Ketyeg az óra…

Pontosan másodpercenként. Jelzi a múló időt. És ha hallod ezt a monoton ketyegést, ha számon tartod a napokat, órákat, perceket, ha pontosan tudod, mikor és mit tettél és teszel, akkor megfeledkeztél a legfontosabbról: az életről. Mert ha élsz, ha érzel, ha szeretsz, ha vágyaid vannak, ha megtalálod őket, ha megtalálod Őt, akkor mit számítanak órák, percek, napok, mit számít ketyegés. Csak élsz. Pillanatok alatt megélsz annyi mindent, mint más egy emberöltő alatt. Azt sem tudod, milyen nap van, a naptárt rég elfelejtetted, csak történnek az események, csak forog veled a világ, csak visz előre a szíved-lelked, csak jönnek a gondolatok. És semmi nem számít. Az idő átalakult. És egy nap egy évnek tűnik, egy óra egy percnek. Mintha már évszázadok óta ismernéd, mintha a vele töltött órák percekké zsugorodnának. Mert ez az idő más. Ezt az időt nem percekben méred, nem órákban, nem napokban. Hanem érzésekben. És nem órával, nem naptárral. Hanem a szíveddel.

Szívórával.

/Csitáry-Hock Tamás/