Itt a nyár, ebben a nagy melegben jó kirándulni a hűvös erdőkben. Összeköthetjük a kellemest a hasznossal, el lehet kezdeni a gyógynövények szedését, szárítását. Már persze csak, akit ez érdekel. De most leírok két receptecskét, ami talán fellelkesít kedves olvasóm a „füvek” gyűjtésére. Sokunk életét megkeserítik a molyok, ha nem figyelünk, bizony könnyen találhatjuk kedvenc ruháinkat kicsit megcsócsálva a szekrényben. A molyirtók általában nagyon büdösek, senki nem szereti, ha liternyi parfümöt kell szórni a ruhára, hogy ezt a különös szagot közömbösítse. Láttam egy filmet, amiben kellemes illatú potpourrit készíthetünk házilag, viszont ezt a molyok és a bogarak rettenetesen utálják, messziről elkerülik a szekrényt, sőt a házat is.
Zsályát, rozmaringot, és fehér ürömöt kell szedni és megszárítani. Majd amikor megszáradt, összeaprítjuk és mindegyikből két-két evőkanállal teszünk egy kis tüllzacsiba, vagy tüll kendőcskére, az aromák hatékonyabb elővarázslása érdekében, megöntözhetjük pár csepp vodkával, összekötjük és a szekrénybe helyezzük. Állítólag egész kellemes az illata és szuper hatékony!
A következő recept hajkorpásodásra jó, a hozzávaló növényeket kertünkben, cserépben vagy balkonládában is nevelhetjük, sok minden másra használhatjuk, fűszernövényként is mindegyik kiváló:
Itt nem kell megszárítani a növényeket, frissen használjuk fel. Rozmaring, levendula és kakukkfű leveleit leszedegetjük a száráról, majd összeaprítjuk. Rozmaringból hat evőkanállal, levendulából hárommal, és a kakukkfűből is három evőkanálnyit teszünk egy tálba. Felöntjük kókuszolajjal, letakarjuk és gőzfürdő felett egy órát melegítjük. Ez idő alatt kioldódnak a növényből a hatóanyagok, gyönyörű zöldre festik az olajat. Levesszük a gőzről, leszűrjük, egy pici borsmentaolajjal még felturbózhatjuk, az fertőtlenítő hatású, jót tesz a fejbőr viszketés ellen. Üvegbe töltjük, és hajrá kezdődhet a kúra. Egy-két hetes használat után állítólag eltűnik a legmakacsabb korpa.
2012.06.19. 23:54 | Szerző:
-Ani-
A bejegyzés trackback címe:
https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr214599348
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
jazoli 2012.06.20. 23:16:44
Mik vannak :))
szittyazoli 2012.06.23. 15:29:28
...ez a vodkával locsolás ötlet tetszik. épp a héten kisérleteztem hogy zsályából összebütykölök egy autóillatositó félét (a boltban kaphatókkal nem tudok megbékélni.) ...de nem tudtam, hogy kéne intenzivebb illatkiadásra birni.