Nem az az igazi barát, aki szenvedéseink közepette szánalommal fordul felénk, hanem aki irigység nélkül tudja szemlélni boldogságunkat."
Gustave Thibon

Rég nem tettem be a blogba Tóni fiam, "művésznevén" Atom munkáiból, pedig mindig szoktam kicsit dicsekedni velük. :-) Újságíró, fotós, keze munkáját dicséri rengeteg érdekes cikk és gyönyörű fotó. Aki a Facebookon ismerősöm, az már jobban ismeri ezeket a munkákat, mert ott sűrűbben megosztom.

"Miközben a kamera forog, a csókok csattannak, megannyi mosoly születik, temérdek boldog pillanat. Ezek közül választottam párat, egy csokorba szedve, egy videóba gyúrva, a kedvenceimből."

best moments of weddings - showreel from Garai Antal Atom on Vimeo.

Garai Antal Atom /kattints rá/

előttünk egy emberöltő...
Ebben a filmben Jeong Seok Hyeon dél-koreai művész jóvoltából nyomon követhetjük az idő múlását, különleges rajzaival sikerült nyakon csípnie az öregedés pillanatát. Gyönyörű! ♥

Háromnegyed hétkor Marcust kikísértem a kapuhoz, és leeset az állam ahogy átnéztem a túloldalra. A házak mögött ugyanolyan szép pirosas lilás volt az ég, mint naplementekor. No, gondoltam ezt meg kell nézni közelebbről, és nem tudom miféle ördög bújt belém de igen nagy késztetést éreztem a kora reggeli fotózásra. Gyorsan megittam a teámat, felöltöztem jó melegen és már öt perc múlva a szomszéd házak közti szolgalmi úton leselkedtem a felkelő Napocskára.
Ez a látvány fogadott...

Képek mellett a szöveg...

Hányszor de hányszor kapom magam azon, hogy hajnalban alvás helyett a blogomat írom gondolatban. Reggel aztán hullafáradtan suliba indítom Marcit és közben azon rágódom, hogy meg kéne írnom azokat a hajnali gondolatokat…. De mik is voltak azok? Aztán zsupsz egy kicsit vissza az ágyba, vagy a nagy fotelba, újság, könyv és már lőttek is a blogolásnak. Este, ha ideülök „elvisznek a hírportálok az erdőbe”, majd egy kis közösségi oldalon való szánkázás némi zenehallgatással egybekötve és már megint elszaladt az idő. Kutyafáját, pedig az egyik újévi fogadalom volt az idő okos beosztása… gyerekcipőben jár ez a dolog még nálam. Olyan jó lenne, ha feltalálnának valami agyleolvasó, gondolatletöltő szerkentyűt, persze bluetooth megoldással, nekem remek segítség lenne. Nemcsak a hajnali gondolataim miatt, hanem fantasztikusakat szoktam álmodni, és mindig álmodom, ébredés után sajnos legtöbbször csak az érzés marad meg bennem, és halvány képfoszlányok. Áprilisban lesz hét éve, hogy itt blogolok, több mint ezerötszáz bejegyzéssel. Azon töprengtem délután, hogy régebben milyen szorgalmas voltam, élveztem, és különleges feladatnak tartottam a virtuális naplóm vezetését. Mostanában kezdett egy kicsit teher lenni, talán iciripicirit a kötelező dolgokhoz hasonlítanám az érzést...
Nálam pedig csak a szűk családi körben léteznek kötelező dolgok, de azok szent dolgok. A többi kötelezőre meg teszek rá, nem érdekel, engem nem lehet semmire kötelezni! Persze ez a blogkérdésben hülye hasonlat volt, nem is így értem… kicsit elfáradtam. Elfáradtam minden téren, ez az ősz rengeteg váratlan, tőlem idegen dologban bővelkedett…. rányomta a bélyegét rendesen a kedélyállapotomra. Borzasztó, amikor szembesül az ember a ténnyel, hogy a szülője kezd leépülni, az időskor megannyi bajával, súlyos emlékezetzavarokkal…. nem csak nekem nehéz, képzelem neki mennyire….szerdán is orvoshoz rohantam vele.. "Szép időskor, meg az időskor örömei", szokták mondani.... Hm ez lenne az? Nem akarok róla beszélni, hess!
Nemcsak a képzeletbeli blogírásban jeleskedem, mellette állandóan kattintgatom a fényképezőgépemet….
Megint meséljenek csak helyettem a képek….