Hétfőn hajnalban bekapcsoltam a tv-t, és mindjárt le is ragadtam a Duna Televízióban, Magyarnémetek című dokumentumfilmnél.
Két idős néni mesélt a Kaukázusban eltöltött rabszolga éveikről.
1945-ben elhurcolták őket az oroszok „málenkij robotra” sváb származásuk miatt.
A hajósi asszonyt pici kislánya mellől, ráadásul a férje hadifogságban volt.
Azt ígérték nekik, hogy csak három hétig fog tartani, évek lettek belőle.
A soroksári néni a táborban találkozott édesapjával. Szénbányában dolgoztak, fekve fejtették a szenet, és amikor robbantottak, akkor sem vitték fel őket csak utasították, hogy feküdjenek hasra. Ruhát 1947-ben kaptak először, egy pufajkát. Betegség tizedelte őket, rengeteg halott volt, akiket tömegsírban hantoltak el.
1948-ban hazaengedték a túlélőket, visszatértük után szembesültek avval a szomorú ténnyel, hogy szeretteiket kitelepítették, és az otthonaikban idegenek laknak.
Szívszorító, ahogy a hajósi néni elmesélte, hogyan találkozott annyi év után az állomáson akkor már iskolás kislányával. Két kis nénike, mennyi szenvedésen mentek át, és mégis gyűlölködés nélkül tudták elmondani történetüket.

kitelepítés

Szerintem...
Elgondolkodhatunk, amikor csip-csup ügyeken kiakadunk, elégedetlenkedünk, és nem vagyunk kibékülve a sorsunkkal.......

(fotó: Google)