Ezt a várost Carrarával együtt néztük meg. Ide főleg azért mentünk el, mert sehol nem tudtunk jó "tengeri herkentyűket" enni és reménykedtünk, hogy nagy tengeri kikötője révén majd itt. Felháborító, hogy mindenhol csak a pizzák, a pasták, mindenfelé tenger és "tengeri kaja" sehol! És talált, süllyedt! A hatalmas kikötőhöz közel találtunk egy éttermet, ahol kedvünkre válogathattunk a tengergyümölcseiben. Mind a hárman mást ettünk, Tamás polip pörköltet, én panírozott tintahalat, Marci vegyesen tintahalat, és apró halat... Finom volt, lefotóztam volna legszívesebben, de hát azért ugye ezt már nem illik. :) Ebben a városban van a legnagyobb hadikikötő, és hadiüzem is működik. Láttunk egy tengerésztechnikai múzeumot, laktanyát, és szieszta idején szinte egy árva lelket sem az utcákon. :) Beblogolom a várost, igazából turisztikailag annyira nem ismert, nem reklámozott, de nekünk tetszett... az a kevés is, amit láttunk belőle...

mert én mindig a házakat fotózom... :) nem véletlen akartam építész lenni kislánykoromban, miután a lópatkolókovács és a hentes és mészáros szakmákról letettem (ezt viccből szoktam válaszolni a "mi leszel, ha nagy leszel" gügye kérdésre) :)  a mai napig szeretem nagyon az épületeket..  imádtam a kiteregetett ruhák látványát...
mert ez is az igazi olasz dolce vita tartozéka, akárcsak a filmekben, minden városban így lógtak a száradó ruhák. Ezekről is készült kép egy csokorral. :)
Ennek a kis templomnak a homlokzatán lévő festmény nekem nagyon nem tetszett... ezt a képet az autó ablakából "sebtiben" fotóztam ahogy a következőt is...
Elég összevissza stílusok váltogatták egymást a városban...
A konténerkikötő amit szerettünk volna közelebbről megnézni, de nem lehetett csak a belépővel rendelkező dolgozókat engedték át a sorompón.
Ó ezek a fák! :) ♥
Ettől a kéregető asszonytól majd frászt kaptam, mert nem is járt, hanem illant, mint egy szellem, csak amikor szembe jöttek vele, akkor lassított le és sántított. Se nem volt öreg, se nem volt sánta... egy csaló volt, valószínűleg arab, láttunk belőlük elég sokat, főleg Velencében, ugyanígy koldultak az utcákon.
Marcus a "két méterével" bőven elfért az öreg vasmacskán. :)
No ez az, ami a fiúknak nagyon tetszett, és engem cseppet sem érdekelt... :)
A nagy hajót szerettük volna látni közelebbről....

Ennyire sikerült csak megközelíteni, ebbe a kikötőbe sem lehetett belépni csak úgy...
A kedvenc fáimról még egy kép... iszonyú meleg volt, és szieszta ideje csak az éttermekben lehetett látni embereket... mi is oda tartottunk.
Itt úgy nő a leander mint a gaz, ez a fa fogalmam sincs micsoda, csak hasonlított rá és nagyon szép.
Ebéd után sétáltunk az autóhoz, és közben találtunk egy kutacskát, nem mertem inni belőle, Tamás és Marci rögtön megszállták. Én egy sarokkal távolabb egy hűvös kávézóban hódoltam szenvedélyemnek...
ott ahol a székek vannak kirakva, ott ittam egy fincsi kávécskát. Őrült rumlisak az olaszok, ez a rész egy elég illusztris negyed, mégis szem előtt vannak a kukák, és körülöttük a rengeteg üres doboz... Ez mindennapos látvány bármerre megy az ember....nem érdekli őket. Az út menti parkolókról ne is beszéljünk...
Ennyire üresek az utcák szieszta időben...
mindenfelé csak a parkoló járművek, és leeresztett redőnyök, csukott zsalugáterek.
A benzinkutak ilyenkor automatára váltanak, kiürülnek az utcák és a terek, bezárnak a kis üzletek, alszik a város, alszik egész Toscana. Csak az őrült turisták ropják az utat, és "hajtják" még, még a látnivalókat, hogy minél több szépséget raktározzanak el, élményt zárjanak a lelkükbe, amit hazavihetnek az "ínségesebb" hétköznapokra. Ez volt Toscanában az utolsó nap. Másnap korán indultunk mert még egy szép napot töltöttünk Velencében. Mindketten jártunk már ott, de szerettük volna Marcinak is megmutatni azt a gyönyörűséget, és bejártuk vele az egészet újra. :)

Képek még az Indán.