2008.06.18. 10:01 | Szerző: -Ani-

Antal fiam nagy rímfaragó, nem csak jól fogalmaz, de nagyon szép verseket ír.
Eszembe jutott egy régi, megható verse, amit ötödik vagy hatodik osztályos korában írt....megkerestettem vele.
Ezt a verset szeretném megosztani mindenkivel, nem csak szép, de gondoljunk bele micsoda lélek lakozott a gyerekben, hogy ezt megtudta írni.
Most sem tudom könnyek nélkül elolvasni, sem leírni.....

A nyúl

Leesett az első hó a tájra,

Minden bokorra, minden faágra.

Fehér napfényben tündököl az erdő,

A hegyi ház, a rét, a virágos mező.

Nicsak! Ebben a harmóniában megmozdul valami,

Egy aprócska, kis bolyhos, hófehér nyuszi.

Még alig lehet 2-3 hónapos,

Orra rózsaszín, két szeme piros.

Ennivalót keresgél nagy területet bejárva,

Egyedül van, szegényke árva.

Éppen egy fatönk szélét szagolgatja,

Hirtelen tekintetét baljósan felkapja.

A távolban lövés dördül,

Kis teste párszor megpördül.

Arra gondol elfekve a hóban,

Hogy nem volt része még oly sok jóban.

Nem érezte még a tavasz illatát,

Nem láthatta virágok nyílását.

Fák rügyezését, gyümölcsök érését,

Lepkék kergetőzését.

Véres bundáján átszalad a szél,

Tudja, hogy már nem sokáig él.

Vére a havat pirosra festette,

Tappancsait, egymás mellé tette.

Felkészült, most már kicsit könnyebb,

Végig fut szemein 1-1 kis könnycsepp.

Így ért véget a kicsiny kis élet,

Hogy alig látott gyönyörűt, szépet.

Garai Antal

( az én kisfiam most is ilyen galamblelkű ember..)

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr87526731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.