Talán másfél éves lehettem, amikor kaptam egy kis, barna mackót, innen elválaszthatatlanok lettünk. Vittem magammal a Nagymamához, az Állatkertbe, a Vidámparkba egyszóval mindenhová. Nem kereszteltem el sehogy, először csak Makkó volt, aztán amikor meg tanultam rendesen beszélni, a becsületes neve Mackó lett. Mackó velem aludt, és mint sok kisgyermeket általában, engem sem tudtak leszoktatni az ujjszopogatásról, hiába kenték be az ujjaimat tintával, fáslizták be szorosan a szüleim, reggelre kék volt a tintától a szám körül, a fásli le volt tekeredve, reménytelennek látszott minden. Majd elrettentő példának az Állatkertben nyuszikat, nutriákat és mindenféle „nagyfogú” állatkákat mutogattak, hogy majd olyan lesz a fogam, de én akkor sem hagytam abba az ujjszopást. Sőt, felvettem még egy rossz szokást, tépegettem a plédet, a mackót, apám mellkasát, ha az ölében aludtam el, tehát nem volt biztonságban semmi mellettem, ami szőrös. Szegény Mackó mire Érdre költöztünk, és suliba mentem, addigra kopasz lett, de akkor is ő volt a mindenem, nem tudtam volna álomra hajtani nélküle a fejem. Aztán Mackó mellé társult az anyukám egyik jó szőrös, moher sapkája azt tépegettem haláli kopaszra, ekkor telt be a szüleimnél a pohár. Nagy gonoszságra szánták el magukat. Építkezés közben voltunk, már harmadik osztályos lehettem, egy rettenetes napon Apa megfogta a sapcit és belebetonozta a ház alapjába. Egy jó darabig még megvolt a mackóm, de a „káros szenvedélyeimről” szép lassan leszoktam, aztán a Mackó is valahogy eltűnt, már nem tudom hogy. Jó darabig nem volt macim csak anyukámnak egy „emberszabású”, akkora macit kapott, mint amekkora én voltam, egy méternél nagyobb, és rendes ruhákat adtak rá. A mai napig megvan. Apa rengeteg fotót készített anno, maci kubikus talicskát tól, maci demizsonnal és bögrével, maci bilizik stb. Majd alkalomadtán előkeresem és felrakom ide a képeket. Ez a maci azóta is megvan, Anyánál ücsörög egy széken, komótosan a szobában, hatalmas jószág. De tele van a háza mackókkal, legtöbbjüket én vettem neki, tőlünk kapta, és felnőttként a gyerkőceimet is elhalmoztam mackókkal.  Mihez kellett ez a bevezető mese? Mert megint vettem egy mackót, turiban, annyira megtetszett, gondoltam jó lesz valakinek…. Jó is lett nekem! Anya hazavitte, kimosta nekem, megpuszilgatta, amikor ideadta. Kicsit még száradt a konvektoron, és egy óra múlva anyukám aggódva rám szólt: - Te az a gyerek nehogy megégjen ott a radiátoron! No, ennyit a mi mackóságunkról.
Őt is Mackónak hívják, és még panda macim sosem volt, vagyis a Tóni, mert őt Apa pici korában Pandának becézte.
Ugye milyen aranyos? Vele fogok most aludni....