2013.01.06. 15:49 | Szerző: -Ani-

Január 6. a karácsonytól vízkereszt napjáig tartó 12 szent nap zárónapja, a farsang kezdete. A három királyok ünnepe egyben a karácsonyfa leszedésének napja is. Ráadásul ezen a napon indul a farsangi szezon. A mi karácsonyfánk még mindig gyönyörű, pedig a kandallóval szemben áll, és nem hullik (normand fenyőt vettem), szerintem ráérek leszedni úgy egy hét múlva. karifa.jpg
Régen ezen a napon szoktak a templomból szenteltvizet hazavinni, ezzel itatták meg az állatokat. A „vidéki” nagyanyám a ház padlójára és mindenre fröcskölte, jobb élet, egészség, boldogság, áldás reményében.
Ma is vetítették a tévében „A vízkereszti boszorkányok” című olasz filmet, Befanáról az olasz  „jó bosziról” szól. Ugyanis Olaszországban Befana olyan, mint a Télapó, január 5-ről 6-ra virradó éjszaka érkezik, és megajándékozza a gyerekeket. Hogy nálunk miért nincs ilyen? Mennyire örülnének a gyerkőcök.
”A Befana története szerint a Bölcsek és a pásztorok útban a kis Jézushoz meglátogatják a boszorkányt, aki visszautasítja, hogy ő is velük tartson. Majd éjjel a sötét égen fényességet lát és rádöbben, hogy rosszul döntött. Ezt követően a pásztorok után eredt, s hogy gyorsabban utolérje őket, a seprűjét is magával vitte, azonban nem érte őket utol és a kis Jézust sem találta meg. A történet vége különbözik: az egyik szemlélet szerint minden évben folytatja a keresésüket, és megajándékozza a gyerekeket, akikkel útközben találkozik; míg a másik felfogás szerint minden gyereknek ajándékot ad, annak reményében, hogy talán egyikőjük a kis Jézus.”

befana.gif

 Január 6. Vízkereszthez kötődő időjóslás:

Ha ezen a napon az eresz csurog (olvad a hó, vagy a jég), akkor hosszú lesz a tél.
Ha a hó esik, akkor korán kitavaszodik.
Ha ilyenkor fagy, hosszú lesz a tél.
Ha nincs ezen a napon csapadék: zivataros lesz a nyár.
Ha eső esik: csapadékos lesz a tavasz is. Nálunk ma egész nap esett az eső!
Ha fúj a szél: jó termőidő, szerencsés év jön.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr895001401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása