2011.08.25. 23:42 | Szerző: -Ani-

Hű állati meleg volt ma! Végül is nem rossz, bent a hűvös szobában. Semmi bajom vele, inkább ez mint a hideg. Nagyon tudok fázni. Egész nap fincsi teákon voltam, enni nem igazán tud ilyenkor az ember, inkább csak gyümölcsöt. Viszont Marcuskám miatt azért főznöm kellett, bár ő sem vitte túlzásba az evést. Délig szundikál, aztán monopoliznak a fiúkkal, strandolnak, szóval utolsó cseppig kiélvezi a gyerkőc még a szünetet. Ma már én sem bírtam magammal, megállás nélkül tettem-vettem, igazán jól esett. Kicsit kalandoztam a neten, rengeteg blogba olvasgattam bele. Na, ezt nem kellett volna! Vagyis, ha látom, hogy valami szörnyű, akkor tovább kellett volna állni, és nem felmérgesíteni marhaságokon magam. Elgondolkodtató, hogy mire használják az emberek a netet. Elképesztő! Tudom a következő mondatokkal ellenségeket, fogok szerezni magamnak, de nem érdekel. Hja, ha annyi szemét felkerülhet, akkor én miért ne merjem megírni a véleményem. Én balga jószág, azt hittem, hogy ha valaki nyit egy blogot, legyen az akár „én blog”, azt igyekszik tudásához mérten a legjobb színvonallal  csinálni. Azért mert meglehet bújni a névtelenség mögött, attól még lehet valami szép, és jó. Nem kell ehhez csicsa, meg hasonló, de saját magunknak is megadjuk a tiszteletet azzal, ha a tartalma nem trágár és közönséges. Az sem baj, ha az a blog egy kicsit építő jellegű. Sőt! Segít, szórakoztat, ismertet, esetleg tréfás. Férfiak írnak szépet és okosat, és férfiak írnak obszcén módon, és bunkón. Olvastam olyat, aki azt állítja azért-e fertelmes stílus, mert a bejegyzés tartalma nekünk nőknek a javunkat szolgálja, felráz. Köszönöm az ilyen ébresztőt! Sok szép, színvonalas női blogot olvastam, pedig legtöbbjük tényleg csak napló volt. Olvastam fiatal lány blogját, aki jobban tenné, bizony, ha megtanulná megfogalmazni az érzéseit, ha már leírja és megosztja az egész világgal, ne csak undorító káromkodással játssza a nagyot. Jártam olyan nő blogjában, aki a családja emésztési szokásait taglalta, és annak hangeffektusait. Pf, jobban tenné, ha legalább a blogon visszatartaná! Szóval érdekes jelenségek vannak. Nem vagyok álszent, káromkodni én is szoktam, megvan annak is a maga helye. A káromkodás lehet jó ízes, és nem obszcén, ahogy jópofizni is lehet elegánsan, és nem közönségesen. Szerintem egy nő mindenkor legyen A NŐ, a tinédzser jópofa és kedves, a férfi még nyersen is lehet kellemes. Az élet nem egy habos torta, tényleg ki kell fújni a gőzt, de mindezt meg lehet tenni kultúrált módon is. Szerintem nem kéne a netet szemetesládának használni! Akinek nem inge ne vegye magára, és ezért a néhány őszinte szóért ne haragudjatok meg rám kedves barátaim.

Narancsos rooibos tea, mézzel és citrommal.... imádom! :)


 

A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr353180842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jazoli 2011.08.26. 09:35:52

"Mindannyian mások vagyunk"
A neten nincs felelősség. Nem kell megfelelni, nincs különösebb kontroll.
Sokan nem hallottak arról a szóról, hogy INTEGRITÁS.
Sokan "itt" élik ki magukat:)

szittyazoli 2011.08.26. 16:22:30

"ami fent van megfelel annak ami lent van..."

miért lenne más a mi (nem tudom hivatalosan tekinthető e annak) "itteni szubkultúránk" mint a külső világ?
...ha meg olyan akkor meg úgy is kell kezelni: benyitok valahová - ha nem az én világom, vagy úgy érzem, mikor megszólalok nem szívesen látnak - odébb állok.
...ide már jó ideje visszajárok. :)

-Ani- 2011.08.26. 21:10:50

@jazoli: @szittyazoli: Fiúk, igazatok van! A neten miért lenne másképp, mint az életben vagy a médiában?! A szenny mindenhol ott van, ügyesen ki kell kerülni..... mást nem tehetünk. :) Hozzátok mindig örömmel nézek be. :)

csacse · http://csacsee.blog.hu/ 2011.08.27. 10:28:32

ez a teás lezárása ennek a blognak priceless... :DDD

alliteracio · http://napipuszi.blog.hu 2011.08.27. 10:37:19

Néha nekem is égnek áll a hajam egynémely stílustól...De már belefáradtam abba, hogy a helyesírásokon és a rémes megfogalmazásokon rágódjak - most már inkább csak "lelépek" az olyan helyekről :)))
Bár magam több vasat tartok a tűzben -egyrészt az irodalmi, verses, kicsit "cizelláltabb" honlapjaimat; másrészt meg a humorosabb, néhol hmm...kicsit pajzánabb, képes blogomat. :)
Anikám Téged viszont mindig öröm olvasgatni! :)
Puszillak!
-Ági-

-Ani- 2011.08.27. 10:40:02

@alliteracio: Köszönöm szépen Ági! :)

zoltan1 · http://www.ferfivilag.freeblog.hu 2011.09.05. 20:18:59

Nekem szerencsém van, csak az MNKblogján akadtam ki pár éve. Minden Nő Kurva, volt a blog címe, és szépen látogatták! Gyönyörű.

-Ani- 2011.09.05. 21:21:15

@zoltan1: Sajna van egy pár ilyen.... elég szomorú :(
süti beállítások módosítása