Általában most mindenki a blogján egy kicsit a "virágos énjének" hódol. Nem csak azért mert most nyílik a rengeteg virág, talán a mostoha időt is szeretnénk leplezni, takargatni velük.
Igazából amit én szeretek, azok a vad virágok. Mindig csodálattal néztem rájuk, hiszen őket senki nem gondozza, és mégis milyen szépek. Nincs szebb egy virágokkal teli rétnél, vagy az erdőben megbújó, az icipici beszűrődő napsugár fényében növekedő kis virágoknál. Itthon is találtam egy igazi árvácskát. Árvácska a javából, mert nem tudom honnan került a fal tövébe. Fotózgattam másfél- majd egy hete, amikor még úgy festett, mint egy kis koldus, és fotóztam tegnap, amikor úgy pompázott, mint egy királylány. Sőt még egy kis új hajtást is hozott, már ketten vannak, és gyönyörűek, ketten birkóznak a kőfal sivárságával...
“Az életet igazán csak akkor élvezhetjük, ha van, akivel ezt az élvezetet megoszthatjuk.” (Mark Twain)
Egyszer már megmutattam nektek a karácsonyi kaktuszomat, akkor teljes erejéből virágzott, majd szép lassan pihenni tért. Talán két hete, némi lelkiismeret furdalás közepette (mert elfeledkeztem az öntözéséről) vettem észre, hogy újra életre kelt, kicsi bimbókat hozott. Ezekből az apró bimbókból rohamosan érdekes virágtölcsérek lettek, kettő az egyben... vagy nem is értem, de fantasztikus virágokat hozott... ez volt néhány nappal ezelőtt...
És tegnap...

És egy reggeli idézet, útravaló, jó tanács vagy nevezzük bárminek...
„Sose felejts el mosolyogni. Még akkor sem, amikor szomorú vagy. Lehet, hogy valaki beleszeret a mosolyodba.” (Gabriel García Márquez)
Szép napot!