A blogomban már számtalanszor keltem a férfiak védelmére, ezt nem azért teszem mert annyira  szeretnék „bevágódni” megfelelni hímnemű olvasóimnak, hanem jó néhány házasságban eltöltött év után, bölcsül az ember és én így látom a dolgokat. Vannak pokoli házasságok, vannak borzalmas férjek, de vannak borzalmas feleségek is. Ahogy a családon belüli erőszak, nem csak asszonyverő férfiak vannak, létezik ennek a fordítottja, férjverő asszonyok. Tehát nem feltétlen kell mindent csak az egyik nemhez kötni, egyforma esélyekkel születünk meg. Ép a napokban olvastam, a sorsról, amiről mindig azt regélik, hogy meg van írva, nagy marhaság, mert mi írjuk magunknak, és ezzel egyet értek. Na jó itt nem a betegségeket, vagy hirtelen halált stb.-t értem, hanem csak úgy egyáltalán a hétköznapi életet. Mi nők hajlamosak vagyunk egy kicsit eltúlozni a dolgokat, ha a házasság egy kicsit „ingoványos talajra téved”, rögtön a férfit hibáztatjuk, persze könnyebb a hibát a másikban keresni. Nézem az amerikai nagy „rózsaszín” filmeket, ahol az asszonyok mindig pitét sütnek, kifogástalanul csinosak, pletykálnak, a gyerekek sportolnak, a férfiak sütik a steaket, isszák a sört, és jókat röhögnek… De ez tudjuk, hogy még náluk sem így van! Sajnos ideákat kergetve lépünk házasságra, nem gondolunk a hétköznapokra, pedig a szülői házban mindenki látott valamit, csak mi mások leszünk. Előttünk az amerikai film kockái forognak, talán ez jó is így akkor per pillanat, de nem erről szól az élet, a házasélet. Kölcsönös szeretet, megértés, megbecsülés, kitartás a bajokban, egymásról és a születendő gyermekről való gondoskodás stb. ez azt is jelenti, hogy a „piszok” gondterhelt hétköznapokban egymásra figyelni!
A férfi nap, mint nap elmegy dolgozni, pont úgy, mint évezredekkel ezelőtt, amikor vadászni ment, megküzdött a vadért, hogy gondoskodhasson az asszonyáról, és a családjáról. Manapság, és régen is a nők ugyanannyit dolgoztak, de az anyagi biztonság alapvetően akkor is az ő felelőssége. Azt hiszem néhányszor leírtam már, hogy nagyon fontos, amikor a férjünk a munkából hazaér, kérdezzük meg, milyen napja volt, és figyelmesen, türelmesen hallgassuk meg. Ez nem azt jelenti, hogy faggassuk, vallassuk, egyszerűen csak hallgassuk meg. Az én férjem sem egy mesélő típus, mert a férfiak általában nem beszélnek a gondjaikról, nem szeretik elárulni az érzéseiket, inkább csak elmondják a lényeget. Apci még néha engem is finoman figyelmeztet, ha „hosszúlére engedem”, hogy a lényeget mondjam. A férfiak hajlamosak magukban feldolgozni a problémákat, néha csendben őrlődnek.  No, ezt kell észrevenni, ha pedig szeretünk, akkor ez nem kerülheti el a figyelmünket. Óvatosan a jó tanácsokkal, mert nem arra van ilyenkor szükségük, hanem bátorításra! És ne rójuk fel, hogy elfelejtette a házassági évfordulónkat, vagy a gyerek szülinapját, hanem szeretettel és figyelemmel álljunk mellé, mielőtt összeomlana. A férfi is „emberből van”, ki tud borulni ugyanúgy, mint mi nők, csak talán komolyabb dolgokon. Már megint ismétlem magam… De félre a francos emancipációval! Persze, hogy mi is képesek vagyunk mindenre, azért maradjon mindenki a saját kaptafájánál. Ha nem muszáj, ne kontárkodjunk a férfiak dolgába, nem kell autót szerelni, mell döngetve csaptelepet szétszedni, vagy mártírt játszva, mázsás szatyrokat a piacról hazacipelni! Persze mindkét fél megtud birkózni a „másik feladatával”, de az maradjon azokra a napokra, amikor tényleg muszáj. A férfi szereti, ha a nő felnéz rá, és hülye az a nő, aki nem szeret felnézni a férfira. A férfiak kicsit másképp gondolkodnak a szerelemről, nézzük el ezt nekik, mert attól még ugyanúgy szeretnek, mint mi nők, akik egy kicsit szeretjük ezt az érzést még „felturbózni”, rózsaszín szirupba önteni. Szükségünk van a bókokra? Igen, de a férfiaknak ugyanolyan szükségük van a megerősítésre, hogy nekünk pont úgy tetszenek amilyenek. A nagymamám szokta mondani, hogy egy jó feleség: Ha kell anyja a férfinak, ha kell a barátja, de mind e mellett gondoskodó párja, és nem utolsósorban jó szertője. Egy szó mind száz… Várd meleg vacsorával, legyen tiszta ing mindig a szekrényben, hallgasd meg, szeresd és bíztasd, akkor magabiztosabb lesz, mosolyogj és hidd el, hogy sosem fogja mástól várni az elismerést.